A Futureal divatmárka története szerelmi sztorival kezdődött valamikor a 90-es években – jobban mondva valószínűleg kellett hozzá egy ilyen sztori is. Somodi Gyöngyvér és Birtalan Péter ebben az időben rakta le a ma 345 milliós árbevételt termelő cégcsoport alapjait – szakmai tapasztalat formájában.
Biztos, hogy meg volt írva – ez az első mondata Somodi Gyöngyvérnek, majd rögtön nosztalgiázni kezd. A Futureal (csak névrokona a nagy ingatlanfejlesztőnek) budaörsi boltjának irodájában ülünk, mellettünk egy állványon sorakoznak a következő kollekció mintadarabjai. Emiatt éppen csak elférünk, főleg miután Birtalan Péter, az ügyvezető, Gyöngyvér férje is befut.
„Bár Péter már a gimi első napján megtetszett – mondja Gyöngyvér –, sokáig csak barátság volt köztünk. Húszéves voltam, amikor többféle vargabetű után végre összejöttünk. Ez 1997-ben történt. Peti inspirált, hogy csináljunk egy ruhamárkát, mert úgy éreztük (a baráti körünkkel együtt), hogy egyszerű utcai viseletből nagy hiány van.” Kettőjük között Péter jött vállalkozó családból, és jól rajzolt, Gyöngyvér pedig – amellett, hogy rengeteg ötlete volt a divatról – üzleti képzést végzett. Ez segített eldönteni a kérdést. Belevágtak.
Miután felvették a kapcsolatot egy modellezővel, elkészítették életük első streetwear kollekcióját. Minikollekció volt, mindenből egy darab készült. Deszkás ismerősök segítségével kiakaszthatták a menőnek számító Kálvin téri US101 nevű boltban, ahol a deszkás cuccokon kívül többféle világmárkát tartottak, és olyan kiegészítőket (például napszemüvegeket), amiket akkoriban máshol nem igazán lehetett beszerezni.
A horgászbotok svájcibicskája – így minősítette a Magyar Formatervezési Tanács Németh Szabolcs találmányát. Kompakt és multifunkcionális, azaz mindenhol és mindenféle halhoz használható, laikus szemmel pedig egyszerűen szép.
Nem kell ahhoz horgásznak lenned, hogy kezedbe végy egy horgászbotot, ahogy gyereknek se kell lenned ahhoz, hogy játssz” – hárítja el Németh Szabolcs abbéli aggodalmamat, hogy nem értek ahhoz, amiről írni szeretnék. A wor.my nevű kompakt pecabotmárka fenszi pomázi bemutatóterméről mondjuk nem is a horgászás jut eszébe az embernek, inkább az, hogy itt dizájnerek dolgoznak. És Szabolcsnál tényleg ez a két dolog ért össze: Keszthelyen, a Balaton partján nőtt fel, sokat horgászott (az ikertestvére ma is halászatból él), és a Magyar Iparművészeti Egyetem (ma Mome) ipari formatervező szakára nyert felvételt, majd vizuális kommunikáció (grafika) szakon szerzett diplomát.
Jó páran képesek voltak megnyomni a gombot a 650 eurós szettért is, persze főleg a bolygó másik oldalán, Japánban és az USA-ban.
„Sosem voltam afféle cuccos horgász, vagyis nem szerettem cipelni az eszközöket” – mondja Szabolcs. Miután hiába keresgélt a neten, hogy valamiféle modern, kis helyen is elférő horgászbotot találjon, elkezdett tervezni egyet. Az eredmény egy rozsdamentes acélból gyártott, tetszés szerint cserélgethető rugópálcából, központi orsótartó egységből és fanyélből álló horgászbot lett, ami minden komponensével együtt belefér egy kis fekete tokba.
A tárgy mellesleg szemet gyönyörködtető, ehhez nem kell horgásznak lenni, hogy lássuk – el is nyerte vele 2015-ben a Magyar Formatervezési Díjat. Eleinte egy kis mechanikai műhelyben készített prototípusa volt csak meg a horgászbotnak, Szabolcsnak egy iparirugó-gyárban csavargatták a rugókat. Ekkoriban kezdte el a szabadalmaztatás több évig tartó procedúráját is, és tavaly az Európai Unió számos országára, néhány hónapja pedig Ausztráliára meg is kapta. A szabadalmazott megoldás egy moduláris rendszer, alapja a központi orsótartó egység, de a rugós tag kialakítását is védi szabadalmi oltalom. Az eljárás még tart az USA-ban, Dél-Koreában, Kínában és Hongkongban.
Az első vevőket egy sikeres Kickstarter-kampánnyal érte el (10 ezer eurót kért, 16 ezer jött össze), aztán további vásárlókat szerzett további közösségi finanszírozási platformokon, ezenkívül eddig csak a webshopban árusította a wor.my-t, összesen nagyjából százmillió forintért. Az átlagos kosárérték 350 euró, de „jó páran képesek voltak megnyomni a gombot a 650 eurós szettért is, persze főleg a bolygó másik oldalán, Japánban és az USA-ban”. Most viszont – ahogy Szabolcs fogalmaz – új időszámítás kezdődik: kitalálta ugyanis a pecabot sokszorosítható, olcsóbb, úgynevezett black range verzióját, amit már áruházak polcain is szeretne árulni, átlagosan 35 euróért. „Technikailag ugyanaz a szabadalom védi, csak olyan anyagokból és olyan gyártási metódussal készül, hogy sokkal kisebb az önköltsége” – mondja, és előkap egy fekete botot az új kategóriából. „Karbonkompozit, de a fémeket meghazudtoló minőségű, és le tudsz vele menni a víz alá búvárszemüvegben, hogy élőben nézd a víz alatt, hogyan fárasztod a halat. Elmebetegnek hangzik, de hatalmas piaci potenciál van benne.”
A Webshippy-alapítók online boltjaik példáján látták, mekkora gondot okozhat egy hirtelen jött nagyobb rendelés. Ráfordultak hát a logisztikára, és felhőalapú szoftvert fejlesztettek. Inkább tech startupnak tartják magukat, mintsem logisztikainak: a rendszerükbe automatikusan futnak be a partner webáruházak rendelései, amiket aztán külsős futárcégek visznek házhoz a vevőknek. A vírusválság most jól megdobta növekedésüket.
Széll Tamás és Szulló Szabina a modern magyar gasztronómia két meghatározó alakja. Olyan sikereket értek el, amilyeneket a hazai séfek közül korábban még senki: megnyerték a Bocuse d’Or európai döntőjét, két étteremmel kaptak Michelin-csillagot, az egyiket mindössze nyolc hónappal a nyitás után. Merész húzásokért sem mennek a szomszéd konyhába, étlapra tették a rakott krumplit, csillagos séfekként egy piacon nyitottak bisztrót – de közben azt sem felejtik el, hogy az étterem elsősorban üzlet, nem pedig művészet. A gasztrokádárizmus töltött-rántott időszakába születtek, és sokat tettek azért, hogy ma már ne erről legyen ismert a magyar konyha.
A Pappas Auto ezekben a hetekben ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. A jubileum alkalmából Peter Pixner, a Pappas Holding ügyvezetője, valamint Pais József és Benedikt Margreiter, a Pappas Auto Magyarország Kft. ügyvezető igazgatói értékelik az elmúlt három évtized eredményeit.
