Bíró Szabolcs úgy érezte, üzen neki az univerzum. Más magyarázata nem lehetett, hogy már sokadszor botlott bele abba a drapp borítós, tekintélyes köteteket felvonultató regénysorozatba, ami – akár egy bandériumi zászló – messziről hirdette nemes hadvezére dicsőségét. „Szó szerint ott volt, utamat állta egy halom Hunyadi” – idézi fel, miként ismerte meg 2011-ben Bán János sorozatát. Szabolcs ekkor már aktív író volt, 2008 óta dolgozott első történelmi regényén. A 2012-es Non nobis, Dominé-t a Líra-csoporthoz tartozó Athenaeum gondozásában kiadott, eddig hat kötetet megért Anjouk-sorozat követte, amiből több tízezer darab kelt el.

Már általános modell, hogy a krimiket, sci-fiket vagy fantasyket író szerzők átállnak a történelmi regénysorozat műfajára. Alighanem más lenne a helyzet, ha egy kecskeméti újságíró nem dönt úgy, hogy ha törik, ha szakad, megírja a Hunyadi-klán történetét. A sorozat 2008-ban indult, most tartunk tíz kötetnél, év végén kéne kijönnie a tizenegyediknek. „Nagyon remélem, hogy tizenkettő elég lesz” – sóhajt fel mosolyogva Bán János, nekem valami mégis azt súgja, hogy nem igazán biztos a dolgában. 

Pedig általában határozott, céltudatos embernek jellemzik. Írói álneve is ezt sugallja: példaképétől, Jókai Mórtól származik, az átlagtól eltérően magyar hangzása van. Mikor először állt elő az ötlettel, hogy magyar álnéven jelenne meg, a kiadó ágált. Mostanra viszont Bán Mór márka lett, még a Hunyadi-ciklus előtti könyveit is kiadták az új nevén. Bizony, volt pár.

***

Magyarból hármasra állni szívás. Főleg, ha az ember alapvetően érdeklődik az irodalom iránt, urambocsá a helyesírása is jó. A tizennégy éves Janit is bosszantotta, hogy csúf közepessel zárja az általános iskolát. Be akarta bizonyítani, hogy tud ő, ha akar, és egy lelkes osztálytársával kitalálták, hogy megírják a világ legjobb regényét. Pontosabban annak egy részét. Mondjuk, úgy másfél oldalát, azt is matekóra alatt, a kockásfüzet egyik lapjára – kit érdekel, min olvassák, ha úgyis nagyszerű? „Bevittük a megyei napilaphoz. Az volt a meglepő, hogy nem rúgtak ki minket az első pillanatban” – emlékszik vissza karrierje első kiadásra szánt írására.

A kecskeméti családi ház földszinti étkezőjében ülünk, amerikai stílusban nyílik egybe a nappalival. Nem teljesen a szerző birodalma, feleségével és három gyermekükkel osztoznak rajta, a bejárattal szemközti falat mégis Bán Mór uralja: klasszikus fa könyvespolcán plafonig sorakoznak a régi kötésű könyvei. És nem csak ott. „Jó, hogy jöttetek, mert így volt okom rendet rakni végre. Általában ezt a folyosót is eltorlaszolják a dobozokba pakolt könyvek” – mondja, miközben átsétálunk a – külön bejárati ajtóval ellátott, a lakrésztől elszeparált – dolgozószobába. 

Gyűjteménye harmincezer kötetre rúg, többsége raktárakban van. Régiségek is akadnak, a polcokon jól megférnek egymás mellett a sci-fi, a történelem, a fantasy, de még a videójátékok alapján írt regények is, nem beszélve a mindenféle, néha akár ifjúsági ismeretterjesztő sorozatokról. A szoba közepén hatalmas terepasztal áll. „Ez Nándorfehérvár 1456-os állapotát tükrözi, egy kedves ismerősöm készítette, aki a Star Wars-makettjeimet is.”

A történelmi pontossággal megépített terep­asztal az írásban is segíti. Ami pedig a Star Wars-relikviákat illeti, az emeleti sci-fi szobában vannak. A Csillagromboló és a lázadók Tantive IV-es hajójának makettjei akkorák, amekkorákkal eddig csak kiállításokon találkoztam. A popkulturális gyöngyszemek díszkiadásaiból álló filmgyűjteményen meg sem lepődöm. 

Bán János 51 évesen éli minden nörd álmát. A tévé alatt Playstation, a könyvespolc felett vetítővászon, attól pár méterre projektor.

Mindenhol makettek, fegyverek, kisebb-nagyobb dísztárgyak, az egyik vitrinben még egy Blaster-replika is van.

És akkor a geekkultúra kötelező kiskedvenceit, a macskákat nem is mondtam. Egyikük, egy hófehér, de siket cica folyton körülöttünk sündörög, még fotósunk gépe elé is odatéved. A belső udvarra nyíló üvegajtón át a család kutyája csahol féltékenyen.

***

A kecskeméti napilapnál végül is bátorításra leltek a fiatalok. Az olvasószerkesztő megígérte, hogy ha legépelve hozzák be a munkát, elolvassa. Jánosra annyira inspirálóan hatott a nyílt hozzáállás, hogy írt egy új sztorit, majd megkérte az édesanyját, hogy gépelje le. „Kiadták, folytatásokban. Addig nekem elképzelhetetlen volt, hogy az ember írását valaki megjelentesse.” (És igen, meglett a magyar négyes, bár a legenda úgy tartja, a tanárt azért noszogatni kellett.) János innentől rendszeresen írt hosszabb-rövidebb történeteket, amiket kisebb rajongói magazinok vagy megyei lapok hoztak le. 

Tanárnak készült, végül újságíró lett, Kecskeméten, Szolnokon, Budapesten is dolgozott. Harmincas éveire oda jutott, hogy szeretett volna valami nagyobbat is írni, így megtervezte első fikciós trilógiáját. Ez lett a magyar mondavilágot fantasyelemekkel és sci-fivel vegyítő Kárpáthia-ciklus, az első kötetet gyakorlatilag készre írta. Kinyomtatta, beköttette, és beküldte egy azóta legendássá vált kiadóhoz, a Nemes István alapította Cherubionhoz.

1999-et írtunk, István ekkoriban a lektűrszerzők mozgalmas életét élte. Hetente írt egy könyvet, jórészt olyat, amit épp el lehetett adni. Ha kellett, sci-fit, ha úgy hozta a szükség, romantikus ponyvát, esetleg ezek bizarr keverékét. Emellett üzemeltette a Cherubiont, aminek egyik, akkor még egyetemista írója olvasta el az egyébként szokatlanul igényes kéziratot. „Remek volt, szórakoztató, és bár a fókusza teljesen másfelé húzott, mint amit én igazán kedvelek, megállapítható volt, hogy jó könyv lesz belőle” – idézi fel Hüse Lajos, miért ajánlotta István figyelmébe az első Kárpáthia-kötetet. 

Ezt egyébként a szerző azzal a finom megjegyzéssel társította, hogy trilógiáról van szó, a második és harmadik könyv is „majdnem kész van” már. „Ez csak a marketing volt. Az elsőt megírtam, elégedett voltam vele” – mondja János. Bizakodott abban, hogy a Cherubion megjelenteti az anyagot, de arról álmodni sem mert, hogy Nemes István azzal hívja fel: „Tök jó, hogy megvan a többi kötet is, mert még idén kiadnám mindet.” „Pont a Jedi Knight (Star Wars-videójáték – a szerk.) kellős közepén jártam, amikor jött a hívás. Félbehagytam a pályát, és azóta sem folytattam. Villámgyorsan el kellett kezdenem írni” – somolyog János. A kereteket már akkor sem tartotta be, három helyett négykötetes lett a sorozat.

***

Az 1991-ben alapított Cherubionnak messze nem ő volt az első nagy dobása. Nemes István kezdő íróknak is lehetőséget adott, a szerinte ekkor már negyven éve fennálló piaci igényeket az ő sci-fi- és fantasyanyagaikkal próbálta kielégíteni. Többek közt Szélesi Sándor, Csikász Lajos és Fonyódi Tibor is itt kezdték pályafutásukat. Utóbbi név akár a közéletből is ismerősen csenghet: 2019 végén ő lett a Nemzeti Filmintézet Forgatókönyv-fejlesztési Igazgatója. Mellesleg János jóbarátja, ő Tibor legkisebb lányának keresztapja is. „Meglátta, és azt mondta: »A keresztapja akarok lenni«” – meséli Tibor, és hozzáteszi, hogy az akkor másfél éves örökbefogadott kislány nagyon hasonlított János lányára.

Egy bevásárlóközpont kávézójában találkozunk, egy perc késéssel érkezem, de ő már ott ül, a kávéspohara is félig üres. Fekete dzseki és sapka van rajta, lendületesen, gesztikulálva beszél. „Mondja az István nekem, hogy van egy nagyon tehetséges pali, újságíró, négykötetes, olvassam el, nekem tetszeni fog.” Tibornak bejött János stílusa. Elkérte az elérhetőségét, és levelet írt Bán Jánosnak, majd pár hónappal később elutazott hozzá Kecskemétre. 

„Abba a nagyon szűk szellemi szférába tartozik, akikkel én nagyon szívesen kommunikálok. Le tudok ülni vele beszélgetni politikáról, irodalomról, más efféle hasznos lomról.” Nyitott, extrovertált embernek mondja barátját, és nekem is az a benyomásom, hogy János szívesen beszél. A kérdésekre lassan, ízesen válaszol, halkan, nyugodtan, azt viszont láthatóan nem szereti, ha félbeszakítják. „Nem-nem, csináljuk ezt rendesen” – zárja rövidre, mikor megjegyzem, hogy nyugodtan vegye fel folyton csörgő telefonját (végül azért felveszi).

Nem volt ez mindig így. A fiatal Bán János zárkózott srác volt, és az irodalomórai kalandja ellenére fogalma sem volt, mit akar kezdeni az életével. „Tizenévesen minden akartam lenni, csak nem író. Két diplomám van, mindkettő pedagógiai.” Végzettségét tekintve történelemtanár, de sosem dolgozott a szakmában. Azaz a főiskola alatt tanított, muszáj volt, de már akkor sem a hagyományos módszereket követte, filmrészletekkel, játékokkal, regényekkel hozta közelebb a régmúltat. „Egy történész barátom mondta egyszer, hogy nekünk, íróknak könnyű, mert életre tudjuk kelteni a történelmet. Ők leírják a cserepeket meg a darabokat, levonnak következtetéseket, de ettől még nem kel életre.”

***

Sci-fi-szerzőként elsősorban Kim Lancehagen néven lett ismert, az volt a mantra, hogy angolszász műfaj, olyan név is kell hozzá. A szekér mindenesetre jól ment, Lancehagen pedig a kiadó egyik legfontosabb szerzője, mondhatni belső mércéje lett. „Látszott rajta, hogy tudja, mit akar elérni. Népszerűség, ismertség, minél többet közreadni a műveiből – meséli Nemes István. – Nagyon jó ötletei vannak, és meg is tudja írni őket úgy, hogy szórakoztatók, hatásosak, olvasmányosak legyenek. Több olyan helyzet is volt, amikor írt egy novellát, elolvastam, felhívtam, és azt mondtam: »Cseszd meg, János, pont egy hasonlót írok, de most abbahagyom, mert a tied jobb.«”

Igen ám, de János másra vágyott. Mivel a történelmet szerette, és úgy érezte, volna hely a piacon egy echte magyar hősökre koncentráló regényre, előállt egy Hunyadi Jánosról szóló trilógia ötletével. Ez már kilógott a Cherubion profiljából, ráadásul Nemes István 2006-ban eladta a céget (azóta mint tiszteletbeli főszerkesztő van jelen). Ismert viszont egy kis debreceni kiadót, ami hogy, hogy nem, pont foglalkozott történelmi regényekkel. „Ez volt az első kiadó, amit megkerestem – mondja János. – Beszélgettem több fővárosi kiadóvezetővel, de az volt a benyomásom, hogy szerintük a történelmi regény elavult műfaj. A huszadik század talán még érdekes lehet, de a többi korszak nem éri meg a befektetést.”

A Gold Book Kft. tulajdonosa és vezetője azonban másként gondolta. „Magyarországon általában százalékosan állapodnak meg a szerzőkkel, hét százalék a jogdíj” – mondja Mocsári János, aki elsőre három kötet kiadásáról állapodott meg Bán Jánossal. „Mi is fizetünk jogdíjelőleget, ez nem nagy összeg, 200–300 ezer forint. Ha 3000 példányban kiadnak egy könyvet, durván 3000 forint a fogyasztói ára, az 600–900 ezer forint a végén.” A Hunyadi esetében 3000 eladott példány felett már tíz százalék volt a jogdíj, a harmadik kötettel nagy vásárlói lökést kapott sorozat pedig speciális megállapodást eredményezett. A kiadó kiszámolja, hogy egy könyvön mennyi a haszon, majd osztoznak a szerzővel.

A Gold Book szerint közel negyedmillió példány fogyott a sorozat kezdete óta, az első könyv a tizennegyedik kiadásnál tart.

Ezek meglehetősen komoly számok, a Libri 2019-es eladási listáján a tavaly megjelent 10. kötet – Vihartépte zászlaink – az 58. helyen áll. A következő történelmi kötet a 228. helyezett: Heather Morris Az Auschwitzi tetováló című munkája, nagyjából fele annyi fogyott belőle a Librinél, mint a legfrissebb Hunyadiból. 

„Az első két rész összpiaci hatása elenyésző volt, pedig a márka már akkor kiemelkedő számokat produkált. Az áttörést a harmadik rész hozta, megképezte maga körül a teret, a sorozat attól kezdve viszonyítási ponttá vált” – mondja Szabó Tibor Benjámin, a Athenaeum ügyvezetője. Szerinte a történelmi regények legújabb generációját az olvashatósága teszi vonzóvá. „Összpiaci értelemben meghatározónak kizárólag a Hunyadi számít” – fogalmaz. „A Hunyadi úgynevezett sztenderd tartalommá vált. Nem hinném, hogy elérte zenitjét, az érdeklődés az ilyen, anchorként működő tartalmak esetében szigorúan kumulatív. Vélhetően az utolsó rész megjelenése utáni hónapokban lesz a csúcson, hacsak nem változnak meg közben az objektív körülmények.”

Hasonlóan jellemzi a sorozatot Nyáry Krisztián, a Líra kreatív igazgatója is. „A magyar történelmi regénysorozat zsánere nagyon népszerű, mi magunk is adunk ki hasonlót – Bíró Szabolcs Anjouk-sorozatát –, és a műfaj legsikeresebb vállalkozása egyértelműen a Bán Mór szerzői márka.” Negyedmillió vásárló persze negyedmillió vásárló, őket ki kell szolgálni. János úgy fogalmaz, számára terápiás élmény az írás, a mindennapi feszültséget egy Dell laptop előtt görnyedve vezeti le. „Egyetlen dokumentumban van a kézirat, teljesen amatőr módon, de azért sokszor küldök másolatot a kiadónak” – mondja mosolyogva, nekem meg eszembe jut, hogy egy sötétszürke laptop egészségén áll vagy bukik sokezer ember boldogsága (el is rebegek egy gyors imát a kékhalálok istenének).

Most is főállásban dolgozik, a Kecskeméti Médiacentrum vezetője, tulajdonképpen a város alkalmazottja. Fizetése évi 7,8 millió forint, ami fővárosi szemmel sem rossz pénz, ellenben nagyon sok idejét elveszi az írástól. A Gold Book megengedő, nem helyezik nyomás alá. Ő a legsikeresebb szerzőjük, akkor készül el az új kötet, amikor János oda jut. „A Hunyadi-sorozat a Gold Booknál fog befejeződni, ez biztos. De bizonyos újabb projekteket már a saját kiadómmal fogok elkezdeni.” 

Fiatal szerzőket karolna fel, hogy eljuttassa munkáikat a nagyközönséghez. Ebben az is benne van, hogy bosszantja, ha nem lát rá a kiadási folyamatra, holott szerinte ez „nem ördögtől való” egy író esetében. Azt nem tartja kizártnak, hogy egyéb munkái a Gold Booknál is megjelenjenek majd, sőt a sci-fihez is visszatérne, ha lenne rá elég ideje.

Üzleti szempontból a gondolat egybevág a Gold Book állapotával, 2018-ban nem zártak valami fényesen. A 31,6 milliós veszteség Mocsári János szerint a cég kizárólagos terjesztőjének 2017-es fizetésképtelenné válása miatt lépett fel. „A felszámoló cég ennek csak egy kisebb részét ismerte el behajthatatlan követelésnek, ezt 2018-ban egy összegben leírtuk, nem akartuk a veszteséget évekre megosztani. Ez okozta a jelentős mínuszt” – magyarázza. Hozzáteszi: a könyvpiacon a terjesztők a bevétel 55 százaléka felett diszponálnak, a kiadó a maradék 45 százalékkal gazdálkodik. Egyszerű matek: ha valaki ennek a 45 százaléknak az egészét birtokolja, akkor jobban keres, mintha csak ír.

És hogy megélne-e Bán János, ha csak írna? „Meg – vágja rá magabiztosan. – Ennél jobban viszont csak akkor élnék meg belőle, ha évi két könyvet írnék, amit minden további nélkül megtehetnék.” A kiégéstől nem tart, de bevallja, hogy elkezdeni minden könyvet a legnehezebb. „Az első tíz perc maga a pokol, de utána mindig ugyanolyan élvezettel írom a Hunyadit, mint régen, és ez engem is meglep.”

***

Közéleti szinten is aktív, gyakran ad interjúkat kormányközeli lapoknak, és ha kérdezik, mindenről szívesen beszél. Migráció, iszlám térhódítás, filmipar, politika vagy akár a „magas irodalom” kifejezés, amit „roppant idegesítőnek” talál. Bán Jánosnak mindenről sarkos véleménye van, ami az írói közösségben is megosztó személyiséggé teszi. „Kifejezetten olyan típusú ember, aki azért beleáll – mondja Fonyódi. – Ha műveit nézzük, teljesen világos, hogy ő a nemzeti oldal egy emblematikus alakja, ennek a kulturális erőtérnek emblematikus figurája.” 

Ez a szerep részint a műveiből adódik, de nem úgy tűnik, hogy ágál ellene. Mondandója gyakran esik egy pályára a kormánykommunikáció álláspontjával, a kormánypárti média munkatársainak legnagyobb örömére. Arról, hogy ez meggyőződés vagy inkább helyezkedés, megoszlanak a vélemények. Abban egyetértés van, hogy Bán mindig is a paletta jobbjára húzott, de mióta a körülmények is fekszenek a véleményének, ráerősített a fellépésére. 

Nemes István szerint az írói körök sokáig elnézők voltak Bánnal, de nemrég picit romlott a megítélése. „János új tévéműsora, a Fülszöveg beharangozója kapcsán olvastam már olyan véleményeket, hogy előbújt a fideszes a zsákból” – mondja beletörődően. Ugyanakkor leszögezi: szerinte Bán János „ugyanaz az intelligens, megfontolt, széles látókörű ember”, akinek megismerte.

„Annak adok interjút, aki kér. Ha ellenzéki lapok nem kíváncsiak a véleményemre, nyilván ott nem lesznek interjúk” – mondja. Szemtől szemben nem érte kritika, de ő is érzi a személye körüli feszültséget. „Vannak olyan olvasói a Hunyadi-sorozatnak, akik finoman szólva sem tudnak azonosulni a mostani kormány egyetlen álláspontjával sem. Nekik azt tudom mondani, hogy ha tetszik nekik a sorozat, akkor olvassák szívesen. Ha amiatt nem olvassák, mert időnként közéleti ügyekben is megszólalok, azt nagyon sajnálom.” 

Úgy érvel, hogy a régi nagy írók is mind vállaltak közéleti szerepet („nagy példaképem, Jókai Mór vagy Herczeg Ferenc!”), a könyvei pedig bizonyos szempontból akkor is állást foglalnak, ha ő egyébként nem teszi be a lábát az egykori Echo TV vagy az MTVA stúdiójába. János viszont azt állítja, hogy a nyilatkozatait inkább irritáció szüli, kormánnyal szembeni példának pedig azt a régi kritikáját hozza fel, ami szerint nem gyártunk magyar történelmi filmeket, pedig szerinte ebben lenne kraft. 

„Amikor annak idején én élesen kritizáltam az állami filmgyártást, Andy Vajnáékat, akkor azt nem azért tettem, mert mindenáron közéleti szerepben akartam tetszelegni, hanem mert olyan mértékben irritált a jelenség, hogy magánemberként, újságíróként és íróként is szerettem volna elmondani, hogy ez így nem helyes. És engem nem érdekel, hogy ez most Fidesz-kormányzat alatt van-e. Sőt, bizonyos értelemben még nagyobb szégyen, hogy egy nemzeti kormányzat alatt ilyen előfordulhat.”

A kormányoldal ugyanakkor nyilván nem veti meg, hogy riportereik egy amúgy is népszerű és sikeres íróval bólogathatnak lelkesen a stúdióban. Ha hívják, ő megy, személyéről, könyveiről azonban viszonylag ritkán kérdezik. A már említett, M5-ön futó Fülszöveg vezetését idén kapta meg, a műsorban kevéssé ismert szerzőket mutat be rövid interjúk formájában (persze ez nézőpont kérdése, nemrég pont Fonyódi Tibor volt a beszélgetőpartnere).

Azon, hogy vállalja-e a szereplést, napokon át gondolkodott. Mindazonáltal, ha megtalálnák egy közéleti pozícióval, mérlegelné a lehetőségeket – még úgy is, hogy íróként pontosan tudja, az olvasók számár a nyílt politizálás nem mindig fér bele a kedvencükről alkotott képbe. „Ha olyat ajánlanának fel, amiben jól megfogalmazható elképzeléseim vannak, mit lehetne azon a területen mást csinálni, hogy elérjünk egy kitűzött célt, elgondolkodnék rajta.” 

Fotók: Orbital Strangers