Balogh Levente eddig elsősorban nem mint pénzügyi befektető, hanem mint élelmiszeripari mogul volt ismert – egészen a Cápák között tavalyi, első évadáig. A Szentkirályi Ásványvíz elnöke azt mondja, a műsor után kitágult az ő látóköre is, és már bánja, hogy annak idején mindent a Szentkirályi márkaépítésébe tolt bele, ahelyett, hogy vett volna még egy-két retró élelmiszermárkát.
A mackónadrágot öltönyre cserélte, így ment először pitchelni egy kiskereskedelmi lánchoz Balogh Levente a 90-es évek elején, amikor még válogatott cselgáncsozóként ismerhette az ország. Az élelmiszer-tartósító végzettségű, huszonéves fiúnak, ha nem is befektető cápákat, de komoly üzlethálózatokat kellett meggyőznie: listázzák be édesapja cége, a Vitapress Élelmiszergyártó Vállalat termékeit, például a 40–50 féle ételaromát, az eceteket és a Marina fantázianevű szörpöket.
Ráadásul a komoly hangzású cégnevet is ő találta ki, és ezt is írta rá a névjegyére a kft. szócska helyett. „A rendszerváltás után egyszerűen nem hangzott jól, hogy valaki kft.-t vitt, az Áfészok, Füszértek után nem vettek minket komolyan a kereskedelemben, kezdő cégként súlytalannak tűntünk. Ezért találtam ki ezt az egyszerű, átkeresztelős megoldást” – emlékszik vissza.
Akkoriban hiánygazdaság volt, sorra szűntek meg a szocializmus dicsőséges képződményei, a téeszek és az állami gazdaságok, így meglehetősen széles termékpaletta tűnt el szinte egyik pillanatról a másikra a boltok polcairól. Levente édesapja, Balogh Sándor vegyészmérnök szemfülesen rálelt a piaci résre: elkezdett többek között rumaromát gyártani. Levente lett a családi cég zöldfülű marketingese, de amolyan mindenesként ő felelt a kereskedelemért is.
Nem teljesen, de összességében úgy tűnik, egy ideje az élet Budapest utcáiról az épületeibe költözött.
1884. szeptember 27-én türelmetlen tömeg toporzékolt az Andrássy út közepén. Nem politikai, gazdasági vagy mondjuk zöld ügyek kapcsán tüntettek, hanem mert nem lehetett tudni, Lotz Károly mit festett az épp elkészült Operaház mennyezetére. A tömeg végül, áttörve a rendőrkordont és a megnyitóra vonuló méltóságok sorát, berontott az épületbe, ahol aztán fejét felszegve bámulhatta A Zene apoteózisá-t és az épületet, Ybl Miklós csúcsalkotását.
A 2020 április végi, vasárnap esti alkonyatban – elégedetten konstatálom – csak páran kóricálnak a felállványozott Operánál, az Andrássy út kerékpársávjában szülők tanítják nyugodtan bringázni gyereküket. Ilyet is ritkán látni itt, de mondjuk a Lánchídon és a Margit hídon sem mentem még úgy át ilyentájt, hogy legfeljebb csak fél tucat ember jött szembe. Mindenki mélázva teszi meg a karanténban is engedélyezett egészségügyi sétáját, és nekem is jut időm úgy megnézni a jó százéves épületeket, mint talán még soha, és mint ahogy az eddigi életem során is meg kellett volna tennem. Olyan csodálattal és tisztelettel, mint a budapestiek régen.
Nem teljesen, de összességében úgy tűnik, egy ideje az élet Budapest utcáiról az épületeibe költözött.
Arról, hogy ez így lesz, még fogalmunk sem volt, amikor januárban eldöntöttük: ennek a Forbes Urbannek a fókuszában azok lesznek, akik ezeknek az épületeknek a külsejét vagy a belsejét megtervezték vagy megújították, olyanná tették, amilyenek ma. Nem Ybl Miklósok, de többen közöttük Ybl-díjasok, és ha kell, „ki, ha nem én” hozzáállással, az esztétika érdekében küzdenek meg kőművesekkel, megrendelőkkel, politikával.
Zoboki Gábor ilyen. Finoman művelt, de határozott és karakán figura, elég csak ránézni. Vagy a portfóliójára. Hány építész mondhatja még el magáról a világon, hogy tervezett egy Müpa kaliberű épületet, létrehozott egy kulturális központot a Föld másik felén, a világ egyik leggyorsabban fejlődő városában, most felújít egy budapesti Operaházat? Mintegy mellesleg mellé tesz egy kémiai kutatóközpontot, egy Telenor-székházat és egy Nemzeti Táncszínházat. Jó a címlapinterjút készítő Bagi László kérdése: hogyan lehet megtanulni első osztályú hangversenytermet tervezni (Magyarországon)?
Kell a kreativitás. A lapban szereplő fiatalabb építészirodák a 2008-as válsággal indultak. Örültek, ha megrajzolhattak egy szeméttárolót, örültek, ha épülettervezés helyett belsőépítészeti projektet kaptak, vagy a várostervezésbe is bele kellett kóstolniuk, elvállaltak mindent. Mivel drágább alapanyagokhoz nem nyúlhattak, kerestek jó ár-érték arányú alternatívákat. Ami egyszer kényszer volt, és a túlélés záloga, ma a legfőbb előnyük: talán soha nem tettek volna szert olyan széles körű tapasztalatra, amilyennel ma rendelkeznek. Habár a 2020-ban ránk leselkedő válságot még nem érzik, már optimistán és felkészülve néznek elébe.
Amiken építészek bő száz vagy bő tíz éve dolgoztak, ma is velünk vannak, és most, hogy folyton zárt terekben ülünk, akaratlanul is elmélyülünk a részleteikben, abban, milyen gyönyörű az épített környezetünk. Amíg nem mászkálhat mindig mindenki megint kedvére, mi házhoz szállítjuk az építészeti látnivalókat, a ZDA – Zoboki Építésziroda, a Hetedik Műterem, a Lab5 és az Urba munkáit (ami a lapba nem fért be, azt bemutatjuk a forbes.hu-n), és bátorsággal belógtunk a Palotanegyed legérdekesebb régi épületeibe is, hogy felszeghessük a fejünket (meg az objektívet) az egyedülálló mennyezetekre.
A koronavírus utáni világban a turizmus kómájából azok a helyek éledhetnek fel leghamarabb, ahova privát gépekkel érkeznek meg a felső tízezer tagjai, és akár az egész vakáció alatt nem találkoznak más vendéggel. Ez leginkább éppen ott lehetséges, ahol most a legégetőbb gazdasági probléma a turizmus kiesése: az afrikai szavannán. Vagy egy szigetországban, ahol az izoláció nyújtott valamelyest védelmet a vírustól. A járvány előtti időszámításban a legtrendibb útitervek ezeket az úti célokat ötvözték: a szafariról egyenesen a trópusi paradicsomba repítették az utazót.
A budapesti Idősek Barátai Program elszigetelten élő nyugdíjasoknak kínál beszélgetőpartnert, sokszor bizony az ő korosztályukból. Persze a bevásárlás és a parkbeli séta sem tabu. A személyes találkozásra épülő modellt ugyan megtépázta a járvány, az önkéntesek azonban nem adják fel.
A 2008-as pénzügyi válság után a négy Bányai testvér sikeresen kivezette a gödörből a szülőktől frissen átvett családi céget, a Bányai Bútorokat. Részben talán emiatt is magabiztosak a mostani válsággal kapcsolatban, bár az is kapóra jön nekik, hogy az elmúlt évtizedekben több külföldi piacon is megvetették a lábukat.