Hobbikertész, hobbifocista, hobbipék, hobbiszakács és feltörő, amúgy is jelen lévő hobbik, mint mozaikozás, olvasás és fiatalkori nagymamaság. Mi a szerkesztőségben így élünk jó életet otthon.
Zsiborás Gergő
Előjött belőlem a hobbikertész, de a legrosszabb fajta, aki megveszi és ledugja a magokat, aztán azonnali sikert vár. A március eleji lelkesedést kissé megtörte a havazás, de azóta új és nagyobb kihívás után néztem: a hátsó kertet füvesítem! Mint a gazdaglista szerkesztője, egyértelmű volt, hogy a fűmagot Csányi Sándortól (jó, az egyik cégétől, a KITE-től) veszem. Ástam, trágyáztam, vetettem, lapítottam, majd hosszan és naponta többször néztem a gyepet, pontosabban a helyét. Közben újragondoltam a paradicsompalántázási stratégiát, adtam a földhöz egy kis kávézaccot is, naponta kétszer locsolok. Pár napja jött a megnyugvás: kidugta a fejét a vörös csenkesz, majd, ha álmosan is, de megindult az angol perje és a kis San Marzano ikrek is a napfény felé fordultak.
Nem teljesen, de összességében úgy tűnik, egy ideje az élet Budapest utcáiról az épületeibe költözött.
1884. szeptember 27-én türelmetlen tömeg toporzékolt az Andrássy út közepén. Nem politikai, gazdasági vagy mondjuk zöld ügyek kapcsán tüntettek, hanem mert nem lehetett tudni, Lotz Károly mit festett az épp elkészült Operaház mennyezetére. A tömeg végül, áttörve a rendőrkordont és a megnyitóra vonuló méltóságok sorát, berontott az épületbe, ahol aztán fejét felszegve bámulhatta A Zene apoteózisá-t és az épületet, Ybl Miklós csúcsalkotását.
A 2020 április végi, vasárnap esti alkonyatban – elégedetten konstatálom – csak páran kóricálnak a felállványozott Operánál, az Andrássy út kerékpársávjában szülők tanítják nyugodtan bringázni gyereküket. Ilyet is ritkán látni itt, de mondjuk a Lánchídon és a Margit hídon sem mentem még úgy át ilyentájt, hogy legfeljebb csak fél tucat ember jött szembe. Mindenki mélázva teszi meg a karanténban is engedélyezett egészségügyi sétáját, és nekem is jut időm úgy megnézni a jó százéves épületeket, mint talán még soha, és mint ahogy az eddigi életem során is meg kellett volna tennem. Olyan csodálattal és tisztelettel, mint a budapestiek régen.
Nem teljesen, de összességében úgy tűnik, egy ideje az élet Budapest utcáiról az épületeibe költözött.
Arról, hogy ez így lesz, még fogalmunk sem volt, amikor januárban eldöntöttük: ennek a Forbes Urbannek a fókuszában azok lesznek, akik ezeknek az épületeknek a külsejét vagy a belsejét megtervezték vagy megújították, olyanná tették, amilyenek ma. Nem Ybl Miklósok, de többen közöttük Ybl-díjasok, és ha kell, „ki, ha nem én” hozzáállással, az esztétika érdekében küzdenek meg kőművesekkel, megrendelőkkel, politikával.
Zoboki Gábor ilyen. Finoman művelt, de határozott és karakán figura, elég csak ránézni. Vagy a portfóliójára. Hány építész mondhatja még el magáról a világon, hogy tervezett egy Müpa kaliberű épületet, létrehozott egy kulturális központot a Föld másik felén, a világ egyik leggyorsabban fejlődő városában, most felújít egy budapesti Operaházat? Mintegy mellesleg mellé tesz egy kémiai kutatóközpontot, egy Telenor-székházat és egy Nemzeti Táncszínházat. Jó a címlapinterjút készítő Bagi László kérdése: hogyan lehet megtanulni első osztályú hangversenytermet tervezni (Magyarországon)?
Kell a kreativitás. A lapban szereplő fiatalabb építészirodák a 2008-as válsággal indultak. Örültek, ha megrajzolhattak egy szeméttárolót, örültek, ha épülettervezés helyett belsőépítészeti projektet kaptak, vagy a várostervezésbe is bele kellett kóstolniuk, elvállaltak mindent. Mivel drágább alapanyagokhoz nem nyúlhattak, kerestek jó ár-érték arányú alternatívákat. Ami egyszer kényszer volt, és a túlélés záloga, ma a legfőbb előnyük: talán soha nem tettek volna szert olyan széles körű tapasztalatra, amilyennel ma rendelkeznek. Habár a 2020-ban ránk leselkedő válságot még nem érzik, már optimistán és felkészülve néznek elébe.
Amiken építészek bő száz vagy bő tíz éve dolgoztak, ma is velünk vannak, és most, hogy folyton zárt terekben ülünk, akaratlanul is elmélyülünk a részleteikben, abban, milyen gyönyörű az épített környezetünk. Amíg nem mászkálhat mindig mindenki megint kedvére, mi házhoz szállítjuk az építészeti látnivalókat, a ZDA – Zoboki Építésziroda, a Hetedik Műterem, a Lab5 és az Urba munkáit (ami a lapba nem fért be, azt bemutatjuk a forbes.hu-n), és bátorsággal belógtunk a Palotanegyed legérdekesebb régi épületeibe is, hogy felszeghessük a fejünket (meg az objektívet) az egyedülálló mennyezetekre.
A Lab5 tervezett már szinte extrém, modern élelmiszerboltot a MOM-ba és Tatabányára, növényektől zöldellő irodákat Budapestre, kormányablakot a Keletibe, és záróépületet a Corvin sétányra. Bár építészek, nemcsak kívülről nézik a falakat, hanem azzal egy időben mint a belsőépítészek, belülről is, sőt várostervezési szempontból is gondolkodnak, hiszen mindegyikre volt már projektjük – a 2008-as válsággal indultak, meg kellett tanulniuk alkalmazkodni.
Fehér Gyula cápaként egy futóappra harapott rá a legerősebben, de levonja a tanulságokat abból is, hogy pénzügyi befektetőként működik a nyalókagyárban. És egyáltalán nem éli meg rosszul a válságot.
Eric Yuan sok elismerést kap azért, hogy emberek millióinak ingyen adja Zoom nevű videokonferencia-alkalmazását. Milliárdos cége a járvány elmúltával valószínűleg erősebb lesz, mint valaha, de képes-e kiállni az alkalmazás egy világjárvány idején a szinte egy éjszaka alatt 610 százalékot ugró forgalom és az adatbiztonság kihívásait?
