2020-ban nem ér minket váratlanul az a megállapítás, hogy minden vállalkozás sikeréhez elengedhetetlen a megfelelő online jelenlét és ehhez kapcsolódóan az online ügyfélélmény biztosítása. A fogyasztók már nem csak fizikai terekben, mondjuk egy boltban találkoznak a termékekkel vagy szolgáltatásokkal, hanem gyakran egy applikáción vagy weboldalon keresztül. De Dalos Ottó, a Cisco magyarországi ügyvezető igazgatója szerint […]
2020-ban nem ér minket váratlanul az a megállapítás, hogy minden vállalkozás sikeréhez elengedhetetlen a megfelelő online jelenlét és ehhez kapcsolódóan az online ügyfélélmény biztosítása. A fogyasztók már nem csak fizikai terekben, mondjuk egy boltban találkoznak a termékekkel vagy szolgáltatásokkal, hanem gyakran egy applikáción vagy weboldalon keresztül. De Dalos Ottó, a Cisco magyarországi ügyvezető igazgatója szerint a lényeg most is ugyanaz: „Az legyen az érzésed, hogy kiszolgálnak, hogy a maximumot kapod.”
Egy kis app történelem
Az applikációk a mobil- és okoseszközök robbanásszerű terjedésével jelentek meg az életünkben, majd a 2010-es években megszületett az „app economy”, azaz az applikáció alapú gazdaság fogalma is. Ami annyit jelent, hogy szinte mindenre elérhető egy mobil alkalmazás, legyen szó vásárlásról, bankolásról, utazásról, tanulásról, sportról, vagy – szomorú aktualitással – a koronavírus kontaktkutatásáról. Ugyanakkor nemcsak a fogyasztók használnak alkalmazásokat, ma már az üzleti élet legtöbb folyamata is applikációkon alapul, amelyek a privát vagy nyilvános felhőből elérhetőek.
Hiába nem egy könnyed hegyvidéki andalgás, a Magas-Tátra bizonyos szakaszai időnként zsúfoltabbak, mint egy elektronikai üzlet a Black Friday idején. A táj és a világ végi szállás nyújtotta élmény sokaknak csalogató, de ez a túra más miatt is kapós: a Rysy megmászásával a hegység legmagasabb jelzett túraösvényét pipáljuk ki. Hétfős társaságunk augusztusban végezte ki.
Németül Ohrwurm, angolul earworm, magyarul dallamtapadás. Így nevezik azt a jelenséget, amikor egy zene a legváratlanabb időben beakad a tudatba, és végtelenítve szól. Ez történt Joe Simpsonnal is, aki barátjával, Simon Yatesszel 1985-ben megmászta a 6344 méteres Siula Grandét Peruban. Az expedíció harmadik napján, már lefelé ereszkedve Simpson eltörte a lábát, és a hegymászó egy jéghasadékba zuhant. A sokkos állapotban lévő Simpson fejében ekkor kezdett el zakatolni az általa igencsak gyűlölt Brown Girl in the Ring című szám. „A rohadt életbe, a Boney M.-re fogok megdögleni” – mondta Simpson az expedíciót feldolgozó Zuhanás a mélybe című filmben. Végül a delíriumos élmény is nagy szerepet játszott abban, hogy a hegymászó az utolsó erejével valahogy túlélje az expedíciót.
A Tengerszem-csúcs (szlovákul Rysy) 2499,2 méteres északnyugati ormának megmászása persze össze sem hasonlítható a perui heggyel és Simpson pokoljárásával, de a dallamtapadás jelensége rám is lecsapott. Zámbó Jimmy Egy jó asszony mindent megbocsát című klasszikusa azután mászott bele a fejembe, miután a meredek terepen lefele csak pókjárásban közlekedni tudó barátnőm a négykézlábas előretolatások között megszólalt: „úgy nézek ki, komolyan, mint valami pókasszony!”. Végül én is hasonló testhelyzetben toltam lefele magam a csúcsról, de Jimmy mellett egy másik gondolat is beférkőzött a fejembe: a Tátra miatt megéri.
Tátra térkép
Szagszoba, füldugó és egy igazi legenda „Brekföööööszt!” – ordítja el magát negyed hétkor a Tátra élő legendája a 2250 méteren lévő Hunfalvy-menedékház egyik tizennégy ágyas szobájának közepén. Kínosak vagyunk, a helyiségben lévők többsége már rég kukorékol, hétfős társaságunk viszont még épphogy átfordul az egyik oldaláról a másikra. A hegység legmagasabb hüttéjét 1970 óta vezeti Viktor Beránek, minden tátrai serpa atyaúristene. Beránek fénykorában százkilós rakományokkal a hátán bandukolt fel a házig, de a már idősebb éveiben járó teherhordó ma is aktív. Ha kell, simán felviszi a hegyre a hatvankilós sörös pakkot, igaz, ottlétünk alatt, törött kezével leginkább a pultban serénykedik. Még fél kézzel is hiba nélkül tölti a Tátra-teákat.
A szállás ellátása ma is a serpák feladata, ők havonta körülbelül hússzor cipelik fel az alkalmanként hatvankilós csomagokat. A teherhordást egyébként bárki kipróbálhatja. A Poprádi tónál lévő menedékháznál zsákok sokasága várja, hogy a kedves túrázó felcipelje őket egy ingyentea fejében. A menedékház Covid-mentes időszakokban dugig van, a korlátozott helyek miatt érdemes jó előre ágyat foglalni (az előleg 12 euró, a további 12 eurót a szálláson kell kifizetni). Mivel internetnek itt híre-hamva sincs, a foglalás a szállás oldalán található telefonszámon, SMS-ben történik. Világvége esetén (értsd: brutális időjárási körülmények) a beeső, de szállást nem foglaló túrázók az épület étkezőjében alhatnak, de egy átlagos nap simán visszaküldik az embert a hegy aljába, az éjszaka nem kifogás.
A nagy táska a szálláson hagyható, és könnyített felszereléssel lehet nekilódulni az egyórás csúcstámadásnak. Társaságunk körülbelül délután 5 órakor indul neki a távnak, és mivel a túrázók többsége szállás híján ilyenkor már bőven lefele tart, alig vannak a csúcson. A Rysynél gyakran ugyanaz történik, mint a háziorvosnál: a többség minél korábban akar odaérni, mivel azonban a java így gondolkozik, a dugulási faktor már a rendelési idő előtt megnő.
Az 1933-ban átadott menedékházat többször roggyantotta már meg a lavina, utoljára 2000 januárjában, utána az egész épületet újra kellett építeni. Jelenleg két részből áll: az alsó szintből, ahol étkezni lehet, és a fenti alvótérből. A kettő között jól elkülönítve helyezkedik el a purgatórium, az általunk csak Szag szobának hívott helyiség, ahol a túrázók az egész napos menetelés után kötelezően elhelyezik bakancsaikat. A szálláson ingyenes és természetesen vadiúj füldugóval is kedveskednek, ami nem hülyeség, amikor az ember 13 másikkal alszik egy szobában.
A szállás külön kuriózuma a „Tátra legszebb kilátású budija”, amihez egy pár perces kirándulás vezet el (ezért az esti sörözés csak az elvetemültebbeknek javasolható). Mivel megközelítése meglepően macerás, a szállásadók trükkel próbálják rávenni a túrázókat a zarándoklatra: a vécével szemben lévő fal átlátszó műanyagból van, így pazar kilátás nyílik használat közben. A klozetnél van a szállás egyetlen vízforrása is, ahol fogmosásra és cicamosdásra van lehetőség. Ivóvizet csak a menedékházban lehet vásárolni, reptéri áron: egy másfél literes ásványvíz négy euróba kerül.
A kaja viszont isteni, simán kenterbe veri a menedékházaktól elvárható színvonalat: 6–8 euróért finomat és nagyot ehetünk. A házban az áram napelemről megy, az esti hangulatvilágításról petróleumlámpák gondoskodnak, és időnként random túrázók ülnek le a zongorához. (Nem irigylem azt, aki anno felvitte darabjaiban a hangszert.)
Ami kell: magabiztos kondi, masszív tüdő és nulla tériszony Nem vagyok jóban a láncokkal és a kötelekkel, a tornaórás kötélmászásból is rendszeresen megbuktam anno. A Rysy szlovák szakaszán, közel a Tátra legmagasabb menedékházához, pár méteren át segítik a mászást az ormokra rögzített láncok. A túrázók itt rendesen feltorlódnak, és koronavírus ide vagy oda, egymás aurájában lihegve várják, hogy mindenki végigküzdje magát a láncokon és a létrákon. (Utóbbival egyébként nincs bajom, az fixen van rögzítve.) Ez a szakasz nem nehéz még az olyan láncfóbiásoknak sem, mint én. Ha nagyon akarjuk, ki is bekkelhetjük, és csimpaszkodhatunk a pucér sziklákon is. A tömeget kétirányúsítással próbálják csökkenteni, felfele többnyire létrán, lefele pedig láncon és a már túlzásnak mondható járórácsokon haladhatunk.
Idén nyáron ellepték az internetet a Tátrát megszálló túrázók fotói. A hegyi láncoknál valóban hatalmas a zsúfoltság, de tapasztalataim alapján nem volt durvább, mint a korábbi évek hasonló szakaszain kialakult tumultus.
A keményebb szakasz közvetlenül a csúcstámadásnál érkezik. Itt van, ahol már kézzel is segíteni kell a haladást. A Lengyelország és Szlovákia határán levő csúcs körpanorámájáért megéri a kálvária. Aki kalandosabb utakra vágyik, az a lengyel szakaszon is leküzdheti magát. Ez jóval nehezebb és meredekebb, mint a szlovák oldal, a láncok itt már nem csak alternatívának vannak kirakva.
A Tátrai csúcsok megmászása általában hasonló receptet követ. A bevezetés egy fenyveserdei kirándulás, amit az egyre meredekebb törpefenyős rész követ. A csúcshoz közelítve aztán minden növekszik: az emelkedés, a sziklák mérete és a kopárság. A könnyebb szlovák oldal a Tátra vurstlijából, a Csorba-tótól indul, és egyórás kényelmes séta után a Poprádi-tónál lyukadunk ki. Itt a szocialista üdülőközpontok aranykorszakából ránk maradt hotelétteremben lehet káposztalevessel vagy gőzgombóccal bespájzolni az előttünk álló útra. Innen már csak emelkedő jön, a láncos szakasz előtti Békás-tavakat már sziklás terepen érjük el. A menedékházig és a csúcsig gyakorlatilag fenék- és vádliedzést tolunk végig.
A terep technikás, de közel sem lehetetlen, különösen igaz ez a szlovák szakaszon. Láttam vígan bakkecskéző (lefele ugrálva közlekedő) idősebbeket és gyerekeket is. A túrázók között volt csuhás pap, tradicionális szlovák gúnyába öltözött bácsi, de még egy tangaszandálos Rambót is kiszúrtam. Szintén kuriózum a meredek hegyen a nap ellen esernyővel védekező túrázó látványa, és szinte garantálható, hogy belefutunk egy alkoholfolyosóba is, amit az előttünk menetelő kapatos társaság húz maga után.
A Magas-Tátrába általában három okból megy a magyar ember: mert közel van, mert minden feltéltelt teljesít, amit egy átlagos túrázó egy magashegységtől elvárhat, és mert olcsóbb, mint az Alpok. A Rysyt egy nap alatt is meg lehet mászni, de nem érdemes. Teljesen felesleges a kapkodás, sokkal élvezetesebb komótosan, pihenőkkel haladni, és aludni egyet a semmi közepén épült Hunfalvy-menedékházban.
Hasznos tudnivalók: Hol szálltunk meg először? Alsóerdőfalván (Nova Lesná), ahol rengeteg a szállás és van egy jó vendéglő is, a Koliba Tatry.
Hogy mentünk oda? Autóval, Salgótarjánon át. Az út Alsóerdőfalváig a budapesti dugó nélkül négy és fél óra. Ha vonattal mennénk, a négynapos tátrai kirándulójegy a legjobb. Benne van a Budapest–Kassa–Poprád/Csorba oda-vissza út, a Tátrai Villamosvasút, a Tátrai Fogaskerekű és a Poprád–Kakaslomnic–Tátralomnic-vasút korlátlan használata. (38 euró + 3 euró a Budapest és Kassa közötti helyjegy.)
Hogy jutottunk el a Csorba-tóig? Alsóerdőfalvától körülbelül húsz kilométer, autóval 26 perc, a parkolás naponta 5,5 euró. A tátrai villamosvasút óránként megy végig a környező településeken. (Felújítás miatt 2020. július 6. és 2021. február 6. között pótlóbuszok közlekednek a Csorba és Csorba-tó állomások között.) Az útvonal zónákra van felosztva, az előre megváltható jegy ára ezektől függ.
Mit vigyünk a túrára? Meleg ruhát, mert éjszaka hideg van 2250 méteren, nappal viszont legyen nálunk minimum 30 faktoros napkrém és sapka. A menedékházban bérelhetünk öt euróért takarót, mi felvittük a hálózsákot.
A Bank Gutmann sorozatában híres családok vagyonhoz fűződő viszonyáról írunk, számos jó gyakorlatot ismertetve. Mostantól magyar példákkal bővítjük a sorozatot, hogy azt is bemutassuk, hazánkban miként állnak a vagyonhoz és annak átadásához kapcsolódó kérdésekhez.
Ritka az olyan piac, ahol akkora fejlődést hozott volna az elmúlt néhány év, mint a hazai magánegészségügyben. A 350 milliárd forintosra becsült szektorban a harminc legnagyobb cégnél már évente 80 milliárd forint bevétel landol, éppen épül egy új magánkórház, és miközben még mindig gombamód szaporodnak a szolgáltatók, látványos felvásárlásokkal és jelentős friss tőkéből új erőközpontok jönnek létre. Lassan felépül egy párhuzamos egészségügyi rendszer, amelyben néhány terület ugyan mindig állami privilégium marad, de egyre többen végleg búcsút mondhatnak a közkórházaknak. Ami egykor a gazdagok luxusa volt, az ma már az élet része.
Az elmúlt év legnagyobb kiszállói között az élelmiszeripar volt a sláger, magyarokkal az élen: a már régóta elkerülhetetlen piaci konszolidáció éllovasai a hazai nagyvállalatok voltak. A műanyagiparban külföldi cégek csipegettek, és a gyógyszer- és egészségiparban is volt mozgolódás. Mészáros Lőrinc és körei haraptak egy szeletet a Budapest–Belgrád-vasútépítésből, és belenyúltak a veszélyeshulladék-kezelésbe, továbbá egy klasszikus startupexitet is láthattunk az USA-ba, egy egészen különleges iparágban. A listát böngészve egy felfutó trendre is felfigyelhetünk: egyre gyakoribb, hogy magánbefektetők egy csoportja áll össze, és vásárolja be magát középvállalatokba, ezzel párhuzamosan egyre aktívabbak a piacon a rejtélyes befektetői hátterű, de kormányközeli szereplőkhöz köthető magántőkealapok is.
Tíz mikulás, a rendszerváltás szele és Amerika is kellett, hogy a Sápi család medencebiznisze hetven fővel és két külföldi leányvállalattal ünnepelhesse jövőre a harmincadik születésnapját. Az első medencét még Sápi Miklós, az alapító építette egy grófnő udvarán, ma már kizárólag kereskedéssel foglalkozik az Aqualing, méghozzá nyáron medencéket, télen karácsonyi dekort árul.
