Erős optimizmussal és szándékkal vágott bele a Dorogi család, hogy újra kultüdítővé tegye a Bambit. A kádári nosztalgia marad, a cukortartalom és a szintetikus anyagok mennek.
Dorogi Évának két évbe telt megszerezni a Bambi védjegyét, de fel sem merült benne, hogy más néven lépjen be a prémium üdítők magyar piacára. Addig egy másik, hasonló védjegy tulajdonosa, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. gyártásában kis mennyiségben még fel lehetett fedezni az italt néhány helyen, például a Palatinus strandon és a pesti Ibolya presszóban.
Külföldön mindig csodáltam, hogy mennyire jó minőségű, ötletes és sokszínű italokat árulnak.
„Itthon sohasem ittam üdítőt, mert nagyon mainstreamek és cukrosak, de külföldön mindig csodáltam, hogy mennyire jó minőségű, ötletes, és sokszínű italokat árulnak. Olyan terméket akartunk létrehozni, amivel ugyanúgy fel tudjuk rakni magunkat a térképre, mint ahogy a német Fritz-Kola, az angol Fentimans vagy a lengyel On Lemon (lánykori nevén, mielőtt még Yoko Ono kiperelte a névváltoztatást: John Lemon)” – mondja az alapötletről a pénzügy szakon végzett Éva, aki egy kockázati tőkebefektető portfóliómenedzsere, majd két évig az Aeron divatmárka-ügyvezetője volt. A horvátzsidányi ásványvízpalackozóba anno még pénzügyi befektetőként szállt be a Tenning Investment Zrt.-n keresztül a Dorogi család. Főként agrártevékenységekkel foglalkoznak, de négy éve Éva vezetésével átvették a céget, ami ekkor kapta az Art Water Kft. nevet. 2016-ban indult el 1,5 milliárd forintos befektetéssel a Bambi-projekt is. A hibrid gyártósor 840 millió forintos – hitelből és saját forrásból összeálló – beruházással és 380 millió forint európai uniós és hazai támogatással épült. Öt év megtérülési idővel számolnak.
Kollár Béla oboaművész hobbiból kezdett oboanádakat faragni. Ma már hozzá, pontosabban Victoria Music nevű hangszerboltjába vándorol szaktanácsért, új hangszerért és hangszerjavításért a magyar komolyzene krémje – meg persze az oda vágyódó tanulók is. Akad, aki már harminc éve.
Kották, hegedűk, húrok, hárfák százai mellett patikatisztaság fogadja a betérő vásárlót a Fény utcai hangszerboltban. No, meg az alapító, a szigorú tekintetű és távolságtartóan életigenlő Kollár Béla. Arca az időtálló értékrend, Mozart és Beethoven szavak kiejtésekor felderül, és csak akkor ül ki vonásaira néhány pillanatra a schopenhaueri életundor, amikor két kérdés megválaszolása közt arról elmélkedik, hogy milyen irányba tart az egyre kevesebb minőségi szellemi táplálékot fogyasztó fiatalság. Minden rezdülése olyannyira definíciószerűen polgári, hogy miközben beszél, azon gondolkodom, vajon melyik Márai-könyvből léphetett ki.
Kollár Béla többször is hangsúlyozta, hogy nem megélhetési, hanem hobbivállalkozó
Tudom, hogy úgy tűnhetek, mint akit az ókorból varázsoltak elő, de ebben az üzletben nem fog elhangzani az, hogy „hello, mit akarsz?”, de az igen, hogy „jó napot kívánok, mit tetszik parancsolni?”
A hetvenhez közelítő üzlettulajdonos a száz négyzetméteres bolthoz tartozó, tökéletesen rendszerezett irodában hangjegyes szalvétán szervírozott kávéval kínál, miközben a latin és az ógörög nyelv fontosságát körvonalazza. „Nálunk nincs tegeződés – vált az üzletpolitikára. – Tudom, hogy úgy tűnhetek, mint akit az ókorból varázsoltak elő, de ebben az üzletben nem fog elhangzani, hogy »hello, mit akarsz?«, de az igen, hogy »jó napot kívánok, mit tetszik parancsolni?«. Attól függetlenül, hogy tegeződve is lehet tisztelettudónak lenni, disztingválni tudni kell.”
Egy telefon az elvtársak között „Béluskám, melyik hangszer tetszik?” – kérdezte az akkor tizennégy éves Kollár Bélát édesapja egy hangversenyen. „Az!” – mutatott „Béluska” az oboára. A több mint fél évszázaddal ezelőtt elhangzott kérdés egy zongoratanárnak köszönhető, aki szerint annyira erős volt az akkori évfolyam, hogy az addig zongorázni tanuló Kollár Béla csak egy lehetett volna a sok jó zongorista közül. „Képzelje el, így váltottam hangszert. Egy állítólag épelméjű tizenéves gyerek, aki már jó zongoradarabokat játszik, egyszer csak elkezd egy száraz fát fújni úgy, hogy majd kiesik a szeme, kékül-lilul, és az artikulátlan hangok vagy kijönnek a hangszeren, de inkább nem.”
Amikor a Zeneakadémiára jelentkezett, neki volt a legmagasabb pontszáma, de inkább úgy döntöttek, nem indítanak oboista szakot, csak nehogy a 70-es évek korszellemébe nem illő – Kollár szavaival – polgári értékektől szennyezett diákot felvegyék. „Isteni szerencse volt, hogy édesapámnak volt egy jó barátja könnyűzenei vonalon, akivel a közgazdászként ledolgozott munkaórái után együtt muzsikált. Civilben a Művelődési Minisztériumban dolgozott. Egy telefon az elvtársak között. Abban az időben így ment.”
A Zeneakadémia után Kollár Béla a MÁV Szimfonikus Zenekarban töltött hat évet, majd a Rádiózenekarban oboázott harminchárom éven át. „Egy zenész három alapvető kategóriában teljesedhet ki: szimfonikus zenekari művészként, kamarazenekari művészként vagy szólóban. Szerencsére nekem mindhárom megadatott. Évente körülbelül nyolcvan–száz koncerten játszottam. Hálával tekintek erre.”
Nincs Victoria a családban „Nem akartam én boltocskázni. Az oboanád fogyóeszköz, lépten-nyomon babrálni, igazítani kell. Ezzel csak az oboisták vannak megverve, hogy ilyen kiszolgáltatottak a nádjaiknak, ezért magamnak készítettem őket” – mondja a cégalapító. Az oboanádat hetente-kéthetente kell cserélni a hangszeren. „Nem véletlenül olyan ideges emberek az oboisták – mondja nevetve Soós Levente, a Magyar Rádió Szimfonikusok oboaművésze. – Az egész hangszer megszólalása ettől függ. Sokan maguknak faragják a nádat, de ez is egy képesség, tizedmilliméteres pontosságokon múlik, hogyan fog szólni a hangszer. Nálam például most harminc nád van.”
Az üzlet ötlete egy harminc évvel ezelőtti brit koncertúton született, amikor Kollár Béla fellépés előtt besétált a világ egyik legnagyobb oboaszaküzletébe, a Howarth of Londonba. Miután sokat mesélt otthon készített nádjairól a tulajdonosnak, utóbbi a beszélgetés végén megkérdezte a művészt, nem szállítana-e neki ötven nádat. Ő belement, és a brit koncertről hazajőve 92-ben azzal a gondolattal üzletet indított, hogy ha a nemzetközi piacon, ismeretlenül megfelelt a nádja, akkor itthon is meg fog. A körülbelül ezer–négyezer forintos eladási árú oboanádak alapanyaga Franciaországból és Olaszországból érkezik. „Amikor nádat veszek, teljes bizalommal vagyok Kollár úr iránt, tudom, hogy nem kell elmennem Franciaországig, ugyanazt a minőséget megkaphatom itt” – mondja Soós Levente.
Az első, harminc négyzetméteres bolt néhány percre a mostanitól az Ezredes utcában nyílt, akkor még Victoria Oboa-Fagottnád-Specialista Bt. néven. „Nincs a családban Victoria. Amikor nevet kerestem az üzletnek, olyat szerettem volna, ami a világ összes nyelvén könnyen kiejthető és megjegyezhető. Emellett fontos volt, hogy grafikailag is jól ábrázolható legyen” – mondja a tulajdonos a névválasztásról.
Kollár Bélát – aki többször is leszögezi, hogy ő bizony nem megélhetési, hanem hobbivállalkozó – egy idő után egyre több kollégája kereste azzal a kéréssel, hogy tudna-e a nád mellé oboát is szerezni. Majd hegedűt, zongorát, hárfát és szinte minden hangszert. „A többi hangszerhez nem értettem, de óriási előny volt, hogy ott voltak a kollégák. A koncertekre menet olthatatlan szomjúsággal kérdezgettem őket a hangszereikről a legapróbb részletekig. Mindenki szívesen beszél a foglalkozásáról. Csak egyet kell kérdezni, és le sem lehet állítani Budapesttől Párizsig. Így ingyen kiképeztek.”
Oboaművészként könnyen hozzáfért a beszerzési csatornákhoz, a külföldi márkák is kacsingattak a magyar piac felé, így kinőtt az üzlet újabb lába. Kollár Béla boltja az elsők közt volt Magyarországon, ahol elindult a hangszerek „rendes”, tehát nem rendelésre történő kereskedelme. A Victoria Musicnek ma már száz külföldi partnere van, köztük olyan hangszergyártók, mint a Yamaha, a Roland és a Fender. Az üzletben most körülbelül tízezer féle alkatrész, tartozék és hangszer található.
A vevők felét a komolyzene krémje, másik felét a zenét tanuló diákok és tanáraik adják. A kisebb gyerekeket rajzsarok, a felnőtteket külön szoba várja az üzletben, ahol vétel előtt ki tudják próbálni a hegedűt, hárfát, de a Victoria tizenkét munkatársa a „beteg” hangszereket is meg tudja javítani. Bősze Ádám, rádiós műsorvezető, az ország egyetlen zenei antikváriumának alapítója szerint „egy zenebolt akkor válhat sikeressé, ha a zenészt, aki hozzá fordult, úgy tudja kiszolgálni, mint egy pszichológus. Megismeri az összes tulajdonságát, vágyát, hogyan és mit szeretne játszani. Nem működhet úgy, mint egy zöldséges, ahol az a kérdés, van-e paradicsom, vagy nincs.”
Délutáni alvás helyett számvitel Kollár Béla mintegy húsz év párhuzamos zenei karrier és vállalkozásvezetés után úgy döntött, teljesen ráfordul az üzleti életre. „A zeneirodalom minden nagyszerű és értékes darabját többször és nagyszerű körülmények között eljátszhattam. Ha ötvenegyedszer és ötvenkettedszer is el akarnám játszani, már nem is biztos, hogy úgy sikerülne – ahogy a futók sem tudnak negyven év után ugyanolyan időt futni.” Szerinte a vállalkozás és a zene nemcsak jól kiegészítették, de segítették is egymást: „Igaza lehet az agykutatóknak abban, hogy az egyik agyfélteke használata pihenteti a másikat. Sokkal frissebben mentem az esti koncertre, ha a délutáni alvás helyett három-négy órát számvitellel töltöttem. Sok kollégám megcsömörlött az estéről estére jelentkező hatalmas stressztől. Lehet, hogy vasidegzetem van, de az, hogy volt a zene mellett más is, sokat segített.”
egy zenebolt akkor válhat sikeressé, ha a zenészt, aki hozzá fordult, úgy tudja kiszolgálni, mint egy pszichológus. Megismeri az összes tulajdonságát, vágyát, hogyan és mit szeretne játszani.
2010-ben a bolt már Victoria Music Kft. néven költözött át a Fény utcába. A bt. megmaradt a nádak gyártására és forgalmazására, a kft. pedig az összes többi hangszerre. A nádak már nem a Victoria üzletében készülnek, külsősök faragják őket bérgyártásban, de a tulajdonos minden egyes darabot személyesen ellenőriz.
Az ország kilencvenöt zeneboltja közül a Victoria kezdett utolsóként online értékesíteni. Erre egyrészt büszke a tulajdonos, másrészt belátja, hogy bármennyi averziót is kelt benne az internet világa, nem lehet árral szemben úszni. A webshop alig egy hónapja indult a legnépszerűbb termékekkel és – ahogy Kollár Béla fogalmaz – „azzal az elnézhető haszonelvűséggel”, hogy nem egyeznek az árai a boltban található hangszerekével. „Aki már tudja, mit szeretne, online meg tudja rendelni, de aki bejön az üzletbe, bővebb választékot és szaktanácsadást kap, amitől helyben minden vállaltan drágább.”
Kollár Béla mindkét gyermeke dolgozott már a boltban. Volt időszak, amikor Anna, a lánya a vevők kedvenceként egyedül több bevételt csinált, mint bárki más – de ő most kétéves kisfiával és az anyasággal foglalkozik. A Victoriát valószínűleg majd a most doktoráló Kristóf fogja átvenni, aki egyelőre tulajdonrészt nem, de ügyvezetői jogkört kapott a cégből. Ha esetleg meggondolná magát, az üzlet feletti, szintén a család tulajdonában álló lakásban bármikor megnyithatja az ügyvédi irodáját.
Victoria Music Kft.*
Alapítás éve: 2003
Tulajdonos: Kollár Béla
Árbevétel (millió forint) 2018 185 2019 144,4
Adózott eredmény (millió forint) 2018 2,9 2019 2,8
A cég elődje az 1992-ben alapított, ma is működő Victoria Bt. volt.
Az ALTEO Csoport Sinergy márkanév alatt futó menetrendezési szolgáltatása innovatív megoldást kínál az időjárásfüggő, megújuló energiaforrást hasznosító erőművek termelésének optimalizálására.
Grecsó Krisztiánt realista, a vidéki sorsot kíméletlen őszinteséggel ábrázoló írásai miatt Móriczhoz hasonlítják, eddigi talán legnagyobb sikerét mégis egy tizenegy éves kislány hirtelen felnőtté válásának története hozta el: tavaly Vera című regénye volt a legnagyobb példányszámban megjelent magyar szépirodalmi alkotás. Az viszont még az egyre szélesebb körben népszerű íróhoz legközelebb állóknak is csak két évvel ezelőtt, súlyos betegsége kapcsán derült ki igazán, hogy – bár továbbra is az írás a legfontosabb az életében – nemcsak megszerette a szereplést, de egyenesen lételeme lett a színpad is.
Nem feltétlenül akart orvos lenni, a szocializmus, az urambátyám állami rendszer és a sokszor a hagyományokat a tudomány elé helyező szakma is kivetette magából. Nem csoda, hogy Csermely Gyula a legelsők között találta meg helyét a magánszektorban, és hogy aztán Amerikából, friss szemlélettel hazatért doktorok lettek társai a Rózsakert Medical Centerben.
Fazekas Dóra, az angol Cambridge Econometrics magyar leányvállalatának vezetője minden bizonnyal akarva sem állhatna távolabb a fenntarthatóságért az utolsó csepp biomasszáig küzdő zöld hippi sztereotípiájától. Gazdaságösztönző szakemberként nem azzal fogja zöldebbé tenni a jövőt, hogy nem száll repülőre, hanem kőkemény számokkal győz meg kormányokat és nemzetközi szervezeteket, hogy a nonstop pöfékelés pénzügyileg sem tartható fenn.
