Erős optimizmussal és szándékkal vágott bele a Dorogi család, hogy újra kultüdítővé tegye a Bambit. A kádári nosztalgia marad, a cukortartalom és a szintetikus anyagok mennek.
Dorogi Évának két évbe telt megszerezni a Bambi védjegyét, de fel sem merült benne, hogy más néven lépjen be a prémium üdítők magyar piacára. Addig egy másik, hasonló védjegy tulajdonosa, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. gyártásában kis mennyiségben még fel lehetett fedezni az italt néhány helyen, például a Palatinus strandon és a pesti Ibolya presszóban.
Külföldön mindig csodáltam, hogy mennyire jó minőségű, ötletes és sokszínű italokat árulnak.
„Itthon sohasem ittam üdítőt, mert nagyon mainstreamek és cukrosak, de külföldön mindig csodáltam, hogy mennyire jó minőségű, ötletes, és sokszínű italokat árulnak. Olyan terméket akartunk létrehozni, amivel ugyanúgy fel tudjuk rakni magunkat a térképre, mint ahogy a német Fritz-Kola, az angol Fentimans vagy a lengyel On Lemon (lánykori nevén, mielőtt még Yoko Ono kiperelte a névváltoztatást: John Lemon)” – mondja az alapötletről a pénzügy szakon végzett Éva, aki egy kockázati tőkebefektető portfóliómenedzsere, majd két évig az Aeron divatmárka-ügyvezetője volt. A horvátzsidányi ásványvízpalackozóba anno még pénzügyi befektetőként szállt be a Tenning Investment Zrt.-n keresztül a Dorogi család. Főként agrártevékenységekkel foglalkoznak, de négy éve Éva vezetésével átvették a céget, ami ekkor kapta az Art Water Kft. nevet. 2016-ban indult el 1,5 milliárd forintos befektetéssel a Bambi-projekt is. A hibrid gyártósor 840 millió forintos – hitelből és saját forrásból összeálló – beruházással és 380 millió forint európai uniós és hazai támogatással épült. Öt év megtérülési idővel számolnak.
Na, ez az érzés nekem sosem adatik meg” – panaszkodik egy tősgyökeres budapesti barátnőm, miután már fél órája nosztalgiázom egy vadidegennel. Előttünk a Balaton és egy-egy pohár bor, és épp csak kiderült, hogy a lány, aki mellé szabad helyek hiányában leültünk, néhány év különbséggel ugyanabba a vidéki gimnáziumba járt, mint én. Alig tér napirendre, a meglepetéstől le van nyűgözve, […]
Na, ez az érzés nekem sosem adatik meg” – panaszkodik egy tősgyökeres budapesti barátnőm, miután már fél órája nosztalgiázom egy vadidegennel. Előttünk a Balaton és egy-egy pohár bor, és épp csak kiderült, hogy a lány, aki mellé szabad helyek hiányában leültünk, néhány év különbséggel ugyanabba a vidéki gimnáziumba járt, mint én. Alig tér napirendre, a meglepetéstől le van nyűgözve, Mosonmagyaróvárról beszélgetünk, és a menő fővárosi Radnóti a barátnőm számára máris végtelenül unalmasnak tűnik.
Az ember gyanútlanul feljön Budapestre az érettségi után, és ha itt ragad, a szempillantás alatt eltűnő tíz-húsz év után egyszer csak azon kaphatja magát: hatalmas szakadék választja már el azoktól az emberektől és dolgoktól, amik és akik a mindent jelentették a kisvárosban vagy faluban, ahol felnőtt. Közben persze mint ember sohasem válhat ugyanolyanná, mint az, aki a Radnótiba járt.
Azt képzelem, ha fizikailag leszek folyton úton, akkor lélekben kevésbé.
Ahogy a kortárs magyar költészet „vidéki fiúk játéka Pesten”, épp úgy igaz ez nagyjából minden másra. A mai napig kevés a bennszülött ismerősöm, ellenben a borsodi barátoktól új szavakat tanultam, a szabolcsiaktól ételeket, a zalaiak által vicces településneveket ismertem meg, a somogyiak elképesztő századeleji történeteket meséltek. Budapesten.
„Krisztián vidékről indult a városba, de soha nem fog oda igazából megérkezni” – mondja Kollár-Klemencz László Grecsóról a G. Tóth Ilda által írt portréban. Lassan tizenhárom éve nem volt hét, hogy ne lettem volna úgy valahol, hogy inkább máshol szerettem volna lenni. Pedig (ezt meg a címlapalanyunk állítja) otthon lenni természetes állapot: aki otthon van, nem gondol rá, hogy van valahol. Mi, budapesti vidékiek, vagyunk. Sokunkban mégsem merült fel, hogy a régiért elhagynánk a fővárost. (Fő! Várost.)
A vidék kortárs írójának (vagy a kortárs vidék írójának?) mondott művész „Budapestet is sajátos szemszögből látja, hiszen nem itt nőtt föl, nem itt tanult, kemény váltás volt számára a Pestre költözés, nem is idealizálja ezt a létformát” – talán kevésbé művészien, de összességében mindannyian így vagyunk ezzel. Budapest olykor nagy és félelmetes még az olyan befutott vállalkozóknak is, mint az ország legjobb vidéki éttermét üzemeltető Anyukám mondta mögött álló Dudás család. Már a harmadik helyüket nyitják (a nem-franchise franchise-zal együtt a negyediket), és még mindig csak halványan merül föl, hogy Encs, Miskolc, Eger és Debrecen után lesz még egyszer Budapesten is Pizza, Kávé, Világbéke. Ezt a várost nem ismerik. A Szó testvérek is inkább Kenesén nyitottak, amikor Salgótarjánt és Gyöngyöst már megtöltötték az ország legjobb 2015-ös és 2016-ös tortájára – meg minden más jóra – kíváncsi édesszájúakkal. Így már a hírességek is találnak olyan egységet, ami fekszik nekik.
Fekszik nekik – ezt a szlenget biztosan Pesten szedtem fel. Gyüttment – ezt a szót meg a borsodiaktól tanultam, ugyanerre, hogy „bebíró”, a veszprémiektől. Vízfejűség – ezt már budapestivé válva (szkúzi) kezdtem sok más szóval együtt újraértelmezni. (Gyakran például az újságírói-szerkesztői szerepre is illik.) Én most kompenzálok: hosszú kihagyás után épp vettem egy autót, mostantól tőlem is csak egy hajtás a másik részem. Azt képzelem, ha fizikailag leszek folyton úton, akkor lélekben kevésbé. Országos, éves pályamatricát váltok, és közben visszhangzik bennem Kollár-Klemencz: „talán majd a következő generációnk ott lesz otthon, ahol szeretne”.
Kollár Béla oboaművész hobbiból kezdett oboanádakat faragni. Ma már hozzá, pontosabban Victoria Music nevű hangszerboltjába vándorol szaktanácsért, új hangszerért és hangszerjavításért a magyar komolyzene krémje – meg persze az oda vágyódó tanulók is. Akad, aki már harminc éve.
Egyre kevésbé számít ufófilmbe illő jelenségnek, ha drón hozza ki a megrendelt ételt. Ugyan bőven vannak még technikai és jogi akadályok, a drónszolgáltatók piacában hatalmas a növekedési potenciál. A hazai szabályozás enyhén lemaradt, de legalább már kész az online légtérfoglalásra alkalmas központi applikáció – csak használni nem lehet.
Először rendeztük meg szeptember elején a Forbes Women’s Summitot. A járvány második hulláma ekkor még ugyan nem durrant be, de az eseményüzletág vezetői napok alatt szervezték át szabadtérre az eleve tavaszról őszre halasztott, telt házas rendezvényünket – amit nemcsak a helyszínen, de online is követhettek az érdeklődők.
Az egyik testvér pék, a másik cukrász, szakmájukban mindketten a hazai élvonalba tartoznak. A G&D Kézműves Cukrászda és Pékség jól meglovagolta azt a média- és vásárlócsalogató hullámot, amit a kettős Ország Tortája-győzelem gerjesztett. A Szó testvérek áruiért ma már Salgótarján mellett Balatonkenesén és Gyöngyösön is sorok kígyóznak.
