Nyáron két hónapig úgy tűnt, akár pesszimistának is bizonyulhatnak a magyar gazdaság hat–hét százalékos idei visszaeséséről szóló prognózisok. Ha egy hónappal korábban, augusztus végén készül ez az összefoglaló, az lett volna a fő mondás, hogy 2021 végére van esély elérni a 2019-es szintet. A járvány második hullámának bedurranásával azonban már nem az a kérdés, hogy nagyobb lesz-e a 2021-es visszapattanás a 20-as beomlásnál, hanem hogy megússza-e az ország újabb komolyabb, a gazdaságot is megütő lezárások nélkül.

A magyar tőzsde nyártól látványosan alulteljesítő lett, ahogy a forint is, ami lassan eléri a tavasszal megpingelt történelmi mélypontját. A hazai pénz gyengélkedése még nehezebb helyzetbe hozta a jegybankot, mert egyértelmű inflációs kockázatot hordoz.

Ha csak a felszínen maradunk, úgy tűnhet, fél éve nincs itt semmi látnivaló. Amikor márciusban berobbant Európában a koronajárvány, hamar kialakult az elemzői várakozások átlagaként az öt–hat százalékos idei magyar recesszióra vonatkozó várakozás. Akkoriban mindenki meghatározott egy optimista és egy pesszimista verziót, előbbinél a járvány gyors lefutását, utóbbinál kiújulását feltételezve.

A legderűlátóbb prognózisok szóltak két–három százalékos visszaesésről, a vészmadár-forgatókönyvek pedig belengették a tíz százalékot. Az átlag júniusban is maradt öt-hat százalék körül, és szeptemberre sem csúszott sokkal odébb. A második negyedév visszaesése ugyan nagyobb lett a vártnál, de a járvány lefolyása sokáig bíztatónak tűnt, Magyarország augusztusig lényegében tiszta maradt. A GDP-várakozások még szeptember végén is azon a feltételezésen alapulnak, hogy a második hullámot kezelni lehet a gazdaság érdemi korlátozása nélkül.

Ultralaza
Ami már nyáron változott, az a következő évre vonatkozó visszapattanási várakozások mérséklődése volt. Nem csak a második negyedéves visszaesés lett súlyosabb a vártnál, az infláció is jóval magasabbra nőtt. Ez sarokba szorította a jegybankot, amelynek az infláció kordában tartása miatt szigorítania kellene, miközben mindig is fontosnak tartotta a gazdaságélénkítés támogatását ultralaza monetáris politikával. Márpedig erre most lenne a legnagyobb szükség, amikor már nincs hova hátrálnia.

Az nagyjából rekonstruálható, hogy a magyar kormány a gyászos második negyedéves GDP-adat (mínusz 13,6 százalék az előző év azonos időszakéhoz képest) érkezése óta kommunikálja egyértelműen, hogy ha lesz is második hullám, semmiképp sem akar a tavaszihoz hasonló leállásokat. Láthatóan meglepte őket, de különösen a még júniusban is idei növekedést álmodó jegybankot a visszaesés mértéke. A helyzetről politikai elemzők is azt nyilatkozták, hogy ha fennmarad, megnyirbálhatja a kormányzópárt népszerűségét épp a 2022-es választások előtt.

Ezzel együtt ebben a leállást mindenképp elkerülő hozzáállásban nincs semmi különleges, egész Európa azon küzd, hogy a második hullámot az emberek életébe legkevésbé beavatkozva, illetve a lehető legkisebb gazdasági kárt okozva kezelje. Az viszont már hungarikum, ahogy egy hónap alatt jutott az ország a szinte koronamentes státuszból a legrosszabbak közé.

A védekezés teljes elmulasztására a leghihetőbb magyarázat az, hogy a kormány a társadalom elvárását követte: a tavaszi ijedtség, az iskolabezárás kikövetelése után az embereknek elegük lett a vírusból, a túlparázás után nem gondolják komoly fenyegetésnek. Több felmérés szerint is a döntő többség a tavaszi élmények nyomán sikítófrászt kap már a digitális oktatás gondolatától is, a kormány pedig nem megy szembe a közakarattal akkor se, ha tanácsadói folyamatosan figyelmeztetik a veszélyre.

Pedig nem kellett ahhoz komoly járványszakértőnek lenni, hogy a világban történtek alapján bárki láthassa: aki ellazsálja az óvintézkedéseket, azt a vírus előbb-utóbb keményen megbünteti.

Idézet az előző, júniusi negyedéves jelentésből: „Fogalmunk nem lehet, hogy milyen irányt vesz a járvány, miután épp Dél-Amerikában robban, Európában visszaszorul, de például a Balkánon is teljesen eltérő a helyzet az egyes országokban: Monte­negró lényegében vírusmenetes, közben Koszovót és Észak-Macedóniát elérte a második hullám, nem merik megnyitni a reptereiket.” Azóta tudjuk, hogy még nyáron a korábban hetekig nulla fertőzöttet jelentő Montenegróból az egyik legdurvább járványgóc lett, de a mai napig teljesen eltérő görbéket produkálnak az európai országok, nagyon fontos, hogy ki hogy reagál.

Miközben összeurópai szinten folyamatosan nő az új fertőzöttek száma, Szerbiában már nyáron beindult a második hullám, de megfogták, és mára az egyik legtisztább állam lett itt a szomszédban. Hasonlóan kitisztult Ciprus, tiszta volt és maradt is Lettország, közben elképesztően fertőzött lett Spanyolország és Franciaország, Olaszország pedig küzd a közepes szinten, vannak ma is majdnem tiszta régiói.

Berobbant
Egyelőre nincs rá magyarázat, hogy miért léptünk a montenegrói útra, például miért nem tett semmit Magyarország augusztusban, amikor már csak hozzánk lehetett mindenféle kontroll nélkül beutazni a súlyosan fertőzötté vált Horvátországból. Amikor már itt volt a vírus, és a határokon belül terjedt sebesen, lezárta a kormány a határokat, majd kiderült, hogy a „felkészülten várjuk a második hullámot” mondás sok sebből vérzik. Úgy engedtük be, majd hagytuk terjedni a járványt, hogy az egészségügy személyi kapacitásai szűkösek, védekezés címén pedig szervezetlenség és kapkodás látszik.

Mire ingyenes állami teszthez jut egy beteg, és megjön az eredmény, sokan meg is gyógyulnak. Mivel egyre több jel alapján a tesztelési kapacitások határára ért az ország, az új esetszám mellett a szakértők egyre inkább a pozitív tesztek arányát figyelik. Ez pedig szeptember második felében már jóval magasabb annál az öt százaléknál, ami a WHO szerint azt jelenti, hogy már nem tudja az adott állam kordában tartani a járványt, mérni sem tudja megfelelően.

A jó hír annyi, hogy mivel a tavaszi berobbanáshoz képest sokkal fiatalabbak körében terjed most a vírus, kevesebben kerülnek kórházba. A kormány válságkezelésével kapcsolatban is annyit lehet tudni, hogy számukra a halottak száma a mérvadó, ezért a villámgyors terjedést sztoikus nyugalommal szemlélve egészen minimális óvintézkedéseket hoztak csak: kevesebb korlátozás van ma nálunk, mint tavasszal a különutas Svédországban volt. A legtöbb szakértő viszont attól tart, hogy a következő hetekben nőni kezd a betegek átlag­életkora, vele a kórházak leterheltsége és a halálozási ráta.

Gazdaságvédelem terén sem látni igazából szinte semmi konkrétumot. A munkájukat vesztők továbbra sem kapnak semmit három hónap segély után, a takaréküzemmódba kényszerült cégeket segítő kurzarbeit is kifutott, és nem jött utána semmi. A gazdaságvédelmi operatív törzsről sokszor kiderül, hogy folyamatosan dolgozik, de a törlesztési moratórium szelektív meghosszabbításán túl nincs más, ami a nevükhöz kapcsolódna.

Az egyik legnyilvánvalóbb válságterülettel, a budapesti turizmus összeomlásával kapcsolatban pedig a kormány egyszerűen áttolja a felelősséget a súlyos elvonásokkal lényegében kifosztott fővárosra, mondván, támogassák ők azokat, akik tönkremennek, utcára kerülnek a teljes leállás miatt.

A magyar tőzsde nyártól látványosan alulteljesítő lett, ahogy a forint is, ami lassan eléri a tavasszal megpingelt történelmi mélypontját. A hazai pénz gyengélkedése még nehezebb helyzetbe hozta a jegybankot, mert egyértelmű inflációs kockázatot hordoz. Az MNB szeptember végén végre szembenézett a valósággal, és elengedte nevetséges növekedési várakozását, bevállalta, hogy ő is a piac által várthoz hasonló recesszióra számít. De béna kacsaként beszorulva az inflációs recesszióba, nagyon keveset tud hozzátenni a gazdaságélénkítéshez.

Ilyen helyzetben kellene okosnak lenniük a szakértőknek, amikor a következő időszakra készítenek becsléseket. A friss előrejelzések szerint annyi látszik csak egyre biztosabbnak, hogy a magyar gazdaság jövő év végére nem fog tudni visszatérni a 2019-es szintre, és a növekvő korlátozáskényszer miatt – a makroelemzők egyik kedvenc szófordulatával élve – a kockázatok is egyértelműen lefelé mutatnak.