„No, drágáim, hess-hess befelé!” – mondta a középkorú főnök a döntően negyvenes, ötvenes éveikben járó alkalmazottainak (sok nőnek), miközben próbálta őket befelé terelni Almási Kitti céges előadására. Tipikusan az a helyzet volt, amiben még a kívülálló is kényelmetlenül érzi magát. A pszichológus nem is mulasztotta el megjegyezni a munkatársaknak, akikkel éppen a konfliktuskezelésről kellett beszélgetnie: „Ez a hess-hesselés például egy olyan munkahelyi szituáció volt, amitől összeugorhat az érintettek gyomra, mert akaratlanul is valamiféle hierarchiába, gyerekszerepbe kerülnek.” A főnök kulturáltan kezelte a célzást, és azt mondta a program végén Kittinek: „Értem a humort.” „De én nem vicceltem” – vágta rá a rá jellemző bátorsággal és egyenességgel Almási Kitti.
„Ahhoz a céghez nyilván nem fognak többször hívni” – nevet az esetet felemlegetve a pasaréti kávézóban, ahol beszélgetünk. A közeli rendelőjéből jön, makulátlan sminkben, elegáns fehér blúzban – mindene hibátlan, meg is viseli, amikor a napernyőről valami rácsöppen vadonatúj ruhájára. Negyvenes évei közepén jár, de egy tízest simán letagadhat a korából. Olyan, mint egy elfoglalt, sikeres cégvezető vagy egy keresett sztár, aki azért egy óra beszélgetés után már siet, hiszen percre be van osztva az ideje.
Voltaképpen sztár is: könyveit tízezrek olvassák (a 2015-ös Bátran élni például a napokban lépte át az ötvenezres példányszámot), Youtube-videóit és Facebook-oldalát több mint 140 ezren követik. Évente nyolcvan előadást tart, oldottságát, közvetlenségét, spontán, időnként finoman erotikus humorát értékeli a közönsége, ahogy azt is, hogy a terápiákon vagy saját életében szerzett élményeit hozza be példának, nem szakkönyvekből idéz. Nem érdekli, ha valakinek más a véleménye, kimondja, amit gondol.
Petrocelli és Vészhelyzet
Pedig Almási Kittinek egészen 19 éves koráig eszébe sem jutott, hogy pszichológus legyen. „Az mindig is motoszkált bennem, hogy szívesen választanék valamilyen segítő foglalkozást, de gyerekkoromban még leginkább az ügyvéd és az orvos között ingadoztam – persze a romantikus változatokra gondolva, mivel a Petrocelli és a Vészhelyzet sorozatokon nőttem fel” – meséli. Érettségi után végül Bécsben töltött egy évet, hogy nyelvet tanuljon. Egy osztrák baráti családnál a családfő munkáját látva kezdte érdekelni a pszichológia. Pedig az anya volt pszichológus, az apa pantominművész – igaz, már nem a színpadon kereste a kenyerét, hanem cégvezetőknek tartott tréningeket testbeszédből. Olyan apró, de perdöntő fogásokat tanított meg nekik, mint hogy például miképp paskolják meg az alkalmazottak vállát, hogy az ne tűnjön lekezelőnek.
