1983-ban a Vendrey család garázsából gyakran szűrődtek ki kalapácshangok. A família egyik rokona korábban Németországban vett egy akkor itthon még ismeretlennek számító könyökkaros napernyőt, ami felkeltette a család érdeklődést. Pénzük nem volt a külföldi luxustermékre, így úgy döntöttek – kihasználva a családfő, Vendrey Dénes mérnöki tudását –, hogy az udvarban elkészítik maguknak a replikát. A vázat Dénes és sógora állította össze, a vásznat Vendrey Kata húga varrta meg a hálószobában.

Nem voltak speciális készleteik, az első barna színű, narancs csíkos Vendrey napernyő még hétköznapi anyagokból állt össze. A próbadarab híre hamar elterjedt a XII. kerületben, csodájára jártak a szomszédok, így hamar vevőre is talált. A prototípust harmincezer forintért adták el, és a sikeren felbuzdulva a család gyorsan elkészítette a második, majd a harmadik napernyőjét is.

„Nem jön hozzánk dolgozni?” – kérdezi tőlem harminchét évvel később Vendrey Dénes a cég budai telephelyén, az egykori Goldberger Textilgyár egyik részlegében. Persze viccel, de azt büszkén meséli, hogy náluk a dolgozók mindig tisztességes fizetést kaptak, és ez ma is így van. A cég az egykori kerti buherából az ország egyik legnagyobb és legkorszerűbb árnyékolástechnikai vállalkozásává nőtte ki magát, napernyői a hazai teraszok és kertek megkerülhetetlen tartozékai.

Senki sem kezdte egyedül
Vendrey Dénes szereti lekopogni a dolgokat, hogy el ne kiabálja lassan negyvenéves cége eddigi töretlen menetelését. Így tesz akkor is, amikor felsorolja, hogy ez idő alatt milyen hatások érték őket, amik mégsem rengették meg cégük alapjait: privatizáció (kopogás), gazdasági válság (kopogás), koronavírus (kopogás). A kisebb krízisek belülről fakadnak, legnagyobb problémának az utódlás kérdését tartják. A családi cég iránt a külföldön élő Vendrey gyerekek és unokájuk sem igazán érdeklődnek. Az unokát pár éve bevették résztulajdonosnak is, hátha így sikerül ösztönözi. „Annyi szellemi munkánk van benne, kár lenne, ha elveszne” – mondja szomorkásan Kata.

Pedig igazi családi vállalkozásnak indultak az egykori hátsó kertben. „Az embereknek nem volt pénzük, viszont akiben volt egy kis tehetség és fantázia, az a kis sufnijában a családdal kitalált valamit, amivel kiegészíthette a fizetését” – mondja Kata. A rendszerváltás közeledtével már megjelentek az első törésvonalak az állami iparban és a MÁV-ban is. Dénes járműjavítással foglalkozó kollégái egyre többször mentek a Vendrey-garázsba „napernyőzni”, ahol nemcsak a gyártásban, hanem a fejlesztésben is jól jött a mechanikai tudás. A maszekolást kezdetben mindenki mellékesen csinálta, nehezen adták fel a biztos bevételt.

„Szegények voltunk, mint a templom egere” – mondja Dénes. Feleségével jó érzékkel tapintottak rá a nyugaton már trendinek számító napernyős vonalra, ami iránt a vagyonosabb magyar vásárlók is egyre inkább fogékonyak lettek. „Szórólapokat nyomtattam, és ráraktam a jobb autók szélvédőire. Volt, ami bejött, volt, ami nem” – mesél Kata. Gyakran adtak fel újsághirdetéseket, mivel akkoriban még mindenki az újságok valamelyikéből tájékozódott, jó eséllyel meglátták a vastagon szedett, bekeretezett hirdetést. A napernyőkbe belevarrták céges elérhetőségüket is, így az eladott termékkel magukat is reklámozták. (Ha a t. olvasó most egy teraszon olvassa Vendreyék történetét, nézzen fel a feje fölött lévő napernyőre, és keresse a cég logóját, jó eséllyel egy eredeti Vendreyvel van dolga.)

A Vendrey napernyők híre először a gyártás helyszínén, a XII. kerületben terjedt el. Nemcsak a szomszédoknál lett módi a csinos árnyékoló, de a környék éttermei is lecsaptak a termékre. „Az egyik vendéglős meglátta a másik napernyőjét, és akkor már neki is kellett. Mivel nem volt még sok ernyős, hozzánk jöttek” – mondja Dénes. A 80-as évek közepén Vendreyéken kívül még három cég (a Kapitány Árnyékológyártó, a Rollflex és a Buda-Flax) látta meg a lehetőséget a napernyőben. Békésen felosztották egymás között a piacot, nagyobb konfliktusuk sosem volt egymással.

„A napernyős társaságok osztódással szaporodtak. Senki sem kezdte egyedül, de egy idő után szétmentek, így aztán egyre több lett az ernyős” – mondja Dénes. Úgy látja, ha ma indulnának, közel sem lennének sikeresek. Mivel elsők között látták meg a lehetőséget, óriási piaci előnyt szereztek, és máig a legkeresettebb napernyőgyártó cégnek számítanak. Gyártással egyre kevesebben foglalkoznak, sokan inkább az összeszerelésre vagy karbantartásra álltak rá. Dénesék csak a legkisebb alkatrészeket vásárolják, minden mást ők gyártanak le többnyire saját fejlesztésű eszközparkjukkal.

Piackutatás a tengerparton
„A szembeszomszéd megunta áldásos tevékenységünket, hogy állandóan kalapálunk” – mondja Kata a tíz évig tartó házi gyártásról. „Ő meg gyertyát öntött, mi meg azt szagoltuk” – nevet Dénes. Tíz évig a fix állásuk mellett gyártották a napernyőket, de egyre nehezebben bírták a két munkát párhuzamosan elvégezni. Dénes, ha nem a MÁV-nál vagy a garázsában dolgozott, vidéken szerelte fel a méretre készített napernyőket. Idővel ő is érezte, hogy elfáradt. „89-ben szerencsésen összevesztem a főnökömmel, de röhögtem magamban, hogy nekem csak jó lesz. Én csak ernyőzni akarok.”
A maszekolás akkor már egyébként is több pénzt hozott, és a házaspár úgy döntött, hogy teljesen ráfordul az árnyékolástechnikára.

A privatizáció beköszöntével Budán nézelődtek telephely után, keresték a megfelelő „romhalmazt”. Végül az egykor állami kézben lévő Goldberger gyárból vettek meg egy darabot, ami Kata szavaival élve „teljesen le volt pukkanva”. Hogy győzzék a felújítás költségeit, az épület egyes helyiségeit kiadták bérleménybe. Bérlőik idővel tönkrementek, de ekkor már egyébként is kellett a hely, akkorára nőttek. Az ismerősök foglalkoztatásához ekkor is ragaszkodtak, és a növekedéssel egyre több régi kollégát és barátot tudtak felvenni, végül 1997-ben alapították meg a Vendrey és Tsa. Kft.-t.

A rendszerváltás után az igények egyre inkább átalakultak, és az embereknek is több pénzük lett. Az éttermek nívósabbak lettek, és kereslet lett arra is, hogy ne csak nyáron, de télen is lehessen a teraszokon ücsörögni. Vendreyék felismerték, hogy a könyökkaros ernyő már nem elégíti ki a piaci igényeket. A család a legpraktikusabb módját választotta a piackutatásnak és a nyugati újdonságok felfedezésének: mediterrán országokba járt nyaralni. A napos régiókban már nagy kultúrája volt a különböző technológiájú, formájú és színű ernyőknek, így volt miből válogatni a tengerparti sütkérezés alatt. Sokfélét láttak, és ezeket megpróbálták itthon elkészíteni a maguk tudásával és eszközeivel.

„Megtaláltuk azokat az embereket, akikkel nagyon komoly szerkezeteket tudunk összehozni” – mondja Kata. Jelenleg a Budapesti Műszaki Egyetem két docensével, egy statikussal és egy villamosmérnökkel dolgoznak együtt. Gyakorlatilag bármit meg tudnak valósítani, legyen az egy feszített esküvői sátor, ponyva, oldalfal, vagy egy Párizsban látott különleges napernyő. Az eszközök javát is ők építik szakembereik segítségével. „Nem azt mondom, hogy szegények vagyunk, de ha meg tudjuk magunknak is csinálni, miért ne. Rengeteg idő, mire ezeknek bejön az ára. Nyilván, nem csúcstechnológiai, de így is szépen és gyorsan tudunk dolgozni” – mondja Kata. Célcsoportjuk a módosabb magánfelhasználók és a nagyobb multik, vendéglők, így az olcsó kínai napernyőt nem tekintik konkurenciának.

MI VAN, HA VALAKI ELFELEJT FIZETNI?
„Van ingatlanrészünk az Andrássyn, de Ózdon is van egy sík földünk” – mondja Kata nevetve. A cégben külön ügyvéd foglalkozik a peres ügyekkel, mert sokszor belefutottak abba, hogy a megrendelő elfelejtett fizetni. Ma már a többmilliós megrendeléseknél is előre kifizettetik az összeg felét. Mivel napernyőik nagy része speciális igények alapján készül, ha valaki mégis visszamondja a rendelést, máshova nem tudják beszerelni az adott terméket.

A rizikót leginkább a drága vászon jelenti, amit Ausztriából szállítanak be, a vevő egy általuk ajánlott katalógusból válogathat. Ennek költségeit Vendreyék megelőlegezik, így ha a kuncsaft visszalép, kénytelenek átadni a bíróságnak az ügyet.

Forgalmuk nagy részét a vendéglősökkel szerződésben álló élelmiszeripari multik hozzák. „Szerződésfüggő, de a tőlük vásárolt napernyőket általában ingyen adják oda az éttermeknek. Viszont, ha nem rendelsz tőlük nagy mennyiségű árut, például sört, nem nagyon fognak a teraszra költeni” – mondja az egyik jól menő budapesti bár dolgozója. Az olyan cégeknek, mint a Vendreyékkel is kapcsolatban álló Borsodi vagy a Coca- Cola, eddig megérte a logójukkal ellátott napernyő, vagy téliesített teraszfólia, hiszen ezek plusz reklámfelületet jelentettek. (Az önkormányzatok évekkel ezelőtt szigorítottak, ma csínján kell bánni a logózással is, a Coca-Cola napernyőin például csak egy diszkrét csík utal az üdítőóriásra. Szintén tiltólistás az alkoholos italok reklámozása, a Borsodi esetében is csak az alkoholmentes verziót lehet feltüntetni. A kulturáltabb városkép miatt a túl harsány napernyők is tiltólistára kerülhetnek, ezeknek a szabályozása az önkormányzatoktól függ.)

Vendreyék dolgoznak a McDonald’snak, a Hotel Kempinskinek, a Borsodinak, a Coca- Colának (utóbbi évente 150–200 új eszközt és további 200 javító-karbantartó szolgáltatást rendel tőlük), a Burger Kingnek (évi 10–15 millió forintért), illetve a Starbucksnak. A franchise-oknál egyesével állapodnak meg egy-egy egységgel. Az utóbbi időben egyre több a közvetlen megkeresés, amikor a nagyvendéglős egyenesen tőlük rendel, és nem él a vele kapcsolatban álló multi ingyennapernyőivel.

A család a legpraktikusabb módját választotta a piackutatásnak és a nyugati újdonságok felfedezésének: mediterrán országokba járt nyaralni.

Saját termékeik is vannak, amiket főleg a magánszemélyek vesznek, ezeket vidéken viszonteladókkal terítik. A legkevesebb pénz az egykor elsőként készített könyökkaros ernyőben van, a legtöbb a felső lefutósínes ernyőkben, de minél egyedibbet kér valaki, annál több a haszon. Ugyan voltak megkereséseik külföldről, de a ráfordított költségek és energia egyszerűen nem éri meg nekik, inkább maradnak a biztos magyar piacon.
„Hát, nem tudom, mennyire vagyunk fotótéma” – mondják, mikor a fotózás szóba kerül. Az alapítók a fényképezésnél is a csapatot tolnák előtérbe, legszívesebben magukat ki is hagynák. A lassan negyven éve árnyékolástechnikával foglalkozó házaspár nagy hálával beszél alkalmazottjaikról (sőt, Kata még a róluk készült fotókat is átküldte nekem e-mailben), többségükkel már évtizedek óta együtt dolgoznak. Félnek is, hogy a jól összeszokott, de lassan nyugdíjkorba lépő brigádot idővel majd ki fogja felváltani a szakemberhiány kellős közepén.

Vendrey és Társa Kft.

Tulajdonosok:
Vendrey Dénes József, Vendrey Dénesné, Langer Benjamin

Alapítás éve:
1997

Árbevétel
(millió forint):
2018
222
2019
263,3

Adózott eredmény
(millió forint):
2018
11,6
2019
20,8
Forrás: Bisnode