„Ült már Rolls-Royce-ban?” „Nem hiszem” – mondtam barátságosan, bár kicsit furcsállottam a kérdést, amit a Václav Havel repülőtéren várakozó sofőr rögtön nekem szegezett, midőn kinyitotta egy királykék (katalógusnyelven Salamanca-kék) Ghost hátsó ajtaját. Gondoltam, elmúltak már azok az idők, amikor nagy szám volt a nyugati autó. Egy perccel később, már a kasmírszürke bőrülés kényelmes ölelésében, miután az ajtó magától becsukódott utánam, kezdtem kapiskálni, miért indokolt 2021-ben is a kérdés. (Esküszöm, nem nyújtózkodtam, elvégre az emberből előbújik az úrilány, ha sofőrt lát, de ő is maximum egy gombot nyomhatott meg, mert csak suhanó alakja tűnt föl a halk kattanás előtt.)
Első testi kontaktusom a státusszimbólumok netovábbjával a Prága belvárosáig megtett harminc perc alatt további felismerésekhez juttatott: nem kell ahhoz autófanatikusnak lenni, hogy az ember kalapot emeljen egy műszakilag és dizájnszempontból is utánozhatatlanul exkluzív csodamasina előtt. Akkora, mint egy csatahajó, de olyan halkan siklik, mint amikor hullám sincs a vízen. Komfortos, mint egy luxusszálloda minibárja a hátsó ülésekbe rejtett pezsgőhűtővel és törhetetlen poharakkal, és romantikus, mint egy kandallós-birkaszőnyeges mezítlábas filmjelenet az utastér mennyezetébe épített csillagos égboltot idéző lámpácskákkal és az ülések előtti valódi birkagyapjú szőnyegszettel.
Az első felületes benyomások másnap aztán elmélyültek, de ahogy egy igazi Forbes-listás is tenné, előbb a prágai Four Seasons következett.
Gondolával a Moldván
Azt mondják a prágaiak (legalábbis a cseh Forbes főszerkesztője, aki szintén a csapatunk tagja volt), hogy a városnak jót tett a pandémia. Némi levegőhöz jutott az egyébként turistákkal klasszikusan tömött Károly híd, csendesebbé váltak a belvárosi utcák. A turisták ugyan mostanában már oda is kezdenek visszatérni, akárcsak Budapestre, de egyelőre pont annyian vannak, amitől kellemesen nyüzsög a város, élet van a teraszokon és a Moldva partján.
Amikor sok évvel ezelőtt utoljára Prágában jártam, nem jutott eszembe a sétahajókázás, bár az is igaz, hogy nem pont a folyópartra esett a szállásom. A Four Seasons prágai egysége – egész pontosan egy neoreneszánsz, egy neoklasszicista és egy barokk palota együttese egy negyedik új épülettel összekombinálva – viszont ideális helyen van ahhoz, hogy az ember pár lépés után beüljön egy fagondolába. Például a Charlotte Garrigue-ról elnevezettbe. Ebben egyrészt megtudhatja, hogy a csehek amerikai származású hősnője az első csehszlovák elnök, Tomáš Masaryk felesége, a nők egyenjogúságáért száz évvel ezelőtt küzdő irodalmár és feminista volt, másrészt sikkesen sörözhet vagy pezsgőzhet az Óvárost és a Kisoldalt összekötő hidak alatt, például a Kampa-sziget felderítésével. Amíg le nem szakad az ég.
Ottjártunkkor épp leszakadt, de még éppen visszamenekültünk a hotelbe, és arra is jutott egy száraz negyedóra, hogy felliftezzünk a nyitott tetőteraszra. Szerencsésebb estén komplettül meg lehet vacsorázni kilátással a szemközti Hradzsinra és körülbelül Prága összes jelképére – nekünk most nem fért bele az esőnap, a Rolls-Royce-ok már sorakoztak, hogy másnap reggel megtegyük velük az 527 kilométeres távot.
Mennyibe kerül?
Szoba a Four Seasons Hotel Prague-ban
(kilátással a Moldvára, Károly hídra, Hradzsinra):
1010 euró
(kb. 364 ezer forint)
Szoba a Four Seasons Hotel Gresham Palota Budapestben (kilátással a Dunára, Lánchídra, Várra):
790 euró
(kb. 285 ezer forint)
Rolls-Royce Ghost*:
313 000 euró
(kb. 112 millió forint)
Rolls-Royce Cullinan Black Badge*:
394 625 euró
(kb. 142 millió forint)
Rolls-Royce Phantom*:
468 715 euró
(kb. 170 millió forint)
* Megjegyzés: A fenti árak egy bizonyos – az általam kipróbált – konfigurációra vonatkoznak, de minden autó egyedi felszereltségű, kiképzésű és árazású.
Váltott kocsikkal Budapestig
Klasszikus esetben Charles Rolls és Henry Royce csodái mellé külön képzett sofőr is jár, akit a technikai finomságokon túl olyasmikre is kitanítanak, mint hogy nem illik napszemüveget hordania, vagy feltolnia a feje tetejére, ha közelít az utasa. Sofőrünk itt szándékosan nem volt se napszemüvegben, se anélkül, de pont ezért mentünk: ha akár egyszer is Rolls-Royce-ban ülni maradandó emlék, akkor milyen lehet órákon át önállóan vezetni.
Nem tudom, mennyire izgultak, milyen biztosítást kötöttek az autókra a cég emberei, és mennyire remegett a lábuk, amikor cseh, szlovák, lengyel és magyar alkalmi sofőrök – talán szokatlan módon többségben nők – a volán mögé ültünk, de kifejezetten jól palástolták. Nekem sem remegett a lábam, holott rögtön az abszolút csúcsmodellel indítottam, a legdrágább és leghatalmasabb Phantommal, egy kívül sötét smaragdzöld, belül fehér bőrüléses, fekete kőrisfa borítással gyártott példánnyal. Úgy alakult, hogy útitársamnak nem volt jogosítványa (ő a sofőrös klasszikus verzióra készült), így mondanám, hogy nekem volt a társaságban a legfárasztóbb dolgom. De ki panaszkodna arra, hogy egész nap Rolls-Royce-t kell vezetnie, és három típust is kipróbálhat?
A Tugendhat- villát bármilyen autóval érdemes felkeresni.
Két kérdés volt bennem, mennyire lesz szokatlan az automata sebességváltó (kiderült, semennyire), illetve a mérete. A 2,7 tonnás Phantom 5,8 méter hosszú és két méter széles – nemcsak hozzám képest tekintélyes, de hozzám képest pláne. Bentről aztán mindent – valamilyen gombbal, semmit sem manuálisan – magamra állítva sem tűnt kisebbnek, esélyem sem volt, hogy az autó orrát lássam (legfeljebb a kis szobrot, a Spirit of Ecstasyt), de ennél is jobban kellett figyelni széltében a dimenziókra. Meg is kaptuk jótanácsként, ha az autópályán sávszűkítés van építkezések miatt, döcögjünk csak a kamionok között, ne ott akarjunk vigéckedni.
Prága, majd Budapest belvárosát és a szűkített sztrádasávokat leszámítva azonban minden könnyű menet volt: az autó szinte hang nélkül, szinte magától suhan, finoman fékez, és észrevétlenül gyorsul (60-ra 5,3, 100-ra 5,5 másodperc alatt), és ami új élmény, mindenki azonnal és előzékenyen félrehúzódik előtte. Ez független attól, hogy Phantomban, Cullinanben vagy mondjuk Ghostban ül az ember – én ezt a hármat, ilyen sorrendben próbáltam –, ha az emblematikus és hatalmas hűtőrács csak felbukkan egy-egy autóstárs visszapillantó tükrében, kitisztul a terep.
A műszaki adottságokról és finomságokról írjon echte autós újságíró, itt csak annyit, hogy az ablakra vetített navigáció (szaknyelven a head-up display, vagy head-up kijelző), amit csak a vezető lát – szintén testre szabható magasságban és fényerővel –, rendkívül nagy segítség. Persze van profi és mindent tudó nagy képernyő a műszerfalon is, de egy limuzinjellegű óriási autónál tényleg nem árt az utat kémlelni, és nem oldalra nézve bogarászni a kivetített térképet.
Ennek is hála minden autó (összesen hat) szépen befutott valamennyi köztes és végső célállomásra. Brno mellett megálltunk például a Tugendhat-villánál, ami más miatt, de hasonlóan maradandó emlék, mint két főváros legjobb szállodái és a világ legjobb autói. A 20. század egyik leghíresebb német építésze, Ludwig Mies van der Rohe olyan házat épített 1928 és 1929 között egy cseh gyáriparos család, a Löw-Beer família telkén (egyik lányuk, Grete Löw-Beer, férje után később Grete Tugendhat megbízásából), hogy az majdnem száz évvel később is elképesztően modernnek hat, a letisztult építészet, a modernizmus hívei ma is szó nélkül elfogadnák. Teljesen jogosnak tűnik, hogy a világ legjelentősebb lakóépületei között tartják számon a múlt századból, és egyébként a világörökség része is – aki bármilyen autóval a környéken furikázik, ne hagyja ki.
Más stílus (szecesszió), más léptékek, de a pesti Gresham-palota is olyan épület (szintén a világörökség része), amit kívül-belül tátott szájjal csodál az ember, és nem csak akkor, amikor a nap végén a bejárat elé gördül egy Rolls-Royce-szal. A Four Seasons nálunk is a legjobb adottságú Duna-
parti paloták egyikébe költöztette itteni egységét, és talán némi elfogultság mondatja velem, de ha lehet, ez még grandiózusabb, mint a prágai rokon. Ebből akkor is kaphat az ember ízelítőt, ha csak valamelyik éttermébe vagy a koktélbárba ül be néhány órára, de ha esetleg van módja rá, hogy egy éjszakára is maradjon, akkor az éppen beállványozott Lánchíd látványa sem fogja kibillenteni. És ez esetben azt
a műfajt is kimaxolhatja, ami a covidjárvány miatt egyre terjed a globális turizmusban: az otthon maradás (stay) és nyaralás (vacation) kombinációját. Staycation ez a javából.
Dolgok, amiket csak a Rolls-Royce tud
Beépített esernyő
Ha kinyitod a hátsó ajtót (ami az első ajtóval szemben nyílik, talán mert így könnyebben és elegánsabban nyithatja a sofőr), mindig van egy gomb, amit megnyomva, hirtelen előbukkan egy szép hosszú nyelű, rejtett esernyő. Nagyon brit.
Csillagos égbolt
Az utastér tetőkárpitjába apró izzók vannak elbújtatva, ezek legjobban akkor érvényesülnek, ha kint sötét van (beesteledett, vagy alagútban megy az autó), de egy gombnyomással fényes nappal is felkapcsolhatók. Nekem kicsit túlzás volt, de biztos van az a – hátsó ülésen utazva elfogyasztott – pezsgő, amitől valóban a csillagos ég alá képzelem magam.
Masszázs vezetés közben
Hosszú utakon kifejezetten kényelmes funkció az ülésekbe épített masszázs. Az első és hátsó üléseknél is egy gombnyomással lehet aktiválni és állítani az erősségét, és bár kicsit olyan, mintha valaki ököllel szelíden, de határozottan nyomkodná az ember hátát, derekát vagy éppen a fenekét, még a legerősebb fokozat is kellemes. Félve próbáltam ki, de megérte.
A Spirit of Ecstasy legendája
A Rolls-Royce emblémája egy előrehajló filigrán nő angyalszerű alakja, a Spirit of Ecstasy. A „mámor szelleme” egy titkos és szenvedélyes viszonyból született több mint száz évvel ezelőtt egy konzervatív brit politikus, bizonyos Lord Montagu megbízására. Az úriember titkárnőjét és szeretőjét Eleanor Velasco Thorntonnak hívták, az első szobrocskát róla mintázták. Alakja és elnevezése azóta többször változott, ma acélból, 24 karátos aranyból vagy gyémántokkal kirakott matt fekete verzióban is rendelhető. Én a fényes acél változatot láttam közelről, különlegesen szép.
A szobor eltüntetése
Aki csak azért nem vesz Rolls-Royce-t, mert aggódik, hogy a szobornak baja esne a pesti utcákon parkolva, annak megnyugtatásul: ha bármilyen erőszak éri a Spirit of Ecstasyt, az autó azonnal elsüllyeszti, és szinte beszippantja (nem az erőszaktevőt, csak a szobrot). Ugyanezt menet közben a multimédiás rendszerből is egy gomb megnyomásával meg lehet tenni – a Hegyalja úton haladtunk már Pest felé, amikor kipróbáltuk, mókás élmény volt.
A mindig egyenesen álló logó
A kerekek közepén fénylő RR logó akkor is egyenesen áll, amikor az autópályán száguld az autó, és gyorsan forog a kerék. Nehogy valaki ne ismerje fel, mi suhant el mellette.
A szőnyegek
Ez is egy legendás Rolls- Royce-elem: a rendkívül vastag, pihe-puha birkagyapjú szőnyegszett. Elsőre csak az tűnt fel, hogy szívesen levenném a cipőmet, vagy akár lekuporodnék a vezetőülés mögé.
Minden darab egyedi
Nem nagyon van két egyforma Rolls-Royce, és ez nem reklámszöveg, ez a gyakorlat. Ezekben mindent személyre lehet és szokás is szabni a külső, belső színektől a dizájnelemeken, borításokon át a hifirendszerig. Persze szigorúan egy minőségi szint felett, a bőrülések mindig csakis bikabőrből készülhetnek, tehénből még véletlenül sem, mert az ő bőrük állítólag a terhességi csíkok miatt kevésbé szép. Ezenkívül csak európai lehet az állat, mert más kontinensen több a szúnyog és ezáltal a csípésnyom. Azért a kulcsszó: bespoke.
A kézzel festett csík
A Rolls-Royce-ok oldalán végigfutó vékony csíkot 2003 óta Mark Court festi az autókra, ez a fényezés legutolsó eleme. Szabad és biztos kézzel dolgozik, a néhány milliméteres vonalat több óra alatt festi az autókra, egy-két méterenként szünetet tartva.
Egyszer egy dubaji megrendelő úgy vásárolt autót, hogy Mark Court kiutaztatását is kifizette, és minden ezzel járó költséget állt – látni akarta, ahogy az ő garázsában festi meg a csíkot speciális ökör- és mókusszőrből készült ecseteivel.
A csend
A méreteken túl ez az elsőre legfeltűnőbb tulajdonsága a Rolls-Royce-oknak. Valószínűleg nem költői túlzás a világ leghalkabb autójának nevezni, olyan professzionális a hangszigetelése, hogy az ember néha elbizonytalanodik, jár-e egyáltalán a motor. Autópályán is inkább érezni, semmint hallani a járművet, miközben egy leheletnyi gázt adva pillanatok alatt 160-nál jár az ember. Meg lehet szokni.