Sikerült nekik? Elbuktak? Új bizniszbe kezdtek? Ezentúl minden hónapban megkérdezzük egy öt évvel ezelőtti portréalanyunktól, mi lett vele, amióta utoljára beszéltünk. A Debra net, az erotikus termékek kereskedelmének legnagyobb hazai szereplője köszöni, jól van, a cégnek nagyon bejött, hogy mindenki otthon ült a járvány alatt.
„Hát igen, ebben tévedtem” – nevet Bődy Zoltán, ahogy a cégéről írt, épp öt évvel ezelőtti portrénkat nézegetjük (Forbes, 2016/12). Akkor azt mondta, hogy a Debra net Kft. végre komoly piacra talált Nyugat-Európában, így neki „most fog kezdődni az igazi üzlet”. Nos, ez nem jött be. Valóban nagyot nőtt a nyugati értékesítés, de ezzel párhuzamosan akkorát bővült a kelet- és közép-európai piac, hogy bevételek terén továbbra is 80–20 az arány a keleti régió javára.
A vállalkozás adózott profitja öt év alatt több mint az ötszörösére nőtt, közben az árbevétele megduplázódott, és idén már 2,7 milliárd forint körül lesz a forgalom. Pedig a járvány első pár hetében gyakorlatilag megszűnt az értékesítésük. Minden alkalmazottat megtartottak, de optimalizálták a pénzügyi folyamatokat, lefaragtak minden lehetséges kiadást, így óriásit nőtt az eredményesség. „Aztán egy kis idő után, ahogy ez emberek otthon ültek a karanténban, meglódult, 35 százalékot nőtt a forgalom” – nevet Zoltán.
A hencidai központ is terjeszkedik, le sem lehet tagadni, hogy komoly fogyasztói szükséglet van az intim termékekre. A meglévő, nagyjából ezer négyzetméteres raktár mellé három éve felépítettek még egyet, ami két és fél ezer négyzetméterre rúg, idén pedig további ezer négyzetméterrel bővítik a kapacitást. Egyedül a termékpaletta csökkent, mivel Zoltán szerint ezen a téren „túlzásokba estek”. Alig hétezer terméket tartanak már csak raktáron, de ez minden igényt bőven lefed.
Mindegyik portékájuk kelendő, a tulajdonos nem igazán tud slágerterméket mondani, ami az elmúlt években kiemelkedően fogyott volna. „Vagyis van egy. A spanyolok tavaly olyan mennyiségben vásárolták a férfimaszturbátorokat, hogy szinte piaci hiány alakult ki.” A többit, erotikus segédeszközöket, étrendkiegészítőket, síkosítókat, masszázsolajokat, fétisfelszereléseket vagy fehérneműket ugyanolyan elánnal viszik a fogyasztók, mint korábban.
Az előételeknél még úgy tűnik, egyáltalán nem éreztek rá, mit szeretne pontosan a Marischka.
Pedig főételeiben ez egy ügyes bisztró, annak is kell egyelőre használni.
Már közhely, csak a kómából ébredőknek írom, hogy a nyolcvanötödik hullámban újra tetszhalottá vált turizmus mellett a budapesti étteremszcéna szívcsakrája áthelyeződött oda, ahol a fizetőképes helyi polgárok erőteljesen koncentrálódnak: Budára. Itt nyitott meg ősszel egy Vérmezőre néző trafóépületből lett luxusloftház aljában a Schmidt Máriához kötődő Marischka is, egy bárját is hangsúlyozó bisztrójellegű étterem – ha nem olvasnánk az üzletvezető credóját előre, utóbbiak akkor is egyből átjönnének a mívesen lezser beltérből.
Tatár, hortobágyi és apróbb tételek is vannak az előételek között, a mi szemünk megakad a tökös zsíron, ki is kérjük. A zsírban melegített zöldségnek kéne egy új ízt behoznia, hogy ne azt érezzük, feltalálták az ezerforintos zsíros kenyeret (még két karéj kenyeret kérünk hozzá, azzal ezeröt), de ez érdemben nem történik meg. Legalább a zsír színe szép. A napi ajánlatból pincérünk lelkesedésétől vezetve a kecskesajtszósszal kínált salátát választjuk, és a formázott bébirómai-darabokra folyatott öntettel valóban sikerül a fordított alkímia: a sajt visszaalakult tejes állagúvá, ráadásul ha valaki lágyságot várna, csalódna, mert erőteljes, érlelt sajtos ízt kap ott, ahova jut a szószból. Ahova nem jut, ott csak nyers salátát, amit érdemes lehetett volna, mondjuk, lepirítani, mert úgy tűnik, a római salátába csak serdülés közben érkezik meg az íz, bébi formájában még nincsen jelen.
Sült baconnel van megszórva, ami egy burgerbüfé vagy egy otthon konyhájába jobban illene, mint étterembe, és a tudomány 2021-es állása szerint a tökéletesen vízízű félbevágott novemberi koktélparadicsomok jelenlétét is lehetett volna frappánsabbra cserélni. A biztonság kedvéért mindkét előétel plusz sókristályokat kapott tálaláskor, noha erre egyik sem szorult rá.
Ezek után a két főételünk olyan, mintha egy másik konyháról jönnének (jó sok az ajtó az étterem utcától távoli frontján, úgyhogy lehet, hogy tényleg ez történt). A napi ajánlat rozé kacsamelle olyan magától értetődően tökéletes állagú, mintha nem törne bele minden második budapesti hely bicskája. A szépen formázott darabok mellé bőséges, tartalmas jus, szaftos sülthagyma-ívek, cékla és selymes fehérrépapüré jönnek. Ha ez a rendes étlapon lenne, simán írnám, hogy ezért érdemes indulni.
De ugyanezt a szintet hozza az állandó kínálat részét képező hagymás rostélyos is. Szépen kérgezett, belül rózsaszín és terjedelmes argentin rib-eye szelet, remek mustármagos pecsenyelével. A pirítotthagyma-halom rajta nem olajos, az újburgonya ugyan elég semmilyenke, de olyan örömteli a hús, hogy erre csak féltávnál leszek figyelmes, amikor egyáltalán keresni kezdem a köretet.
A kiszolgáláson még érződik, hogy közel volt az a szeptember végi nyitás: van némi drukk; a maszkok úgy az esténk felénél kerülnek fel, de akkor egyszerre; és amikor a mi vacsoránk vége felé kezd megtelni az ötven–hatvan székes hely, szolidan elkezd elúszni minden.
Ám ezt messze felülírja a túláradó általános kedvesség, így például azért sem tudok morcos lenni, hogy hagytak önmagában ugyan nagyon finom, de a mustártól savas pecsenyelével szemben érvényesülni képtelen bort választani ahelyett, hogy valaki szelíd határozottsággal elnavigált volna a figyelemre méltó, saját válogatású és sok poharazott tételt tartalmazó borlapon. Van még egy terjedelmes gin-tonic és egy szikár koktéllap is, de ahol hatféle pezsgővel és habzóborral lehet elindulni, ott részünkről erre már nem tud figyelem jutni.
A végére mákos gubát kérünk, amin – a csokitortát leszámítva az összes desszerthez hasonlóan – szerepet kap Purger Attila séf szilvalekvárja, megkóstolva érthető az elfogultság. Előzetesen úgy vagyunk vele, hogy egy mákos gubának mindig van még hely, de az itteni ránk cáfol: tömör és töményen édes, a fele hazajön. Nem baj: a Marischkában húst szeretnek és tudnak készíteni, hagyni kell őket.
A tökös zsír átugorható
Bébi római, kecskesajt
A lényeg: a rostélyos
Mákos guba
Marischka Budapest I., Attila út 99. A teszt időpontja: 2021. november 20.
Ezt ettük: Egy nagy mentes víz: 1150 Ft Tökös zsír: 900 Ft Plusz kenyér: 500 Ft Bébi rómaisaláta, kecskesajt: 2980 Ft Rosé kacsamell: 4200 Ft Hagymás rostélyos: 4450 Ft Mákos guba: 1600 Ft Két pohár pezsgő: 2100 Ft Két pohár bor: 2650 Ft Szervizdíj: 2055 Ft Összesen: 22 585 Ft
Kecses, karcsú, színes, az arányai rendben vannak, egyszerűen ma is jó ránézni, kakaóbiztos klaviatúrájának is számos előnye van. De fontosabb, hogy tudásban, teljesítményben felvette a versenyt külföldi kortársaival, miközben felhasználóbarát lett. Az első magyar számítógépet egy vidéki tsz-telepen gyártották, de a technikai dizájn a maga nemében egyedülálló volt.
„Ha annak idején a burattinós Gyuri bácsi kifizet, most nincs Fakopáncs” – Szabó István szerint ennyin múlt, hogy a rendszerváltás után elindította fajátékboltját. Miután a pesti kereskedőtől nem kapta meg időben a pénzt az Erdélyből beszállított kisvonatokért, matektanár lévén azonnal osztott-szorzott, és üzletet alapított. Bár termékeinek többsége ma is import, azt mondja, akit lehetett, igyekezett felkarolni a hazai játékkészítők közül. És szinte nincs ma gyerek Magyarországon, akinek ne volna otthon legalább egy kirakója vagy építőkockája a Fakopáncsból.
A kriptovaluták piaca elképesztő növekedésben van, amiből a magyar üzletemberek sem szeretnének kimaradni. Bándli Renátó és Holl Ádám tokenje, az MST és az ahhoz kapcsolódó applikáció azonban olyan funkciókat is kínál, melyek máshol nem fellelhetők.