Vizuálisan erős Hoffer Rajmund Pozsonyi úti boltja, a kirakat és a belső polcok is a plafonig vannak pakolva értékesnél értékesebb, különlegesnél különlegesebb finomságokkal – a tulajdonosnak pontosan a fejében van, melyik sarokban mi bújik meg.
Gyerekkoromban, amikor kaptam egy kis zsebpénzt, mindig sajtot vettem belőle. Mindig mást, abból a tíz fajtából, ami akkoriban kapható volt Magyarországon – értem meg interjúnk felénél a szenvedélyt, ami Hoffer Rajmundból árad. – Aztán később, amikor elkezdtem dolgozni az ország első sajtboltjában, az még jobban megerősített benne, hogy nekem ezzel kell foglalkoznom.”
Rajmund a vendéglátásban minden volt – szakács, pincér, cukrászinas –, épphogy csak mosogató nem. Végzett mixer- és sommelier-képzést is, aztán belevetette magát az iparba, ahogy az ott lenni szokott, napi bő tízórás munkarendben. Szerette, ugyanakkor menekülés is volt ez a javából, miután 21 évesen elvesztette édesanyját. T. Nagy Tamás sajtboltjában is rengeteget tanult, majd tapasztalatai és álmai összegyúrásából született a Fromage 2012-ben.
„Én nem ismertem a környéket, egy ismerősöm ajánlotta a Pozsonyi utat. Ahogy ideértem, azonnal megfogott az atmoszféra, mondtam is, ebből még lehet egy gasztroutca, megvan hozzá a varázsa.” Kibérelte a szűk üzlethelyiséget a Katona József utca sarkán, és úgy képzelte, majd a kirakatban is sajtok lógnak. A jelenleg a padlótól a plafonig szorosan sorakozó termékeknek úgy az ötvenede volt az akkori készlet – egy–kétmilliónyi megtakarítással a zsebében Rajmund, ha akart volna, sem tudott volna rögtön a mostanival vetekedő értékű árukészletet felhalmozni. „Október 17-én kinyitottuk az ajtót, és beállt a sor – ez motivált.” Feleségével, Hoffer-Szabó Beatrixszal onnantól egy éven át heti hét napon, napi tizenhárom órában dolgoztak a talpalatnyi helyen, „hogy minél gyorsabban megismertessük magunkat, hogy a vásárlók visszajöjjenek, és szájról szájra elterjedjen a hírünk”. Így is lett, sőt közben az is kiderült, mire van igénye a kerület lokálpatrióta közösségének.
A magyar jazz krémjében nincs zenész, aki ne fordult volna már meg az aranykoszorús mester hangszerüzletében. A 80-as évek elején még maszekként kezdte a Kiss József utcában, később a Távol-Kelettől Amerikáig végigjárta a világmárkákat, és elkészítette Magyarország egyetlen kézműves aranyfuvoláját. Ha ma reggel egy japán vagy egy német gyártó e-mailt kap tőle, nem egy ismeretlen kelet-európai lebeg a szeme előtt. Pontosan tudják, ki az a Csider Károly.
„Egyszer kellett vennem egy tárogatót. Én nem tudok játszani rajta, de olyanra volt szükségem, ami biztos, hogy jó, osztályon felüli hangszer. Amerikába vittem egy zenésznek ajándékba. Akkor bizonyos értelemben az én renomémat is a Karcsira bíztam ezzel, és csodálatos hangszert kaptam tőle” – meséli Presser Gábor, Csider Károly régi barátja.
Hiteles hangszerüzletet építeni harminc év, a magyar zenészvilág bizalmát eljátszani egy trehányan elvégzett munka és egy be nem tartott határidő is elég lehet. Ha valaki nem javít meg egy hangszert időre, azon egy koncert múlhat. Csider Károly hangszerjavító műhelyében ilyen az 1980-as nyitás óta nem fordult elő. „Nem csalódott senki, aki Karcsiban bízott, és aki nem okoz csalódást, annak a jó híre, főleg a zenészek zárt közegében, gyorsan terjed” – mondja Presser.
„Nem olyan bonyolult ez, mondom, tisztességes hozzáállás és szakmai alázat” – vázolja az alapító, hogy miért hozzá jár fúvós hangszerért a magyar jazz krémje. Tudatosan készült a zenei pályára, édesapja a magyar katonazene emblematikus személyisége, Fricsay Richárd által vezetett katonazenekarban trombitált. Károly kiskorában fuvolázni, szaxofonozni és klarinétozni tanult. „Rájöttem, hogy jól érzem magam, amikor megjavítok egy hangszert, van hozzá képességem, sajnos több, mint a zenéléshez. Megszerettem a szakmát, és azóta csinálom. Ha a tanulóéveimet is beleszámítjuk, már ötven éve.” A 80-as évek elején maszekként kezdett dolgozni, amikor két dolog hiányzott az országból: alapanyag és hangszerkínálat.
„Képes voltam beülni a Trabantba és elautózni az NDK-ba csak azért, hogy beszerezzek egy rugó- vagy párnakészletet. Minden pénzemet anyagba meg szerszámokba öltem. Pénzügyileg persze nem érte meg, de nekem fontos volt” – mondja arról, hogy hangszerjavító műhelyében hogyan tudott olyan fúvósokat is helyrehozni, amiket senki más nem.
Az évtizedek viharát túlélő műhely inkább emlékeztet egy karácsonyi mese elvarázsolt helyszínére.
A rendszerváltás idején aztán sokan kaptak kedvet a vállalkozásindításhoz. Károly az elmúlt évtizedekben nem egy üzletet látott tönkremenni. „Kanyhalo” – ezzel a szóval illeti azokat, akiknek a saját igazuk fontosabb volt, mint a hozzá betérő zenészek igényei. „Egy volt iskolatársam azzal vágott bele, hogy innentől neki senki nem mondja meg, mikor keljen, mit csináljon. Egy év múlva lehúzta a rolót.” A Fon-Trade-alapító a munkamorálját egy szintén az utcában dolgozó asztalosról mintázta. A nyolcas boltnyitáshoz igazodva Károly először fél nyolckor, majd hétkor, később hatkor, volt, amikor már hajnali négykor nyargalt végig a nyolcadik kerületi Kiss József utcában a hangszerei felé. „Nem volt olyan, hogy ez az öreg asztalos ne lett volna már bent a műhelyében.”
Háromórás mutatvány „Karcsi harminc éve járja a világot a Távol-Kelettől Amerikáig. Ha küld egy e-mailt egy külföldi hangszergyárba, pontosan tudják, hogy ki áll a név mögött, és ez a személyes kapcsolat a döntő. Ha külföldön megjelenik egy újabb hangszer, jó eséllyel a Fon-Trade-ben lehet itthon először megkapni, és az eladóknak több ezer tartozékról van naprakész tudásuk” – mondja Szepesi Bence, a Budafoki Dohnányi Zenekar szólamvezetője, az AGP Agency New York klarinét- és szaxofonművésze. Szepesi – aki huszonöt éve jár a Fon-Trade-be – két éve fellépett a New York-i Carnegie Hallban, a koncert dedikált, bekeretezett plakátja most is az üzlet falán lóg. Károly maga hozta az eseményről.
A Csider Fafúvós Műhelyben Bálinttal együtt négyen várják a javítani való hangszereket
A műhely mellett 1990-ben nyílt meg a hangszerüzlet, ma már olyan világmárkák fuvolái, szaxofonjai, klarinétjai és trombitái sorakoznak benne, mint a Yamaha, a Buffet Crampon, a Leblanc vagy a Selmer. De a velük való kapcsolat nem merül ki a magyarországi képviseletben. A Trevor James márka egyik fuvolájának alapmodelljéhez például Károly tervezett szájrészt Csider Acoustic néven.
Az alapító az elmúlt három évtizedben igyekezte kompenzálni a maga és a bolt életében is azt, ami a rendszerváltás előtt hiányzott. „Rettenetes volt az a zárt világ.” Utazásai során mind végigjárta a legnagyobb gyártókat. Az itt szerzett ismeretségek nemcsak évtizedes üzleti együttműködésekhez, hanem ahhoz is vezettek, hogy ha a hozzá forduló zenésznek nagyon speciális kérése van, a Fon-Trade-alapító közbenjárásával a gyártók személyesen fogadják, és a kezére igazítják a hangszert.
Károly szerint egy fúvós hangszeren mindig kell állítani. Fontos, hogy be legyen fújva. Nem is adnak ki hangszert tüzetes átnézés nélkül. Ha igazítanivaló van rajta, átviszik a műhelybe, amit ma már Károly fia, Bálint vezet. „Amikor ide bejön valaki, kiteszek 10–15 hangszert. Ezeket előtte és utána természetesen fertőtlenítjük. Ez általában egy két- vagy háromórás mutatvány” – mondja Bai Eszter, a Fon-Trade ügyvezetője, aki több mint húsz éve a boltban dolgozik, és 2019-ben résztulajdonos is lett.
Nem egyéni tapasztalatuk, sok hangszerüzletben előfordul néha-néha, hogy valaki csak az ingyenszakértelemért megy be. Mivel látatlanban egy ilyen hangszert hatalmas rizikó megvenni, ilyenkor az történik, hogy néhány óra bolti szakemberfaggatás után, amikor már, köszöni szépen, megvan a neki tökéletesen megfelelő modell, az illető távozik, és megrendeli otthon egy webshopból. „Nyugaton ilyet már nem lehet megtenni. Ha valakivel órákat foglalkoznak, azt ki is fizettetik.”
Külföldről hozott elvük, hogy minden hangszerből és kategóriából többet is a vevő elé tudjanak tenni. A Fon-Trade megnyitásának idején Kovács Lóránt Liszt-díjas professzor a muszasinói zeneakadémia vendégtanára volt Tokióban. Neki köszönhetően Károly a világ egyik leghíresebb fuvolagyárában, a Muramatsuban dolgozhatott néhány hónapig. „Itt rengeteget tanultam, nemcsak a szakmáról, hanem a morálról és a hozzáállásról is.” A japán fuvolagyár később a fiát is fogadta tanulni. „Apu kérdezgette már akkor, hogy jössz majd a boltba? Jövök, persze. És jöttem. Ilyen természetes volt” – mondja el Csider Bálint, hogyan szállt be a Csider Fafúvós Műhely néven futó hangszerszerviz vezetésébe.
Az évtizedek viharát túlélő műhely inkább emlékeztet egy karácsonyi mese elvarázsolt helyszínére. Itt Bálinttal négyen várják a javítani való hangszereket. A kissé tágasabb hangszerboltban Eszter vezetésével szintén négyen dolgoznak. Az alapító a hétfőket tölti Budapesten és az üzletben, a többi idejét neszmélyi borospincéjének szenteli, de szakmai tanácsért ma is naponta többször csörög a telefonja.
Ez melyik hangszer? Károly szerint az elmúlt évtizedekben nem csökkent a zenét tanulók száma, de egyre több a gagyi hangszer a piacon, amikbe a kezdők könnyen belefutnak. Sok szülő az interneten az alapján választ hangszert, hogy melyik csillog jobban. „Megveszi a szaxofont 100 ezer forintért, nem ad érte 150-et, mert ki tudja, mi lesz vele, úgyse fog a gyerek sokáig játszani.” Pedig a gyereknek fontosabb a jó hangszer, mert ha nem ilyet kap, egy életre elmegy a kedve a zenétől, küszködés lesz a tanulás. Ő nem tud javítani az intonáción, míg egy képzett muzsikus ezt játszi könnyedséggel megoldja. Eszter több generáció zenetanulását végignézte már. „Húsz évvel ezelőtt bejött egy kisgyerek az apukája kezét fogva. Most zenetanár, és a diákjaival jön vissza.” Bár a bolt árbevétele minden évben nőtt, és „már nem olyan kiszolgáltatottak a zenészek, mint a rendszerváltás idején, akkor nem volt senkinek semmije”, a kereslet még mindig nagyban függ attól, hogy mennyi állami támogatást kapnak a zeneiskolák és a zenekarok. Egyre több olyan ötven feletti vásárlójuk is van, akik eddig nem engedhették meg maguknak a zenetanulást, most kezdenek bele. „Volt olyan hatvan év körüli úr, aki egy CD-vel a kezében jött be, hogy mondjuk meg, ez melyik hangszer, ő ezen szeretne megtanulni. Egy szaxofonnal ment haza.”
Magyarország egyetlen kézműves aranyfuvolája tízkarátos, hanglyukai tizennégy karátos aranyból készültek el körülbelül három hónap alatt.
Károly a vasfüggöny leomlása után Párizsba ment David Straubinger fuvolakészítő mester háromnapos képzésére, hogy megtanulja a Straubinger-féle párnázási rendszert. A főként angol és francia résztvevők közül kilógott az egyetlen magyar. A mester „azt hitte, itt még lovaskocsival járunk, és Magyarország Mongólia környékén van valahol”. Károly végül másfél nap alatt készen lett a párnázással. Szerinte a titka, amivel Straubinger kíváncsiságát is felkeltette, az volt, hogy „olyan rendszerben nőttünk fel, ahol magunkra voltunk utalva. Nem volt alkatrész, nekünk kellett megcsinálni azt is, ezért bizonyos értelemben képzettebbek voltunk, mint a külföldiek. Egy fuvolaszájrészt ezüstkanálból készítettünk, az volt a trend.”
Az amerikai mester később eljött Magyarországra. Itt a két szakmai megszállottság egymásra talált, a barátságuk elmélyült. Ezután Károly ment Indianapolisba valóra váltani az egyik nagy vágyát: aranyfuvolát akart építeni. Mivel Straubinger tudta, hogy a magyar üzlet nem fog ezután fuvolagyártásba kezdeni, nem válik konkurenciává, megtanította a Fon-Trade alapítóját minden részletre. Magyarország egyetlen kézműves aranyfuvolája tízkarátos, hanglyukai tizennégy karátos aranyból készültek el körülbelül három hónap alatt.
A zenészkörökben ikonikussá vált hangszer rengeteg koncertet megjárt, több lemezen is hallható, és senki sem tudja, hogy most hol van. Pár évvel ezelőtt Károly az üzlethez tartozó irodájában megmutatta egy ismerősének, majd letette az asztalra. A házban éppen felújítás volt, és az ezzel járó átjáróház-hangulat uralkodott. Néhány óra múlva hűlt helye volt a fuvolának. Amikor erről mesél, egy percre elkomorodik az egyébként életvidámságot árasztó aranykoszorús mester: „Ez egy nagy szomorúsága az életemnek. Még mindig reménykedünk, hátha előkerül.” Aki látta, szóljon!
Rohamtempóban növekednek, agresszíven mennek előre, mostanra mindenkit felfaltak a magyar piacon, aki az útjukban állt. Kezdetben csak fehérjeport kínáltak itt és a szűkebb régióban, ma már 800 termékből álló protein-, vitamin- és reformélelmiszer-portfóliójuk eljut a világ száz országába. A harmincas éveikben járó tulajdonos-vezetők, Lévai Bálint és Balázs közvetlenül, egészséges magabiztossággal, de nagyon határozottan állítják: Európában piacvezető, amit csinálnak, és bizonyos szempontból világszinten egyedülálló, ahogyan csinálják. A számok és az elmúlt pár év őket igazolják, Coviddal együtt is vagy húsz százalékot növekedtek – a még mindig családi kézben lévő BiotechUSA-nak még 2020 is bejött.
Mikor lesz újra minden normális? Ezt a kérdést hallottam a legtöbbször 2020 márciusa óta. Kezdettől azt válaszolom rá, hogy soha, mert szerintem eddig se volt olyan, hogy normális. Megszokott, az volt. Megszoktuk az életünket valahogy, éltünk egy bolygó hátán a magunk kis önző szabályai szerint, aztán jött egy világjárvány, és kihúzta a lábunk alól a talajt. Nem véletlenül tette Maslow […]
A Kompánia Tanoda mentoráltjai nem szoktak megbukni. Amellett, hogy az alapítvány szakemberei hátrányos helyzetű iskolásokkal tanulnak, a szülőknek is segítenek. Ha kell, élelmiszercsomaggal, ha kell, egyéni szakpszichológusi konzultációval. Alter nevű telephelyükön pedig a függőségektől és a végső leszakadástól igyekszenek megóvni a fiatalokat.
