Lejegyezte: Bánszegi Rebeka

Juhos Andrea és Csucska Péter hosszabb kihagyás után most a kedvünkért ültek le újra beszélgetni

J. A.: Elkezdtetek már gondolkodni, hogy mi lesz, amikor már nem mindenki otthonról dolgozik?

Cs. P.: Természetesen gondolkodunk rajta. Két egymásnak látszólag ellentmondó gondolatmenetet kell ilyenkor összeegyeztetni. Most abban egyetértünk, hogy pontosan olyan, mint régen, nem lehet. Lehet, hogy hasonlítani fog rá, de nem lesz ugyanaz.

J. A.: A pandémiás időszak tapasztalataiból kiindulva mennyire tudjátok, hogy mik a munkavállalók szükségletei?

Cs. P.: Amit ismerünk, hogy mik a pillanatnyi igények és vágyak. Csináltunk több felmérést, más-más körben, helyi, páneurópai, illetve vállalati szinten. Nagyon hasonlókat mondtak a dolgozók, például, hogy megbecsülik és tisztelik a cég hozzáállását. Persze ez országtól és jogszabályi környezettől is függött. Mi Magyarországon megtehettük, és vállaltuk annak felelősségét, hogy sohasem zártuk be az irodát teljesen.

J. A.: Az elmúlt egy évben voltak dilemmáid azzal kapcsolatban, hogy mit lépj? Kihez fordulhattál?

Cs. P.: Döntéshozatali gyötrelmektől ritkán szoktam szenvedni. Tisztában vagyok vele, hogy a magánvéleményem, bár fontos, hogy legyen, nem szabad, hogy befolyásoljon, és attól függjön háromszázötven ember sorsa.
Mint sok más nagyvállalatnak, nekünk is van tervünk mindenfajta világvégére. Leég a ház, bombát találnak, tűzriadó van, de kifejezetten a pandémia nem volt rajta a listán. Ezzel most bővítettük. De ebben az ügyben is ugyanazt a szakemberekből álló csapatot kellett összerántani. Ez a csapat kellőképpen kicsi ahhoz, hogy hatékonyan döntsön, de ahhoz kellőképpen nagy, hogy a vélemények széles skáláját képviselje. Minden fontos hírt tömören, röviden beszélünk át. Ezek most háborús körülmények, nem lehet mindenkinek megfelelni, ezért nagyon fontos dönteni és gyorsan dönteni. Viszont az is fontos, hogy a rendelkezésre álló információk alapján és a várható hatások legjobb figyelembevételével szülessen meg a döntés.

J. A.: Ha most visszanézel arra, ahogy ezt az egész helyzetet kezeltétek, egytől tízig tartó skálán hányas értékelést adnál magadnak, magatoknak?

Cs. P.: Lehet, hogy arrogánsan hangzik, de én kilencest adnék. Nagyon boldog és elégedett vagyok azzal, ahogy kezeltük. Ez nem csak az én véleményem. Amikor a dolgozókat megkérdeztük, hogy mit gondolnak erről, csillagos ötöst mondtak. Kilencvenkét százalék azt mondta, hogy nagyon meg van, vagy meg van elégedve a menedzsment döntéseivel.

J. A.: Van bármi, amit ha visszanézel, a mai eszeddel máshogyan csinálnál?

Cs. P.: Kevés ilyen van. Ha nem ismerem a jövőt előre, akkor nem csinálnék semmit másképpen. Ha ismerném a jövőt, akkor egy dolgon változtatnék. Nyáron, amikor kinyithattak a kávéházak, az emberek utazhattak, nyaralhattak és az esetszám mai szemmel nézve nevetségesen alacsony volt, ott és akkor jobb döntés lett volna visszaterelni a dolgozókat az irodába. Legalább kismértékű, de nullától eltérő jelenléttel.

Rengeteg felmérés igazolta, hogy értékelték a dolgozók, ha rájuk bíztuk a döntést.

Mi most fázisokban működünk. Az egyes fázisban kevesebb a limit, hogy hány ember lehet az irodában, és alapvetően nem javasoljuk, hanem kényszermegoldásként felajánljuk. A kettes fázisban ötvenszázalékos a jelenlét, mivel ajánljuk és biztonságosnak tartjuk az irodai munkát, de nem követeljük. A hármas fázis – ahol még egyáltalán nem tartunk – egy hibrid működési mód. Nem fog radikálisan eltérni a korábbi normától, de sokkal strukturáltabb lesz. Valamennyi, a nullától eltérő irodai jelenlétet fogunk megkövetelni.

J. A.: Milyen konfliktusokat és problémákat feltételezel ebben a hibrid időszakban?

Cs. P.: Ez a váltás nem lesz könnyű. Van tapasztalatunk, voltunk egyes és kettes fázisban. Nagyságrendileg nem változik az emberek jelenléte az irodában, ameddig ők dönthetik el, hogy otthonról dolgoznak, vagy nem. Rengeteg felmérés igazolta, hogy értékelték a dolgozók, ha rájuk bíztuk a döntést. Viszont arra mindenképpen számítok, hogy ha valaki nagyon régóta nem járt az irodában – és teljesen mindegy, hogy ez a cég kérésére vagy saját elhatározásból történt –, nem lesz egyszerű dolga.

J. A.: Van már kidolgozott elképzelésed, hogyan fogod elérni, hogy ezt jobban elfogadják?

Cs. P.: Ami egyértelmű, az a fokozatosság elve. Nem lehet egyszer azt mondani az embereknek, hogy „vírus és pánik van, nem lehet jönni”, aztán meg, hogy „nincs itt semmi látnivaló, tessék jönni”. Ahogy nehezen hitték el sokan, hogy a covid nem vicc, és komolyan kell venni, úgy a fordítottjára is számítok. Akármennyi beoltott lesz, akármennyi legyen az esetszám, lesz, akiben megmarad a félelem. Ennek a csoportnak az érzését komolyan kell venni, teljesen függetlenül attól, hogy egyetértünk-e velük, vagy nem.

J. A.: Említetted, hogy egészen átalakultak az elmúlt időszakban a kommunikációs formáitok. Ezeket a tapasztalatokat milyen módon szeretnétek beépíteni a szervezeti kultúrába?

Cs. P.: Az előző egy évnek vannak előnyei és hátrányai, és mind a kettővel foglalkozni kell. A digitális munkavégzés előny, rá lettünk kényszerítve, hogy mindent meg tudjunk csinálni otthonról. Mindenképpen pozitívum az a látványos hatékonyságnövekedés, amit bizonyos területeken elértünk. Megtanultuk tizenöt perc alatt megbeszélni azt, amire jellemzően máskor egy óra kellett. Nem szeretnénk ezt elveszíteni.

J. A.: Milyen érzésekkel nézel a következő hetekre, hónapokra?

Cs. P.: Nincs olyan forgatókönyv, ami szerint ne kellene nagyon sok mindennel foglalkozni egyszerre. Az emberek személyes dinamikájával, a vállalati dinamikával, a piaci környezettel és a munkapiaci környezettel. Nem feszélyez, mert ezek jó feladatok, de sok egyszerre. Ez az, ami foglalkoztat, és árnyalja örökös optimizmusomat.

Ami nyugodtsággal és magabiztossággal tölt el: semmi olyat nem látok, amit ne oldhatnánk meg. Ez az életutamból is fakad. A Szovjetunióban születtem, végigéltem egy rendszerváltást, önkénteskedtem szörnyű körülmények között élő közösségekben, takarítottam romokat hurrikán után. Nagyon sok mindent láttam már, amihez képest a mi problémáink apróságnak tűnnek. Komolyan kell venni, de perspektívába lehet helyezni őket.