Sok módon el lehet mondani a számítástechnika történetét attól függően, hogy az ember milyen előképekig hajlandó visszatekinteni. Akár a már az ókori görögök is mondatot is elővehetjük, mert bár az antiküthérai szerkezet számítógép nem volt, de számítások elvégzésére szolgáló mechanikus eszköz igen. És mivel az 1902-ben a tengerből felhozott eszköz keletkezését időszámításunk előtt 205-re teszik a régészek, kellemesen kitolja az informatikatörténet képzeletbeli idővonalának a kezdőpontját.
Azért talán jobb kezdőpont 1805. április 15-e, amikor Napóleon közkincsnek nyilvánította Joseph Marie Jacquard szövőgépét. A feltalálónak pedig, aki több korábbi ötletet gyúrt össze, és készített belőlük egy lényegében működő gépet, élete végéig szóló járadékot ítélt meg. Még jobb lenne az 1806-os év, amikor bekerült az iparba a szövőgép, és a városi legenda szerint az állásukat féltő, feldühödött takácslegények a Lyonon átfolyó Saône-ba hajították Jacquard-t. Vagy 1816, amikorra kivasalták a gépből a hibákat, és tényleg forradalmat robbantott ki a textiliparban.
De mi köze van egy szövőgépnek a számítógéphez? A válasz egyszerű és csodálatos: egy mintás szövet, akárcsak egy kötött ruhadarab, leírható kódként. Az egy sima, egy fordított, az lehetne akár egyes és nulla is. A szövőgépen azt kell kódolni, hogy az egymás mellett lévő oszlopok melyik eleme egyes és nulla az adott sorban. Jacquard ezt a kódolást lyukkártya segítségével oldotta meg, így tehát a Jacquard-gépen minden brokátszövet egyben egy program is.
A takácslegények aggodalmát, hogy kevesebb embernek lesz munkája, ha a szövőgépek megjelennek, nem igazolta az élet. Nőtt a mintás textil iránti igény, a textiliparnak egyre több munkásra volt szüksége. Igaz, ebből a mai helyzetre nézve következtetéseket levonni bátor és megfontolatlan dolog.
Háborúba megy a matematika
Számítástechnikát igénylő feladatok is hamarabb voltak, mint számítógépek. Már az első világháborúban kiderült, hogy a modern hadviseléshez elképzelhetetlen mennyiségű tüzérségi táblázatra van szükség. Célkövető radar, számítógép, szenzorhálózatok és a célt a hajó mozgása ellenére is tartó ágyúk híján ilyen táblázatok segítségével számolták ki például, hogy a valamilyen irányba és sebességgel mozgó távoli ellenséges hajókra mekkora töltettel kell lőni és mennyivel kell eléjük vagy mögéjük célozni. A lövöldözés trükkje ugyanis, hogy oda kell lőni, ahol a célpont akkor lesz, amikor a lövedék becsapódik. Kész csoda, hogy bárki bármit eltalált.
Számítástechnikát igénylő feladatok is hamarabb voltak, mint számítógépek. Már az első világháborúban kiderült, hogy a modern hadviseléshez elképzelhetetlen mennyiségű tüzérségi táblázatra van szükség.
A tüzérségi táblázatokat – amelyek bővültek légvédelmi célú és bombázási táblázatokkal is – az elérhető legjobb megoldás, az ember számolta ki. Pontosabban emberek, íróasztaloknál ülve, mechanikus számológépeket kezelve. A feladaton elsőre látszik, hogy gépesített megoldásra született. Monoton, és milliónyi számításra van szükség hozzá, lehetőleg precízen. Problémát csak az okozott, hogy nem voltak még számítógépek. Csak a postai rendszerekhez feltalált jelfogókból (magyarul: relé) épített nagy, ellenben nem túl gyors berendezések.
