Ledobhatnám egyből a jelzőt, hogy nordic, de ennél láttatóbb erejű lesz az a kép, hogy Fehér Gábor séf az, aki a Gourmet Fesztiválokon a sok műanyag tányérra tálalt pöttyözős varázslat közepette rendszerint inkább szép darab húsokat szokott sütögetni egy Big Green Egg grill mellett állva, ami szerintem messzemenőkig helyes alapállás. Stúdióétterme, a tizenhat fős Esca hat éve (mínusz covid) üzemel a Dohány utcában, de így is megélt már több koncepciócserét, Gábor ugyanis egyedül viszi a konyhát, plusz bérli a Tábla néven futó szomszéd helyiséget is, ami volt már reggeliző, ebédmenüs hely, hogy most natúrbor-bárként tűnjön révbe érni.

Az Esca meg heti négy estén vacsorát kínáló, jól belőhető törzsközönségnek játszó helyként, ahol nevezett közönség kétharmad részben alig harmincas észak-európai turistákat takar, akik ezek szerint visszatértek szép fővárosunkba, egyharmad részben pedig kíváncsi magyar párokat. Lehetne egy á la carte lapról is választani ­(steaket, halat, nyulat, malacfül salátát vagy kacsás tésztát), de péntek este mindenki a szembeszökően jól árazott négyfogásos menüt választja, gondolom, hozzám hasonlóan azért, hogy minél többféle dolgot kóstolhasson meg. Ez engem egyébként nagyban emlékeztet arra, ahogyan az Esca elindult, de ha meg kellett hozzá tenni egy teljes mentális kört, hát meg kellett.

Fehér az interjúiban (nincsen sok, a séf inkább az ételeket beszéltetné maga helyett, és ez esténként is így van: megbújik a séfpult fűszernövényei mögött) tiszta, egyenes, jó ízű fogásokat ígér, meg azt, hogy kerüli az őt amúgy is kerülő fine dining kánont. Azért ezen a ponton tényleg rögzíthetjük, hogy ez legalábbis erős nordic ihletést takar, pláne, ha mellé tesszük a natúr boros vonalat. Utóbbinak a militáns megközelítése könnyen jelenthetne olyasmit, ami elriasztja a szokatlan ízjegyektől és elsimítatlan élektől berzenkedő vacsoravendégeket – jelesül például engem, aki nem is vállaltam teljes borsort, de a halhoz egy cseh (!) rozét, a marhához egy magyar vöröset igen, és egyáltalán nem bántam meg, nem tepert le semmilyen animális illat.

Lazacszasimi

Sült zeller

Marhapofa

A nyitó kovászos házi kenyér két jól megtermett szelet (érdemes elmajszolni őket, mert utána visszafogottabb ­adagok jönnek), a kísérő vaj amellett, hogy fekete fokhagymás és finom, igencsak sós is. Ez összeköti a lazacszasimivel, ami vaszabis marinádban és japáncitromos-szójás ponzu szószban jön, és olyan szépen márványos, hogy az önmagában megválaszolja a kérdést, miért van Fehér Gábornak étterme, másoknak meg nincs, amikor bárki rendelhetne bármilyen alapanyagot. A sült zeller kellemesen füstös darab, a héjával és sült élesztőpelyhekkel együtt érkezik – utóbbi inkább csak egy diszkrét textúrát ad, mint egy plusz ízréteget. A vargányamártás sem mutat olyat, amit még ne ízlelt volna gombakedvelő, de nem baj, mert nagyon kellemes.

A marhapofa villával vágható, remek pecsenyeleve nélkül is szaftos. A füge, a savanyú káposzta és a gesztenye egyenként és együtt is jó kiegészítői, egyben arra is adnak azért egy választ, hogy honnan tudjuk, hogy nem Skandináviában ülünk. Hokkaidótök-püré kíséri, és a sóhajtásom, mert vagy ez lehetett volna dupla ekkora adag (egy nagyobbacska tapáról beszélünk), vagy követhette volna még egy ekkora főétel, akár feláras opcióként a magyar vendégeknek, akikről tudjuk, hogy ha már egyszer eljutottak egy étteremig, biztosan jól is akarnak lakni. A záró tányérdesszertnek viszont jól áll, hogy csak pár kanálnyi: nevében langyos szilvás pite joghurttal és hibiszkusszal, a gyakorlatban a joghurt és a szilva fanyarságán könnyen felülkerekedik az édeskés crumble és a – minden pejoratív él nélkül – menzás sütiket megidéző szirup. Nem talált minden telibe, de ha nem kértem volna bort, ez a vacsorasor egy főre tízezer alatt lenne: érdemes, ahogy Fehér Gábor kitalálta, akár havonta ránézni az aktuális menüsorra.

ESCA

Budapest VII., Dohány utca 29.
restaurantesca.com
A teszt időpontja: 2021. október 15.
Ezt ettük:
Egy négyfogásos menü 8500 Ft
Két pohár bor 3750 Ft
Szervizdíj 1532 Ft
Összesen 13 782 Ft