Éléskamra

Noszvaj, március eleje. Távol Budapesttől, távol a hírektől, kiszakadunk. Csak egyetlen nap, de azért jó. Kellett. Rügyeznek a fák, az erdőben a levegő mellett a csendet is harapni lehet. Néha belém mar a lelkiismeret-furdalás, hogy más a bombák között, mi meg itt… A lightos túra után teázunk egyet a főutcán, majd beugrunk az élelmiszerboltba kifliért, hogy legyen otthon estére. Idős asszony áll tanácstalanul a tésztáspolc előtt, menekülteknek vásárol. „Májkrémet vegyek, vagy milyen tartós élelmiszert még?” – kérdezi a közelben álló eladótól. Végül a tészta kerül a kosárba, aztán megint megállnak. „Tudja, ez olyan kiszívós gyümölcspüré, a gyerekeknek” – mondja az eladó. Kilépek a kiflis zacskóval a kora tavaszi napfénybe.

 

Eddig Ukrajna volt Európa éléskamrája, most mi vagyunk az övék, a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt.