Új könyved fülszövegén, pedig azt évekkel az ukrajnai háború előtt írtad, az áll: az első világháború tanulságai segíthetnek a harmadik világháború megelőzésében. Rémesen aktuális lett ez a felvetés, de mennyi ebben a drámai túlzás?
Soha senki sem indít azzal a céllal háborút, hogy az aztán világháborúvá eszkalálódjon. Az eddig mindkétszer úgy következett be, hogy a támadó fél elszámolja magát: túlértékeli képességeit és lehetőségeit, valamint jócskán alulbecsüli az ellenfelét. 1914-ben a Monarchia vezetése Szerbia megtámadásáról, míg a németek a Belgiumon át indított inváziójukról gondolták azt, hogy a túlerejüknek és a fejlettebb fegyverzetüknek köszönhetően az mindössze egy villámhadjárat lesz.

Tehát az első világháború első fontos tanulsága az volt, hogy egy morális fölényben a hazáját védő haderő potenciáljának sokszorosára képes, amivel aztán gyorsan elnyeri a világ többi részének szimpátiáját és támogatását. A másik fontos tanulság számomra pedig az lett, amit a második világháború is visszaigazolt, hogy egy globális konfliktust nem lehet autokratikus rendszerek hadseregeivel megnyerni.

Mindkét világháborút elsősorban azért tudták a nyugati szövetségesek megnyerni, mert kevesebbet hibáztak. Erre pedig azért voltak képesek, mert demokratikus rendszereikben katonai vezetésük polgári ellenőrzés alá volt rendelve. A Német, az Orosz és az Oszmán Birodalom, valamint az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregei felett teljhatalmú uralkodó gyakorolta a kontrollt. A fékek és ellensúlyok hiányában működő katonai döntéshozatal már rövid távon is teljességgel alkalmatlan a háborúzással járó katonai, politikai, gazdasági és társadalmi kockázatok felismerésére és hatékony kezelésére.

Ezért nem véletlen, hogy agressziót mindig csak ilyen hátterű országok követnek el, és ezért aztán képesek akár világháborúba sodorni a világot, mielőtt menetrendszerűen beleszaladnak egy nagy vereségbe. Minden történelmi tanulság ellenére Putyin mégis belevágott egy újabb háborúba, amiről aztán gyorsan kiderült, hogy a moszkvai vezetés szinte minden ponton elszámolta magát. Ennek következtében most azért izgulhat a világ, hogy az ukrajnai háború ne eszkalálódjon egy újabb globális katonai konfliktussá.

A világ mennyire kalkulálta el magát? Mindenki váltig állította még február közepén is, hogy minden józan érv a háború ellen szól, és hogy Putyin ezt nem fogja meglépni.
A napóleoni háborúk lezárása és az első világháború kitörése között eltelt száz évet joggal nevezték a relatív béke, a technológiai fejlődés, a gazdasági növekedés, a városi polgárosodás és a gyarmatosítás aranykorának. A racionalitás 1914-ben is azt mondatta, hogy mindenki egyaránt érdekelt a béke fenntartásában, hiszen egy modern háborúban már a győztesek is többet veszítenek, mint amennyit általa nyerhetnek.

Ekkorra azonban már egy évszázad eltelt az előző nagy európai háború óta, és nagyjából ennyi időre van szükség, hogy mindenki eltávozzon az élők sorából, aki közvetlen vagy közvetett tapasztalatból ismerhette meg, mit jelent egy átfogó európai háború. Távozásukkal fokozatosan megszűnt a háborútól való félelem a békében felnőtt, és a békéhez hozzászokott emberek gondolkodásában, miközben a politikusok új generációi a katonai konfliktusra kezdtek ismét mint lehetséges opcióra tekinteni. Azt gondolom, hogy valójában a két világháború túlélői miatt nem tudott végül a hidegháború harmadik világháborúvá átfordulni, hiszen ők a személyes tapasztalataik miatt mindkét oldalon fékként voltak jelen a döntéshozatali folyamatokban.