Nyugat-Európában egy élvezetes, hosszabb túrázáshoz már szinte alapkellék az ebike, és lassan elér Magyarországra is a hájp. Legalábbis a Balaton-felvidékre, ahol egy kisebb síoktatóbanda gondolt egyet, és jól bevásárolt elektromos kerékpárokból. Egyrészt bérbe adják őket egy- vagy többnapos tekerésekhez, másrészt vezetett túrákra viszik velük az aktív kikapcsolódásra vágyókat, például a Tihanyi-félszigetre vagy a dimbes-dombos Káli-medencébe. A Balaton Bike Tour – télen ismert nevén a Sítanoda – sztorija.
Csak egyszer estem fenékre, és az sem fájt – örvendezek az ebike-túra után, aminek pár kilométerét a Tihanyi-félsziget hepehupás erdei ösvényein tettük meg. A terepbringa kereke biztonságosan széles, egyszerűen elbénáztam, hogy nem elég lendülettel indultam neki egy kisebb, de annál hirtelenebb buckának, és mint egy lassított felvétel, eldőltem – persze közben vigyorogva magamon.
„Mindig a legalacsonyabb fokozaton kezdünk, hogy ne ugorjon ki alólunk a kerékpár. És a motor csak akkor segít rá, ha tekersz, nem olyan, mint a robogó, hogy beindítod, aztán megy magától” – mondja el induláskor az alapokat Mózes Krisztián, a Balaton Bike Tour (BBT) túravezetője. Az apátság mellett legurulva gyönyörködünk a délutáni, szinte giccses balatoni képeslapban, aztán tekerünk közvetlenül vízparton, Sajkod intim magánöblei és buja fügeültetvényei közt – Bacsó Péter is filmre vitte a Tanúban, hogy a szocializmusban megpróbáltak itt (is) citromot és narancsot termeszteni, innen a Citromos elnevezés.
Eljutunk az Apáti templom romjáig, ahol Krisztián elmeséli például, hogy I. András az egyetlen Árpád-házi király, akinek maradványai az eredeti temetkezési helyén vannak, és tudjuk is, hogy hol (az altemplomban), aztán azt, hogy tulajdonképpen ciki, hogy magyar szavak is felbukkannak az apátsági alapítólevélben, hiszen illett volna latinra lefordítani őket, és hogy annak idején a Vata-féle lázadásban azt kérték a felkelők a királytól, hadd rombolják le a templomokat, és belezzék ki a papokat. (Mint később, az interjún kiderül, Krisztián a legtöbbet beszélő, egyben a legnagyobb tudású BBT-túravezető.)
Egyestés, ízutazós ázsiai teleportálást és kellemes bárélményt is ígér a belvárosi Badhanna,
ahol az fogja megtalálni a helyét, aki az utóbbiért megy.
A fúziós éttermet általában úgy szokás érteni, hogy ízben és térben távoli pontokat kötnek össze egyéni hangvételben: perui–japán, skandináv–magyar és így tovább – hogy most csak szerencsés kombinációkat soroljak. Az éttermi sorozatvállalkozók jegyezte Badhanna is azt mondja magáról, hogy fúziós, pedig az itt lefedett távolságok egy földgömbön tapogatva nem óriásiak: pánázsiai, japán–thai–indonéz–koreai(–kínai) „best of”-ról van szó, zárójelben az, ami szerintem inkább csak a rend kedvéért mondatik, mint érződik.
Ezek így is épp elég nagy, ám jól rokonítható térségek, amely feladatra a covidévek során néhaivá lett Aumban (Forbes, 2019/09) megismert Varga Dánielt is bevonták a megnyitásba. Amott pont a meglepő, de működő, szerzőinek is mondható íztalálkozásokat szerettük, a Badhanna ellenben az étlap gerincén inkább autentikus válogatást kínál az italok mellé.
Italok mellé, minthogy a Bazilika menti, Zrínyi utcai helyszín előző életei egyikében volt már szórakozóhely, és most is markáns a bárhangulat. Sört ugyan csak egyfélét lehetne választani (az is a lehető legsemmilyenebb multis – ezzel gyorsan illene kezdeni valamit), a koktéllapon ellenben idegenvezető nélkül simán el lehet tévedni. De ez a veszély nem fenyeget, géppuskabeszédű pincérünk végig képben van: elmeséli a yuzus mojitót (ajánlja, és igaza van), és megosztja több mint értő dilemmáit a borokról. Merthogy a citrusos, szójás ázsiai ízekhez nehéz jolly joker borpárt mondani (neki sem sikerül), a Badhanna meg még külön nehezíti is a dolgot azzal, hogy sok kis kóstolótányérral dolgozik, amiket a koncepció lényege szerint egyszerre pakolunk ki középre.
Bárhoz illően hangulatos a jókora átrium meghatározta beltér, de mi a nyári estében kintre telepszünk, mint mindenki más, és gyorsan kikérjük a bar foodnak címkézett falatokat: kacsatepertőt norival (algachipsszel) és pirított kókuszpelyhekkel. Ebből az derül ki, hogy gyakrabban volna érdemes kókusszal enni a tepertőt, legalábbis azoknak, akik szeretnek száraz dolgokat ropogtatni és kézzel enni – mert az, hogy a kókuszpelyhet hogyan kéne pálcikával, előttünk rejtély marad. De ennél is gyorsabban jön az üdvözlőfalat: bao (pao), azaz kis gőzölt zsemlék currys-kimcsiporos kókuszvajjal. Hát, utóbbi telitalálat, úgy rokon a pecsenyezsírral, hogy közben nem az, viszont a fúziót interkontinentálisra tágítva egy úgynevezett kés határozottan könnyítene azon, hogy beleszerkesszük a meleg zsemlék belsejébe felolvadni. Induláskor egyetlen dolgot szögeznek le: hogy a főétel-tányérkák közül pont a polip–pakcsoj–gránátalma–áfonya kombó fogyott ki, pedig ritkán eszik az ember az V. kerületben polipot erdei gyümölccsel. Azt is tisztázzuk, hogy a kacsamell, az kacsamell, a currys kagyló currys kagyló és a tonkacu nem több, de nem is kevesebb egy, a pincérünk szerint tökéletes rántott tarjánál, azaz a Badhanna egyedi pontjai nem itt vannak. Hanem például az étlapon cselesen szasimiként beharangozott feszes állagú lazacgravlaxnál, ami avokádóval és sárgadinnyével, ponzus-szójás szószban érkezik, és annak való, aki inkább a sót és a szóját szeretné érezni a gyümölcsökkel, mintsem a nyers (minthogy nem is az) halízt. A pad pakban fantasztikus fermentált zellerkorongok, továbbá karfiol- és szárzellerdarabok találkoznak egy tofus szósszal: akik barátságban vannak a tofuval, azoknak nagyon széles lesz a mosolyuk. Én nem vagyok ilyen, de a savanyított zeller megtapasztalásáért megérte – és akkor vegyük úgy, hogy ez tisztelgés a Badhanna közvetlen elődje, a szintén covidáldozat Zeller bisztró előtt (Forbes, 2018/02).
A köretnek kért zöldséges pirított rizs (kao pak) és ragacsos édesburgonyás üvegtészta (csapcshe) egyaránt elmennének önálló ételnek. Utóbbi a sokkal érdekesebb attrakció: az édesburgonyából kifőzik a keményítőt, annak levével meg néhány frissítő zöldséggel áll össze a belőle készült üvegtészta: az eredménynek szokatlanul ruganyos állaga, ugyanakkor nagyjából padthaios ízvilága van. A lassan készült marhaoldalast (dendeng balado) úgy harangozzák be, mint ami félúton van a tépett hús és egy puha sült között, és valóban simán lehet enni villával (merthogy a főételekhez már kapunk). Magában száraz, de egy kellemesen csípős, paprikás majonézzel jön, amiről Ázsia helyett inkább a hála jut eszünkbe.
Desszertfronton erős a vállalás, amennyiben egyetlen van, de azt a pár hónappal ezelőtti nyitás óta finomítgatják. Ottjártunkkor a dohánnyal infuzált, kókusztejjel készült madártejet gránátalma és áfonya mellett további savat adó jackfruitos loccsantások színezik, és sült rizslabdacs úszik benne. Ez egy jól működő lezárás, viszont nem tudunk nem arra gondolni róla, hogy nem hagyna-e mélyebb nyomot, ha feltekernék a fúziót, és az étlapon végig európai formákat igyekezne feltölteni az ázsiai tartalom.
Badhanna
Budapest V., Zrínyi utca 10.A teszt időpontja:
2022. július 18.
Ezt ettük:
Bar snack:
1690
Pad pak:
2550
Csapcshe:
1290
Kao pak:
1290
Szasimi:
3890
Marhaoldalas:
3550
Madártej:
1490
Egy koktél:
2990
Egy pohár bor:
1590
Két pohár pezsgő:
4380
Szervizdíj:
3089
Összesen:
27 799 forint
Talán az ütött gyomron, ahogy azon a poszteren mosolygott. Vagy az, hogy azt a besárgult posztert mintha épp az én pillantásom mentette volna meg a teljes megsemmisüléstől. Ráadásul az üveg alatt volt egy döglött molylepke is. Hogy került oda? Mikor? Az előző pillanatban? Tavaly? Vagy már hatvan éve, 1962-ben, amikor annak az akkoriban szenzációs színdarabnak a reklámozásához elkészítették? Az egész kép […]
Tengerpart, citrusligetek, szarvasgombaillat, luxusszállodák, Michelin-éttermek. Ebből a listából külön-külön is bármelyik jól cseng. A jó hír az, hogy ötórányi autóútra vannak tőlünk, méghozzá egy helyen. A félsziget sok magyar utazónak legfeljebb egy megálló – vagy még az sem – volt Jesolo felé küszködve, pedig önmagában is fantasztikus úti cél. Főleg, amikor a benzint és a közvetlen vendéglátást is aranyárban mérik.
Írta: Tilesch György A pandémia előtti utolsó San Franciscó-i koktélpartin hosszan beszélgettem egy google-ös mesterségesintelligencia-guruval. Azóta tele lett a nevével a világsajtó. A mérnök-etikus Blake Lemoine szerint ugyanis LaMDA nevű nyelvi MI-modelljük öntudatra ébredt, önálló gondolatokat és valós érzelmeket fejezett ki, sőt még ügyvédet is kért magának, felkészülve a várható viszontagságokra. Bár Blake-et sokan vádolják […]
Őrültség a magyar cipőipar romjain cipőgyárat nyitni? Nem, de nem is annyira egyszerű. Gondi Sándor és Tóth Máté, a tiszaföldvári GT Sportcipő Manufaktúra két fiatal alapítója nagy fába vágta a fejszéjét az olcsó importtal telített piacon, de nulláról felépített márkájukkal és tiszta bőr sportcipőikkel jól veszik a kanyarokat. Évente tízezer pár cipőt gyártanak, és az utóbbi hat évben a korábban őket kigúnyolók véleménye is megváltozott.