Hatalmas, piros biztonsági ajtó előtt, már nem illatozó, de méhek, dongók és darazsak által még serényen látogatott levendulabokrok között álldogálok Nagytarcsán, a Házak Ásza Kft. székhelyén. Ugyanide van bejegyezve a cégcsoport többi tagja, a Nívóajtó Kft., a Nívókerítés Kft., a Nívó Lakópark Kft. és a Nívó-Deb Kft. is – ahogy bővült a tevékenység, újabb és újabb vállalkozásokat hoztak létre. A piros ajtón túl a második és a harmadik generációs cégvezetők, Kiss Richárd és Kiss-Dragóner Patrik fogadnak – Richárd tizenhét évvel ezelőtt édesapjával, Lászlóval alapította meg a Házak Ászát. Ma már ő az egész cégcsoport tulajdonosa, de fia egyre több feladatot vesz le a válláról. Három nemzedék munkájának eredménye az a fejlődés, ami egy tehetséges, de üzleti érzék nélküli lakatossal indult, majd a nagyra törőbb terveket szövögető utódokkal növekszik. Az elhivatottság azonban mit sem ért volna egy betörés nélkül.Apropó, Dragóner! Akik hozzám hasonlóan felkapták a fejüket a nevet olvasva, mert nehezen magyarázható okokból a 2000-es évek elején is néztek NB I-es meccseket, jól gondolják, valóban van köze az egykori Fradi-védő, jelenlegi ZTE-sportigazgató Dragóner Attilának a céghez. Testvére, Zsuzsanna ugyanis Richárd felesége. Mindenesetre az egykori labdarúgó a honlapon mint elégedett vásárló – Auth Csilla és Kamarás Iván mellett – nem azt mondja, hogy nővérén keresztül talált rá a Nívóra, hanem hogy a profizmust kereste.

Mesterember vs. üzletember
„Tizenéves koromban édesapám mindent »is« gyártott. A csigalépcsőtől a billenős garázsajtón át az íves korlátig és a függönyfalig” – így élnek Kiss Richárd emlékeiben a 80-as évek, amikor apja, László szorgalmas lakatosként dolgozott Pécelen, a családi háznál kialakított műhelyében. László nem tiltakozik, amikor később elmondom, hogy az interjú során fia inkább mint művészre hivatkozik rá, akit az üzleti oldal kevésbé mozgatott. „Többségében magánembereknek dolgoztam – mondja. – Amikor rosszabb körülményeket láttam egy lakásban, gyakran megesett a szívem, és engedtem az árból. Én belementem az alkukba, később a fiam már kevésbé.”

Biztonsági ajtókat korábban is készített, de hogy az igazán nagy biznisz ebben lehet, csak a 80-as évek végén körvonalazódott. Ekkoriban három lakásba is különösebb gond nélkül törtek be Rákoskeresztúron – az egyik László unokatestvéréé volt. Mindháromhoz ő készített új biztonsági bejárati ajtót, és ezek máig a helyükön vannak.

Az üzlet felismeréséhez azonban szüksége volt a fiára. Richárd nem sokkal később kezdett a Budapesti Gazdasági Főiskolára járni, és egyre inkább kézbe vette az üzlet irányítását. „Annyi pénzünk nem volt, hogy mintatermet béreljünk. Az Üllői úti CBA-ban volt egy kis bérelt helyiségünk, oda állítottuk ki egy termékünket, én meg péntek délutántól vasárnapig, mappával a kezemben, klasszikus leszólító ügynökként kérdezgettem az embereket, hogy a biztonságuk érdekében nem akarnak-e új ajtót vásárolni” – mondja Richárd.
Ő aztán a működést is hatékonyabbá tette, ahol lehetett, időt spórolt. László ekkoriban jellemzően két-három másik szakemberrel dolgozott. Ahogy egyre keresettebbek lettek, előfordult, hogy csak a beszerzésre maradt ideje, míg fia napjait az ajtók beszerelése és az új ajtók helyének mérése, előkészítése tette ki. Ez azzal együtt, hogy az ajtókba még a zártesteket is maguk gyártották, roppant időigényes volt.

Húsz évvel ezelőtt jött el a pillanat, hogy kinőtték a péceli házuk mögötti műhelyt. Nem költöztek messze, maradtak a Pest megyei városban, de a szűkös helyiséget addigi, nagyjából huszonötmillió forintos megtakarításukból egy pár száz négyzetméteres telephelyre cserélték, amit aztán később ezer négyzetméteresre bővítettek. Megrendeléseik száma ugyanis egyre nőtt. „A havi egytől előbb a heti egyig jutottunk el, aztán napi egyből napi négy-öt ajtó lett” – mondja Richárd, majd fia, Patrik kiegészíti, hogy mára ezt a számot is alaposan sikerült megfejelni. „Ma naponta átlagosan húsz ajtót gyártunk le és telepítünk.”

Ha a szükség úgy hozta, nem csak ajtókat gyártottak. „A fészerből először Pécelen egy régi csirketelepre költöztünk. Ami nem kellett, lebontottuk, a gyárunk elemeit édesapámmal gyártottuk le” – emlékszik vissza Richárd. Ezzel egyben arra is magyarázatot ad, hogy a korai időkben miért dolgozott László akár tizennyolc órát is egy nap, és hogy ő sem tartotta ördögtől valónak a napi tizennyolc–húsz órás munkarendet.

Bemutatóüzletük azonban még ekkor sem volt, azt 2003-ban nyitották meg. 2011-ben nyertek először uniós támogatást, százmillió forintot, ezt további kilenc sikeres pályázat követte. Ezeket az összegeket banki hitelekkel és önerővel egészítették ki, és tucatnyi automata gépsort vettek, azóta is ezekkel gyártják az ajtókat és a kerítéseket. Az első pályázatból költöztek Nagytarcsára, ahol azóta is több körben bővítették az üzemet, és cégcsoportjuk száztíz munkatársa ma már ötezer négyzetméteren dolgozik.

Egyedi tömeggyártással
„Hallottam egy olasz gyárról, amelyik szublimációs technológiával gyártott fémlemezeket. Ez nekünk is tetszett, mert az volt az ötletünk, hogy tudunk majd fahatású fém ajtókereteket készíteni. Az alapanyag tőlünk jött volna, de az olasz gyár nem tudott a mi igényeinknek megfelelő gépet előállítani” – mondja Richárd. Végül itthon gyárttattak egy hasonló gépet, amivel már képesek voltak a terveik megvalósítására. Csak éppen a vevőket nem érdekelte különösebben a termék.

„Volt üres ezer négyzetméterünk, egy technológiánk, amire nem voltak vevők, és voltak hulladéklemezeink, amikkel nem tudtunk mit kezdeni.” Így született meg a Nívókerítés Kft. ötlete. Nem sokkal később aztán elkezdtek szaporodni a kertvárosokban a fahatású fém kerítések. Akinek van, tudja, nagy előnyük, hogy a fával ellentétben jóval kevesebb gondoskodást igényelnek, szó nincs arról, hogy idővel lepattogna róluk a festék vagy korhadnának, időtállók – és jól is néznek ki. „Ez már tetszett az embereknek!”

Richárd feleségének, Zsuzsannának eleinte csak egy-egy telefont kellett felvennie, de a megrendelések száma az első kerítés 2012-es leszállítása és a 2014-es cégalapítás után hamar kilőtt. „Az első évben ötven ügyfelünk volt. Aztán majdnem minden évben dupláztunk. 2021-ben már ötezer tulajdonosnak készítettünk kerítést.” Biztonsági ajtóból évente négy-ötezret készítenek, ahogy ők mondják, „egyedi töme­g­gyártással”, és büszkén állítják, hogy még egyet sem törtek be.

„Nem volt sansz rá, hogy átjussanak rajta. A kilincs még azután is csak meghajlott, hogy féltéglával feszegették.” Ezt Csorba Dániel ingatlanos mondja, akinek egy Nívó ajtós ügyfeléhez próbáltak meg betörni. A Tiktok-csatornáján egy videót is megosztott a hiá­bavaló rombolásról. Szerinte azonban bármennyire is meg­g­yőző egy menő biztonsági ajtó, egy ingatlan értékét nem növeli – többek között azért sem, mert olyan környéken, ahol ez fontos szempont, eleve olcsóbbak a lakások.

Az ajtók beszerelésekor Richárdék és munkatársaik sokféle élethelyzettel és sorssal találkoznak. Vannak megrendítő élményeik: ezek közé tartoznak a kilakoltatások és az elmagányosodó, állításuk szerint hangokat halló idősek, akik félelmükben szereltetik be a legalább 150 ezer forintos ajtót. A legdrágább munkájuk eddig egyébként kétmillió forint körül volt.
„A nehezebb esetekre a kollégákat is fel kell készíteni” – mondja Richárd. Persze megmosolyogtató kérések is előfordulnak. Volt például egy házaspár, akik a negyven decibelig jól hangszigetelő bejárati ajtót a hálószobájukba szereltették be, hogy a gyerekek ne hallják, ha szüleik éppen a húgi- vagy öcsiprojekten kezdenek el dolgozni. Megrendelőik nyolcvan százaléka egyébként magánszemély, a maradék húsz százalék többsége lakópark. A TV2 és az RTL Klub több millió forint értékű felszereléseit is Nívó ajtók őrzik a kertévék székházában.

„Mi életérzést árulunk” – mondja szerénytelenül az ajtóikról Richárd. Ma már viszonteladójuk is sok van, és 2019-ben Patrik irányításával Debrecenben is bemutatótermet nyitottak, nyáron pedig Siófokon terjeszkednek. „Nagyon jó érezni a magabiztosságot, amit képviselnek” – mondja fiáról és unokájáról László. Ő továbbra sem kételkedik bennük – és ez eddig mindig bejött.