Huszonketten vagyunk bent egyszerre a Móra Könyvkiadó központjának igazgatói szobájában. Janikovszky Jánossal, a kiadó tulajdonos-ügyvezetőjével a régi, még az átkosból itt maradt dohányzóasztalnál beszélgetünk. Körülöttünk a falakról húsz meztelen nő néz le ránk.
Az aktok többségét János kedvenc alkotója, Czene Béla festette, nagyjából 170 képe van tőle. A modern magyar mester az egyik legolaszosabb festőnk, a második világháború után, a 60-as, 70-es évek mindennapjainak hangulatát igyekezett megörökíteni, egyik kedvenc témája a női test volt. János érezhetően nagy lelkesedéssel beszél a képekről. „Ez nem pornográfia, ezek gyönyörűen megszerkesztett aktképek. Az emberi test örök témája a képzőművészetnek. Sok festményen ugyanazt látjuk, egy gyönyörű nő ül egy fotelban, pedig nézze meg a finom, varázslatos részleteket: hogyan fodrozódik a takaró, milyen a drapéria kontúrja, nézze a szőnyeg apró finomságait! Az ember szinte hozzáérne, hogy érezze az anyagát.”
Igazából nem akarta, hogy aktképekkel legyen tele a dolgozószobája, csak a családi házat mégsem áraszthatja el velük, a kollégákat sem akarta meztelen nőkkel terhelni az irodájukban, ezért mind hozzá kerültek. „Tíz tárgyalópartnerem közül legalább egy biztosan azt gondolja, ez egy őrült. Engem viszont megnyugtat, ha ránézek a festményekre.”
Így sem maradnak ki a kollégák a műélvezetből. A Móra VI. kerületi központja – a részben szintén János tulajdonában levő Corner Six irodaház negyedik emeletén – kicsit olyan hatást kelt, mint egy éppen kiállításra készülő, zsúfolt galéria. Mindenhol festmények. Nem túlzás: tényleg mindenhol. Ahogy elsétálunk a titkárság előtt, hátra a dolgozószobák felé, látom, alig pár centi hely van csak a képkeretek közt.
Engem az emberi testek foglalkoztatnak, a mindennapi szituációk, az élet, az öröm, a divat, a nők.
Az irodákban gyakorlatilag tematikus kiállítások vannak. A tárgyalóban Baska József képei díszelegnek a mester születési és halálozási dátumával és tizenhat képpel a művésztől. A kereskedelmi osztály Misch Ádámé, tizenegy képe ékesíti a falakat. A marketingrészlegen Klie Zoltán és Gerzson Pál képei láthatók és így tovább, majd mindegyik iroda és szoba kapott a vizuális kultúrából. A kollégáknak nyilván van beleszólásuk, milyen képek kerülnek hozzájuk. „Van, aki még ellenáll, de már munkálkodom rajta” – mondja János sokat sejtető mosollyal.
A használt autó pont ugyanolyan jó
Janikovszky János leginkább mint a Móra tulajdonosa, üzletember és Janikovszky Éva Kossuth- és József Attila-díjas író fia ismert. Műgyűjtői tevékenységéről egyedül a Forbesnak mesélt, leszámítva pár kisebb gyűjtői összeállítást, ahol megosztott néhány információt a festményeiről. Olyannyira nem vág fel, hogy állítólag soha senkit nem engedett be a családi házba, csak azért, hogy megmutassa a festményeket, most is csak a mi fotósainkkal tett kivételt. De azt elárulja, hogy már otthon is elfogyott a falfelület, ha új darab érkezik a gyűjteménybe, néha alaposan át kell gondolnia, hol teremtsen neki helyet.
Amúgy sem jellemző rá a felvágás. Szereti a kifinomult stílust, az átgondolt, letisztult igényességet, de nem azért, hogy többnek látszódjon tőle. Beszédmodora, viselkedése nyugalmat, higgadtságot sugároz, bevallja, hogy szeret sok pénzt keresni, de nem költ drága holmikra, nincs drága autója sem. „Vehetnék magamnak három autót, de minek? Hülyeség lenne. Nagyjából hat–nyolc évente veszek új autót, akkor is használtat. Egy méregdrága autó háromévesen a felébe kerül, és pont ugyanolyan jó.”
Nyomógombos butatelefont használ, és büszkén mondja: minden áldott nap több embert érint meg, mint képernyőt. Kicsit olyan hatást kelt, mint egy múlt századi arisztokrata, aki halad ugyan a korral, de a világot csak messziről, tűnődve szemléli. Üzletemberként nem bújja állandóan a híreket, nem érdekli, ha egy fontos ágazati eseményről csak napokkal később szerez tudomást. Karórát sem hord. „Visszataszítónak tartom, amikor valaki úgy fotózkodik, hogy közben mutogatja az óriási, drága óráját. Az órája nagyobb az arcánál.”
Nem akarja ugyanakkor tagadni, hogy vagyonos, két hobbija is van a gyűjtésen kívül, amire sokat költ: utazásra és ruhákra. János megszállottja Olaszországnak, az olasz életérzésnek, kultúrának és divatnak. Rendszeresen látogatja az országot, bár kiköltözni nem akar. Olaszországban újra kellene kezdenie mindent, nem ismerné ki magát, öreg már hozzá, hogy ekkora váltást megéljen. Befolyását, pozícióját is elvesztené, furcsa mosollyal mondja: Olaszországban csak egy senki lenne.
A másik drága hobbi a divat, abból is leginkább csak egy márka. Szinte szerelmes az olasz luxusmárka, az Ermenegildo Zegna ruháiba. Ő nyitotta meg tizenhét éve az első luxusférfidivat-üzletet az Andrássy úton, a Zegna Boutique-ot, utánuk jelent csak meg a konkurencia, a Louis Vuitton és a többi márka. Az évekkel ezelőtti Forbes-portréban azt mondta, mindig Zegna öltönyöket hord, bár amikor épp nála voltam, farmer-ing-zakó szettben fogadott. De megnyugtatott: a farmer kivételével mindegyik Zegna.
Vaszkó Ödön: Fiatal lány
Jakovits József: Aktból lett
Varga Imre: Várakozók
Emberek, élet, öröm
Az, hogy nem akar többnek látszani, a gyűjteményében is visszaköszön. Többször hangsúlyozza ugyanis: nem jegyzett gyűjtő, nincsen Munkácsyja, Csernus Tiborja, nincsenek százmilliós képei, bár az említett két festőt, ha telne is rá, akkor sem keresné. „Nem érdekelnek a sötét, depresszív képek, az unalmas portrék és tájképek, nem érdekel a halál, a hősiesség vagy a küzdelem. Engem az emberi testek foglalkoztatnak, a mindennapi szituációk, az élet, az öröm, a divat, a nők. Szerintem pont ez fogott meg a Czene-életműben. Ő egészen fantasztikus érzékkel nyúlt hozzá ezekhez a témákhoz.”
Felemleget ugyanakkor egy emléket, amikor a 70-es évek elején a szüleivel elmentek a Nizza melletti Saint Paul de Vence-ba. Megnézték a Maeght Alapítvány kiállítását, ahol Georges Braque, Vaszilij Kandinszkij, Marc Chagall, Giacometti és Miró műveivel is találkozott. „Elképesztő élmény volt látni ezeket a progresszív alkotásokat. Csomó prospektust elhoztunk, az alkotók neve beleégett az emlékezetembe.” Azt mondja, ha töméntelen pénze lenne, gyűjtene tőlük, de nincs rá lehetősége. „Akármekkora szenvedéllyel is gyűjtsön valaki, az ízlésén kívül a pénztárcája is határokat szab.”
Maga sem tudja pontosan, mekkora gyűjteménye van, nagyjából ötszáz darabos lehet, többségében festmények, de akadnak grafikák és kisplasztikák is. És egy népszerű író fia és könyvkiadó létére furcsa lehet, de könyvritkasága kevés van, csupán pár bibliográf kiadvány, de azokat nem sorolja a műgyűjtés kategóriájába. Sőt különösebb motivációt sem tud mondani a gyűjtési szenvedélyre.
Minek beszélgessek? Nem tudom, hogy a mellettem ülő gyűjtő-e vagy stróman, vagy csak pogácsázni és nézelődni jött.
Nem halmozni akar, nem birtokolni, nem mutogatni – egyszerűen csak szerelmes a festményekbe, és szeretné a kedvelt darabokat a falakon látni. A hazai gyűjtői körrel sem jár össze, aukciókra néha elmegy, de nem igazán elegyedik szóba a többi licitálóval. „Minek beszélgessek? Nem tudom, hogy a mellettem ülő gyűjtő, a főnöke helyett licitáló stróman, vagy csak pogácsázni és nézelődni jött.”
Kevés emberrel ápol baráti kapcsolatot a művészet világában, egyikük Gerő László, az ismert műgyűjtő, akinek sztoriját 2018 októberében írtuk meg. De vele sem a hobbijuk kapcsán ismerkedtek össze, a gyermekeik jártak egy óvodába, véletlenül derült csak ki, hogy ugyanaz a szenvedélyük. „Próbáltam elvinni gyűjtői körökbe, társaságokba, de nem jártam sikerrel – meséli László. – Nagyon elfoglalt üzletember, és elég zárkózott karakter is.” Jánost konzervatív gyűjtőnek írja le, aki sosem hallgat meg tanácsadókat, mindig az ízlése, egy nagyon stabil, kifinomult értékrendszer alapján választ.
János festményekért való rajongása még gyermekkorából ered. A nagyszülői házban a háború előtti polgári miliő uralkodott. Ahol nem könyvespolcok voltak, ott festmények. Amikor a család felköltözött Budapestre, a legkedvesebb darabokat magukkal hozták. Gyakorlatilag a festmények világa a természetes közege. „Nem jelentős művek, mégis ott lógtak a falon Károlyi Lajos, Dinnyés József, Nyilasy Sándor vagy Vadász Endre képei” – sorolja az alkotókat. Önálló gyűjtői karrierje 1978-ban kezdődött. Mérnök-üzletkötő volt egy külkereskedelmi cégnél, és valamiért az első fizetéséből egy Szabó Vladimir-olajképet vásárolt tizenkét havi részletre. „Ma is megvan. Már rég nem tetszik, de semmi pénzért nem válnék meg tőle.”
„Nem szokott tétovázni, mindig lendületesen, elszántan, kialakult koncepció mentén vásárol” – magyarázza kérdésünkre Virág Judit, a Virág Judit Galéria és Aukciósház tulajdonosa. Azt ugyanakkor tagadja, hogy János ne lenne jegyzett vagy jelentős gyűjtő. „Az, hogy jelentős gyűjtő vagy-e, nem azon múlik, mekkora a gyűjteményed értéke, vagy hogy milyen értékes a legdrágább darabja. A befektetett szellemi munka számít, a koncepció, ami mentén felépíted a gyűjteményed. János gyűjteményében pedig mindez megvan.”
„Az első képem ma is megvan. Már rég nem tetszik, de semmi pénzért nem válnék meg tőle.”
A szeme, nem az orra
Az évtizedek alatt összesen egyszer történt meg, hogy egy múzeumnak eladott két képet, amúgy sosem vált meg egyetlen darabtól sem. Épp a dolgozószobájában van a kedvenc festménye is, Czene Béla: Fürdőben című alkotása. Amikor megkérdezem, mennyi pénzért válna meg tőle, kinevet. „Nincs az a pénz.” Kizárólag ízlése alapján vásárol műveket, sosem befektetési célzattal, soha nem nézi, vajon a festő divatos-e, drágulhat-e az alkotás ára az évek alatt. Úgy mondja: neki a szeme jó, nem az orra.
A jövőre viszont gondol, ha nem is befektetésként. Egyrészt gyűjteménye kapcsán még egy nagy vágya van: egy rendszerezett, képes Janikovszky-album kiadása. A következő években biztosan sort kerít a gyűjtemény katalogizálására, bár nem siet vele, amúgy sem sietős karakter. A másik a kollekció sorsa. „Láttuk az elmúlt évtizedekben, hogy mi lesz komoly gyűjteményekkel, ha nem megfelelő, hozzáértő kezekbe kerülnek” – magyarázza sokat sejtetően. Belefoglalta hát a végrendeletébe, hogy négy gyermeke tartsa egyben a gyűjteményt, ha esetleg valamelyik darabtól megválnának, akkor a befolyó összegből mind a négyüknek részesülnie kell.
De reméli, gyermekei kezében sem fog zsugorodni a festmények száma. Már most is igyekszik képezni mind a négyüket a műértésre és -élvezetre. Járnak együtt kiállításokra itthon és külföldön is, meg szokta mutatni a gyerekeknek, hogy egy aukción milyen képre fog licitálni. Azt viszont büszkén és mosolyogva mondja: hatvanhat évesen sem kellett a gyerekek segítségét kérnie, hogy egy online aukción sikerrel vegyen részt.
Sőt: gyerekei szobájába is becsempészte már szeretett festményeit. Nem erőlteti rájuk a hobbiját, ha valamelyikük nem akar képeket a szobájába, akkor nem kap, de azért János szeretné, ha maguktól is efelé haladnának. El is árulja friss tervét: épp most vett egy aukción egy képet, amit nemsokára kivisz Frankfurtban élő lányának. „Van a lányomnak kint egy lakása egy nagy, üres fehér fallal. Szerintem oda kéredzkedik valami szép kép” – mondja mosolyogva.
Czene Béla: Ülő akt
Czene Béla: Emlékezés (Akt torzók előtt)
Czene Béla: Fürdőben
