Négy nap = három város és egy Rajna menti kerékpártúra. Kis előre szervezéssel ennyi simán belefér egy németországi hosszú hétvégébe, így jó arányban lehet keverni a sportosabb programot a romantikus középkoriváros-látogatással, és a pöpec német felhőkarcoló-építés remekeit is megcsodálhatjuk – akár egy sétahajóról. Persze nem maradunk rajnai rizling nélkül sem.
„Ne a szobrot fotózd, nézd, ott van egy egész csapatnyi nyúl!” – kiált rám egy középkorú nő a wiesbadeni Kurpark kellős közepén, kapásból angolul. Nyilván csak a külföldiek csodálkoznak rá, hogy mennyi kortárs szobrot szórtak szét a hatalmas parkban (meg úgy általában a német városok tetszőleges pontjain). Az meg végképp csupán nekünk meglepő, hogy egy ugrásra a város egyik legforgalmasabb főútjától, az előkelő üzletekkel szegélyezett Wilhelmstrassétól (amit a helyiek szimplán Rue néven emlegetnek), méretes nyulak és sándorpapagájok kóricálnak. Utóbbiakat még Nagy Sándor hozta magával Európába, és jól el is szaporodtak. Náluk csak kacsa van több a parkban – hoppá, nem is kacsák, hanem ludak, döbbenek rá, miután pár percig gyanakodva nézem szokatlan méretüket. És máris elindul a fejemben a Nils Holgersson-rajzfilm főcímzenéje, miközben a város egyik leghíresebb épülete, a Kurhaus (fürdő, kaszinó és koncertterem) felé sétálok.
A Frankfurttól negyven kilométerre fekvő Wiesbadent Németország legzöldebb nagyvárosának is nevezik. Még a főutak mentén is hatalmas platánokat ültettek, így pár utcával távolabb már nyoma sincs a forgalom zajának. Egyáltalán nem gondolnám, hogy csaknem háromszázezren laknak itt, inkább néhány tízezres, kellemes, élhető kisvárosnak tűnik, tele különböző stílusú és korú, szép házakkal.
Az N28 abban erős, ami leírva is a koncepció legjobban hangzó része: biztos kézzel válogatott, kevésbé ismert magyar borok hasonlóan biztos kézzel tálalt mediterrán falatokkal.
Ahhoz képest, hogy borbárról van szó, a Nagymező utcai N28 (sosem találnátok ki a házszámot) a konyha terén is sokat vállal, pontosabban sokat mond: a promóanyagok a séf pedigréje mellett párizsi, baszk és katalán behatásokról mesélnek hosszan. Két pincészet, a Tokaj-hegyvidéki Barta meg az etyek–budai-borvidék kevésbé ismert pázmándi–nadapi csücskében tevékeny Szentesi közös vállalkozásáról van szó. (Utóbbi készíti a pezsgőket kábé minden olyan magyar pincének, amelyik saját pezsgőpince nélkül dolgozik, tehát mindenkinek, aki nem Sauska, Kreinbacher vagy Garamvári. Fajtamentő projektjeivel egyetemben mi is elbeszéltük borászportré-sorozatunk elején: Forbes, 2014/12). De nem csak a tulajok borait lehet kérni, sőt a borlap nagyobbik részét másoktól válogatták, viszont azokat is a mainstream radar alatti magyarokból.
A menü első oldalát rengeteg pintxo (tapas baszkul) és érlelt felvágott alkotja, jóval kevesebb meleg étel sorakozik a második oldalon. Egész vacsorára jöttünk, úgyhogy nekünk úgy tűnik adekvátnak, hogy utóbbiakkal nyissunk, mert ott vannak a fehérboros induláshoz jobban passzoló dolgok.
Az égetett brokkoli brindzás rikottával majdnem annyira jó, mint ahogy hangzik: a rikotta könnyűvé teszi a juhtúrót, a juhtúró pikánssá a rikottát. Az odakapatott zöldség a lehető legérdekesebb arcát mutatja, és a mandula is csak hozzáad, a szirupos hatású narancslekvár viszont inkább elvesz, pedig fanyarabb formában annak is lehetne helye. Fűszerből viszont olyan bőven jut a tányérra, hogy egy részüket inkább másik főételünkben, a beregi csirkemarengóban látnánk viszont szívesen. Ez egy alsó- és felsőcomb paradicsomos mártásban, amely mártást a szó mindkét értelmében kiváló olívaolaj miatt remek tunkolni, viszont egy egész tányért a semlegesnek meghagyott puha húsokkal nem tud elvinni a hátán.
A boroknál vörösre emeljük a tétet, az étlapon meg kapcsolunk egy hátramenetet a pintxókkal, és ott értjük meg, mit akar a hely. A névadó tányérkán a főételeket elkísérő bagettnél sokkal izgalmasabb levegős, kovászos kenyéren fantasztikus iberico sonka jön, rajta mintaszerűen pirult kacsamáj és két szép darab rák, az ízeket balzsamos öntet húzza össze. Az asztaltársamnak a máj már túlzás is dekadenciából, de szerintem szépen köt át a sós érlelt sonkától az édeskés rákhoz, és egyébként sincs olyan, hogy valami túl dekadens.
A chorizós változatban ugyanezt a kenyeret pirult kiadásban a már ismerős olívaolaj itatja át, és olvadt brie tartja a szalámikat. Először a kenyér roppan, és a paprikás íz köszön be, aztán a karamellizált sajt adja meg azt az utóízt, ami remekül cseng össze a fűszeres vörösborokkal. Pincérünk előre jelzi, hogy a pintxók aprók lesznek, de nem azok, ha nem is főételnyi adagok.
Desszertet nem is tudunk kérni, így kérdőjel marad, hogy milyen lett volna, mondjuk, az égetett baszk túrótorta, de olyan régóta ülünk a látványpult mellett, hogy muszáj inkább még néhány sonkát és szalámit kérnünk a mediterrán válogatásból a borok mellé (helyes döntésnek bizonyul).
A kiszolgálás igyekvő és értő, bár nem bolondbiztos: borból is, ételből is többféle ajánlás fog felmerülni minden ponton, az ösztönökre és a kortyokra kell hallgatni. A mi esténket némiképp átkeretezi, hogy a vendégtér mintegy húsz székéből nyolcat aznap az egyik tulajdonos borász és vendégei, köztük Az Ismert Kormánypárti Publicista foglalnak el. Nem voltak hangosabbak, mint bármelyik nyolcfős társaság lenne egy borbárban ottlétük harmadik órájában, csak a házigazdájuk volt túl lelkes, újra és újra odaintve az asztalhoz a kétfős pincérgárda legalább egyik tagját egy-egy újabb itallal.
A borászatlátogatások fényét mindig emeli, ha ott van a borász, akkor is, ha épp másik társaságot kalauzol, de ez a szabály a borbárokra nem örökíthető át: amikor fejenként 10–15 ezer forintot költ az ember egy könnyed estére, akkor szerintem onnan indulunk, hogy a pincér nyugodtan befejezheti az italunk kitöltését, és az úristen sem szólítja el közben.
N28 Budapest VI., Nagymező utca 28. A teszt időpontja: 2021. december 8.
Ezt ettük: Csirkemarengo: 4290 Égetett brokkoli rikottával: 2890 N28 pintxo: 3290 Chorizo, brie: 1940 Szalámitál: 2990 Öt pohár bor: 6640 Egy nagy víz: 860 Szervizdíj: 2748 Összesen két főre: 25 648 forint
A luxusingatlanok értékesítői palettájára csak a legsokoldalúbb és legtapasztaltabb szakemberek kerülhetnek fel, hiszen ezen a területen a siker nemcsak a többéves szakmai gyakorlaton és a kiemelkedő szakértelmen múlik, hanem elengedhetetlen feltétel a diszkréció, az empátia és a hitelesség megléte is. Dr. Vincellérné Fogarassy Valériával és lányaival beszélgettünk arról, hogyan lett a 22 éve alapított City Cartel meghatározó szereplője a magyar prémiumingatlan-szektornak.
Harmadszor készítjük el röviddel a választások előtt a Forbes milliárdoslistáját. Nem csak a mi hétköznapjainkat itatja át a politika szinte száz százalékosan, a leggazdagabb magyarokat sem mozgatta meg soha ennyire. Van, aki előremenekül, van, aki nyíltan állást foglal, és olyan is, aki maga venné át az egész ország vezetését. Egy dolog biztos: sokan érezhetik úgy, hogy nagyobb a tét, mint valaha.
