Zajlik az élet milliárdoséknál. Vargát addig figyelték, követték és piszkálták, amíg beásta magát, és befektetőből tényleg a szabad sajtó védelmezője lett. Gattyán elindul a választásokon, igaz kettőt előre, egyet hátra üzemmódban halad, ami, tekintettel a rövid időre, a látszattevékenység látszatát kelti. Bige tapad az ellenzékre, hogy ha elítélik, annak politikai ára is legyen. A többiek vagy jachtoznak, vagy igyekeznek normális üzletmenetet folytatni, sokszor külföldi ügyfelekkel.

Sehol sem jelent meg korábban, hogy mi történt (illetve mi nem történt) Demján cégénél.

A teljes függetlenség azonban egyre ritkább. Amikor a lista valódi üzletelésről ismert több tagja is feltűnt a vagyonokat kimenekítő közalapítványok kuratóriumaiban, észleltem, hogy a rendszer terjeszkedése újfent szintet lépett. (És itt a fő gond: ahogy a cégeknél, úgy a rendszereknél sincs növekedési megállj, de ha ebbe az irányba haladunk tovább, hová fogunk eljutni?) A piacon teljesítőket húzza, köti magához a politikai hatalom, neveltjeit pedig igyekszik egyre inkább üzleti teljesítőként fel- és bemutatni, amihez már megfelelő propagandája és újságnak látszó médiaterméke is van.
Aki ezeken a messziről is látható ügyeken kívül is érdeklődik a magyar gazdaság nagyhalai és nagykutyái iránt, jó helyen jár. Szócikkeink idén is összefoglalnak, kiemelnek és elemeznek, arról nem is beszélve, hogy maguk a vagyonértékelések is sokatmondók, érdemes időt és energiát szánni a böngészésükre.

Rögtön látszik például, hogy a két első, Mészáros és Csányi milyen jelentős mértékben vezeti a mezőnyt, és drMáriás azt is jól megfogalmazta a címlapon a maga sajátos nyelvén, hogy úgy versenyeznek, hogy időnként együtt is működnek.

A Demján-örökségről szócikknél jóval több született. Sehol sem jelent meg korábban, hogy mi történt (illetve mi nem történt) az elmúlt három évben az ingatlanmogul hátrahagyott cégénél, és hogy ki vette kezébe az irányítást az emlékezetesen karizmatikus Demján Sándor halála után.

A címlapanyag hosszú, de azért van itt még más is. Rögtön például­ ­egy ­drMáriás-portré vagy olyan klasszikus Forbes-témák, mint a pécsi kesztyűsök lebilincselő története, a Juta óra-ékszeres vállalkozás sztorija vagy egy Gyurcsik–Zsiday-interjú.