Újult erővel rángatják a forintot a legújabb világpiaci események, június közepén az euróárfolyam átlépte a 400 forintos (rém)álomhatárt. Pedig 2008-ban még a 250 forintos szint meghaladása késztette pánikra a piacokat és a hazai közvéleményt. Változnak az idők.
január 7. A legnagyobb forintgyengülés A rendszerváltás utáni években nem igazán volt devizapiac, a forint értékét más fizetőeszközökhöz képest központilag határozta meg az állam. 1991 elején 15 százalékos forintleértékelésről döntöttek, abszolút napi rekord volt.
június 5. Amikor az állami forintgyengítés túl jól sikerült CHF: 174,15, EUR: 268,59 2001-től szabadon folyhatott a devizakereskedelem, de az állam továbbra is hivatalosan bejelentett árfolyamcélt követett a forint-euró viszonyban, széles toleranciasávval. Júniusban a forint célárfolyamát 2,3 százalékkal emelték meg, ezt a fizetőeszköz egy jóval nagyobb mértékű, 4,8 százalékos gyengüléssel hálálta meg.
október 10. Amikor a válság elérte Magyarországot CHF: 173,26, EUR: 264,03 2008-tól már nincs árfolyamcél, se sáv. Bár nyáron a forint történetének legerősebb időszakát élte (az euró 230 forintnál is kevesebbet ért), a pénzügyi válság végül Magyarországot sem kímélte, a hazai deviza egy nap alatt 15 forintot gyengült, és végül 264 forintos szinten állt meg.
február 4. Amikor először ért egy euró 300 forintot CHF: 200,94, EUR: 300 Ahogy a híres idézet is tartja: this is Sparta!
január 15. A svájci frank árfolyama az égbe, Nagy Márton pedig mennybe ment CHF: 319,27, EUR: 321,34 A svájci jegybank 2015 elején dobta le az atombombát: elengedték a rögzített frank-euró árfolyamot, amire rögtön erősödni kezdett a svájci fizetőeszköz. Az árfolyam 266 forintról hirtelen 400 forintra ugrott, végül napi átlagban 319 forinton állt meg. A magyar kormány, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) akkori alelnökének, Nagy Mártonnak a szorgalmazására, jó időzítéssel már korábban lezárta a devizahitelek forintosítását. Így a forintgyengülést jóval kevesebb svájcifrank-hiteles érezte meg.
április 22. Amikor elbúcsúztunk a 300 forint alatti eurótól CHF: 292,65, EUR: 300,21 2009 és 2015 között jelentős kilengésekkel, de fokozatosan gyengült a forint az euróhoz képest. 2015 áprilisában volt az utolsó alkalom, amikor a napi középárfolyam 300 forint alatt tartózkodott.
március 18. Amikor a covid elintézte a 350 forintos eurót CHF: 331,96, EUR: 350,17 Bár március elején még 340 forint alatt oldalazott az árfolyam, az egyre növekvő koronavírus-esetszámok megijesztették a befektetőket. Először került 350 forintnál többe egy euró.
március 7. AMIKOR ELŐSZÖR BENÉZTÜNK 400 FÖLÉ CHF: 395,79, EUR: 397,31 Az orosz–ukrán háború csapása a forintra: egy nap alatt az euróárfolyam több mint 15 forinttal ugrott feljebb. Délelőtt rövid időre először léptük át a 400-as szintet, de napi átlagban is belátható közelségbe, 397 forintra került az árfolyam.
június 1. A különadók és az MNB összehozza a második csúcstámadást CHF: 385,26, EUR: 397,03 A forint egyébként sem volt jó hangulatban az olajembargó és a belengetett különadók miatt, amit csak tetézett, hogy az MNB tovább lassította a kamatemelést. Az euró árfolyama megint 397 forintra emelkedett napi átlagban.
június 20. 400 forint CHF: 393,88, EUR: 400,21 Júniusban folyamatosan a 400-as csúcsot ostromolta a forint, de az euróárfolyam csak órákra került 400 forint fölé, végül 20-án napi átlagban is sikerült meghaladni ezt a határt.
Egy évtizede vezető bankár külföldön, azóta egyre inkább a régiós kortárs művészet felé fordult. A meghitt, intim pillanatokat keresi, amikor beleláthat egy komoly gyűjtőtárs szenvedélyébe. Otthon van a nagyközönségtől elzárt, a nemzetközi vásárok VIP vendégeinek hozzáférhető kollekciók terén is, de a művészvilág pletykáit biztosan nem ő fogja kifecsegni. Balogh Imre diszkrét gyűjtő és rutinos bankár, játékos félmosollyal reagál a necces kérdésekre is.
Egy szenvedélyes gyűjtő onnan ismerszik meg, hogy a spájztól a mosdóig mindenhol képek vannak, magyarázza Balogh Imre. A házában sétálunk, és szobánként három-négy festményt nézünk meg. Jó pár magyar, de még több külföldi, számomra ismeretlen név hangzik el, Marge Monko, Daniel Spoerri, Radenko Milak, Roman Uranjek – tucatnyi kortárs alkotót sorol, néha maga is elbizonytalanodik, pontosan kinek milyen művét látjuk épp.
Ugyanis nem minden műtárgy az övé, ezt többször hangsúlyozza. „Ez itt az enyém, az ott Anié” – hangzik el többször a nagyjából huszonöt perces túra alatt. Imre párja Molnár Ani, a Molnár Ani Galéria alapító-tulajdonosa, a ház enteriőrje kettejük ízlését tükrözi. De nem szokott vita lenni, csak olyan festmény és installáció kerül ki, amelyik mindkettőjüknek tetszik.
Igyekeznek megtartani a ház szellősségét, nem telezsúfolni a falakat. Ízléses, könnyed mennyiségű művészet vesz körbe minket, az átgondolt elrendezés koncepciózus. Ami nem illene bele a képbe, alaposan el van dugva. Egy belső dolgozószobában rámutat pár tárgyra. „Itt van néhány, tökéletesen ide nem illő darab. A képzőművészeti gyűjtés előtti korszakomban art deco és szecessziós ezüstöket, kerámiákat gyűjtöttem. Sehova sem passzolnának már, ezért vannak itt.”
A könnyedség és rendszerszeretet egész személyiségén átjön. Természetesen beszél, lazán, pólóban fogad, szinte végig derűs mosoly bujkál a szája szélén. Meg is jegyzem: hogy lehet valaki szakadatlan mosollyal vezető bankár? „Azért nem mindig vagyok ilyen. Ne tudd meg, hogy hívtak a hátam mögött az MKB-nál.”
A pár évből huszonnégy lett Balogh Imre eredetileg csillagásznak készült. Két évet járt az ELTE matek-fizika szakára, de végül jobban érdekelték a társadalmi folyamatok. Három év kutatói pálya után került a Magyar Külkereskedelmi Bankhoz (ma: MKB), az eredetileg tervezett pár évből jó huszonnégy lett. 2012-ben távozott az igazgatótanácsból, bőven az MKB állami átvétele előtt. Szakértelmét külföldre vitte, egy évig a leggazdagabb ukrán, Rinat Ahmetov érdekeltségébe tartozó Első Ukrán Nemzetközi Banknál (ukrán rövidítéssel PUMB) volt tanácsadó, közben megtalálták Szlovéniából.
Waliczky Tamás: Gramofon (1989; 45×60 cm, számítógépes grafika, múzeumi minőségű digitális inkjet nyomat)Anthony Olubunmi Akinbola CAMOUFLAGE #0 (Untitled) (2021; műanyagháló és akril fán 80×60 cm)Shuvo Rafiqul Untitled (2017; vegyestechnika fán 90×65 cm)IRWIN (Dusan Mandic), Menyasszony (zöld) (2004; vegyestechnika, epoxigyanta, fa, kerámia, olaj, fa, 85×59×18 cm)
A maribori Probanka a szlovén gazdaság nagyjával együtt nagyon megszenvedte a pénzügyi válságot, épp akkortájt került a jegybank közvetlen irányítása alá. Imre úgy meséli: a jegybankelnök kifejezetten külföldi szakembert keresett a bank élére, olyat, aki nincs beépülve a helyi üzleti-politikai környezetbe. Ottani eredményei aztán megágyaztak szlovéniai hírnevének, két év múlva bekerült a DUTB (angolul: Bank Assets Management Company) igazgatótanácsába. A szlovén kormány ugyanis a nemzeti reformcsomag részeként 2013-ban a helyi bankrendszer nem teljesítő vállalati hitelállományát átszervezte egy rossz bankba. A DUTB nagy pénzügyi válságkezelő cégként működött, Imre a szlovén pénzügyminiszter megkeresésére mint külső igazgatósági tag vállalt szerepet, majd alig fél év után a miniszterelnök felkérésére az intézmény vezérigazgatója lett.
Súlyát jól mutatja, hogy 2016-ban a helyi Manager Magazin beválasztotta a közé a tizenhét ember közé, akik a legnagyobb hatással vannak Szlovénia gazdaságára. Személyiségét pedig az mutatja jól, hogy ennek ellenére háza előtt csak egy régebbi szolgálati Volvo áll, mostani munkahelye, egy válságba sodródott, kisebb szlovén magánbank, a Hranilnica Lon tulajdona. „Megkaphattam volna az elődöm csilivili Mercedesét is. De úgy vettem át a bankot, hogy konkrétan a szakadék széléről kellett visszarángatni. Most már nagyjából vége a hét szűk esztendőnek, de azért nem venné ki magát jól, ha a vezérigazgató luxusautóval járna.”
Meghittség és intimitás Mindez azért is fontos, mert Imre gyűjtői korszakai szorosan összefüggtek a munkahelyeivel. Fiatalkorában még békésen megfértek egymás mellett az El Greco-poszterek és rockbandák képei. Később, mikor már az MKB vezetőségében ült, aktívan irányította a bank magyar klasszikus és modern művekből álló – legendásan komoly – gyűjteményének felépítését. Ott ült az árveréseken, néha a bank tábláját is emelgette a liciten. Ekkor még, ahogy az MKB is, a hazai klasszikus és modern műtárgyakat preferálta. Azonban a minőségi kínálat szűkülése, illetve az egekbe szökő árak miatt figyelme hamarosan a kortárs magyar művek felé fordult.
Konok Tamás: Éclipse rouge (1991; 100×100 cm, akril, vászon) Waliczky Tamás: Panoráma kamera (2019; 100×100 cm, Lightbox Konok Tamás: Forma elmozdulásban (1995; 32×32 cm, akril, fa) Maurer Dóra: Quod libet No. 57, MDL 462” (2010; 36×95,5 cm, rétegelt falemez, vászon, akril)Maurer Dóra: Quod libet No. 55, MDL 460” (2010; 185×69,5 cm, rétegelt falemez, vászon, akril) Gáyor Tibor: Tér-jel a Blaha L térre (2005; 54×70×40 cm; vas, égetett zománcfesték)
Külföldi munkáival párhuzamosan, 2013 óta viszont a kelet-közép-európai és nemzetközi kortárs képzőművészet lett gyűjtői érdeklődésének fő fókusza, ami azért érdekes, mert Molnár Ani, Imre párja szerint a regionális kortárs művészet még kevésbé része a hazai gondolkodásnak. „Van néhány gyűjtő, akinek komoly közép-európai kollekciója van, de talán nem jellemző, hogy valakinek ennyire ez legyen a középpontban.” Imre viszont keresi a térség újdonságait, hazai aukciókra kevésbé jár, de külföldi művészeti vásárokon, kiállításokon, biennálékon rendszeresen feltűnik. „Ha utazom valahova, mániákusan megnézek mindent, amit lehet” – mondja.
Élvezettel mesél külföldi magángyűjteményekben tett látogatásairól. Magyarországon még nem annyira divat a magánmúzeum, sem a privát gyűjtemények megnyitása, de Imre eljutott már külföldi gyűjtők nagyközönségtől elzárt, de a nemzetközi vásárok VIP vendégeinek hozzáférhető kollekcióiba. Azt mondja, az elmúlt tíz évben legalább ötven komoly gyűjtő lakásában járt. Hosszan ecseteli, mennyire szereti ezeket a meghitt pillanatokat, amikor beleláthat egy komoly gyűjtőtárs szenvedélyébe. „Betekintést enged az életébe, a gyűjtési koncepciójába. Hogyan él a művek között? Miért ezeket a műtárgyakat választotta? Sokat lehet velük beszélgetni, ami alapjaiban formálja az ember szemléletét, látásmódját.” Imrét az a rendszer érdekli, ami a gyűjtő és a gyűjtemény közt, az egyes műtárgyak, valamint a műtárgy és a környezete között húzódik.
De rendkívül diszkrét. Az olyan kérdések elől, mint hogy ki volt a legőrültebb művész, a legkeményebben alkudozó galerista vagy talán a legérdekesebb gyűjtőtárs, minden konkrét válasz nélkül kibújik, könnyed tereléssel kerüli ki a lényeget. Pedig szívesen hallanék erős sztorikat. „Nem fogsz – karját maga előtt keresztbe fonja, sokatmondó mosoly bujkál a szája szélén. – Harminc éve vagyok vezető bankár. Szerinted hány újságíró ült már előttem azért, hogy kipiszkáljon belőlem valamit? Mi, bankárok egymásról nem szoktunk rosszat mondani. Az ügyfelekről nem szabad rosszat mondanunk. Más meg nincs is.” Gyűjteményének darabjai hét-nyolc helyszínen vannak, családtagoknál, nyaralóban, irodákban. Ahol él és dolgozik, mindenhová visz magával műalkotásokat. „Nyilván a ljubljanai irodámban nem tudtok majd fotózni, de azért mutatok képeket.” És már szedi is elő a fotókat, hogy az ottani festményeket nézzük. Ott igazán nagy példányok lógnak a falon, köztük a szlovén kortárs képzőművészet alkotásai. És ott sem csak a megvásárolt műtárgy birtoklása számít. „Részévé válsz a helyi rendszernek, a művészeti ökoszisztémának. Rendszeresen találkozol szakemberekkel, művészeti újságírókkal, kurátorokkal, intézményigazgatókkal, gyűjtőkkel, és beszélgethetsz velük, megismerheted őket.”
Balogh Imre mögött: Denes Farkas: Evident in Advance (2013; 4 lightbox 31×22×20 cm/db); Jobbra: 8 db könyv, digitális nyomat, keretezve (26×34×3,5 cm)
A kortárs művészet gyűjtésének nagy előnye, hogy a gyűjtő kapcsolatba kerülhet az alkotókkal. A kortárs ráadásul új, friss kérdésekre válaszol, Imrét jobban megfogja, mint az a művészet, ami már kicsit megmerevedett, kanonizálódott. Kötődik a műtárgyaihoz, azok személyes üzenetet hordoznak magukban, és élvezi az intellektuális feladatot, amit a felkutatásuk és megismerésük jelent. „A gyűjtésben mindig a felfedezés öröme és a kalandvágy mozgat. Pont ez volt a ljubljanai kiállításom címe is.”
Azért néha elhajlok Ha nem is egyedülálló, de nem gyakori, hogy egy magyar gyűjtő ennyire be legyen csatornázva a külföldi művészeti életbe. Spengler Katalin, maga is gyűjtő (és a legbefolyásosabb nőket soroló Forbes-lista sok éve stabil éllovasa kulturális kategóriában) például azt mondja: példaértékű, ahogy Imre külföldre költözésével kiterjesztette érdeklődését és látókörét aszerint, hogy hol élt, és merre mozgott. Szerinte ma ő a régiós kortárs képzőművészet egyik legjelentősebb hazai gyűjtője.
„Néha, sőt egyre gyakrabban azért elhajlok” – mondja erről Imre. Nem kizárólag régiós, közép-európai műveket gyűjt, van műtárgya kortárs spanyol, osztrák, svájci–román, német, amerikai–filippínó és bangladesi művésztől is. „A legfrissebb szerzeményem egy Amerikában élő nigériai művésztől származik. De a nevét ne kérdezd meg, nem tudom kiejteni.”
Jó pár gyűjtővel találkoztam már. Vannak őrült gyűjtők, akik olyan elvetemülten tudnak belerévedni az alkotásba, és olyan szenvedéllyel magyaráznak róla, hogy az már kicsit ijesztő. Vannak extrovertált gyűjtők, akikkel addig nem lehet érdemi dolgokról beszélgetni, amíg a gyűjteményt a legapróbb darabkákig meg nem mutatják mindenkinek, aki csak arra jár. Vannak a mániás habzsoló gyűjtők, akik birtokolni akarnak, szinte mindegy, hogy mit és mennyit, csak legyen még több. Imre velük ellentétben a normális gyűjtő. Szereti, élvezi, de nem fetisizálja túl sem a művészetet, sem gyűjtési szenvedélyét. Nem tömi feleslegesen tele az életterét alkotásokkal, nem terheli a környezetét a hobbijával. Egyszerűség és természetesség hajtja, nem a felvágás.
Magánmúzeumról nem álmodik. Inkább olyan otthon lebeg a szeme előtt, amiben méltó helyre lelnek a most részben raktárban pihenő művek is, és időnként megnyitnák szakmai látogatók, gyűjtők előtt. Szívesen kölcsönöz műveket kiállításokra is, ha megkeresik. „Szeretnék visszaadni abból, amit a művészeti közegtől kaptam.” Nem azt tartja fontosnak, hogy a neve ki legyen írva minden általa tulajdonolt kép alatt, hanem azt, hogy megismertesse gyűjteménye darabjait a szélesebb közönséggel is. „Félreértés ne essék, bennem is van hiúság. De nekem már az is megtisztelő, hogy valaki, aki ért hozzá, művészeti értéket lát abban, amiben én is.”
Több mint negyven évvel ezelőtt egy fiatal orvos, Mező Róbert elkezdett műlábakat faragni a rehabilitációs intézetben, majd egy szerencsés véletlen és néhány – mai szóval – angyalbefektető segítségével vállalkozássá szervezte a tevékenységet. Az LBT Kft. lúdtalpbetétekkel indult, mára ennél sokkal több. Időközben váltak családi céggé, és már nemcsak forgalmazzák, hanem dr. Orto márkanév alatt gyártják is a rehabilitációs eszközöket.
A világ egyik legjobban vágyott szigetcsoportja sokaknak a földi paradicsom érzetét adja, a helyiek mindent meg is tesznek az utazók kiszolgálásáért. És közben maguk is azt érzik, nincs menőbb, mint reszortszigeten dolgozni.
Fejben is, és a fővárosi MOMkult udvarára is. Az utóbbi különösen jólesett, a tavalyi Legyél Jobb! Napot még online kellett megtartanunk. Idén élőben merítettünk inspirációt. És hát lássuk be, nehéz időkben mindig különösen jó látni egymást, pláne Forbes-arcokat hallgatni. Keresd tudósításainkat a Forbes.hu-n.
Gál Dániel hét évvel ezelőtt hívta életre a Budai Dobiskolát, és azóta több száz autista, mozgássérült és vak tanítványt vezetett be a ritmus világába. A dobolás terápiás hatással bír, a pedagógusok javuló magatartásról és tanulmányi eredményekről számolnak be, a leglelkesebb gyerekek még szüleiket is magukkal viszik a dobórákra. Megnéztem, meghallgattam, kipróbáltam.