Mint már hat éve (szinte) minden hónapban, a júniusi magazint is saját szeánszon, Kilövés nevű rendezvényünkön prezentáltuk a nagyérdeműnek. Így vagy úgy, de meghívott vendégeinkkel most gasztrósabbra vettük a figurát. Meghintettük az estét színházzal, mesterséges intelligenciával és… csempebolttal is.
Haidekker István A Deligo Vision Technologies társalapító vezérigazgatója. Testvérével, Balázzsal egy telekocsis alkalmazásból exiteltek, hogy következő startupjukban mesterséges intelligenciával felvértezett kioszkkal gyorsítsák fel Európa kantinjaiban a sorban állást és a fizetést. Nemrég másfél millió eurós befektetési kört zártak.
Tihanyi Eszter és Török Balázs A Fragola fagylaltozólánc tulajdonosai. Pontosabban most már nemcsak azt az évi egy tonna fagylaltot főzik le, a márka alatt már több olasz étterem, sőt színházra és zenére specializálódott bisztró is megnyílt. „Most melegszik össze a kultúra és a gasztronómia, egyelőre sikeresnek tűnik” – mondták a színpadon.
Tihanyi Eszter és Török Balázs A Fragola fagylaltozólánc tulajdonosai. Pontosabban most már nemcsak azt az évi egy tonna fagylaltot főzik le, a márka alatt már több olasz étterem, sőt színházra és zenére specializálódott bisztró is megnyílt. „Most melegszik össze a kultúra és a gasztronómia, egyelőre sikeresnek tűnik” – mondták a színpadon.
Figuratív, finom vonalú, színes és légies. Ilyenek Fábri Zsuzsanna illusztrációi és művészi tetoválásai. Ruhatervezőnek tanult, aztán hamar rájött, hogy maga a rajzolás jobban érdekli, mint a divatvilág. Főállásban egy menő fővárosi tetoválószalonban alkot, mellette a Forbesnak illusztrál.
„Általában addig keresgélek a neten, míg nem találok fotókat az adott hely belső tereiről. És néha elmegyek lefényképezni, mert sokszor izgalmasabb egy kávézó vagy egy üzlet belső atmoszférája, mint az épületkülső. Aztán elképzelem, kik járnak oda, és rajzolok néhány odaillő karaktert is” – meséli Fábri Zsuzsa, hogyan készülnek a Kedvenc utca sorozat illusztrációi. A legutóbbi, Rákóczi térről szólóhoz például így rajzolta le a Vaj bisztró teraszára Melis Dóra kollégánkat, aki éppen szülési szabadságra indult. A mostani számban megjelenő, Brnót bemutató íráshoz persze inkább fotókat használt, meg a Google-féle Utcaképet.
Az első, a vízivárosi Fő utca vendéglátóhelyeit és üzleteit soroló részhez még papírra rajzolt, aztán átállt ipades illusztrálásra. A Forbeshoz Bethlen Júlia művészeti vezetőn keresztül került, mindketten tagjai voltak a The Mínk nevű művészi társaságnak, akik szerdánként rendszeresen összeültek rajzolni. Graffitisek, kalligráfusok, grafikusok találkoztak, mutatták egymásnak a technikáikat, és cseréltek eszmét egy sör mellett, közben pedig lényegében baráti körré alakultak.
Már évek óta dolgozott mint tetoválóművész, amikor rászánta magát, hogy ő is varrasson magára valamit.
Zsuzsa azóta rajzolt már nekünk cirkuszt, Szedd magad! térképet, tojás-csirke folyamatábrát és SUP-használati útmutatót – és munkájával sosem késik. Ahogy az interjúról sem: kerékpárral fut be a Duna-parti bisztróba, előre elnézést kér, hogy pár percet csúszni fog, aztán mégis időre megjön. A beszélgetés alatt végig mosolyog, zárkózott, de közben vagány – és egy picit túl szerény. Már évek óta dolgozott mint tetoválóművész, amikor rászánta magát, hogy ő is varrasson magára valamit. Nemrég került a karjára egy szarkát ábrázoló látványos tetoválás.
Már kisiskolás korában is rendszeresen rajzolt, szülei hagyták is, hogy különféle foglalkozásokra járjon. Azt azonban már nem támogatták, hogy művészeti szakközépbe menjen. Tinilányként persze, hogy izgatta a divatrajz, ráadásul éppen abban az időben jelentek meg Magyarországon az első igényes női magazinok, mint például az Elle, és ő imádta ezt a miliőt. „Ügyes voltam alakrajzból – mondja –, és ezek a divatlapok jó impulzust adtak ahhoz, hogy ruhatervező akarjak lenni.”
Elsőre felvették a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem textilszakára. Ott már azt vette észre magán, hogy nincs erős motivációja arra, hogy ruhamárkát alapítson. „Önmagában a tervezés érdekelt, de nem láttam magam előtt a nevemet a kifutókon, nem is volt igazán egységes stílusuk a ruháknak, amiket terveztem – mosolyog. – Én inkább abban vagyok jó, hogy feladatokhoz, igényekhez alkalmazkodjak.” Márpedig ez a készség nagyon jól jött a tetoválásban, ott tipikusan harmonizálnia kell a stílusát mások elképzeléseivel.
Három Fábri Zsuzsa-illusztráció: Szedd magad! térkép a Gazda mellékletből, SUP-használati útmutató a Life különszámból és részlet a legutóbbi Kedvenc utca összeállításból, Melis Dórával a Vaj teraszán.
Mindenesetre az egyetemen igyekezett a körülötte látottakból mind többet beépíteni a rajzstílusába, feszegette a határait, nemcsak divattervező tanáraitól, de például a grafika szakosoktól is szívesen inspirálódott. Pár évvel a diplomaszerzés után azt látta, hogy radikális változás indult meg a tetoválás világában, egyre jobb technológiák terjedtek el, és egyre több művész fedezte fel magának a területet – köztük Zsuzsa is. Hat évig egy újlipótvárosi szalonban tanult és alkotott, tavaly óta a Kodály körönd közelében lévő Fine Heart Custom Inkben dolgozik. „Régen kitettek a tetoválószalonokban egy mappát. Aki bejött, az rábökött valamelyik rajzra, amit előtte sokan mások is megcsináltattak. Nekünk is vannak elérhető mintáink, nagy öröm, ha ezekből a szívünk vágyaiból választanak. De általában egyedi kéréssel jönnek, amire vázlatot készítek, és sokszor külön konzultáción beszéljük át, mit szeretnének” – mondja.
A tetoválásra vágyók ma már ugranak arra, ha egy művész minél egyedibb színfolt a szcénában. Ha még van figurális rajzi tapasztalata és anatómiai tudása is, az maga a főnyeremény. Zsuzsa ráadásul élvezi munkája pszichológiai aspektusát is, hiszen egy-egy megrendelő órákat tölt a szalonban, sőt nagyobb tetováláshoz többször is jönnie kell. (A díjakat órabérben szabják meg, ez jelenleg 15–20 ezer forint.) És sokszor azért intim történet bújik meg a tetoválás mögött. „A végére általában jó ismerősök leszünk.”
Nemet akkor mond, ha ízléstelennek vagy rossz témának találja, amit az ügyfél kér, vagy ha ugyan jó lehetőségeket rejtő ötletnek gondolja, mégis tudja, hogy nem ő hozzá a megfelelő ember. Ha valaki ragaszkodik például ahhoz, hogy realisztikus legyen a tetkója, esetleg mandalákat szeretne, akkor javasol neki valaki mást. Zsuzsa tetoválásai is épp olyanok, mint forbesos illusztrációi: figuratívak, finom vonalúak, színesek, légiesek. „Óhatatlanul is önazonos maradsz, ha többéves művészi gyakorlat van mögötted.”
„Brúnó. Anyósom mindig így hívja. De nem tudom miért” – néz rám kérdőn cseh barátom, Jiřka. Tény, a cseh nevekben finoman szólva sem optimális az egy magánhangzóra eső mássalhangzók száma. Brno – németül Brünn, magyarul valaha Berén – Csehország második legnagyobb városa a szőlőhegyekkel, gyümölcsösökkel, halastavakkal tarkított morva táj központjában.
Nagy Ervinre mindig hallgattak a szülei. Engedték, hogy biciklin nyakába vegye Dunaújvárost, ha épp udvarolni támadt kedve, mehetett, amikor tizenhat évesen elszegődött Münchenbe kubikolni, de meghallották azt is, hogy színész szeretne lenni. Később SZFE-s tanárai sem próbálták megzabolázni szépfiús vidéki nyerseségét, hagyták, hogy ösztönei úgy működjenek, ahogy kell. A szabadságérzet vezérelte, amikor 1999-ben társult a Katona József Színházhoz, és akkor is, amikor két évtizeddel később úgy döntött, eljön. Sohasem volt még annyira a maga ura, mint most, de függetlenségét hamarosan teljesen új szintre emeli – ezúttal azonban már nem színészként.