Bankbetét helyett lúdtalpbetétbe fektettek, bejött

“Sajtóképesebb nem jut eszedbe, Robi?” – kérdezi mosolyogva Belinszky Gabriella, az LBT Kft. ügyvezetője férjétől, Mező Róbert ortopéd főorvostól, a cég szakmai igazgatójától, miután elhangzik a Villon-idézet: „és nyakamon érzem, hogy seggem míly nehéz.” Mező doktor egy bő negyven évvel ezelőtti esetet idéz fel, mikor azt kérdezem, milyen emlékezetes visszajelzéseket kaptak a páciensektől az általuk fejlesztett vagy forgalmazott rehabilitációs eszközökről.A 80-as évek elejére repülünk vissza. „Egy nyomdászembernek este tíz körül lettem kész a művégtagjával. Két gyermek várta vissza, egy daganat miatt kellett levágni a lábát.” Ha valaki combamputált, akkor a fenekén jár, az első járási kísérlet pedig mindig iszonyatos igénybevétel a betegnek. Kipróbálta a műlábat, rettenetesen izzadt, majd a végén elhangzott a Villon-idézet és a hála, hogy már nem így kell mozognia.

Ügyeletben nem olvas­gattam, hanem műlábakat faragtam.


A mozgásukban korlátozottak kiszolgáltatottságát, a helyzet groteszk, néha megmosolyogtató szomorúságát leírandó juthatott a doktor eszébe épp ez a példa. Róbert azt mondja, ez volt pályája egyik meghatározó élménye, amiből azt látta, lehet, hogy nem csinálja rosszul.
„A Mező? Az egyik legjobb orvos, akivel találkoztunk” – mondja egy barátunk, aki szülési agykárosodással élő kisfiával többször is megfordult nála a kifejezetten ezeknek a gyermekeknek fenntartott ingyenes ortopédiai rendelésen. „Van egy társadalmi krédónk, mi ezeket tényleg azért csináljuk, hogy jó legyen” – mondja az üzlet melletti missziójukról Róbert.