Több mint negyven évvel ezelőtt egy fiatal orvos, Mező Róbert elkezdett műlábakat faragni a rehabilitációs intézetben, majd egy szerencsés véletlen és néhány – mai szóval – angyalbefektető segítségével vállalkozássá szervezte a tevékenységet. Az LBT Kft. lúdtalpbetétekkel indult, mára ennél sokkal több. Időközben váltak családi céggé, és már nemcsak forgalmazzák, hanem dr. Orto márkanév alatt gyártják is a rehabilitációs eszközöket.
„Sajtóképesebb nem jut eszedbe, Robi?” – kérdezi mosolyogva Belinszky Gabriella, az LBT Kft. ügyvezetője férjétől, Mező Róbert ortopéd főorvostól, a cég szakmai igazgatójától, miután elhangzik a Villon-idézet: „és nyakamon érzem, hogy seggem míly nehéz.” Mező doktor egy bő negyven évvel ezelőtti esetet idéz fel, mikor azt kérdezem, milyen emlékezetes visszajelzéseket kaptak a páciensektől az általuk fejlesztett vagy forgalmazott rehabilitációs eszközökről.A 80-as évek elejére repülünk vissza. „Egy nyomdászembernek este tíz körül lettem kész a művégtagjával. Két gyermek várta vissza, egy daganat miatt kellett levágni a lábát.” Ha valaki combamputált, akkor a fenekén jár, az első járási kísérlet pedig mindig iszonyatos igénybevétel a betegnek. Kipróbálta a műlábat, rettenetesen izzadt, majd a végén elhangzott a Villon-idézet és a hála, hogy már nem így kell mozognia.
Ügyeletben nem olvasgattam, hanem műlábakat faragtam.
A mozgásukban korlátozottak kiszolgáltatottságát, a helyzet groteszk, néha megmosolyogtató szomorúságát leírandó juthatott a doktor eszébe épp ez a példa. Róbert azt mondja, ez volt pályája egyik meghatározó élménye, amiből azt látta, lehet, hogy nem csinálja rosszul. „A Mező? Az egyik legjobb orvos, akivel találkoztunk” – mondja egy barátunk, aki szülési agykárosodással élő kisfiával többször is megfordult nála a kifejezetten ezeknek a gyermekeknek fenntartott ingyenes ortopédiai rendelésen. „Van egy társadalmi krédónk, mi ezeket tényleg azért csináljuk, hogy jó legyen” – mondja az üzlet melletti missziójukról Róbert.
„Brúnó. Anyósom mindig így hívja. De nem tudom miért” – néz rám kérdőn cseh barátom, Jiřka. Tény, a cseh nevekben finoman szólva sem optimális az egy magánhangzóra eső mássalhangzók száma. Brno – németül Brünn, magyarul valaha Berén – Csehország második legnagyobb városa a szőlőhegyekkel, gyümölcsösökkel, halastavakkal tarkított morva táj központjában.
Brnót a Monarchia idején textilipara miatt nevezték az osztrák Manchesternek, a két világháború között a modern építészet egyik legizgalmasabb központja volt, ma legfőképp egy szerethető, polgárosult közép-európai város. Nagyváros, mégsem zsúfolt metropolisz, helyenként kisvárosias, de nem provinciális, besétálható belvárosa emberléptékű. Közép-európai szemnek ismerős a táj: néhány középkori templom emlékeztet rá, hogy a morvák régóta lakják ezt a vidéket, a nagy terek az újkor idején alakultak ki, a városközpont nagy része a Monarchia idején épült.
Pedig távolról, az autópályáról nézve nem sok jót ígér. A lakótelepek semmit sem láttatnak a négyszázezres városból, és a vonatnak sem a legszebb arcát mutatja, de a gótikus Szent Péter és Pál székesegyház kettős tornya már felvillant abból valamit, hogy van itt látnivaló. Földalatti járatok, macskaköves utcák, historizáló bérházak, modernista villák.
Alulértékelt város, a hazai turisták szemében mindenképpen, néha az az ember érzése, hogy olyan, mint egy titkos tipp – Prága árnyékában, csak épp félúton. Érdemes vonattal jönni. Kényelmes, gyors, olcsó, az állami vasút mellett már a Regiojet is jár erre, az utazó pedig épp a belváros szélére érkezik, ahonnan már minden sétatávra van.
És ahol rögtön feltűnik az autók szinte teljes hiánya, a sétálóutcákat parkolók helyett szegélyező teraszok nyüzsgése és a nem kirívóan, de normálisan öltözködő emberek. Annak fényében, hogy mennyire jó hely, kisebb csoda, hogy a tömegturizmus még nem tette be ide a lábát. Utazókkal persze bőven összeakadhatunk, de rolleres kamikazékkal, kohószökevény emeletes buszokkal, zászlós csoportokkal biztosan nem. És ha már zászló: 2022 tavaszán csak néhány helyen láttam cseh zászlót, ukránt annál inkább. Lakóházak erkélyén, kávézók ajtaján és minden közintézmény homlokzatán. Irigylésre méltó ez a szolidaritás. Bár működik egy nagyobb helyi sörgyár, a Starobrno, de még a lokálpatrióta morvák sem tartják túl sokra, így aztán a kocsmák többségében Pilsner Urquell folyik – maradjunk annyiban, hogy utóbbi nem véletlenül lett világmárka. Aki nem pilzenit iszik, annak viszont ott vannak a tucatnyi helyi kisüzem termékei, a Pegas, a Harry vagy épp a Lucky Bastard.
Hogy a sörkultúra mennyire fejlett, azt talán semmi sem jelzi jobban annál, hogy külön szót (hladinka, ejtsd: hlágyinká) alkottak a sörhab által rajzolt körökre a korsó falán. A rutinos felszolgálók csupán ebből a szintjelzőből meg tudják mondani, jól lett-e csapolva a sör, és hogy hány korty alatt tűnik el a korsó tartalma, hogy aztán hozzák a következőt. A hagyományok köszönnek vissza a német kultúra befolyását őrző Stammgast szóban is. Nem árt megjegyezni: a törzsvendég itt nagy becsben van tartva, és ha ezt a táblát látjuk egy asztalon, azt nem illik elfoglalni.
Könnyes szemmel hallgatom azt is, amikor a Lokál U Caiplá üzletvezetője mesél arról, hogyan képzik a személyzetet, hogyan legyen jól csapolva a sör, mit és miként tisztítanak, hogy hordók helyett tartályokból folyik a Prazdroj (a Pilsner Urquell cseh neve), és hogy a szokásosnál néhány fokkal hidegebbre hűtik a vastag falú korsót, hogy tartalma biztosan végig hideg maradjon. Órákig tudnám nézni az U Bláhovky csapmesterének rutinos mozdulatait, az U Semináru porcelán söralátétei pedig tényleg olyanok, mint egy régészeti lelet az elfeledett monarchiás sör-Atlantiszból. Egyik-másik helyen könnyen érezheti azt az ember, hogy itt minden nap egy óda a cseh sörkultúrához.
Zelný trh A tér neve – Zöld piac – jól mutatja, hogy a szép épületek, templomok, múzeumok, az elegáns hotel ellenére ez bizony egy piac. Sőt: 850 éve az, ami önmagában is komoly fegyvertény Közép-Európában. Rendezett és sokszínű, macskakövein jó sétálni, az árusoknál pedig szinte minden kapható, amire a napi bevásárláshoz szükség lehet: zöldség, gyümölcs, kenyér, kalács, sajt, méz, fűszerek, virágok, tradicionális cseh sütemények, az egyik standnál még Piros Aranyat is árulnak a helyieknek (vagy azoknak a magyar turistáknak, akik nem csomagoltak maguknak a hosszú hétvégére).
De nemcsak a piac ér meg egy látogatást, a tér a környékbeli utcákkal egész napra kínál látnivalót. A közepén ékeskedik a látványos barokk landmark, a Parnasszus-szökőkút, Fischer von Erlach alkotása. A tér egyik oldalát a békeidős hangulatot sugárzó Hotel Grandezza szegélyezi, szemközt a Morva Múzeum méltóságteljes épülete. Az első két emelet dinófogai és ásványkiállítása a megszállottakon kívül nem csábít sokakat hosszas maradásra, de az elmúlt néhány évtizedet feldolgozó harmadik emeleti kiállítás egész érdekes, repülőtől Velorexig sok mindent megnézhetünk.
A középkorban a házak alá ásott pincékben tárolták az ételt – manapság vezetett túrán járhatjuk be a földalatti labirintust. Reggel érdemes beülni a kiváló Podobrazy kávézóba, ahonnan mint egy magaslesről, nyugodtan megfigyelhetjük a tér életét. A tértől pár lépésre áll az Óvárosháza épülete, kapualjában a „brünni sárkány” fogad: a krokodil kitömése előtt sem volt őshonos ezen a vidéken, állítólag a török követtől kapták.
Pivovar Harry Poštovská 68/3 Az újhullámos helyi főzde szupermenő egysége tavaly nyílt meg a városközpontban. Tágas terek, szürkére és pirosra festett fémfelületek, betonpadlók, faasztalok, neonfények. A kraftszcénára jellemző ipari dizájn mellett acéltartályok jelzik, hogy ez nemcsak söröző, hanem csúcstechnikával felszerelt, működő főzde is, méghozzá különleges és jól iható sörökkel.
A Drok például könnyű és friss, hidegkomlózott láger (59 korona), a Blek telt, sötét láger (59 korona), a Felix aranyszínű IPA (99 korona) – mindhez jól csúsznak az egyszerűbb sörkorcsolyák (gulyás, tatár pirítóssal, füstölt húsos deszka). Más itt nincs is, de azt jól csinálják.
Hangos, de jó zene, Depeche Mode, tömve helyiekkel, ha átlagolni kellene, nagyjából az egyetemista korosztályból. A nyolc csapból szakadatlan folyik a sör. Jó értelemben vett trendi hely, ahová bármikor be lehet ugrani. Sokan nem is ücsörögnek el órákig, de itt futnak össze a barátaikkal, és néhány kör után mennek is tovább.
10-Z A Špilberk alatt, bejárat a Husova ulicéről. Kényelmes ágy, szép kilátás, puha törülköző – olyan dolgok, amit egy épeszű turista keres a szálláshelyen. Aztán kattintani, és sok napfényes szállás helyett végül egy földalatti bunkerben szobát foglalni önmagában is magyarázatra szoruló tett.
Ahogy a recepciós pult mögött helyet foglaló, SZTK-keretes, vastag szemüvegében és tányérsapkájában egyszerre munkásőrre és furcsa professzorra emlékeztető hotelalkalmazott megindul, és követni kezdem a hegy gyomrába, az valóban bizarr élmény. „Az ön szobája igen speciális. Ez a rendőrségi szoba – mondja angolul korlátozottan, franciául viszont kiválóan beszélő vezetőm. – Itt, a városban tanultam meg a nyelvet, a francia gimnáziumban. Ez még a rezsim alatt történt” – nevet vezetőm, akit magamban Bohušnak nevezek el, ne kérdezzék, miért.
Az írógéppel, szamovárral, szovjet tévével, plexipajzzsal díszített, vasággyal és katonai hálózsákkal fölszerelt, Gustáv Husák pártfőtitkár-államfő arcképével megbolondított helyiség leginkább egy kihallgatószobához hasonlít. Legalább egyedül leszek, gondolom elsőre, ami az éjszaka közepén, sok méterrel a föld alatt, pontosan 14 Celsius-fokban, a légcserélő szakadatlan zakatolásától kísérve már nem is tűnik olyan jó ötletnek. Hálát adok az égnek, hogy nem ebben a korban éltem, és miután aznapra bezárom az internetet az ukrán háború híreivel, duplán remélem, hogy nem lesz újra szovjet–magyar határ.
A hely természetesen nem hotelnek épült, mégis ötszáz elvtárs és elvtársová kaphatott volna szállást itt, ha megtámadja valaki az országot. Története az előző század első harmadában kezdődött, amikor a náci rezsim alatt fúrással és robbantásos technikával megkezdődött a légvédelmi pincék kialakítása. Három szövetséges légitámadást éltek túl itt, majd a világháború utáni féldemokrácia időszakában két helyi borkereskedő, Hermann Löwy és Karel Šmíd vette bérbe a pincéket. Tíz embert foglalkoztattak, morva, magyar és francia borokkal látták el a régió szállodáit. Egészen 1948-ig, akkor államosították a sikeres üzletet, az építményt pedig a Csehszlovák Néphadsereg vette birtokba.
A pincerendszert fokozatosan bővítették, aminek eredményeképp kiépült a szupertitkos minősítésű, 10-Z kódnéven futó atombunker, hogy ha más nem, legalább a környék kommunista elitje megmenekülhessen egy világméretű pusztítás esetén. Az 50-es évek műszaki emlékei a légszűrőrendszer, az ötven köbméteres víztározó és a ma is üzemképes, hatvan kW-os Škoda áramfejlesztő. A folyosók teljes hossza a vészkijáratokkal együtt közel hatszáz méter, az építmény ezerötszáz négyzetméterén hatvanöt szoba van. Legmélyebb pontja százhuszonhat méterrel nyúlik be a Husova utcáról a hegy gyomrába.
A hadsereg végül 1993-ban adta át a városnak, majd 2014-ben átruházták egy – csúcsértelmiségiekből álló – közhasznú társaságnak, akik élettel töltötték meg. A szálláshely hűvös, zajos, a fürdőszoba és a reggeli sem a párizsi hotelekkel versenyez, de a vezetéssel megtekinthető kiállítás mindenképp megér egy látogatást.
Villa Tugendhat Černopolní 45. Ha egy magánház a Világörökség része lesz, az nem lehet véletlen. A csendes villanegyedben megbújó villát a zseniális német építész, Ludwig Mies van der Rohe tervezte 1928-ban Fritz és Greta Tugendhat számára, akik két évvel később költöztek be az épületbe. Hatalmas üveghomlokzatok, krómozott tartóoszlopok, nyitott terek, csodásan finom részletek, itt tényleg egy kilincs is élményszámba megy.
A nemes anyagok – mint az észak-marokkói ónix, az olasz travertin, az egzotikus faanyagok, például a rózsafa, a zebrafa és a makassari ében – találkozása a modernnek számító ipari anyagokkal páratlan eleganciát eredményez. Ráadásul mindez a korszak legmodernebbnek számító kényelmi megoldásaival párosult, így volt itt fotocellás bejárati ajtó, elektromos ablaknyitó, meleg levegős fűtés, légkondicionálás.
A funkcionalista remekmű 2001 óta van rajta az UNESCO listáján, de a nagyközönség előtt csak gondos restaurálás után, tíz évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit. Igaz, könnyen az lehet az ember érzése, hogy nehezebb ide bejutni, mint a Vatikánba. A látogatás legfeljebb húszfős csoportokban, kizárólag vezetett túra keretében lehetséges, és a foglalási rendszer minden hónap elsején nyílik, a következő utáni hónapokra. A vigaszágon érkezőknek jó hír, hogy a kert viszont napközben előzetes regisztráció nélkül is látogatható, és a nagy üvegfelületek miatt a belső terek egy része innen is látszik.
A csendes és gondozott kertben érdemes kicsit elüldögélni, utána mindenképp sétálni egyet a Černá Pole lejtőin megbújó, békés villanegyedben. A környéken a Café Era és a Lőw–Beer-villa egyaránt kihagyhatatlan.
Lokál U Caiplá Kozí 115/3 Alois Caipl majdnem pont száz éve, 1923-ban nyitotta meg éttermét Brno belvárosában. A Restaurace Caiplova jó konyhájáról volt ismert, és már 1930-ban Pilsner Urquellt csapoltak, ami nagy szónak számított: a gyár közel sem volt akkora, mint manapság, és csak a legjobb helyek mondhatták el magukról, hogy szállítanak nekik. Az étterem – igaz, átnevezve, de – a szocializmus éveiben is működött, majd végül bezárt, és hosszú ideig üresen kongott.
„Néha nehéz helyet találnunk, mert mindig olyan helyszínt keresünk, aminek van története, ahol korábban is valami hasonló működött” – mondja Petr Opálka. A Lokál U Caiplá egyik tulajdonosa és üzletvezetője több év londoni és prágai tapasztalattal a háta mögött vágott bele társaival az itteni üzletbe hét évvel ezelőtt.
Ennyit az előzményekről, mert ami megszületett, az kisebbfajta csoda. Hideg sör, barátságos áron kínált, kifejezetten finom ételek, odafigyelés az apró részletekre. A kantinszerű térben naponta négy–ötszáz liter sört csapolnak az alaposan behűtött poharakba. „Tegnap még három koronával olcsóbban adtuk, épp most kellett emelnünk” – mondja az üzletvezető a korsó (Pilsner, 59 korona) áráról, jelezve, hogy az infláció Csehországot sem kíméli.
Mint minden Lokálban, itt is jó minőségű alapanyagokkal dolgoznak. A sajt, a zöldség, a gyümölcs, a tojás, a húsok nagy része helyi, de a sonka, kolbász, csülök például Prága mellől jön, mert ott leltek megfelelő minőséget, és az is fontos nekik, hogyan tartják az állatokat. „Természetesen van rántott hús is krumplisalátával, de cseh ételeink mind kiválóak” – mosolyog Petr. És itt tényleg van minden, amiért szeretjük a cseh konyhát: pácolt kolbász (utopenec), pacalleves (dršťková polévka), káposztaleves köménymagos kenyérrel (kapustová), cseh vadas knédlivel (svíčková), sült csülök (pečené vepřové koleno), almás rétes (jablečný štrúdl). Bár sosem értettem, hogy lehet rajongani a rántott sajtért, de itt még az is jó, hat hétig érlelt sajtból sütik, barna vajon.
Petr azt mondja, nyitás óta érezhetően több a külföldi, de a vendégek nagy része helyi. Nagy becsben tartják a Stammgastot, az ő asztaluk szent hely, ha csak tehetik, kezet is fognak, beszélgetnek. De van például egy hosszú asztaluk is, ahol szándékosan összeültetnek bárkit, turistát és helyit is, ami jól összehozza a szociálisabb cseheket és az individualista magyarokat.
A Lokál nevű éttermekről talán külön is érdemes szót ejteni. Alapítója, Tomáš Karpíšek, az Ambiente-csoport tulajdonosa, „a cseh gasztronómia Jamie Olivere” az elmúlt évtizedben több üzletet nyitott az ország nagyvárosaiban. Ezek közül egyről, a Lokál Hamburkról mi is írtunk a prágai kedvenc utcáinkat bemutató oldalpárokon (Forbes, 2019/8), az alapító öt éve szerepelt a cseh Forbes címlapján is.
Hostinec U Semináru Smetanova 631. Aki belép a saroképület díszes ajtaján, évtizedeket repül vissza a közép-európai időben: újságot pálcás tartóval olvasó törzsvendég, kötényben szambázó pincérek, porcelán alátétekre túlcsorduló sörhab. A terített asztalokon fehér abrosz, a nyomtatott tapétán az ajtó fölött feszület, klasszikus lámpák, mart üvegek, faparketta, réz sörcsap, nagyanyáink bútorai – mintha egy Menzel-film díszletei között lennénk. Úgy sugározza a boldog békeidős eleganciát, hogy közben azért kihallatszik a húsklopfoló a konyhából.
A díszletszerűség csak a berendezésnek szól, mert a hely amúgy nagyon is él. Az ingaóra jelzi, hogy délután fél egy múlt. Vasárnap van, helyi családok és barátok ebédelnek, csak néhány külföldi vegyül közéjük, közben időnként betér egy környékbeli sörbarát, palackban viszi haza a frissen csapolt italt, hogy jobban menjen a szieszta a duruzsoló Forma–1 alatt.
Savanyított morva leves káposztával és gombával, rántott hús bécsi krumplisalátával, cseh vadas marha knédlivel és áfonyalekvárral (svíčková), konfitált kacsa, az inkább a szlovák konyhára jellemző sztrapacska (bryndzové halušky) – itt minden van, ami a K.u.K.-idők legjava. És ha már Monarchia, természetesen a táfelspitz, ami egyszerre leves és főétel, gyönyörű és tiszta, aranybarna lével, omlós hússal, hideg almás tormakrémmel, édeskés snidlingszósszal, rösztivel. Utána almás rétes, még egy Prazdroj (51 korona), és békeidők ugyan nincsenek, de egy pillanatnyi boldogság azért akad.
Podobrazy Zelný trh 250/14 Ha csak egy pontot lehetne mondani, ahová leülve legjobban megismerhetjük a várost, az biztosan a Podobrazy dzsesszkávézó lenne. „2000-ben alapították, de csak három éve működünk itt” – meséli a felszolgáló, miután kitűnő reggelivel lát el, én pedig a hely múltjáról kérdezgetem.
Kék-arany színvilág, a modern épületnél sokkal régebbi beépített oszlopok, fotelek és Thonet székek, hatalmas ablakok, nem mindig dzsessz, de mindig jó zene, tágas terasz: nincs jobb hely, hogy megfigyeljük a zöldséges piac életét. Reggelit 11-ig kérhetünk, délután kávé-süteményben is erősek. A válogatott rövidek közül a Little Urban nevű ginmárka érdemel külön figyelmet.
A városi főzdét Roberta Urbánka alapította 2017-ben, és a helyiek joggal büszkék rá. A többek között morva borokat is felvonultató borlapot is érdemes végigböngészni, a Kamenice sörfőzde termékei pedig olyan jók, hogy sokan már délelőtt nekiállnak.
EGYPERCESEK LÁTNIVALÓ
Szent Péter és Pál katedrális Petrov 9. A kettős tornyú templom a város jelképe, a tízkoronás pénzérméken is találkozhatunk vele. A Petrov-dombon álló műemlék tornyaiba fel is lehet kapaszkodni. Amikor a svédek hónapok óta ostromolták a várost – így utólag fura belegondolni, hogy mit kerestek itt –, a legenda szerint megfogadták, hogy ha a rohamban délig nem sikerül bevenni, elvonulnak. Már majdnem sikerrel jártak, amikor a cseles csehek egy órával előbb kongatták meg a harangokat, és az átvert ostromlók feladták. Svéd veszély már nincs, de a hagyományok miatt azóta is 11-kor harangoznak.
Kapucinusok Szent Kereszt temploma és a Kapucinusok kriptája Kápucínské náměstí A 17. században épült templom alatt van a város legbizarrabb látnivalója. A kripta a speciális szellőzőrendszernek és a különleges mikroklímának köszönhetően megőrizte az ide temetettek testét, szerzeteseket, városi urakat és egy Jókai-regényhőst, Trenk Frigyes bárót is.
Špilberk Kutyasétáltatók, pétanque-pályák és szép kilátás várja a Gellért-hegyi hangulatot idéző hegyre fölsétálókat. A párhuzam azért is áll, mert tetején erőd magaslik: az 1277-ben már említett gótikus stílusú vár a 17-18. században terebélyes és masszív barokk erődítménnyé épült ki. Egykor Európa egyik legkeményebb börtöne volt kazamatákkal és kínzókamrákkal, 1795-ben Kazinczy Ferenc és társai is itt raboskodtak. A torony kilátója, a kiállítás és a földalatti kazamaták egyaránt bejárhatók. A 10-Z bunkere fölött sétálva láthatók az atombunker szellőzői is, az elmúlt években színesre festették őket, hogy ezzel kiemelkedjenek a környezetükből.
Szent Jakab-templom Jakubské náměstí A hagymakupola és a tűhegyes toronysisak sajátos keveréke összetéveszthetetlen. Tiszta, gótikus hálóboltozata és barokk szószéke miatt is csodálatra méltó, mégis egy kis szoborról a leghíresebb, ami az óratorony déli oldalán, az első emeletről lenézve mutatja fenekét a világnak. Hogy történhetett ez? A gótikában nem volt szokatlan a furcsa, alvilági lények, démonok, vízköpők, gyíkok, békák ábrázolása. Itt azonban másról van szó: a franciául drôlerie-nek nevezett viccalak itt a Petrov-dombnak üzen, a két templom építkezése ugyanis annak idején vetélkedést szült.
Katakombák a Szent Jakab-templom alatt Jakubské náměstí A templom és a tér alatti pincerendszer kriptáiban ötvenezer, a középkori járványokban és a harmincéves háborúban elhunyt polgár maradványait őrzik, ennél nagyobb osszáriumot (csontkamrát) csak a párizsi katakombákban láthatunk. A templom mellett már a 13. században volt temető, de azt a város fejlődése miatt a 18. században felszámolták, és a csontokat a kriptába vitték. Miután megtelt, lezárták, és meg is feledkeztek róla, mígnem 2000-ben a város alagútjait, pincéit és rejtekhelyeit feltérképező Aleš Svoboda történész és kutatótársai levéltári dokumentumok segítségével újra fel nem fedezték. Eredetileg a templom kriptáján át lehetett bejutni, de a régi síremlékek védelme miatt új alagutat építettek a bejutáshoz.
Villa Löw-Beer Drobného 297. Hogyan élt egy gazdag iparos családja a 20. század elején? Ebben a tágas kerttel körbevett, korhűen restaurált szecessziós villában megtudhatjuk. A házat 1903-ban építtette Moritz Fuhrmann gyártulajdonos Alexander Neumann bécsi építész tervei alapján. Tíz évvel később Alfred Löw-Beer textilmágnás vásárolta meg, aki aztán a telek felső részét Greta lányának adta, így jött létre a Tugendhat-villa.
Lužánky Játszóterek, teniszpályák és sörkertek húsz hektáron. A szépen rendben tartott terület a legrégebbi városi park Csehországban. Ha meguntuk a macskaköves utcákat, megér egy kis kitérőt gyerekekkel és barátokkal is.
Stiassni-villa Hroznová 14. A Tugendhat-villlánál jóval kevésbé ismert épület, mégis érdemes meglátogatni ezt is a város túlsó felén. Az építész jól használta a lejtős telek adottságait, és a földszintet ügyesen, zárterkélyekkel és teraszokkal kapcsolta össze a kerttel. Az épület történetében ott van a fél 20. század, tervezője a német nevű, osztrák származású, szlovákiai születésű, de Liverpoolban meghalt kiváló építész, Ernst Wiesner volt. Az építtető Alfred Stiassni, zsidó származású textilgyáros családja kilenc évig élt itt, mielőtt Londonba, majd Hollywoodba menekültek. A második világháború alatt a Gestapo rezidenciája volt a villa, később a hatalom reprezentációs céljaira használták, és szocialista vezetőket szállásoltak el benne. Alapos restaurálás után 2014-ben vált látogathatóvá.
SÖRÖZŐ ÉS KÁVÉZÓ
Bar, který neexistuje Dvořákova 1. A bár, ami nem létezik. Jóllehet a neve az ellenkezőjét sugallja, de már egy évtizede nagyon is létezik. Kultikusnak számító hely egy saroképületben, plafonig minőségi italokkal és szórakozó emberekkel.
Divadelní Klub Poslední Leč Jakubské náměstí 5. Csehországban érdekes szokás, hogy a színházak előteréből kocsma nyílik, így az előadás után itt lehet folytatni az estét. Nevét a Poslední Leč című 1981-es csehszlovák vígjátékról kapta, a főszerepet, Dr. Zvonek Burkét a színház alapító-névadója, a mindig zseniális Bolek Polívka alakította. Számtalan jó filmje mellett Az örökség, avagy Guten Tag, faszikáim című 1993-as klasszikusa rém szórakoztató. Na, de vissza a kocsmához: nyitva 3-ig! A Bagi–Zsiborás-szerzőpáros korábban tesztelte, jóóó (!) szívvel ajánlja.
Výčep Na Stojáka Běhounská 16. Vannak helyek, ahol a koncepció része, hogy mint a régi szép időkben, a vendégek álljanak, ismerkedjenek, beszélgessenek, akár bent, akár az utcán. A főként helyi erőkből álló törzsvendégkörbe sok lézengő ritter vegyül. Egyszerűbb ételek, Poupě és Čechr sörök.
Pivnice Pegas Jakubská 4. A cseheknél sosem volt rossz a sör, de a csehszlovák időszak az itteni főzdék hírét is megtépázta. Az 1992-ben alapított Pegas az új köztársaság egyik első minifőzdéje lett. Értik a dolgukat, különben nem menne jól a bolt harminc év elteltével is. A 14. századi alapokkal rendelkező, rekonstruált történelmi épületben főzde, étterem és hotel is működik.
Beerhouse Lucky Bastard Bratří Čapků 95/8 „Akkor ez nehéz lesz, minden sörünk jó” – mondja mosolyogva a fiatal csapos, amikor egy jó sört kérek tőle. Igaza van, indokolatlan kérdés volt, nagyjából mintha Szepsynél egy csodás tokajit kérnék. A főleg ale típusú sörökben erős helyi főzde sörházában rokonszenves csapat és hat csap várja a betérőket. Angol nyelvű menü nincs, de a balkáni konyha klasszikusai épp elég nemzetköziek ahhoz, hogy rendelni tudjunk. Pljeskavica, kajmak, ajvar, lepény, hozzá kezdésnek egy könnyű Albrecht lágersör (egy korsó 44 korona) vagy egy Blonde amerikai pale ale (58 korona).
Hostinec U Bláhovky Gorkého 96. „Ez kicsit olyan nekünk, mint Prágának az Arany Tigris” – utalnak a helyiek a híres kocsmarokonra. A hasonlatban van valami, de üdítőkülönbség, hogy itt nem járt Bill Clinton, ezért aztán zárt alakzatban bemasírozó turistacsoportok sincsenek. Időnként azért garantálható a tömegjelenet: míg vasárnap délután környékbeli apák járnak ide egy sört legurítani a teniszmeccs után, este annyian vannak, hogy a vendégek nagyobb része az utcán ácsorog. A csapos megfontoltan, rutinos mozdulatokkal dolgozik, élmény nézni, majd amikor jónak látja, adja a következő teli korsót, kérni sem kell. „Jó lesz!” – körülbelül ez van a nézésében, és igaza is van, a pilzeni (59 korona) nem tud tévedni.
JBM Draft House Grohova 113/17 A hely, ahol több sörcsap van, mint asztal. Szimpatikus személyzet és törzsvendégek, helyi főzdék kisszériás sörei. The Beer We Trust, hirdeti jelmondatuk, a wifi-jelszó pedig Lifeisbrewtiful17.
Zastávka Úvoz 78. A hely jelentése megálló, és – sosem találnánk ki – egy buszmegállóból nyílik. A hangulat nem kiemelkedő, de a csapokból egész jó sörök folynak.
Café Tungsram Kápucínské náměstí 7. A kávézó logójának kék színei és a belső tér klasszikus izzói is a legendás magyar gyárra utalnak. Nevét a filmrajongó tulajdonosról kapta, aki a régi vetítőgépekben használt izzókról nevezte el kávézóját. És még a kávé is jó! Olasz kávéfőző, morva borok, házi sütemények.
Air Café Zelný trh 8. A Morva Múzeum épületében 1999 óta működő hangulatos kávézó-bár. A Royal Air Force cseh pilótáinak emléket állító hely díszítése diszkrét, a személyzet udvarias, a szicíliai kávé citromolajjal és tonikkal pont jól jön múzeumozás előtt vagy után. Ginből és whiskyből komoly készleteket halmoztak fel. Hangulatos hely akár egy kávéra, akár este egy jobb koktélra.
Café Era Zemědělská 1686/30 Josef Kranz cseh építész által 1927-ben tervezett lakóház és kávézó az akkoriban menő holland avantgárd mozgalom, a De Stijl ismeretéről tanúskodott. Lent étterem működött, az emeleten biliárd és terasz volt. Aztán államosították, átépítették, és csak 2011-ben nyitotta meg újra kapuit. Bár a funkcionalista épület és a kávézó lassan százéves lesz, mégis friss, jó benne lenni. Piros padló, kék és fehér falak, szépen ívelt lépcső: az utolsó kilincs is egyedi és szép.
Skøg Dominikánské náměstí 187. A skandináv minimalizmust odáig vitték, hogy az utcáról mindössze egy Ø jelzi a kávézót, egyébként könnyű elsétálni előtte. Urban hubnak mondják magukat, és van itt újhullámos pörkölő és minden más, amit egy hipszterkeltetőhöz hozzáképzelünk. A szó maga egyébként erdőt jelent norvégül.
A bankárságot kovásznevelésre, a budapesti életet vidéki idillre – no, meg kemény hajnali munkára – cserélte Török András, aki feleségével, a Skool-alapító Major Zsófival tavalyelőtt nyáron nyitotta meg a Balaton-felvidék legmenőbb reggeliző-pékségét. Az Andriska Pékbisztró kertjében egy nyüzsgő hétvégén ezren is megfordulnak, a napi kínálat legalább harmincféle péksüteményből és szendvicsből áll. És András, vagyis Andriska alig várja, hogy főzhessen is a vendégeiknek reggelire – akár töltött káposztát.
Szűrés, megelőzés, innováció és társadalmi felelősségvállalás – a SYNLAB Hungary Kft. az ország legnagyobb magánegészségügyi szolgáltatójaként folyamatosan fejleszt és tesz a jövőért. Póda Tamás kereskedelmi és marketingigazgatóval beszélgettünk.
