Sokakat. Reneszánszát éli a Margit körúti Bem mozi, a járvány után is nagy az igény a nosztalgiázásra. Pedig több mint százéves történetének visszatérő eleme a bizonytalanság, sőt a valódi moziélményt nyújtó filmszalagos vetítésekről is szinte teljesen le kellett mondaniuk a digitális trendek közepette. Bár erről kiderült, hogy helyesen tették.
Halloween éjszaka. Már fél órája rizsszemeket takarítanak az alig százfős terem kárpitjáról. Tele volt a helyiség, úgy kellett kirugdosni a dorbézoló vendégsereget. Mindig ez megy itt – legalábbis amikor az 1975-ös Rocky Horror Picture Show-t vetítik az ikonikus Margit körúti moziban, a Bemben. Sőt, szerte a világon bevett hagyomány a kultikus film esküvői jelenetének násznépével együtt ünnepelni és szórni a rizst.
Na, nem mintha gyakori lenne itt az ilyesmi. Mégis, a Bem azon kevés mozik egyike, ahol veszik a poént. Elvégre repertoár-, más néven reprízmoziról van szó. Elfér itt egymás mellett az agyonjátszott klasszikus, a meg nem értett független film és a kisujjeltartós művészkedés is. Pár hónapos rendszerrel hozzák vissza a műsorra ismétlődő kínálatukat, friss premierekre csatlakoznak rá korábbi filmekkel, jubileumi vetítéseket tartanak, vagy csak vászonra tesznek legendás mozgóképeket, hogy az is láthassa, akinek anno nem volt rá lehetősége.
A Bem mozi csak 2016 óta, akkor is sokéves szünet után kezdett el reprízmoziként működni. A feltámadáskor egyfilmes eseménymozinak indult, A Jó, a Rossz és a Csúf című örök érvényű western épp akkor lett ötvenéves. „Kérdés volt, hogy érdekel-e bárkit is egy régi film egy nem túl csúcs moziban. Igaz, filmszalagról” – emlékszik vissza Szomszéd Gergő, a Bem mozi üzemeltetője. Celluloid egy újranyíló teremben, ráadásul Budán, ahol a multiplexeken túl moziügyileg nem volt nagy mozgás. Mondani sem kell, pikkpakk megtelt tucatnyi vetítés, így tért vissza a Bem.
Figuratív, finom vonalú, színes és légies. Ilyenek Fábri Zsuzsanna illusztrációi és művészi tetoválásai. Ruhatervezőnek tanult, aztán hamar rájött, hogy maga a rajzolás jobban érdekli, mint a divatvilág. Főállásban egy menő fővárosi tetoválószalonban alkot, mellette a Forbesnak illusztrál.
“Általában addig keresgélek a neten, míg nem találok fotókat az adott hely belső tereiről. És néha elmegyek lefényképezni, mert sokszor izgalmasabb egy kávézó vagy egy üzlet belső atmoszférája, mint az épületkülső. Aztán elképzelem, kik járnak oda, és rajzolok néhány odaillő karaktert is” – meséli Fábri Zsuzsa, hogyan készülnek a Kedvenc utca sorozat illusztrációi. A legutóbbi, Rákóczi térről szólóhoz például így rajzolta le a Vaj bisztró teraszára Melis Dóra kollégánkat, aki éppen szülési szabadságra indult. A mostani számban megjelenő, Brnót bemutató íráshoz persze inkább fotókat használt, meg a Google-féle Utcaképet.
Az első, a vízivárosi Fő utca vendéglátóhelyeit és üzleteit soroló részhez még papírra rajzolt, aztán átállt ipades illusztrálásra. A Forbeshoz Bethlen Júlia művészeti vezetőn keresztül került, mindketten tagjai voltak a The Mínk nevű művészi társaságnak, akik szerdánként rendszeresen összeültek rajzolni. Graffitisek, kalligráfusok, grafikusok találkoztak, mutatták egymásnak a technikáikat, és cseréltek eszmét egy sör mellett, közben pedig lényegében baráti körré alakultak.
Már évek óta dolgozott mint tetoválóművész, amikor rászánta magát, hogy ő is varrasson magára valamit.
Zsuzsa azóta rajzolt már nekünk cirkuszt, Szedd magad! térképet, tojás-csirke folyamatábrát és SUP-használati útmutatót – és munkájával sosem késik. Ahogy az interjúról sem: kerékpárral fut be a Duna-parti bisztróba, előre elnézést kér, hogy pár percet csúszni fog, aztán mégis időre megjön. A beszélgetés alatt végig mosolyog, zárkózott, de közben vagány – és egy picit túl szerény. Már évek óta dolgozott mint tetoválóművész, amikor rászánta magát, hogy ő is varrasson magára valamit. Nemrég került a karjára egy szarkát ábrázoló látványos tetoválás.
Már kisiskolás korában is rendszeresen rajzolt, szülei hagyták is, hogy különféle foglalkozásokra járjon. Azt azonban már nem támogatták, hogy művészeti szakközépbe menjen. Tinilányként persze, hogy izgatta a divatrajz, ráadásul éppen abban az időben jelentek meg Magyarországon az első igényes női magazinok, mint például az Elle, és ő imádta ezt a miliőt. „Ügyes voltam alakrajzból – mondja –, és ezek a divatlapok jó impulzust adtak ahhoz, hogy ruhatervező akarjak lenni.”
Elsőre felvették a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem textilszakára. Ott már azt vette észre magán, hogy nincs erős motivációja arra, hogy ruhamárkát alapítson. „Önmagában a tervezés érdekelt, de nem láttam magam előtt a nevemet a kifutókon, nem is volt igazán egységes stílusuk a ruháknak, amiket terveztem – mosolyog. – Én inkább abban vagyok jó, hogy feladatokhoz, igényekhez alkalmazkodjak.” Márpedig ez a készség nagyon jól jött a tetoválásban, ott tipikusan harmonizálnia kell a stílusát mások elképzeléseivel.
Három Fábri Zsuzsa-illusztráció: Szedd magad! térkép a Gazda mellékletből, SUP-használati útmutató a Life különszámból és részlet a legutóbbi Kedvenc utca összeállításból, Melis Dórával a Vaj teraszán.
Mindenesetre az egyetemen igyekezett a körülötte látottakból mind többet beépíteni a rajzstílusába, feszegette a határait, nemcsak divattervező tanáraitól, de például a grafika szakosoktól is szívesen inspirálódott. Pár évvel a diplomaszerzés után azt látta, hogy radikális változás indult meg a tetoválás világában, egyre jobb technológiák terjedtek el, és egyre több művész fedezte fel magának a területet – köztük Zsuzsa is. Hat évig egy újlipótvárosi szalonban tanult és alkotott, tavaly óta a Kodály körönd közelében lévő Fine Heart Custom Inkben dolgozik. „Régen kitettek a tetoválószalonokban egy mappát. Aki bejött, az rábökött valamelyik rajzra, amit előtte sokan mások is megcsináltattak. Nekünk is vannak elérhető mintáink, nagy öröm, ha ezekből a szívünk vágyaiból választanak. De általában egyedi kéréssel jönnek, amire vázlatot készítek, és sokszor külön konzultáción beszéljük át, mit szeretnének” – mondja.
A tetoválásra vágyók ma már ugranak arra, ha egy művész minél egyedibb színfolt a szcénában. Ha még van figurális rajzi tapasztalata és anatómiai tudása is, az maga a főnyeremény. Zsuzsa ráadásul élvezi munkája pszichológiai aspektusát is, hiszen egy-egy megrendelő órákat tölt a szalonban, sőt nagyobb tetováláshoz többször is jönnie kell. (A díjakat órabérben szabják meg, ez jelenleg 15–20 ezer forint.) És sokszor azért intim történet bújik meg a tetoválás mögött. „A végére általában jó ismerősök leszünk.”
Nemet akkor mond, ha ízléstelennek vagy rossz témának találja, amit az ügyfél kér, vagy ha ugyan jó lehetőségeket rejtő ötletnek gondolja, mégis tudja, hogy nem ő hozzá a megfelelő ember. Ha valaki ragaszkodik például ahhoz, hogy realisztikus legyen a tetkója, esetleg mandalákat szeretne, akkor javasol neki valaki mást. Zsuzsa tetoválásai is épp olyanok, mint forbesos illusztrációi: figuratívak, finom vonalúak, színesek, légiesek. „Óhatatlanul is önazonos maradsz, ha többéves művészi gyakorlat van mögötted.”
Nagy Ervinre mindig hallgattak a szülei. Engedték, hogy biciklin nyakába vegye Dunaújvárost, ha épp udvarolni támadt kedve, mehetett, amikor tizenhat évesen elszegődött Münchenbe kubikolni, de meghallották azt is, hogy színész szeretne lenni. Később SZFE-s tanárai sem próbálták megzabolázni szépfiús vidéki nyerseségét, hagyták, hogy ösztönei úgy működjenek, ahogy kell. A szabadságérzet vezérelte, amikor 1999-ben társult a Katona József Színházhoz, és akkor is, amikor két évtizeddel később úgy döntött, eljön. Sohasem volt még annyira a maga ura, mint most, de függetlenségét hamarosan teljesen új szintre emeli – ezúttal azonban már nem színészként.
Több hónapnyi online ötletelés és számtalan virtuális üzenetváltás után a koronavírus-járvány alatt találkoztak először személyesen, és mára barátság fűzi össze A család, az család kampány mögött álló apákat.
Egy futballklub károsanyag-kibocsátása is visszafogható, de sokkal többet lehet elérni azzal, ha szurkolóik lesznek környezettudatosabbak, mondja James Atkins, és Planet Super League nevű kezdeményezésével fenntarthatósági cselekvésekre épít bajnokságot angol szurkolóknak. Hamarosan talán a műanyagszemét miatt aggódó fradistáknak is lesz mit játszaniuk.
