„Peti, azért előbb-utóbb lesz még belőled rendes ember, ugye?” A tizenkilenc éves Balogh Péter 1996-ban, egy májusi napon leült mérnök szüleivel, nagy levegőt vett, és bejelentette: nem teszi le a második féléves vizsgáit, inkább „szünetelteti” az egyetemet. A fenti kérdés azonban nem ekkor hangzott el, hanem mindössze néhány éve – Balogh Antal az utolsó utáni pillanatig reménykedő édesapák jellegzetes humorával húsz év elteltével is feltette a kérdést, miszerint középső fia tervez-e még valaha diplomát szerezni.
Péterből – vagy, ahogy mindenki ismeri, Petyából – azonban nem csupán rendes ember lett, a magyar üzleti életben is különösen hálás szerepet tölt be mint az ország egyik legismertebb és legaktívabb angyalbefektetője. Harminchét évesen, egy sikeres exit után megtehette volna, hogy nyugdíjba megy, de csupán néhány hétig bírta. Ma már minden idejét befektetőcége, a Baconsult (ejtsd: „Békönsült”) portfóliójában lévő startupoknak – vagy ahogy ő hívja őket, békönautáknak – szenteli, és ugyanúgy tudja, mit akar, mint annak idején, amikor úgy döntött, hogy nem megy vissza az egyetemre.
Első és egyetlen felsőoktatásban töltött tanéve azért nem múlt el nyomtalanul, Linkedin-profilján így emlékszik meg róla:
• Rövid, eseménytelen, nem túl inspiráló.
• Diplomajegy: nincs.
• Tevékenységek: programozás a kollégiumi szobában, megismerkedés néhány nagyon okos sráccal, találkozás a későbbi feleségemmel.
Szia, Peti!
A Balogh család gödöllői házában szinte sohasem esett szó érzelmekről a vacsoraasztalnál. Annál többet beszélgettek fizikáról, genetikáról, csillagászatról, mikrobiológiáról vagy épp az evolúcióról. „Az érzelmi fele hiányzik is a skálánknak – mondja Petya, de kijelentésének ellentmond jellegzetes, empatikus mosolya. – Viszont nagyon hamar kialakult bennünk az a világkép, hogy a világ logikus, és minden megismerhető.”
A „nem tudom” ritkán hangzott el náluk válaszul. Szülei, Antal és Éva türelmesen válaszoltak a három fiú minden kérdésére, ha pedig elakadtak, előkerültek a lexikonok. „Senki sem tudja a választ mindenre, a felnőttek sem – meséli édesanyja. – Ebéd vagy vacsora után legalább három lexikon biztosan volt az asztalon. Ha olyat kérdeztek, amire nem tudtunk válaszolni, leemeltük a polcról, kikerestük a választ, és közösen átbeszéltük. Ez volt nálunk a szokás.”
Petya „igazi kocka családnak” tartja magukat. Szülei villamosmérnökök, bátyja és öccse is a mérnöki pályát választották, ő az egyetlen, akinek nincs diplomája. Betegeskedésre hajlamos, vézna fiú volt, egész életében fel volt mentve testnevelésből, csak akkor futott, ha az erősebb fiúk kergették. „Mindig én voltam az osztályban az okoska. Nem volt túl erős szociális életem, nem szerettem lemenni játszani. Egy-egy barátom mindig volt, de egészen az általános iskola végéig inkább a tanárok kedvence voltam, mint a csapat tagja.”
