Ezt majd írd bele a cikkedbe, anya! Jó?

Bevalljam-e, hogy ezen sorok írásakor épp húslevest főzök? Illik ezt egy Öko mellékletben? Mindegy, már leírtam. Igazi hétköznapi luxus ez, egy átlagos kedd nem így néz ki. Egy kisebb betegség indokolja, hogy előkerült a konyhaszekrény mélyéről a piros lábas. Vagy fazék? Ezt sosem tudom, pedig anyukám már jó rég elmagyarázta a különbséget.

Délelőtt tíz, jön az utcába a kukásautó, vissza az átlagos keddhez. Gyerek az ablakra tapad, a kukások jófejek, integetnek, közben mesélem a hatévesnek, milyen menő elektromos kukásautókról írtunk ebben a lapszámban. A fékpedál lenyomása nélkül lehet fékezni velük, és a zöld rendszámos járgányokat nem biztos, hogy hallanánk, legfeljebb akkor, amikor bebillentik a szemetes tartalmát az autó gyomrába. (Abba bele sem merek gondolni, hogy az egész bulit lekéssük az ablakban.)


Ha már billentés! Egy ideje erősen piszkálgatjuk a Föld legfontosabb, átbillenő rendszereit, és ezzel nem lassú változást idézünk elő a klímában, hanem egymásra ható dominókat piszkálunk. Eldőlésük radikális következményekkel járhat. Mi lesz velünk 2077-re, de akár 2050-re vagy 2035-re? Miért kerüljük az ezzel kapcsolatos kényelmetlen kérdéseket, és hárítunk mindent a természetet kizsákmányoló kapitalizmusra, mikor felelősségünk tulajdonképpen százszázalékos? Szelektív hulladékgyűjtésünk tényleg csak aranyos szélmalomharc a gyárkémények pöfögése mellett? Címlapanyagunkban ezeket a kérdéseket elemezzük.