Bevalljam-e, hogy ezen sorok írásakor épp húslevest főzök? Illik ezt egy Öko mellékletben? Mindegy, már leírtam. Igazi hétköznapi luxus ez, egy átlagos kedd nem így néz ki. Egy kisebb betegség indokolja, hogy előkerült a konyhaszekrény mélyéről a piros lábas. Vagy fazék? Ezt sosem tudom, pedig anyukám már jó rég elmagyarázta a különbséget.
Délelőtt tíz, jön az utcába a kukásautó, vissza az átlagos keddhez. Gyerek az ablakra tapad, a kukások jófejek, integetnek, közben mesélem a hatévesnek, milyen menő elektromos kukásautókról írtunk ebben a lapszámban. A fékpedál lenyomása nélkül lehet fékezni velük, és a zöld rendszámos járgányokat nem biztos, hogy hallanánk, legfeljebb akkor, amikor bebillentik a szemetes tartalmát az autó gyomrába. (Abba bele sem merek gondolni, hogy az egész bulit lekéssük az ablakban.)
Ha már billentés! Egy ideje erősen piszkálgatjuk a Föld legfontosabb, átbillenő rendszereit, és ezzel nem lassú változást idézünk elő a klímában, hanem egymásra ható dominókat piszkálunk. Eldőlésük radikális következményekkel járhat. Mi lesz velünk 2077-re, de akár 2050-re vagy 2035-re? Miért kerüljük az ezzel kapcsolatos kényelmetlen kérdéseket, és hárítunk mindent a természetet kizsákmányoló kapitalizmusra, mikor felelősségünk tulajdonképpen százszázalékos? Szelektív hulladékgyűjtésünk tényleg csak aranyos szélmalomharc a gyárkémények pöfögése mellett? Címlapanyagunkban ezeket a kérdéseket elemezzük.
Egy szakértő évente tízezer városi fa állapotát képes ellenőrizni, a Greehill mesterséges intelligencián alapuló technológiája naponta ötvenezret. Először Szingapúr zöld okosvárossá fejlesztésében kaptak fontos feladatot, és befektetőik annyira hisznek bennük, hogy ha kell, egy hét alatt teremtenek elő többmillió eurót. A világ városaiban a zöldterületek digitális feltérképezését tűzték ki célul, már Budapesttel is tárgyalnak.
Miközben a Greehill Andrássy úti irodaházában a lift végállomása után kaptatok fel még egy emeletet, azon gondolkozom, hogy az angolul zajló mailváltások után milyen nyelven beszélünk majd Goertz Gáborral. A Greehill CEO-ja és társalapítója Linkedin-profilja szerint angolul, franciául, németül és magyarul is beszél. A reggeli meetingek idején érek az irodába, a mellettem sürgölődő Greehill-munkatársak biztatnak, csináljak magamnak egy kávét, amíg interjúalanyom megjön.
Már kezemben a presszóm, amikor Gábor, nyakában franciásan kötött sállal lendületesen hozzám lép. A német ajkúak összetéveszthetetlen raccsolásával és mondatképzésével, magyarul mutatkozik be. Nevetve közli, hogy már túl van négy kávén, a napi adagja tíz. Később kiderül, mire kell neki ennyi koffein.
A vasmacska és a pörgés A Greehill a városok fáit két centiméter pontossággal digitalizálja, adatbázisba rendezi, és ezzel lehetővé teszi a városi zöldterületek hatékony menedzselését, fejlesztését. A városok most először jutnak hozzá olyan információkhoz, amikkel egészségesebbé, biztonságosabbá tehetik a zöldterületeket, maximalizálhatják a fák jótékony környezeti hatását, ami kulcsfontosságú a klímaváltozás időszakában, hiszen a fák jelentősen mérséklik a hőmérsékletet és a légszennyezést is. A Greehill technológiája így végső soron a városokban élők jólétéről szól. A város vezetése a digitalizált adatbázisból tudhatja, hol vannak beteg fák, hol van szükség újak telepítésére, melyik fog a klímaváltozás miatt hamar tönkremenni, és milyen fajtára kell kicserélni, válaszol Gábor, amikor arra kérem, foglalja össze a tevékenységüket úgy, hogy a nagymamám is értse.
„Ezzel segítünk növelni a város produktivitását, építeni azt a tudást, amivel csökkenthetők a klímaváltozás hatásai, és komfortosabbá tehető a városi élet. Ezért érdemes minden reggel korán fölkelni és este későn lefeküdni.” Mellette ül alapítótársa, Fekete Gyula, a Greehill technológiai vezetője. Gyula szerint közös munkájuk olyan, mint egy jól működő, régi házasság. „Lehet, hogy csak hatéves, de annál intenzívebb!”
Kettejüket a véletlenek sorozata hozta össze. Gyula épp ugyanazt csinálta, amivel mostanában is Gábor idegein táncol: az utolsó pillanatban fejezte be aktuális prezentációját egy repülőgépen. A mellette ülő férfi – éppen Gábor egyik barátja – bele-belekukkantott a készülő dokumentumba. Hasonló témáról hallott már Gábortól is, így az utazás végére össze is kötötte a két férfit, hátha látnak lehetőséget a közös munkában. Először 2016-ban ültek le egy kávé (mi más) mellé beszélgetni. Nem tudták, mihez fognak kezdeni, csak azt, hogy szeretnének egy közös projektet.
Lehet valami ebben a házasságdologban, kettejük személyisége úgy tűnik, kiegészíti egymást. Gábor intenzív, százötven százalékon pörgő energiái és lendületes mondatai mellett vasmacskaként üzemelnek Gyula kimért, informatív közlései.
Egy év nagybetűs Semmi Gyula mindig légi térképészettel és távérzékeléssel foglalkozott, nagy területeket mért fel űr- és légi felvételek, távérzékelt adatok alapján. Dolgozott például a Honvédelmi Minisztériumnál egy nemzetközi katonai térképész projektben, az ENSZ-nél és a Világbanknál. Elmélyedt a mobil lézerszkennelés ipari szintű alkalmazásában – a Greehill technológiája is ezen alapul.
Az a bizonyos első kávé Gábort egy másfél éves, úgynevezett „nullaszázalékos” periódusa végén érte. Merthogy a sorozatvállalkozó élete szakaszokból áll: tíz évig pörög százötven százalékon – ehhez kell a sok kávé –, aztán utána legalább egy évig nulla százalékon működik. Gábor magyar édesanya és német édesapa gyermeke, Düsseldorf mellett született, Párizsban nőtt fel, az Aacheni Egyetemen végzett, villamosmérnök. Most lassan húsz éve Budapesten él, itt is érzi magát úgy igazán otthon.
Mert mi vagyunk a legjobbak! Egészen konkrétan ezen a területen mi vagyunk!
Egyetem után cégalapítások és intenzív cégvezetési időszakok váltották egymást a nagybetűs Semmikkel. 2004-ben egy magyarországi nagybácsi telefonhívása csábította pár napra Budapestre, hogy segítsen helyrehozni cégét, a kül- és beltéri reklámokkal foglalkozó, és például a korábbi Arc-kiállításokon Geszti Péterrel is együttműködő Béflexet. Gábor pár nap múlva részvényesként tért haza. Düsseldorfban megkérdezte az épp csak fél éve Párizsból odaköltöző feleségét, van-e kedve Budapesten élni. Együtt addig kétszer jártak Magyarországon, Gábor itt kérte meg a kezét – ahogy korábban arra, az ideköltözésre is igent mondott, azóta itt élnek.
Amikor a Béflex felfejlődött, eladta az üzletrészét, beszállt egy német cégbe (ProLicht-Werbung). Ekkor a cégnek 28 millió euró éves árbevétele volt, hét évvel később, mikor eladta üzletrészét, az éves árbevétel nyolcvanmillió euróra nőtt. „I’m not a farmer, I’m builder. I have to build things” – Gábor gyakran vált angolra, amikor erős vagy szakszavakkal tűzdelt kijelentéseket tesz. Azt mondja, amikor üzlettársainak már arról szól a dolog, hogy minél több pénzt vegyenek ki az adott cégből, akkor kiszáll, mert „nekem pedig mindig arról szól, hogy építkezzek”. Újabb másfél pihenős év következett. Miközben felesége a CEU-n doktorált, Gábor a háztartással foglalkozott, eljárt a gyerekekért az iskolába, és kertészkedett. „Csodálatos volt a kertünk, a piacon már mindenki ismert, előre köszöntek. Imádtam ezt az időszakot is” – mondja 2015-ről. Aztán amikor úgy érezte, ismét építkezni kezdene, meghozták Gyulát a véletlenek.
Másodpercenként kétmilliószor Szingapúr ötven éve még súlyosan szennyezett, piszkos, megfelelő higiénia nélküli nagyváros volt. Mára a világ negyedik legélhetőbb és tizenkettedik leginkább fenntartható városává vált, és Ázsia legzöldebb metropoliszaként tartják számon: hárommillió fája van. Ezek kezelése azonban rengeteg problémával járt, évente tízezer balesetet vagy káreseményt okoztak: letört ágak, megsérült autók, útra dőlt fák. Erre keresett az elmúlt években megoldást a szingapúri állam és az ottani Főkert, a National Parks Board of Singapore (NParks).
A pályázatot négy szingapúri állami szervezet és a Greehill nyerte. Ezért alakult meg a Greehill Europe Kft. szingapúri leányvállalata. A sikeres együttműködés nyomán a cég meghívást kapott arra a tenderre, amelyet az okosvárossá váló Szingapúr városi zöldfelületeinek digitális menedzseléséhez szükséges platform kiépítésére írtak ki. Ezt a pályázatot a Greehill már egyedül nyerte meg. Amikor naivan megkérdezem, hogyhogy ekkora bizalmat szavaztak nekik, egyszerű választ kapok: „Mert mi vagyunk a legjobbak! Egészen konkrétan ezen a területen mi vagyunk! Még csak egy kávéra se hívtunk meg senkit: csak azt nézték, mi a legjobb Szingapúrnak.”
Gábor intenzív, százötven százalékon pörgő energiái és lendületes mondatai mellett vasmacskaként üzemelnek Gyula kimért, informatív közlései.
A Greehill technológiájának egyik fő eszköze egy – a Google Street View autóihoz hasonló – nagy felbontású kamerákkal és lézerszkennerrel felszerelt jármű. Utóbbi a tereptárgyakról visszaverődő lézersugár visszaverődési idejéből kiszámítja, milyen messze van az adott tárgy. A szkenner másodpercenként kétmillió mérést végez, így ismerik fel a fákat, és térképezik fel őket centiméteres pontossággal. Gábor gyermeki lelkesedéssel mutatja a technológia működését az előttünk lévő monitoron. Megjelenik egy lyoni utcakép, és egyetlen kattintásra 3D ponthalmazzá alakul. Ráközelítünk egy területre, és formát ölt egy fa pontokból álló képe.
Kulcsfontosságú információkat nyernek ki az adatokból: a fa magasságát, szélességét, átmérőjét, emellett megnézik, mennyire dús a fa lombkoronája, milyen színűek a levelei. A monitorozással kiderül, rendben nő-e az adott példány, vannak-e eltérések a többi, azonos körülmények között növekvő fához képest. Ezekből az adatokból következtetni lehet a fa egészségi állapotára. „A robotunk mesterséges intelligencia segítségével végzett munkája végén kidob egy listát, hogy itt van ez a huszonötezer fa, erre rá kellene néznie egy specialistának, mert valami probléma van. Egy ember manuálisan egy év alatt tízezer fát tud megvizsgálni. Mi naponta ötvenezret.” Szingapúr tavaly ősszel vette át a Greehill által kifejlesztett platformot, azóta az évi tízezer baleset és káresemény négyszázra csökkent.
A városoknak általában nincs elég információjuk arról, hogy faállományaiknak milyen, az ökoszisztéma szempontjából hasznos tulajdonságaik vannak, vagy hogy környezeti hatásuk mennyire marad el az optimálistól. A Greehill részletes térképeivel, modelljeivel és algoritmusaival a várostervezők hatékonyan tudják számszerűsíteni, elemezni, szimulálni és tervezni a faállománynak a városi életre gyakorolt hatását.
Kimutatják például, hogy egy adott fa egy bizonyos utcában mennyire csökkenti a hőmérsékletet egy forró nyári napon (ideális esetben egy fa általában hat–nyolc Celsius-fok enyhülést hoz), mennyi szálló finompor (pm 2,5-ös) elnyelésével mérsékeli a légszennyezést. De azt is képes szimulálni, hogy egy 85 kilométer per órás széllel járó viharban hány fa veszélyezteti az alatta állókat vagy a vezetékeket.
Szingapúr velük lett igazi zöld okosváros.
Gábor azt viszont nem hajlandó elárulni, hogy az előzetes vizsgálataik szerint Budapest 1,8 millió fája között hány ilyen veszélyes van, de tekintete nem túl bíztató. Meg is jegyzem, hogy akkor ugye jobban teszem, ha egy szelesebb napon inkább otthon maradok. Diplomatikusan nem reagál, a választ ezzel meg is kaptam.
Faster, faster, faster A Greehill tavaly nemzetközi színtéren is terjeszkedni kezdett. A budapesti központ mellett van irodájuk Szingapúron kívül Berlinben, San Franciscóban, most nyitnak egyet Párizsban is, illetve „turnéznak a világban”. Szakkiállításokon vesznek részt, tárgyalnak a feltérképezésről Brüsszellel, Barcelonával, Londonnal és Budapesttel is. „Magyarország lehet a világon az első olyan ország, ahol van teljesen digitalizált városi zöldfelület-menedzsment. Ezen vagyunk most.” Hozzáfűzi, hogy a kormányzati szektorral való tárgyalások mindig sokkal időigényesebbek az üzleti életben megszokottnál.
Gyula szerint sikereik egyik titka, hogy mivel 2017 óta ezzel foglalkoznak, két–három év előnyük van a városi zöldfelületeket feltérképező okosváros-technológiák viszonylag szűk területén. Ráadásul ez egy állandó bővülésre, növekedésre képes termék. A növekedést 2020 óta a fejlesztésért felelős Gajdi Ádám felügyeli. Az utóbbi két évben befektetőket is bevontak a világ számos tájáról. „Az első kör a covid idején volt, így nem is találkoztunk, azért fektettek be, hogy megismerjük egymást. Még üzleti tervünk sem volt. Csak a technológiánk és a víziónk arról, hogy mit érhetünk el vele. Egyetlen kérésük van csak a mai napig: faster, faster, faster!” A Greehill hetvenöt százalékos tulajdonrésze még mindig a két alapító kezében van.
A befektetők csoportját képviselő, szintén magyar származású Richard Gati nem árulta el, pontosan mennyit fektettek be a Greehillbe. Amikor Gábor először mutatta be neki a cég terveit, azonnal megtetszett neki az ötlet, hogy a korábban csak felelősséget és kötelezettséget jelentő faállomány egy város legértékesebb eszközévé válhat, ráadásul az általa festett vízió az okosvárossá válás természetalapú megközelítését kínálta.
„Ami a nap végén igazán meggyőzött, az a termék maga és a Greehill csapata. Eredményeik mérföldekkel megelőzték azt, amit egy ilyen fiatal cégtől vártam volna, embereik energikusak és elkötelezettek voltak egy igazán formabontó platform létrehozásában.” Richard Gati a várható nehézségek között Gáborhoz hasonlóan a B to G (Business to Government) folyamatok lassúságát említette. A befektetői bizalom példájának Gábor felhozza, hogy egyszer az egyik befektetőjük egy hét alatt teremtett elő több millió eurót. „Olyan csoport van mögöttünk, olyan bizalommal és támogatással, amit ezelőtt életemben nem tapasztaltam. Ez akkora szabadságot ad, hogy egyszerre tudunk szárnyalni Ázsiában, Európában és az Egyesült Államokban.” Gábor szeme csillog, és már megint angolul beszél.
