L assan húsz éve vagyok újságíró, a mostani a harmadik Csányi-interjú, aminek készítésében részt vettem. Az OTP-elnök nem ad gyakran interjút, az elmúlt harminc évben – amióta a bank első embere – mégis beégett a magyarok tudatába. Valójában ketten voltak ők. Demján és Csányi. A két nagy öreg. Még a szocializmusban kezdték, kiismerték annak működésmódját, de megértették a kapitalizmus nyelvét is, és régiós, akár európai szinten is észrevehető vagyont halmoztak fel.

Demján elment, Csányi egyedül maradt, ő ma a NER-rel együttműködő magyar milliárdosok közül az egyetlen, aki részben független a rendszertől. Ahogy az interjúban fogalmazott, megtartja magának azt a szabadságot, hogy azzal találkozzon, akivel akar. Ez nem egyenlő azzal, hogy ellenzéki lenne – távolról sem. Csupán annyit jelent, hogy Orbán Viktortól nem kap parancsokat. Kérések minden bizonnyal érkeznek hozzá.

Jó eséllyel másodszülött fia, Péter veszi át tőle a bank vezetését, de a végső döntést még nem hozta meg.

Milyen személyesen egy újságíróval? Leginkább megfontolt, válaszai előtt nem ritkán másodperceket gondolkozik, ilyenkor amúgy is mélyen arcába bújt szemei alig látszanak. Aztán szeret egy-egy poént is elereszteni, és időnként meglepő helyeken fogalmaz erősen, hogy utána visszatérjen a kicsit régimódi, de kiszámítható, végiggondolt mondatokhoz. Egyszóval: rutinos.

Mi derült ki számomra az interjúból? Csalódott az ellenzék teljesítményében, hasznosnak találta volna, ha nagyobb erőt tudnak felmutatni. Arra készül, hogy másodszülött fia, Péter veszi át tőle a bank vezetését, de a végső döntést még nem hozta meg. A kormánytól azt várná, hogy béküljön ki az Európai Unióval, és hatékonyabban használja fel az onnan érkező forrásokat. Erre – és ezt már én teszem hozzá – minden oka megvan, mert ha nem az EU finanszírozza a következő éveket, könnyen lehet, hogy Orbán Viktor az OTP-t is érintő különadókat vet majd ki.

Személyes vagy nem tényekre, inkább érzelmekre vonatkozó kérdésekre még mindig nem válaszol szívesen. Irodája kilenc év alatt – amióta először találkoztam vele – semmit sem változott, csak a könyvhalom lett magasabb az íróasztalán.
Az újság egy másik felében harminc olyan magyar fiatalt mutatunk be, akik azután születtek, hogy Csányi Sándor már beköltözött abba a sarokirodába. Azóta felnőttek és startupot alapítottak, színésznek, sportolónak álltak, vagy épp kamaszkoruk óta sört főznek, és közben pénzt keresnek. Fiatalok, akik messziről is jól látható teljesítményt nyújtanak.

A Legyél Jobb! mellékletben két modell osztja meg menekülésének történetét, és bemutatunk egy itthon szinte ismeretlen magyar pszichológust, Fónagy Pétert is, aki azt az Anna Freud-intézetet vezeti Londonban, ahova tinédzserkorában életmentő terápiára járt.

Közben valami készül is nálunk, ebben a lapban találjátok az utolsó, 103. Small&Sweet rovatot, amit mindig a magazin utolsó oldalára tettünk, jelen esetben a Legyél Jobb! melléklet elé.