Kérdezett: Fekete Emese
Belekérdezett: Galambos Márton

Négymillió OTP-részvénye van, év eleje óta huszonötmilliárd forinttal lett szegényebb. Számít?
Ha hiszik, ha nem, nem tartom számon sem a részvényeimet, sem azt, hogy éppen mennyit ér a vagyonom, a gazdagságnak ilyenfajta számbavétele nem érdekel. Nyilván jobban örülök, amikor fölfelé megy az árfolyam, mert túl azon, hogy az nagyobb értéket jelent, a bank sikerét is tükrözi, de aki részvénybe fektet, az hosszú távon gondolkodjon. Ha pedig tőzsdei cég vezetője, és annak a részvényeibe fektet, még inkább. És hát ahhoz képest, hogy hol tartottunk 2009 elején, még mindig magasan, nagyon magasan van az OTP-részvény árfolyama, és meggyőződésem, hogy visszakapaszkodunk, vagy meg is haladjuk azokat a szinteket, ahol az elmúlt években jártunk.

Milyen gyakran néz rá az árfolyamra?
Gyakran. Minden órában ránézek az OTP és a forint árfolyamára, de nem az érdekel elsősorban, hogy most éppen nyertem vagy veszítettem. A tendenciákat figyelem.

Hogy kezdi általában a napját? Van néhány adat vagy híroldal, amit a reggeli kávé mellett rutinszerűen megnéz? Forint, OTP, online lapok?
Én még a régi iskola híve vagyok, és elolvasom a nyomtatott sajtót is. Amikor beülök a kocsiba, oda van készítve öt-hat újság, meghatározott sorrendben, ezeket szeretem átnézni. A sporttal szoktam befejezni. Mire beérek, már be vannak kapcsolva a számítógépek, először megnézem az OTP-sajtószemlét, és kilenc körül ránézek, hogyan indul a tőzsde. Az online oldalak közül az összes jelentőset szoktam olvasni, de inkább estefelé, vagy amikor úton vagyok.

Azért is érdekel, hogy milyen sűrűn figyeli az OTP árfolyamát, mert az nemcsak a bankszektorról árulkodik, hanem az egész magyar gazdaságról és az egész országról. Amióta tőzsdén van, a legfontosabb lakmuszpapír Magyarországon. Ön is így látja? Miért van ez így?
Elég erős korreláció figyelhető meg a forint és az OTP árfolyama között, de ez nem egyedülálló. A bankszektor részvényei általában az adott gazdasággal együtt mozognak. Ha jól megy a gazdaságnak, akkor erős a deviza, általában erősek a bankok is, és fordítva. Minden probléma ezért először a bankszektor részvényein látszik meg, így volt ez 2008-ban is, amikor egy októberi este a forint és az OTP árfolyamának zuhanásával köszöntött be Magyarországon a válság.
Az nagyon zavaró, és leginkább itt, a részvényárfolyamnál vélem felfedezni, hogy a teljesítmény nemhogy másodlagos, hanem harmadlagos vagy negyedrendű kérdés. Az elsődleges az, hogy milyen az általános befektetői hangulat a világpiacon, ezen belül pedig éppen hogyan látják a bankszektort. Utána hogy mi a helyzet a fejlődő piacokon, ahová mi be vagyunk sorolva, erre jön rá az ország megítélése, és csak utána az OTP teljesítménye. Lehetünk mi nagyon jók, de ugyanolyan eredménnyel itt, adott esetben harminc–negyven százalékkal kevesebbet is érhet a részvényünk. Azzal, hogy tizenegy országban vagyunk jelen, és az egész régióban vezető szereplőnek számítunk, mára valamennyire oldani tudtuk ezt a problémát.

Harminc éve vezeti az OTP-t, azóta abszolút domináns pozícióban van a bankszektorban. Mikor volt a legnehezebb ezt megtartani?
Az elején nagyon nehéz volt az akkori kormányt rávenni, hogy a tőzsdei privatizációs utat válasszuk. Meggyőződésem, hogy a privatizációnak ez a módja hozzájárult ahhoz, hogy versenyképesek tudtunk maradni, mert így valóban önálló üzleti stratégiát tudtunk követni, és nem valahonnan máshonnan diktálták, hogyan kell viselkedni a magyar piacon, milyen termékekre van szükség, milyen fejlődési irányokat kövessünk. Ez volt az első nagyon nehéz helyzet.
De a domináns pozícióra mindig tört valaki, mindig voltak kihívóink. Emlékszem, amikor az ABN Amro megvette a Magyar Hitelbankot, meghirdették, hogy két év alatt lelépnek bennünket. Máskor meg mások hirdetik meg ugyanezt, mi meg tudomásul vesszük, és szépen dolgozgatunk tovább.

Azért tudtuk a verseny korai szakaszában stabilizálni a helyzetünket, mert mi voltunk az elsők a magyar piacon, akik korszerűsítettük az informatikai rendszerünket. Mire a többiek elkezdtek a 2000-es évek környékén a lakossággal foglalkozni, mi már korszerű szolgáltatást tudtunk nyújtani a lakosságnak, így nem volt okuk más bankhoz átmenni. Ha a többiek korábban kapcsolnak, és a 90-es évek közepén nem kényelmesednek bele a vállalati finanszírozásba, nagyon nehéz helyzetbe kerülhettünk volna.

Amikor az első vezérigazgatói napját kezdte 92 májusában, milyen személyes és stratégiai céljai voltak? Volt három–öt pont, amit nagyon meg akart valósítani?
Szerencsére az OTP nem volt ismeretlen előttem. Már 1980–83-ban minden hétfőn itt ültem a szomszéd szobában a vezetői értekezleten. (Csányi Sándor akkor a Pénzügyminisztériumban dolgozott, az OTP pedig a tárca által felügyelt állami bank volt – a szerk.) Fél kilencre érkeztem Szirmai elvtárshoz, az akkori vezérigazgatóhoz, és jött a pártközpont gazdaságpolitikai osztályáról Sóvágó Lajos is, még a névre is emlékszem. Öt–hat órás vezetői értekezleteket tartott az akkori menedzsment, így a termékszintig minden aktualitásról és tervről tudtam, és ismertem a vezetők zömét is. Úgy hagytam el annak idején a Pénzügyminisztériumot, amikor 83-ban átkerültem a Mezőgazdasági Minisztériumba, hogy az utolsó munkám az OTP átalakítási és fejlesztési tervének meghatározása volt, illetve a lakossági betétgyűjtés és hitelezés továbbfejlesztése témájában készült doktori disszertációmat is OTP-s tapasztalataim alapján írtam.
Nagyjából ez a terv is valósult meg a következő években, így nem értek nagy meglepetések, amikor 92-ben újra itt voltam, és átvettem a bank vezetését. Tehát a siker nem a kivételes képességekből következik, hanem abból, hogy korábban is jól ismertem az OTP-t, és tudtam, hogy mire kell odafigyelnünk. Már akkor is láttam, hogy hosszú távon az a bank lehet erős és stabil, amelyik jelentős részesedéssel bír a lakossági piacon, és korszerű szolgáltatást nyújt. Májusban érkeztem, és valamikor szeptemberben már ki is írtunk egy tendert az integrált számítástechnikai rendszerünkre.

Közben gőzerővel építettük a lakossági üzletágat, az OTP minden vállalathoz, ahova lehetett, kitelepült, és számlát nyitottunk a dolgozóknak. Akkor még lehetett százasával, ezresével ügyfeleket szerezni, ez kivételes lehetőség volt, amivel mások nem nagyon éltek. Utólag látszik, hogy nagyon jó döntés volt erre egy komoly programot indítani, és erőltetetten végigcsinálni. Így nagyjából elfoglaltuk a piacot, ez igazán döntő lépés volt.

Jó, hogy ilyen régi dolgokat is felhoz, mert van néhány ember, akihez kapcsolódik valamilyen kulcsmomentum a karrierjében, és akikkel egy ponton kívülről is látható konfliktusa támadt. Négyet hadd említsünk, elsőként Bokros Lajost. 1991-ben mindkettejük neve felmerült a Budapest Bank élén, ön akkor nem pályázott, ha úgy tetszik, elegánsan félreállt Bokros elől. Ő viszont 95-ben, mint pénzügyminiszter, előáll azzal, hogy válasszák szét az OTP elnöki és vezérigazgatói posztját. Nehéz ezt másképp értelmezni, mint hogy meg akarja gyengíteni a pozícióját. Ön addig mesterkedik, míg a Pénzügyminisztérium nem is szavazhat a közgyűlésen, így a javaslat elbukik. Később rögzítik, hogy az elnök-vezérigazgatót 75% + 1 szavazattal lehet csak leváltani, az ön függetlensége és pozíciója végképp megerősödik. Kibeszélték ezt valaha Bokros Lajossal?
Nem, de nagyon érdekes, hogy pont az elmúlt napokban jutott eszembe, hogy egyszer már fölhívom a Lajost. Több évtized távlatából hátha elárulja, hogy mi volt a célja, miért döntött akkor úgy, hogy ellenem támad.

Amikor bejelentették a sajtóban, hogy Bokros Lajos lesz a pénzügyminiszter, mindketten éppen Svájcból jöttünk haza. A repülőn beszélgettünk, és gyakorlatilag minden kérdésben egyetértettünk, és abban maradtunk, hogy támogatjuk is egymást. Aztán a privatizáció módja valamiért nem tetszett neki, pedig korábban ő hirdette meg, hogy nagy magyar bankot nem szabad külföldieknek eladni, hanem a tőzsdén kell privatizálni. Ennek a pálfordulásnak az okai máig homályosak előttem. Azt feltételezem, hogy valami volt az események mögött, mert ezek a változások nem maguktól szoktak kialakulni.

Ha azt kérdezik, hogy mikor volt különösen nehéz megőrizni a stabilitást, a függetlenséget, akkor 94 jut eszembe, amikor Soros György meg akarta venni az OTP-t. Akkor volt egy jelentősebb, hosszú hónapokig tartó bozótharc, hogy így mondjam.

De szívesen visszakanyarodok 91-ig, amikor felajánlották nekem a Budapest Bank vezetését. Minden elő volt készítve, a közgyűlést is meghirdették, csak nem szabályosan, ezért kértem, hogy hívjanak össze még egy közgyűlést, nem akartam, hogy nem szabályos körülmények között válasszanak meg. Csak közben Bokros Lajos bejelentkezett az állásra. Ő akkor az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsi tagja volt, ott eldöntötték, hogy megtendereztetik az állást, és ő is indul. Én éppen egy kéthetes angliai nyelvtanfolyamról jöttem haza, amikor mondták, hogy adjak be pályázatot. Én meg mondtam, hogy nem kívánok pályázni, nem az én ötletem volt a Budapest Bank vezetése, nekem ezt a kormány ajánlotta fel. Akkor legalább egy önéletrajzot adjak be, mondták, de azt is megtagadtam.

Itt van a páncélomban a levél másolata, pont most pakolgattam, amiben megírtam Antall Józsefnek, hogy lemondok erről a pozícióról, köszönöm szépen. És néhány mondat még volt benne, ami alapján azt gondoltam, hogy én a magyar államtól biztos, hogy soha többet nem kapok ajánlatot, legalábbis az Antall-kormány alatt. Ehhez képest egy év múlva felajánlották az OTP vezetését.

Időnként rendet rak a páncélszekrényében?
Nem fért már be papír, muszáj volt kicsit szortíroznom. Ez egy kis páncél, félreértés ne legyen, nem valami hatalmas páncélterem.

Ugorjunk pár évet: Spéder Zoltán. Erős ember volt, ha nem a legerősebb ön után az OTP-ben, egykori alelnök, jó viszonyban lehettek, az ötvenedik születésnapjára nem akármilyen ajándékot, egy helikoptert kapott tőle.
Ami aztán lezuhant, de szerencsére nem ültem rajta.

Ez tényleg szerencse. Mindenesetre Spéder hirtelen elhagyta a bankot, és egy időre a legnagyobb konkurense lett. Ő kezdte meg a takarékszövetkezeti szektor átalakítását, a ma már Mészáros Lőrinccel és embereivel végigvitt ellen-OTP, a Bankholding kiépítését.
De miért ellen-OTP? Miért nem, mondjuk, ellen-Erste?

Ez inkább hízelgő kifejezés, nem gondolja?
Hízelgő, nem hízelgő, azért a magyar piacon jó néhányan vagyunk, és tényleg nem tudom, mit jelent az ellen-OTP. Legyőzni méretben az OTP-t? Hatékonyságban? Vagy tönkretenni? Nem tudom pontosan, hogy mit értenek alatta.

A dominanciáját megtörni. Ahogy ön is mondta, a domináns pozícióra mindig törekedett valaki.
Hát, rajta!

Visszatérve Spéder Zoltánra, milyen kapcsolata van ma vele? Mikor beszéltek utoljára?
Az OTP-től nem nagyon szoktak ezen a szinten önként távozni, és Spéder Zoltán esetében sem ez történt. De azt hiszem, az ő távozásával erősödött a bank. Nagyon értelmes embernek tartom, dolgos is, de rettegtek tőle még az azonos szinten lévő vezetők is. Megpróbált közém és a menedzsment többi tagja közé beállni, hogy például csak rajta keresztül vagy az ő engedélyével informáljanak bizonyos javaslatokról. Egyfajta felszabadulásnak élte meg az itteni közösség, amikor elment.

Hogy ezek után, azon túl, hogy jó üzletet akart csinálni, volt benne egyfajta revánsvágy is, amikor ezt a Takarékbank–FHB-organizációt elkezdte összerakni, az lehet, de még akkor is rendszeresen beszéltünk. Aztán volt egy pont, amikor olyan útra tévedt, amiről azt gondoltam, hogy nem fér össze a barátsággal. Évek óta nincs vele kapcsolatom, 2016 óta nem beszélünk. Egyébként ő is hiányzik egy kicsit valahol. Olyan, amilyen, de sokat és jókat beszélgettünk.

Lázár János: Az egyetlen igazán fajsúlyos, ma is aktív politikai szereplő, akivel nyilvánosan odamondogattak egymásnak a 2010-es években, majd annak is nyoma lett a nyilvánosságban, hogy ki is békültek, és most együtt dolgoznak a nagy integrált agráregyetem fejlesztésén, mindketten a kuratórium tagjai. Itt úgy tűnik, konszolidálódott a kapcsolatuk. Ez így van?
Így van, bár én igazából egy percig sem vettem komolyan ezt a mások által háborúnak vagy csatának nevezett szóváltást. Csak néztem, hogyan keveredhetek olyan helyzetbe, hogy elkezdenek uzsorásozni meg polipozni. Ez nekem nem volt megrázó, neki akkor az volt a véleménye, feltehetően kapott inputokat, és ez a kép alakult ki benne.

Én nem szeretem a bosszúállást, a gyűlöletet, ha valamit ki lehet beszélni, akkor beszéljük ki. Lázár Jánossal leültünk, és a maga szempontjából logikusan el is magyarázta, hogy mit miért gondolt és mondott. Többször találkoztunk azóta is, mondhatom, most már tényleg barátok vagyunk.

Az igaz, hogy ön tette az első gesztust a kvázi kibeszélés vagy békülés irányába?
Hát, nem tudom, nem tartom kizártnak. Nem emlékszem pontosan, de valószínűleg így volt.

Nem tartom számon sem a részvényeimet, sem azt, hogy éppen mennyit ér a vagyonom.

A negyedik Bige László, és vele el is érkeztünk a mába. Húsz évvel ezelőtt, amikor az első gazdaglista megjelent Magyarországon (még nem a Forbesé, mert nem volt még a Forbes Magyarországon), Bigét vagyonosabbnak tartották, mint önt. Már rég nem ez a helyzet, nem is ez a lényeg, hanem hogy mély konfliktus van önök között. Bige László lépten-nyomon azt mondja, hogy minden őt érő támadás – versenyhivatali, büntető és környezetkárosítási ügyek – hátterében ön áll. Ez az ő narratívája. Ön hogy látja ezt a helyzetet?
Nem szívesen beszélek erről az emberről. Elsősorban újságolvasóként értesülök a viselt dolgairól, és ismét csak megerősíteni tudom, hogy amikbe belekeveredett, azokhoz nekem semmi közöm sincsen. A büntetőügyeit és az egyéb eljárásokat magának és az üzleti gyakorlatának köszönheti. Egy kivétel van, de az nem büntetőügy, hanem a versenyhivatali eljárás. (A GVH a KITE önfeljelentése nyomán 14 milliárd forintos rekordbírságot szabott ki nyolc vegyipari társaságra, ebből 11 milliárdot Bige cégének, a Nitrogénműveknek kell megfizetnie – a szerk.)

Ott mi tettük a bejelentést, miután feltártuk, hogy a KITE – még mielőtt megvásároltam volna ­– kartellezésben vett részt. A versenyszabályok olyanok, hogy aki elsőként és önként bejelent egy ilyen ügyet, mentesül a büntetés alól, úgyhogy mi új tulajdonosként megtettük a bejelentést. A lépésünk indokoltságát mindenképpen alátámasztja, hogy a Cargill, nagy amerikai tőzsdei vállalat, hosszú jogászi konzultációk után, szintén felvállalta, hogy részt vett a kartellezésben, és befizeti a bírságot. De ez egy normális üzleti dolog, ha bármelyik új cégemnél egy korábbi kartell nyomait látnám, bejelenteném, mert nem vállalnám azt a kockázatot, hogy más teszi meg, és nekem kell viselnem a korábbi tulajdonosok törvénysértéseinek következményeit.

Próbálok eléggé jogkövető lenni. Nem mondom, hogy néha nem lépem túl a sebességhatárt, de ennél nagyobb kihágásokat nem szoktam elkövetni.

Szokott vezetni?
Imádok vezetni, amikor nem kell rohanni, és nem vagyok fáradt. Szeretek bóklászni az utakon, bemenni kis falvakba, ha van időm nézelődni.

Beszéljünk önről, és már nem csak mint bankárról. Minek a hatására kezdte úgy érezni, hogy szűk a tér, hogy a bankszektoron túl a mezőgazdaság, az ingatlanpiac, a foci, a magánegészségügy is érdekli? Akár közvetlen befektetésekre vagy közvetett befolyásszerzésre gondolunk.
Mindig azt vallottam, most is azt mondom, ha valakinek jelentősebb vagyona van, azt diverzifikálnia kell. És azt is régóta mondom, húsz évre visszamenőleg megtalálható a nyilatkozataim között, hogy a következő évtizedek üzlete az egészségügy, az élelmiszeripar, agrárium, illetve a víz. Tehát én azért indultam el ezekbe az irányokba, mert azt gondoltam, hogy ugyanúgy fel fog értékelődni az élelmiszer, ahogy annak idején felértékelődött az olaj.

Az egészségügy is egyre fontosabb. Remélem, hogy előbb-utóbb rájön a magyar politika is, hogy a magánegészségügyet és az állami ellátást együtt kell erősíteni, nem egymás rovására, és akkor a Budai Egészségközponttal ott szeretnék lenni a legjobb és legnagyobb magánszolgáltatók között.

A médiában sohasem akart érdekeltségeket szerezni?
Ez időről időre felmerült. Annak idején Princz Gábor (a Postabank vezére – a szerk.) felépített egy erős médiaportfóliót, mi meg itt voltunk újság nélkül, de aztán rájöttem arra, hogy csak annak van értelme a médiába fektetni, akinek semmilyen más üzlete nincs. Akkor viszont lehet izgalmas, mert olyan felületet üzemeltethet, ahol az igazság van megírva. De ha vannak így-úgy kiszolgáltatott érdekeltségeid, óhatatlanul átgondolod, hogy vállalj-e rizikót egyes témák feldolgozásával, vagy sem.

Nyilván csak olyan újságot érdemes csinálni, ahol teljesen függetlenek az újságírók. Aztán mindig kiderül, hogy mégse annyira függetlenek, egyes cikkek valakinek az érdekeit szolgálják. Szóval, mindig arra jutottam, hogy nem fektetek médiába. Ha valamit el akarok mondani, megtaláljuk a módját, hogy elmondjuk, bár Magyarországon sajnos elég kevés a független, jó média. És vannak olyan tévék vagy online csatornák, amiktől az ember csak ideges lesz, annyira átsüt rajtuk, hogy hol szerkesztik.

Voltak ágazatok, amiket visszagondolva kár volt kihagyni? Lett volna jó belépési pont?
Az építőiparba sokkal korábban készültem belépni, mint a mai meghatározó szereplők, de ez a tervem nem nyerte el az akkori nagy szereplő tetszését, és udvariasságból ott visszaléptem. Ma már azt látom, hogy nem szabad udvariaskodni, mert az nem működik, hogy te tiszteled a másik érdekeit, mások meg nem tisztelik a tiédet.

Ki volt az akkori nagy szereplő?
Hát ki volt?

Simicska?
Vehettem volna egy céget, de előre jeleztem neki, és végül nem vettem meg.

Ezt olyan halkan mondja, hogy valószínűleg a diktafon se veszi.
Ez se a hangerőn múlik. Egyébként általában konfliktuskerülő vagyok.

Nehéz elképzelni.
Pedig így van, mindenben. Ez nem azt jelenti, hogy amikor aztán nincs más út, ne használnám a tartalékolt energiát.

Az elején csak kellett konfliktusokat vállalnia. Hatalmi pozícióban már lehet konfliktust kerülni, de feltörekvőként…
Az elején azért más volt. A K&H-ban voltam vezérhelyettes (a bankot akkor Országos Kereskedelmi és Hitelbanknak hívták, 89-től volt Csányi Sándor a vezérhelyettes – a szerk.), és amikor idekeveredtem vezérigazgatónak, mindenki hülyének nézett. Attila és Péter fiaim még gyerekek voltak, és szégyellték, hogy az OTP-hez jöttem dolgozni. Akkor azért ez volt a realitás, annyira nem vágyakozott ide senki.

Az első lépések kemények voltak. Emlékszem, az első hónap végén testületileg elmentünk Balatonszemesre, ahol 215 vezető kapott egy-egy borítékot – a felmondásával. Százötven vezető meg kapott egy másik borítékot a kinevezésével. Nem volt egyszerű, hiszen voltak közöttük olyanok, akiket régóta ismertem, de elfogadták. Egy volt, emlékszem, egy helyettes, aki azt mondta, hogy nem fogadja el. Biztos? – kérdeztem. Biztos – mondta. Akkor feljelentelek – válaszoltam. Elfogadta. (Nevet.)

Ennyit a konfliktuskerülésről.
Persze, ilyen kemény lépéseket olykor meg kell lépni. Inkább úgy értem a konfliktuskerülést, hogy nem provokálok másokat, és próbálom nem keresztezni mások útját, ha nem muszáj pont arra mennem. Inkább kitérek. De nem félek a konfliktustól. Tehát ha eljön az ideje, mindig ott vagyok, és képviselem az álláspontomat.

Valószínűleg ez kifizetődő, mert ahogy soroltuk a neveket, ők azért biztosan konfliktusosabb emberek, és kevésbé is maradtak pozícióban.
(Hosszú csönd.)

Ezt egy igennek vesszük majd a szövegben… Ide kapcsolódik, és nem véletlenül írtuk néhány éve egy publicisztikában (Forbes, 2015/11), hogy Csányi Sándor állam az államban. Annyira kibillenthetetlen szereplője a magyar üzleti szférának, mint senki más. Ön is így érzi?
Ezt nem nekem kell megítélni, de az igaz, hogy ugyanez jelent meg rólam néhány hónapja a német Handelsblattban. Én nem szeretem ezeket a jelzőket, mert mindenki kibillenthető, és mindenki helyettesíthető. Abban, hogy most is itt vagyok, a legnagyobb szerepe nyilván annak van, hogy az OTP hosszú ideje kiemelkedően teljesít. Ha nem így lenne, senki se menthetne meg. Másrészt az is benne van, hogy – ahogy mondtam – próbálok együttműködésre törekedni mindenkivel, és nem ellenségeskedésre meg veszekedésre fordítani az energiát és az időt.

És azt is jelentheti, hogy ön az egyetlen szereplője a magyar üzleti szférának, aki mondjuk Orbán Viktorra is befolyással tud bírni. Mikor próbált legutóbb élni ezzel a feltételezett befolyással, és milyen eredménnyel?
Hát, hogy befolyással tudok-e élni, azt nem tudom. Ha akarom, sok kérdésben meghallgatja a véleményemet. Őszintén szoktunk beszélgetni, tehát nem kell fontolgatnom, hogy most mit mondhatok, mit nem mondhatok, vagy miről nem beszélhetek. És elég okos ahhoz, hogy végiggondolja azokat a dolgokat, amik, nem csak tőlem, eljutnak hozzá. Ilyen értelemben van befolyásom. De úgy nincs, hogy azt mondhatnám, Viktor, légy szíves, akkor ez így legyen. Ilyen szerintem Magyarországon senkinek sincs.

Milyen sűrűn beszélnek?
Rendszeresen szoktunk beszélni, de az utóbbi hetek elég sűrűek voltak, egy ideje most éppen nem találkoztunk. Igaz, az se vagyok, aki állandóan kopogtat. Gyakran inkább megvárom, hogy ő hívjon fel.

Önmagában a stabilitást, ami a kormányzati ciklusokat illeti, mennyire tartja értéknek?
A jó kormányzás a fontos. Ugyanaz az összetételű kormány is képes más-más időszakban különböző performanszokat előadni.

A magyar gazdaságpolitika elmúlt harminc évét hogyan tenné mérlegre? Hol tart ma Magyarország, vagy hol tarthatna?
Tarthatnánk előrébb. Ha harminc évet nézünk, ebben minden kormánynak megvan a maga szerepe, kezdettől sok hiba volt. Meggyőződésem, hogy elhibázott volt az Antall-kormány idejében a privatizáció, nagyon sok olyan céget adtunk el, amit csak a piacszerzés kedvéért vásároltak meg. Erre példa az élelmiszeripar, amit más országokban, például Lengyelországban sokkal előrelátóbban privatizáltak.

De nem mindig használtuk fel jól az uniós forrásokat sem. Megint a lengyel és a magyar agrárium közötti különbséget hoznám fel példának, ami abból adódik, hogy mi a csatlakozás előtti időkben inkább a veszteség finanszírozására fordítottuk az EU-s forrásokat, a lengyelek meg inkább a technológiafejlesztésre vagy fajtakorszerűsítésre.

Másik visszatérő hiba a felelőtlen költségvetési gazdálkodás, ami az elmúlt időszakokban néhányszor jellemezte az országot, és szintén hosszú távú károkat okozott. A helyreigazítások mindig sokkal többe kerültek, és fájdalmasabbak voltak, mintha a kormányok felelősen gazdálkodtak volna.
Ami meg a mostani helyzetet illeti, megpróbálnám helyrehozni az Európai Unióval a kapcsolatot. Nagy szüksége van Magyarországnak ezekre a forrásokra, amik jelenleg elakadni látszanak.

Az euróról hogy gondolkozik? Be kellett volna, be lehetett volna vezetni?
Szerintem az nem baj, hogy még nincs eurónk. Előbb-utóbb kell, hogy legyen, de egyetértek azokkal, függetlenül attól, hogy liberális vagy konzervatív közgazdászok, akik azt mondják, hogy meg kell választani az alkalmas pillanatot, hogy mikor lépünk be az eurózónába, és ez nem volt itt az elmúlt időszakban. Ehhez erősebb és főleg hatékonyabb, termelékenyebb gazdaságra lenne szükségünk.

Reális, hogy elérjük valaha?
Ha a most kezdődő hétéves ciklusban rendelkezésre álló EU-s forrásokat jól tudjuk felhasználni, akkor reális.

Számít rá, hogy most hatékonyabban tudjuk felhasználni a pénzeket, mint eddig?
Csak tanulunk minden hibából, nem?

Nem úgy tűnik. Most a kormány arra kapott felhatalmazást, hogy folytassa, amit eddig csinált, nincs nyomás arra, hogy valami korrekció történjen.
A választás arról szólt, hogy volt két alakulat, és abból az emberek ezt tartották jobbnak. És azt gondolom, hogy talán így is van. Persze, van kifogásom az elmúlt időszak kormányzásával szemben, de jobban aggódnék most ebben a helyzetben, ha a mai ellenzék kormányozna. Miközben meggyőződésem, hogy szükség lenne egy erős, valahol a középbal oldalon elhelyezkedő, szociáldemokrata típusú ellenzékre. Ami itt összejött az elmúlt időszakban, az nem lehet hatékony. Amikor a szélsőjobbtól a liberálisokig mindent tartalmaz egy formáció, akkor hogy lehet hatékony, elvek mentén felvázolt és végigvitt gazdaságpolitikát várni? Szegény az az ország, amelyiknek még egy erős ellenzéke sincs.

Mennyire volt tudatos, pontosabban mennyire szánta a nyilvánosságnak azt a fotót, ami a főpolgármesterrel és többek között Hernádi Zsolttal készült tavaly ősszel?
Nem demonstrációnak szántam. Karácsony Gergelyt régóta ismerem, a főváros az egyik legnagyobb ügyfele az OTP-nek. Ez az összejövetel (a Budapest Global nevű szervezet megalakulása – a szerk.) azt szolgálta, hogy hogyan tudjuk vonzóbbá tenni Budapestet, hogy hazajöjjenek a fiatalok, itt telepedjenek meg vállalkozások, hogy milyen szolgáltatásokat kell fejleszteni, köztük pénzügyi szolgáltatásokat is. Tudtam, van annak kockázata, hogy milyen interpretációt kap ez a találkozó, de ha meghívnak az egyik legnagyobb ügyfelünk rendezvényére, nem tehetem meg, hogy nem megyek el. Mások ebből többet olvastak ki, nyilván azért is, mert felfokozott idegállapot volt a választások előtt. Márki-Zay Péterrel kétszer is találkoztam, mindkétszer az ő kérésére, és ez nem azt jelenti, hogy az ellenzék mellé állok, vagy demonstrálok mellettük, de szerintem normális párbeszédet kell folytatni mindenkivel.

A párbeszédre való nyitottságért nem kap kritikát a kormánytól, a Fidesztől, a politikától?
Nem. Illetve ez a karácsonyos kép volt az első, amiért a sajtóban láttam kritikát. De ha fideszes lenne a budapesti önkormányzat vezetője, és nem fideszes a kormány, akkor is találkoznék a főpolgármesterrel. Ezt a fajta függetlenséget, hogy találkozhassak bárkivel, meg kívánom tartani. Nyilván nem találkozok vállalhatatlan emberekkel.

Visszatérve az OTP-re. Az elmúlt harminc év arról is szólt, hogy egy szocialista örökséget cipelő állami bank tőzsdén jegyzett, magyar központú regionális multivá nőtt, és az egyetlen bank, ahol egyszerre van páternoszter és szuperszámítógép. Hogyan éli meg a technológiai fejlődést? A hétköznapok szintjén hogy változott a munkanapja, amióta az OTP-t vezeti?
Nem vagyok nagy technikai szakember, de a digi­talizáció az én életemet is átalakította. Az a leghátrányosabb, hogy nem tudok úgy lefeküdni, hogy nem nézem át az e-maileket. Arra is rászoktam, hogy az autóban, vagy ha épp van öt perc szabadidőm, akkor ránézek a telefonomra, és amit tudok, rögtön intézem. Ilyen szempontból eléggé felgyorsította a napjaimat a technológia, már az a része, amit én használok. És hát rengeteg elemzést szoktam olvasni, tablet és okostelefon nélkül már ez sem menne.

De azt sem jelenti, hogy amiatt, hogy a fiam, nem lehet az utódom.

A Zoom-megbeszélésekre mennyire szokott rá? Úgy hallottuk, a home office-t nagyon nem pártolja, és annyira nem is jött divatba az OTP-ben.
Sokkal jobban divatba jött, mint szeretném. Kimondottan ellene vagyok a nagyarányú home office-nak, de a Zoomot és a Teamset folyton használom, a covid első évében szerintem napi kilenc–tíz órát biztosan ezeken dolgoztam. És ma is gyakran előfordul, mert bár szerintem jobb a személyes találkozó, vannak esetek, amikor tényleg fölösleges, hogy különböző helyekről többen idejöjjenek egy egyórás meetingre.

Másik változás, hogy amit korábban telefonon intéztem, néha azt is kérem, hogy csináljuk Zoomon, mert hasznos közben látnom a másik felet – az arc gyakran elárul olyasmit, amit a hang nem.

• 11 ország
• 16,3 millió ügyfél
• ~1500 bankfiók
• 37 846 alkalmazott
• 496,9 Mrd Ft csoportszintű nyereség (2021)
• 51% leánybankok hozzájárulása a konszolidált eredményhez

Szóba hozta már a fiát, Pétert. Tavaly óta vezérhelyettes, sőt igazgatósági tag is, ami egyfelől a fiatalítást mutatja, de ő az egyetlen ilyen magas szinten, aki ebben a korosztályban képviselteti magát. Nem volt más tehetséges ember az elmúlt harminc évben, akit így ki lehetett volna emelni?
Az OTP tágabb menedzsmentjében sok a fiatal vezető, ötven alatt van az átlagéletkor. Most vonul vissza az egyik vezérigazgató-helyettesünk, és a helyét egy negyvenöt éves, régóta itt dolgozó kolléga fogja átvenni, aki a topmenedzsmentben is tovább javítja ezt az arányt. Rajtam kívül Wolf László az egyetlen, akinek öt–tíz éven belül esedékes a nyugdíj, de róla senkinek sem az jut az eszébe, hogy idős lenne. Nem úgy mozog egyelőre, hol itt tűnik fel, hol ott, követhetetlen. (Nevet.)

Az OTP vezetőtestületei továbbra is nagyon konzervatívnak tűnnek, ötvenes–hatvanas férfiemberek vezetik a bankot, egy-egy nő van az igazgatóságban és a felügyelő bizottságban, a legfelső vezetésben egy sincs.
Nem érzem, hogy konzervatívak lennénk. Női ügyekben tényleg le vagyunk maradva, de ez nem ­kulturális kérdés. Eddig így alakult, és idővel javulni fognak az arányok. A magyar ügyvezető igazgatók között és a leánybankok vezetőségeiben már szép számmal vannak nő kollégáink, és sok a fiatal vezető is. Az OTP működési modellje nagy hangsúlyt fektet a fiatal menedzserek tanulására. A hatásköreimet szinte teljes egészében bizottságokra delegáltam, nálunk olyan nincs, hogy például bizonyos összegek felett vagy bizonyos beruházásokról én döntök. Direkt olyan a döntési folyamat, hogy még kísértést se érezhessek, hogy valamilyen ügyet megállítsak, vagy valamilyen ügybe beleszóljak.

Nálam egyetlen olyan hatáskör van, amiben csak én dönthetek: a vezérigazgató-helyettesek és a legnagyobb leányvállalatok vezetőinek kinevezése vagy felmentése – a többi feladatomat meg tudom osztani a kollégáimmal, ha úgy adódik, hogy ez szükséges. Ügyvezető igazgatóink nagyon nagy befolyással és felelősséggel bírnak, jól is teljesítenek, és meg is vannak becsülve. És – még egyszer – elég tudatosan alakítjuk a tágabb vezetőség korösszetételét, lassan már csak én lógok ki a sorból.

És itt mennyire egyenes az út? Csányi Péternek fogják hívni az OTP következő vezérigazgatóját?
Most három-négy embert látok a bankban, akit alkalmasnak tartanék a pótlásomra, de egyelőre nem tervezem leadni az operatív vezetést, és nem érzek ilyen nyomást a részvényesek vagy a munkatársak felől sem. Persze, nem leszek itt az idők végezetéig, van is egy utódlási céldátum a fejemben. Mindez a vezérigazgatóságot illeti, az elnöki pozíció egy másik téma, ott hosszabb időre tervezek. (Az áprilisi közgyűlés 2026 áprilisáig meghosszabbította Csányi Sándor elnöki tisztségét – a szerk.)

Hogy ne kerüljem meg a kérdést: Péternek megvannak a legjobb nemzetközi iskolái, nyugat-európai bankoknál és egy nagy nemzetközi tanácsadó cégnél szerzett több mint tíz éven keresztül megfelelő gyakorlatot. Nyilván ez is az oka, hogy amikor hat évvel ezelőtt ide került ügyvezető igazgatónak, nem kaptam egyetlen negatív kommentárt sem a részvényesektől, sem a nyilvánosságtól. Azon a vezetői tapasztalatszerzési folyamaton, amiről az előbb beszéltem, ő is keresztülmegy, mint mindenki más.

A három-négy alkalmas emberben Péter benne van?
Álszentség lenne azt mondani, hogy nincs benne. De amikor idejött ügyvezető igazgatónak, teljesen egyértelműen megmondtam: ne számítson rá, hogy ez egyenes út. Nincs előle elzárva, de nem arról van szó, hogy biztosan az következik.

Erről szoktak beszélni otthon?
Soha. Mind a ketten elég sokat dolgozunk bent ahhoz, hogy amikor otthon találkozunk, megkíméljük egymást és a családot a munkahelyi témáktól. Péter vezeti az OTP digitális divízióját, ami az egyik legnehezebb feladat, hiszen a legélesebb verseny ezen a területen folyik, nemcsak a bankok, hanem minden szolgáltató között. Eddig jól teljesít, az elmúlt öt évben felgyorsultak a fejlesztések, gyökeresen megváltozott a bank fejlesztési módszertana és kultúrája, szerintem a digitális megoldásaink nemcsak a magyar mezőny előtt járnak, hanem Európa élvonalába tartoznak, és közben kibővült a digitálisan értékesített termékek köre, a volumenük pedig megsokszorozódott.

Ha feltételezzük, hogy Péter az egyik legalkalmasabb jelölt, nincs annak kockázata, hogy pont a fia legyen az utódja? Ez olyan, mintha családi vállalkozást építene az OTP-ből, nehezen képzelhető el, hogy egy nyugat-európai országban, az ország legnagyobb bankjában apáról fiúra szálljon a vezetés.
Mondok egyet, ahol apáról a lányára szállt, sőt négy generáció óta ugyanaz a család adja az első számú vezetőt: Spanyolország legnagyobb és a világ egyik legsikeresebb bankja, a Santander. Elég jó példa?

Példának jó, de Magyarországon ennek a lehetősége még csak most merült fel, így jogosan vetődik fel a fenti kérdés sokakban.
Abszolút nem így látom, és nem is értem a felvetést. Az a tény, hogy a fiam, nem predesztinálja arra, hogy ő legyen az utódom. De azt sem jelenti, hogy amiatt, hogy a fiam, nem lehet az utódom. Az elmúlt harminc évben mindig a bank érdekeit tartottam szem előtt a döntéseimnél, és ebben az ügyben is az általam legjobbnak vélt megoldást fogom javasolni az igazgatóságnak, amikor eljön az ideje. Ha nem igazolódik be a következő időszakban, hogy ő a legalkalmasabb rá, akkor nem ő lesz a vezérigazgató, hanem más.

Mint kihívóra, és nem csak a bankszektorban, kire figyel mostanában leginkább?
Az Amazon és Google-féle big techekre figyelünk, akiknek nagy pénzügyi forgalmuk is van, mert ezeknek a pénzintézeti piacra lépése érdekes lehet. Ahogy minden szolgáltatóra, például a telekom cégekre is érdemes odafigyelni, akik nagyon sok ügyféllel tartanak kapcsolatot. Ha teljes körű banki szolgáltatást nem is kínálnak, de ha egy-egy pénzügyi szolgáltatást felvesznek a palettájukra, az nyilván csökkenti a mi részesedésünket.

Érdekes, hogy olyan emblematikus ismert magyar szereplőket nem sorol, mint az Amazonhoz képest nyilvánvalóan eltörpülő Mészáros Lőrinc-féle Bankholding.
Minden hazai és külföldi szereplőre odafigyelünk, akiktől tanulni lehet, akik új technológiákkal vagy termékekkel állnak elő. De, hogy mondjam, aki hátra nézeget, és egyelőre ők mögöttünk vannak, az veszít a tempóból. Mi inkább előre nézünk.

Jellinek Dániel? Dinamikusan terjeszkedő, friss üzleti szereplő, nem egyértelműen az ön pályáján mozog, de egyre közelebb, az agráriumban, az élelmiszeriparban is vannak már érdekeltségei.
Az agrárium azért is jó befektetési terület, mert ott mindenki a saját földjén dolgozik, és nem taposunk egymás lábára, sokkal kevesebb az összetűzés lehetősége. Az élelmiszeriparban egy kicsit már könnyebben ütköznek az érdekek, de itt sem zavarjuk egymást, sőt bankként támogatjuk őt is, hiszen sikeres vállalkozó. Nem tekintjük versenytársnak.

úgy nincs, hogy azt mondhatnám, Viktor, légy szíves, akkor ez így legyen.

Olyan szempontból sem, hogy neki a kiskereskedelemből is sikerült egy szeletet megszereznie? Ön régóta építi a termőföldtől az asztalig nyúló élelmiszeripari vertikumot a Bonafarm képében, Jellinek épp most vásárolta be magát a horvát Fortenovába, Délkelet-Európa legnagyobb élelmiszer-kereskedő és -termelő vállalatába, amiben kiskereskedelmi lánc is van. És egyébként Jellineknek az itthoni Auchanban is van érdekeltsége. A Bonafarmhoz is jól passzolna egy kiskereskedelmi lánc, nem?
Egy élelmiszergyártónak az a legfontosabb feladata, hogy nagy hatékonysággal állítson elő jó minőségű és egészséges termékeket. Ha az értékláncát ki tudja egészíteni egy erős, regionális jelenléttel is rendelkező kiskereskedelmi lánccal, annak lehet hozzáadott értéke. Ami minket illet, nálunk nagyon sok jelentős beruházás van folyamatban, a Picknél új szalámiüzemet, a Hungeritnél új baromfivágóhidat építünk, és lassan elkezdődik a Budai Egészségközpont új kórházának építése is. Ezek a beruházások eléggé lekötik az erőforrásainkat.

Az ukrajnai háború híreit nyilván napi szinten követi, üzletileg is érzékeny terület, az ukrán leánybank az OTP csoport egyik legnyereségesebb érdekeltsége volt tavaly, és az orosz OTP is nagyon szépen fejlődött a háború előtt. Mitől tart jobban: hogy a háború elhúzódik, és az orosz–ukrán befektetéseket akár le kell írni, vagy hogy Magyarország rosszul kezeli a helyzetet, elszigetelődik, és a forint, illetve a magyar eszközök, ideértve az OTP-t tartósabban leértékelődnek?
Mindkét ország gazdasága nagyon nehéz helyzetben van, és ez jó darabig így is marad. Az OTP leánybankjai állják a sarat, a menedzsmentek a lehető legjobban alkalmazkodnak ezekhez a példátlan körülményekhez. Azt hiszem, hogy az önmagában óriási teljesítmény, hogy működünk, ráadásul eredményesen. Ukrajnában a fiókjaink 75–80 százaléka folyamatosan nyitva van, aktívak vagyunk, hitelezünk, főleg a mezőgazdaságban, nőtt az online forgalmunk, a betétek volumene is, és nem romlott drasztikusan a hitelminőség se.

És vannak egészen meglepő, megható esetek is. Egy hölgy például azzal jött be az egyik fiókba, hogy a férje számlájáról szokták törleszteni a hitelt, de most fogságba esett, és szeretnének továbbra is törleszteni, csak ő nem fér hozzá a számlához, mi a megoldás.

A helyzet természetesen az orosz gazdaságot is megviseli, és a mi pozíciónk is különösen nehéz, mert nagy a nyomás rajtunk, hogy hagyjuk el a piacot. Szerintem nem nehéz belátni, hogy a kihelyezett hiteleket, a befektetett tőkét, a tízezer munkatársunkat, az infrastruktúránkat és az ügyfeleket nem lehet csak úgy, egyik napról a másikra otthagyni. Ha kapnánk egy értelmezhető vételi ajánlatot, megfontolnánk a rendezett kivonulást.

A korábbi krízisek tapasztalatai alapján azt mondom, hogy nem kell kapkodni. Van likviditásunk, van elég tőkénk arra is, hogy egy potenciális nagyobb veszteséget tudjunk belőle finanszírozni, kollegáink kiválóak, ki fogjuk ülni ezt az időszakot. A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy Kelet-Ukrajnában be kell zárni a fiókokat, ahogy a Krímben is be kellett zárni. A háború után pedig biztos, hogy Ukrajna jelentős nemzetközi segélyt fog kapni, és megindul az újjáépítés, amiben mi is részt fogunk venni. Bízom benne, hogy lesznek ott még jó éveink.

Nem számít egy évig vagy évekig elhúzódó háborúra?
Arra nem számítok. Mindkét ország a teherbíró képessége határán van, ennek így vagy úgy lassan el kell dőlnie. Hetek, hónapok kérdése inkább. Persze, nem vagyok se katonai szakértő, se politikus, ez inkább megérzés, amit abból szűrök le, amit ukrán és orosz barátaimmal beszélgetek.

Segíti bármennyire a tisztánlátását, hogy személyesen is ismeri Putyint? (Az orosz elnök volt a Nemzetközi Cselgáncsszövetség tiszteletbeli elnöke, míg a háború miatt lemondatták, Csányi Sándor a tiszteletbeli alelnök.)
Nem segíti, mert nem kommunikálok vele.

Kinek a részéről van nyomás, hogy otthagyják Oroszországot? Az ukrán menedzsment vagy a dolgozók részéről?
A politika részéről. Törvénnyel szankcionálják azokat a vállalatokat, akik Oroszországban is jelen vannak, és ez lehet, hogy többlet adóterhet ró ránk. De meg fogjuk oldani. Nem mondhatok ennél többet, de dolgozunk a megoldáson.

Extra adók itthon is a levegőben lógnak. A minap üzent is a kormánynak, hogy reméli, bölcsek lesznek, és nem vetnek ki újabb banki különadókat. Ha nem a szektorális külön­adókhoz nyúlnak, mi máshoz tudnak? Mi lenne az ön javaslata?
Először is ki kellene egyezni az unióval, ez jelentősen csökkentené a költségvetési konszolidáció pénzügyi terheit. Bízom benne, hogy lesznek EU-s források, és úgy használjuk fel őket, hogy jobban segítsék a gazdaság növekedését. Aztán nyilván nemcsak szektorális adókat lehet emelni, hanem jobban teríteni is lehet terheket. Ha például megnézzük a bankszektort, csak 2010 és 2021 között speciálisan ránk kivetett adók és díjak formájában a profitunk többszörösét fizettük be a költségvetésbe.

Nyilvánvalóan szükség lenne a költségvetési kiadások, azon belül az állami beruházások csökkentésére is. Ez sokat segítene abban, hogy az elmúlt időszakban drasztikusan megemelkedett építőipari költségek visszaálljanak egy észszerű szintre, és akkor megnőnének a magántőke-beruházások. Ez segítené a növekedést, ami tovább javítaná a költségvetés helyzetét.

A nagy kérdés az, hogy azokat az úgynevezett egyszeri beavatkozásokat, mint a rezsi-, kamat-, élelmiszerár-plafont, hogyan lehet kivezetni. Az ilyen intézkedések, ha tartósan fennmaradnak, szerintem elhibázottak. Erre a magyar gazdaság történetében már volt számos példa. A szociális kérdéseket nem közvetlen gazdasági beavatkozásokkal, hanem szociális politikával kell kezelni. Az ilyen beavatkozások általában úgy alakulnak, mint a hógolyó a hegyoldalon. Elindul kicsiben, aztán lavina lesz belőle. Ezeknek az intézkedéseknek is nagy a társadalmi költségük, és azt a nap végén mindig az adófizetők állják.