Néha Besenyő Pista bácsinak is feladja a leckét az abszurd közélet, a háború pedig még Laár Andrást is ki tudja zökkenteni a nyugalmából. Interjú választás utáni szélsőséges érzelmekről, Bhutánról, háttérhatalomról, humorról és a Galla Miklós-szexshow-ról.
Három nappal vagyunk a választások után, az egész társadalom végletek közt csapong. Sokan teljes letargiában vannak, mások meg nemcsak triumfálnak, de még ki is röhögik azokat, akik nagyon szomorúak. Hogyan érzi magát egy ilyen közegben egy buddhista tanító? Nekem nincs különbség. Én mindig így mozogtam a közegben. Sohasem éreztem magamat a mainstream részének. Azt, hogy mások hogyan vélekednek, azt én félreteszem.
Ki lehet ebből vonni magad? Még ha nem is foglalkozol vele, akkor is ott a feszültség, amit mindenki más teremt. No, hát én nem hagyom, hogy a hangulatomat mások ennyire befolyásolják. Mert meggyőződésem, hogy ez a kettészakítottság teljesen természetellenes. Nekem van egy jobb és egy bal kezem, én meg középen vagyok. A két kezem nem egymás letépésére törekszik, hanem ha valamit megfogok, akkor a másik kezem segít.
Már nagyon régen kifejtettem egy politikusnak is, hogy az rendben van, hogy hétköznapi, gyakorlati szinten ők ellentétes álláspontot képviselnek, de kell keresni egy olyan magasabb szempontot, ahol mind a kettőnek az igazsága látszik, és azt a magasabb szempontot kell irányadóvá tenni. Erre mondta azt nekem az akkor még híres politikus, hogy ilyen pont nincs. Képes egy politikus kijelenteni, hogy nincsen az a szemléleti pont, ahonnan a másik oldallal ki lehet egyezni. Hát innentől nincs mit mondani.
L assan húsz éve vagyok újságíró, a mostani a harmadik Csányi-interjú, aminek készítésében részt vettem. Az OTP-elnök nem ad gyakran interjút, az elmúlt harminc évben – amióta a bank első embere – mégis beégett a magyarok tudatába. Valójában ketten voltak ők. Demján és Csányi. A két nagy öreg. Még a szocializmusban kezdték, kiismerték annak működésmódját, de megértették a kapitalizmus nyelvét is, és régiós, akár […]
L assan húsz éve vagyok újságíró, a mostani a harmadik Csányi-interjú, aminek készítésében részt vettem. Az OTP-elnök nem ad gyakran interjút, az elmúlt harminc évben – amióta a bank első embere – mégis beégett a magyarok tudatába. Valójában ketten voltak ők. Demján és Csányi. A két nagy öreg. Még a szocializmusban kezdték, kiismerték annak működésmódját, de megértették a kapitalizmus nyelvét is, és régiós, akár európai szinten is észrevehető vagyont halmoztak fel.
Demján elment, Csányi egyedül maradt, ő ma a NER-rel együttműködő magyar milliárdosok közül az egyetlen, aki részben független a rendszertől. Ahogy az interjúban fogalmazott, megtartja magának azt a szabadságot, hogy azzal találkozzon, akivel akar. Ez nem egyenlő azzal, hogy ellenzéki lenne – távolról sem. Csupán annyit jelent, hogy Orbán Viktortól nem kap parancsokat. Kérések minden bizonnyal érkeznek hozzá.
Jó eséllyel másodszülött fia, Péter veszi át tőle a bank vezetését, de a végső döntést még nem hozta meg.
Milyen személyesen egy újságíróval? Leginkább megfontolt, válaszai előtt nem ritkán másodperceket gondolkozik, ilyenkor amúgy is mélyen arcába bújt szemei alig látszanak. Aztán szeret egy-egy poént is elereszteni, és időnként meglepő helyeken fogalmaz erősen, hogy utána visszatérjen a kicsit régimódi, de kiszámítható, végiggondolt mondatokhoz. Egyszóval: rutinos.
Mi derült ki számomra az interjúból? Csalódott az ellenzék teljesítményében, hasznosnak találta volna, ha nagyobb erőt tudnak felmutatni. Arra készül, hogy másodszülött fia, Péter veszi át tőle a bank vezetését, de a végső döntést még nem hozta meg. A kormánytól azt várná, hogy béküljön ki az Európai Unióval, és hatékonyabban használja fel az onnan érkező forrásokat. Erre – és ezt már én teszem hozzá – minden oka megvan, mert ha nem az EU finanszírozza a következő éveket, könnyen lehet, hogy Orbán Viktor az OTP-t is érintő különadókat vet majd ki.
Személyes vagy nem tényekre, inkább érzelmekre vonatkozó kérdésekre még mindig nem válaszol szívesen. Irodája kilenc év alatt – amióta először találkoztam vele – semmit sem változott, csak a könyvhalom lett magasabb az íróasztalán. Az újság egy másik felében harminc olyan magyar fiatalt mutatunk be, akik azután születtek, hogy Csányi Sándor már beköltözött abba a sarokirodába. Azóta felnőttek és startupot alapítottak, színésznek, sportolónak álltak, vagy épp kamaszkoruk óta sört főznek, és közben pénzt keresnek. Fiatalok, akik messziről is jól látható teljesítményt nyújtanak.
A Legyél Jobb! mellékletben két modell osztja meg menekülésének történetét, és bemutatunk egy itthon szinte ismeretlen magyar pszichológust, Fónagy Pétert is, aki azt az Anna Freud-intézetet vezeti Londonban, ahova tinédzserkorában életmentő terápiára járt.
Közben valami készül is nálunk, ebben a lapban találjátok az utolsó, 103. Small&Sweet rovatot, amit mindig a magazin utolsó oldalára tettünk, jelen esetben a Legyél Jobb! melléklet elé.
Az internet hőskorában induló online cégek, a magyar vállalkozási kultúrát is alakító pionírok és a New York-i tőzsdére igyekvő élstartupok is vannak első Forbes Cloud 50 összeállításunkban. A Forbes.hu-n összegyűjtöttük a felhőből az ötven legfontosabb – és legérdekesebb – magyar magáncéget, íme közülük néhány.
Magyarország valaha legmagasabbra értékelt étterme, az Onyx átalakulóban van, és bárhova tart, még nem ért oda. Ez se nem titok, se nem baj, viszont rajta maradt egy minden ízében tökéletes este ígéretének árcímkéje.
Erős kijelentéssel indít a vagyonról Nyúl Sándor: „A vagyonnak jelentős hozama van, ha jól kezelik; ez nem csak forintot, dollárt, eurót jelent, hanem erőt, hatalmat is. Sok álmot, tervet meg lehet valósítani, a legkiválóbb szolgáltatásokat megvenni, jó esetben lehet a családi harmónia segítője is. De mi ez az unokák öleléséhez képest?”
Másfél évtizede nem volt ekkora az egy évvel ezelőtti árakhoz viszonyított infláció, mint most márciusban. Mondhatnád erre: kösz, Sherlock, én is érzem! De akkor is, hol csúsztak így félre a dolgok? Te megrágtad már magadban, hova jutottunk a covid kezdete óta?
Szaladunk a világban, egyre kevesebb időt szentelve mentális egészségünkre, önismeretünkre és az elmélyülésre, pedig a telefont nem csak a pörgésaddikció kielégítéséért, hanem a megnyugvásért is lehet nyomkodni. Este pedig nagy levegőt venni, és írni egy kicsit – magunkról, kapcsolatainkról és a nagyvilágról. Három-három naplót és alkalmazást ajánlunk, hogy „fejlődj, fókuszt találj és feltöltődj”. Vagy ilyesmi.
