Néha Besenyő Pista bácsinak is feladja a leckét az abszurd közélet, a háború pedig még Laár Andrást is ki tudja zökkenteni a nyugalmából. Interjú választás utáni szélsőséges érzelmekről, Bhutánról, háttérhatalomról, humorról és a Galla Miklós-szexshow-ról.
Három nappal vagyunk a választások után, az egész társadalom végletek közt csapong. Sokan teljes letargiában vannak, mások meg nemcsak triumfálnak, de még ki is röhögik azokat, akik nagyon szomorúak. Hogyan érzi magát egy ilyen közegben egy buddhista tanító? Nekem nincs különbség. Én mindig így mozogtam a közegben. Sohasem éreztem magamat a mainstream részének. Azt, hogy mások hogyan vélekednek, azt én félreteszem.
Ki lehet ebből vonni magad? Még ha nem is foglalkozol vele, akkor is ott a feszültség, amit mindenki más teremt. No, hát én nem hagyom, hogy a hangulatomat mások ennyire befolyásolják. Mert meggyőződésem, hogy ez a kettészakítottság teljesen természetellenes. Nekem van egy jobb és egy bal kezem, én meg középen vagyok. A két kezem nem egymás letépésére törekszik, hanem ha valamit megfogok, akkor a másik kezem segít.
Már nagyon régen kifejtettem egy politikusnak is, hogy az rendben van, hogy hétköznapi, gyakorlati szinten ők ellentétes álláspontot képviselnek, de kell keresni egy olyan magasabb szempontot, ahol mind a kettőnek az igazsága látszik, és azt a magasabb szempontot kell irányadóvá tenni. Erre mondta azt nekem az akkor még híres politikus, hogy ilyen pont nincs. Képes egy politikus kijelenteni, hogy nincsen az a szemléleti pont, ahonnan a másik oldallal ki lehet egyezni. Hát innentől nincs mit mondani.
„Ukrajnából megmenekült, nem menekült” – határozza meg magát Eszter Prudnikova. Nagy, fekete hátizsákkal ballag mellettem a fotózásra. A hátizsákról kiderül, hogy a férjéé. Oleg ezt nem vitte magával a háborúba. A stúdióban előkerülnek belőle Eszter fotózásra hozott ruhái. „Kicsit gyűröttek, ezek inkább hétköznapi szettek, ennyi fért a bőröndbe, amikor eljöttünk Csernyihivből” – veszi elő a […]
„Ukrajnából megmenekült, nem menekült” – határozza meg magát Eszter Prudnikova. Nagy, fekete hátizsákkal ballag mellettem a fotózásra. A hátizsákról kiderül, hogy a férjéé. Oleg ezt nem vitte magával a háborúba. A stúdióban előkerülnek belőle Eszter fotózásra hozott ruhái. „Kicsit gyűröttek, ezek inkább hétköznapi szettek, ennyi fért a bőröndbe, amikor eljöttünk Csernyihivből” – veszi elő a tényleg vasalásérett felsőket és nadrágokat.
Ugyan vállfára akasztják őket a többi ruha közé, Eszter nem ezekben áll kamera elé, másik interjú- és fotóalanyunk, Kafiya Said Mahdi ajánl fel neki egy piros szettet az övéiből. Kafiya nyolc éve, Szomáliából menekült Magyarországra. Mindössze tizennégy éves volt, amikor édesanyja egy kényszerházasság helyett jobb jövőt szánt neki, és elindította az ismeretlenbe. Tíz éve nem látta a családját, és nem tudja, találkoznak-e még valaha.
Nagy, fekete hátizsákkal ballag mellettem, a fotózásra tartunk. A hátizsákról kiderül, hogy a háborúban harcoló férjéé.
Eszter és Kafiya kalandos történetét is elhoztuk ebben a mellékletben, és még egy menekült, Fónagy Péter tanulságos sztoriját is. Ő is fiatalon, tizenöt évesen lett menekült Angliában az 1960-as évek végén, és bár mostanra világszerte elismert gyermekpszichológus, nem túlzás, hogy kamaszkorában majdnem belehalt abba a változásba, ami elé a családja állította. Ma azt a gyermekközpontot vezeti, ahol neki is segítettek, és úgy tűnik, ez az állandóság adja meg neki azt a stabilitást, aminek köszönhetően az ő hátizsákja már nem a hátán utazik, hanem üresen pihen egy sarokban, Londonban.
Kovalik Natasa viszont éppen egy váltással találta meg az útját: évekig sminkelt világsztárokat, amikor egyszer csak megszólalt benne valami. Ez vitte vissza gyermekkori hobbijához, a lovakhoz. Kidolgozott egy módszert, és elmeséli, hogyan érzik meg a lovak, mi zajlik bennünk.
Akinek a tavaszi madárcsicsergés nem elég a relaxációhoz, azoknak szuper appokat és journalokat gyűjtöttünk az elmélyüléshez, aki pedig buddhista szemüvegen át nézne rá a világ szennyére – lásd háború és politika –, annak Laár Andrással készült interjúnkat ajánlom. Laár elmeséli, hogyan kezeli a kettészakítottságot, miért nem hagyja, hogy hangulatát mások befolyásolják, és miért röhög az újabb és újabb kütyükön. A háború persze őt is kibillenti a nyugodtságából. „Nincs igazságtalanabb dolog – mondja Laár –, mint hogy fiatal, huszonéves embereket bevisznek, és lelövetik őket. Ráadásul a háború nem is azoké, akik megvívják!” És ezzel valószínűleg Eszter is egyetért.
Telt házzal mentünk a március végi Forbes Women’s Summiton. Jó volt látni, hogy két nehéz eseményes év után milyen energiák szabadultak fel a társalgó részen. És a színpadon is. Tudósításaink a Forbes.hu-ról.
Az internet hőskorában induló online cégek, a magyar vállalkozási kultúrát is alakító pionírok és a New York-i tőzsdére igyekvő élstartupok is vannak első Forbes Cloud 50 összeállításunkban. A Forbes.hu-n összegyűjtöttük a felhőből az ötven legfontosabb – és legérdekesebb – magyar magáncéget, íme közülük néhány.
Aknay Csaba és Kotschy Gábor, avagy az Orbital Strangers a mostanival 103 lapszám óta a magazin állandó fotósai. Áprilisban megnyílt harmadik önálló kiállításuk, a Kincső. A páros kommentárja a szubjektív fotósorozathoz.
A britek legőrültebb autómárkáját 2013-ban egy orosz oligarcha fiától vette meg az Electronic Arts videojáték-fejlesztő egyik volt vezére, aki azóta garantáltan rádöbbent, hogy modern autók piacra dobásához nem elég a jó szoftver. A legendás TVR kacskaringós múltja és új ígérete.
Atipikus fejlődésű gyerekeknek fejlesztett kódolni tanító, ingyenes játékot a Skool: az átlagos videójátékokkal szemben itt nem hal meg a főhős, és időnyomás sincs.
