Aknay Csaba és Kotschy Gábor, avagy az Orbital Strangers a mostanival 103 lapszám óta a magazin állandó fotósai. Áprilisban megnyílt harmadik önálló kiállításuk, a Kincső. A páros kommentárja a szubjektív fotósorozathoz.
Fotó és szöveg: Orbital Strangers
Kincsőt két éve ismertük meg egy filmforgatáson. Csendes, elmélkedő magánya, mint utóbb kiderült, nem csupán az aktuális szerepe volt. Önazonossága megragadta fantáziánkat, élettörténetét megismerve kezdtük el érlelni ennek az anyagnak a gondolatát. Balról jobbra: Aknay Csaba, Orbital Strangers; Blénesi Kincső, a kiállítás ihletője és modellje; Kopin Katalin, a kiállítás kurátora; Kotschy Gábor, Orbital Strangers Fotó: Deim Gábor
Az anyag készítése közben szándékosan és gyökeresen szakítottunk a tradicionális Erdély-ábrázolásokkal. A helyszínek itt díszletek csupán, így emeltük el az anyag értelmezési körét az explicit Erdély–Budapest-relációban bejárt útról.
Amikor úgy döntött, hogy otthont vált, pontosan tisztában volt vele, hogy múltját, kapcsolatait, a hátrahagyott tájat csak egy másik hely és egy másik élet tükrében tudja igazán megismerni és megérteni. A megértés és megismerés iránti vágy óhatatlanul magában hordozza a mintázatok keresését. Ezeknek a mintázatoknak a képpárportrékon való ábrázolása a sorozat legfőbb feladata.
Kincső peer to peer roadmovie-ja egy olyan belső utazás, ahol a végpontok között látszólag csupán légüres tér van. Kincső egyszerre van lélekben Gyergyón és Budapesten. Bár a képi ábrázolás erre a két helyszínre korlátozódik, a képek közötti vákuumot rengeteg történelmi, kulturális, társadalmi és infrastrukturális tényező tölti ki. Ezek határozták meg Kincső útját új otthonáig, amelynek felfedezése egyben önmaga felfedezése is.
Kincső nem passzív modellje a fotósorozatnak, mint ahogy mi sem csupán megfigyelők vagyunk. Hármónk alkotói együttműködése inkább írható le többdimenziós kirakós játékként, mintsem horizontális vagy vertikális modell-művész viszonyként.
Hol? Vajda Múzeum – Szentendre, Hunyadi utca 1. Mikor? Június 5-ig, csütörtöktől vasárnapig, 10 és 18 óra között.
„Ukrajnából megmenekült, nem menekült” – határozza meg magát Eszter Prudnikova. Nagy, fekete hátizsákkal ballag mellettem a fotózásra. A hátizsákról kiderül, hogy a férjéé. Oleg ezt nem vitte magával a háborúba. A stúdióban előkerülnek belőle Eszter fotózásra hozott ruhái. „Kicsit gyűröttek, ezek inkább hétköznapi szettek, ennyi fért a bőröndbe, amikor eljöttünk Csernyihivből” – veszi elő a […]
„Ukrajnából megmenekült, nem menekült” – határozza meg magát Eszter Prudnikova. Nagy, fekete hátizsákkal ballag mellettem a fotózásra. A hátizsákról kiderül, hogy a férjéé. Oleg ezt nem vitte magával a háborúba. A stúdióban előkerülnek belőle Eszter fotózásra hozott ruhái. „Kicsit gyűröttek, ezek inkább hétköznapi szettek, ennyi fért a bőröndbe, amikor eljöttünk Csernyihivből” – veszi elő a tényleg vasalásérett felsőket és nadrágokat.
Ugyan vállfára akasztják őket a többi ruha közé, Eszter nem ezekben áll kamera elé, másik interjú- és fotóalanyunk, Kafiya Said Mahdi ajánl fel neki egy piros szettet az övéiből. Kafiya nyolc éve, Szomáliából menekült Magyarországra. Mindössze tizennégy éves volt, amikor édesanyja egy kényszerházasság helyett jobb jövőt szánt neki, és elindította az ismeretlenbe. Tíz éve nem látta a családját, és nem tudja, találkoznak-e még valaha.
Nagy, fekete hátizsákkal ballag mellettem, a fotózásra tartunk. A hátizsákról kiderül, hogy a háborúban harcoló férjéé.
Eszter és Kafiya kalandos történetét is elhoztuk ebben a mellékletben, és még egy menekült, Fónagy Péter tanulságos sztoriját is. Ő is fiatalon, tizenöt évesen lett menekült Angliában az 1960-as évek végén, és bár mostanra világszerte elismert gyermekpszichológus, nem túlzás, hogy kamaszkorában majdnem belehalt abba a változásba, ami elé a családja állította. Ma azt a gyermekközpontot vezeti, ahol neki is segítettek, és úgy tűnik, ez az állandóság adja meg neki azt a stabilitást, aminek köszönhetően az ő hátizsákja már nem a hátán utazik, hanem üresen pihen egy sarokban, Londonban.
Kovalik Natasa viszont éppen egy váltással találta meg az útját: évekig sminkelt világsztárokat, amikor egyszer csak megszólalt benne valami. Ez vitte vissza gyermekkori hobbijához, a lovakhoz. Kidolgozott egy módszert, és elmeséli, hogyan érzik meg a lovak, mi zajlik bennünk.
Akinek a tavaszi madárcsicsergés nem elég a relaxációhoz, azoknak szuper appokat és journalokat gyűjtöttünk az elmélyüléshez, aki pedig buddhista szemüvegen át nézne rá a világ szennyére – lásd háború és politika –, annak Laár Andrással készült interjúnkat ajánlom. Laár elmeséli, hogyan kezeli a kettészakítottságot, miért nem hagyja, hogy hangulatát mások befolyásolják, és miért röhög az újabb és újabb kütyükön. A háború persze őt is kibillenti a nyugodtságából. „Nincs igazságtalanabb dolog – mondja Laár –, mint hogy fiatal, huszonéves embereket bevisznek, és lelövetik őket. Ráadásul a háború nem is azoké, akik megvívják!” És ezzel valószínűleg Eszter is egyetért.
A Vivetech nagyvállalatoknak és országos intézményeknek nyújt kockázataikat kezelő, hatékonyságukat növelő megoldásokat, a magyar cég azonban most emelni készül a tétet. A tőzsdére készülő vállalat kisebb ügyfeleknek is fejleszt izgalmas termékeket és szolgáltatásokat, mi több a nemzetközi terjeszkedést illetően is komoly tervei vannak.
Másfél évtizede nem volt ekkora az egy évvel ezelőtti árakhoz viszonyított infláció, mint most márciusban. Mondhatnád erre: kösz, Sherlock, én is érzem! De akkor is, hol csúsztak így félre a dolgok? Te megrágtad már magadban, hova jutottunk a covid kezdete óta?
Fónagy Péter tizenöt évesen, menekültként érkezett Londonba, és nem túloz, amikor azt mondja, a pszichoterápia mentette meg az életét. A nehéz indulás után Peter Fonagy néven generációjának egyik legelismertebb gyermekpszichológusa, a mentalizáció fogalmának megalkotásával pedig a kötődéselmélet úttörője lett. Életének a hála lett a vezérelve, és ma is név szerint sorolja osztálytársait a budapesti Trefort Gimnáziumból.
Telt házzal mentünk a március végi Forbes Women’s Summiton. Jó volt látni, hogy két nehéz eseményes év után milyen energiák szabadultak fel a társalgó részen. És a színpadon is. Tudósításaink a Forbes.hu-ról.
Nem is kávézó, inkább közösségi hely – időnként mindenki beszélget mindenkivel, és a Forbes több munkatársának is kedvelt találkozóhelye lett az Ó utcai
Coffee Cat. Törzsvendégből avanzsált főnökké Domokos Gábor is.