Három nappal vagyunk a választások után, az egész társadalom végletek közt csapong. Sokan teljes letargiában vannak, mások meg nemcsak triumfálnak, de még ki is röhögik azokat, akik nagyon szomorúak. Hogyan érzi magát egy ilyen közegben egy buddhista tanító?
Nekem nincs különbség. Én mindig így mozogtam a közegben. Sohasem éreztem magamat a mainstream részének. Azt, hogy mások hogyan vélekednek, azt én félreteszem.

Ki lehet ebből vonni magad? Még ha nem is foglalkozol vele, akkor is ott a feszültség, amit mindenki más teremt.
No, hát én nem hagyom, hogy a hangulatomat mások ennyire befolyásolják. Mert meggyőződésem, hogy ez a kettészakítottság teljesen természetellenes. Nekem van egy jobb és egy bal kezem, én meg középen vagyok. A két kezem nem egymás letépésére törekszik, hanem ha valamit megfogok, akkor a másik kezem segít.

Már nagyon régen kifejtettem egy politikusnak is, hogy az rendben van, hogy hétköznapi, gyakorlati szinten ők ellentétes álláspontot képviselnek, de kell keresni egy olyan magasabb szempontot, ahol mind a kettőnek az igazsága látszik, és azt a magasabb szempontot kell irányadóvá tenni. Erre mondta azt nekem az akkor még híres politikus, hogy ilyen pont nincs. Képes egy politikus kijelenteni, hogy nincsen az a szemléleti pont, ahonnan a másik oldallal ki lehet egyezni. Hát innentől nincs mit mondani.

Olyan nagy jelentőséget tulajdonítunk a frusztrációinknak, mintha valami örökké tartó dolog lenne, holott minden jön, aztán elmúlik.

Rendben, politikusaink nem erkölcsi világítótornyok. Viszont mi választjuk meg őket. Végeredményben nem mi vagyunk a hülyék?
Persze, a hülyeséggel nem tudsz mit csinálni. De kérdés, hogy hol tanítják meg bárkinek ma azokat a tudati technikákat, amikkel az egyén ki tudja vonni magát a globalizációból? A független gondolkodás képességét. Az emberek alá vannak vetve a mindenfelől ömlő propagandának, és csak az a kérdés, kinek van lehetősége a dolgait szimpatikusabban képviselni.

De senkit sem lehet hírek olvasására kényszeríteni. Meg arra sem, hogy menjen tüntetni. Ez nagy kérdés, mert szerintem sehol sem tanítják meg az embereknek az önálló gondolkodás képességét, a független, tiszta átlátás képességét. Nyilván itt a tájékoztatásnak és a médiának is van felelőssége.

Gyakran hozod fel jó példának Bhutánt, hogy ott nem engedik csak úgy betörni a modernitást, egy csomó dolog tilos vagy tilos volt, ami nekünk a mindennapjaink részét képezi. De ha egy európainak azt mondanád, hogy nem tévézhet vagy dohányozhat kedvére, aligha fogadná örömmel, még ha egyébként jót is tenne neki.
A buddhizmus egy napi szellemi gyakorlatrendszer is. Aki például fölkel reggel, és rögtön csinál egy légzésfigyelő gyakorlatot kapásból nyugodtabb lesz. Bhutánban megfogták a dőzsölő, hedonista életmódot. És az emberek mégis nyugodtak, derűsek, mert elvégzik például a szellemi gyakorlataikat.

Hol van ennek kultusza Nyugaton? Sehol. Ezért az emberek frusztráltak, idegesek. Fölkelnek, rögtön isszák a kávéjukat, megnézik a híreket, és máris rossz a kedvük. Állandóan panaszkodnak. Tessék megnézni! Azt lehet mondani, hogy az emberek most bármelyik oldalon is állnak, igazából nem elégedettek az életükkel, mert mindig érzékelnek valami hiányt vagy igazságtalanságot. Pedig a szabadság nem jön feltétlenül kívülről. Az életed végén az anyagi javak sem érnek már semmit.

A háború nem azoké,akik megvívják
A buddhizmus vagy Besenyő Pista bácsi segít jobban, hogy megbirkózz a frusztrációiddal? Nekem Besenyő Pista bácsi mindig egy kicsit terápiás figurának tűnt. A L’art pour l’art-ot is démonszínháznak nevezted.
Az biztos, hogy ha tudunk valamin nevetni, az már nem akkora szörnyű rém. És az ember a maga bajával is megteheti, hogy kineveti. És milyen érdekes, hogy múlandó az élet, és a bajok is múlnak. Olyan nagy jelentőséget tulajdonítunk az épp aktuális frusztrációinknak, mintha valami örökké tartó dolog lenne, holott minden jön, aztán elmúlik.

Tehát már eleve, ha az ember nem is csinál semmit, csak nézi, hogy mi van, látszik, hogy a dolgok elmúlnak. Még a kétségbeejtő helyzetbe sem kell akkora energiát rakni, hogy elkeseredjünk, mivel szépen elmúlik, átalakul. Állandóan ilyen hullámzásban vagyunk.

Most nagyon nyugodtan beszélsz, de hallgattam veled egy nemrég készült podcastot, amiben nagyon indulatos voltál amikor szóba került a háború. Miért tudott ennyire kizökkenteni?
Hiába hajózok én nyugodtan, a hullámok azért dobálnak rendesen. Ennél igazságtalanabb dolgot, hogy fiatal, huszonéves embereket bevisznek, és lelövetik őket, elképzelni sem tudok. Ez borzasztó, ráadásul nem is azoké a háború, akik megvívják. Hát persze, hogy fölháborít. Eleve eldönthetetlen, hogy kinek van igaza a háborúban. Mert mindenkinek van igaza. Putyin is nagyon jól meg tudja mondani, hogy miért akar háborúzni, és a Zelenszkij is megmondja, hogy miért védekezik, és miért nem hagyja el az országot. Békének kellene lennie.

Jogos, de nincs ebben kétszínűség? Látjuk, hogy ki az agresszor, és ki a szenvedések okozója.
Szerintem nem lehet kiválasztani, melyik a jó oldal. Nem lehet, mert nem látszik, mi van a szövevények mögött. Azt én nem tudom, hol van az az ember, aki ezt kitalálta, hogy ezt tényleg így kell csinálni. De minden mögött van valami még. A háborút nem indokolják azok az igazságok, amelyek mentén kitörnek.

Ez kicsit összeesküvés-elméletesen hangzott. Nem tartasz attól, hogy alufólia-sisakosnak bélyegeznek?
Nem. Csak nem gondolod, hogy ezek mögött nincs valaki? Mondjuk a nem létező háttérhatalom?

Boldogságpótlékok
Végül azonban mégis azt látjuk, hogy háború van a szomszédban, és jogosan ijedünk meg. Egyéni szinten mit kezdjünk a helyzettel?
Legyünk hálásak, hogy élhetünk. Látjuk, hogy a biztonság milyen könnyen szertefoszlik, egy pillanat alatt szétrakétázzák valakinek az otthonát. Becsüljük meg, amiben élünk, és próbáljuk szeretni egymást. Háború is csak a gyűlölet miatt lehet. Anélkül háború sincs. Tessék megérteni, hogy nálunk sincs jobb- meg baloldali nép, akiknek ki kell egymást nyírniuk.

Évekkel ezelőtt egy interjúban azt mondtad, tele van a magyar közélet hülyeséggel, de egyben ez a megvilágosodás táptalaja, mert a hülyeségből lehet tanulni. Most is így látod?
Igen.

Ezt hét éve mondtad. Azóta lényegesen rosszabb lett a helyzet.
Kétségtelen, hogy lefelé tartó spirálban vagyunk. Ez világjelenség. Amit az emberi civilizáció produkál, az a legaggasztóbb. A föld kizsigerelése, az emberek rabszolgasorba taszítása, az egyre súlyosabb materializmus. Kezdettől röhögök, hogy jönnek az új mobilok, a legújabbakat már össze is lehet hajtani. De kit érdekel? Ezek csak boldogságpótlékok. Ebből látszik, hogy az egész emberiség tudatilag zuhan bele egy értelmetlen materialista marhaságba.

A másik meg az, hogy az összes elv devalválódott. A kereszténység, mint valami etikai bástya, százszor bizonyította, hogy nem lehet belekapaszkodni, mert már senki sem tudja, mit kell érteni alatta. A belátás és a szeretet elveit kell követni, de abban a percben, hogy valakinek hatalma lesz, azzal vissza is fog élni. Ez a portásszindróma.

Az mit jelent?
A portásnak egyetlen hatalma van: odaadja-e a kulcsot, vagy nem. Ez az ő egyetlen jelentősége, és élni akar, ezért visszaél vele. Már ilyen pitiáner szinten is visszaélnek az emberek a hatalmukkal. Mert egy ilyen szemléletbe zsugorítják őket bele.

A nagyvonalúság hiányzik leginkább belőlünk?
Az is. De leginkább a józan ész. Velejéig kicsinyes, amit a társadalom most nekünk felkínál. A legkisebb ügy elintézéséhez is százféle papír kell, mindent bonyolítanak. A rendszer végén meg ott ülnek azok a figurák, akik a saját pozíciójukban próbálnak fontosak lenni.

A háborúról viccesen beszélni nem lehet. Az emberi hülyeségről viszont igen.

Bödőcs más
A South Park alkotói Donald Trump megválasztása után panaszkodtak, hogy ennél abszurdabb dolgot nem könnyű kitalálniuk, ezért a sorozatot is nehezebb készíteni. Besenyő Pista bácsinak okoz nehézséget az abszurditásba hajló valóság?
Hogyne. A háborúról viccesen beszélni nem lehet, a szenvedésről sem. Az emberi hülyeségről viszont igen. Amikor az ember a saját stupiditását teszi pellengérre. Ugye, a Besenyő is mindig maga válik nevetségessé a szövegei révén, mert látszik, hogy mennyire nem érti, amit mond. A közélet is tele van ilyen emberekkel, akik hülyeséget hordanak össze. Rájuk ismerünk. Ezek emberi esendőségek, amikből nem lesz hiány a jövőben sem. Besenyő egyébként sosem politizált. Meg én se.

Direkten talán nem, de ott van például a döbrögis monológ. Elég egyértelmű utalások vannak benne a hazai viszonyokra.
Évek óta nem adom elő, mert már annyira nyilvánvaló. Így kesernyés politikai humorrá változik, ahelyett, hogy vicces legyen.

Bödőcs nem lett kevésbé vicces attól, hogy beleállt a politikai humorba. Sőt.
Bödőcs egy másik ember. Ő karikírozza a politikusokat, én meg nem. De ez csak ennyi. És mellém nem is áll be egyik oldal se igazán, ahogy én sem. Most kaptam Karinthy-gyűrűt. Közben 2006-ban meg Lovagkeresztet is adtak. Igazából nem panaszkodhatom, volt minden irányból részem elismerésben. De fontosabb, hogy a közönség és Besenyő viszonya nem tört meg sohasem. Most is mond olyan dolgokat, amiken röhögnek.

Galla szexshow-ja
Ha már Karinthy-gyűrű. Mit gondolsz, Galla Miklós akarta ezt a gyűrűt? Vagy az egész hajcihő a meztelenkedéssel együtt csak egy performansz része, amivel magára akarja irányítani a figyelmet?
Persze, hogy akarta. Ez a levelezésünkből kiderült. Amit viszont a kormányfőnek meg az államfőnek küldött levéllel csinált, az jellemtelenség. Mert letagadta a meztelenkedését.

Csalódás neked, amit most csinál?
Amit most csinál, az nem humor. Az Amszterdamba meg a Reeper­bahnra (a hamburgi piros lámpás negyed – a szerk.) való. Joga van új műfajt teremteni, de ez nem humor, hanem a Galla Miklós-szexshow. Szégyen, hogy idáig lemegy. Mindig voltak bogarai, nehéz figura volt, de emlékszem, már 1987-ben megbeszéltük, hogy gatyát letolni a színpadon nem vicces. Volt egy pálfordulása, megváltoztatta a humorról a véleményét. Ezzel én nem tudok együtt rezegni.

Szerinted tehát még csak elborult humornak sem lehet nevezni, amit csinál?
Azt én nem tudom jónak gondolni, hogy kiáll, és mint ahogy mondja, még fel is húzza a bőrt a makkján, hogy a szép gömbölyű makkját mutogassa. Jaj, Istenem, nehéz ügy… Mert közben negyven évig olyan érdemei voltak, amik alapján jogosan kapott Karinthy-gyűrűt. A L’art pour l’art sem született volna meg nélküle, ha akkoriban nem rángat bele, hogy önálló estet csináljak. Ezért örökké hálás leszek a Mikinek.