A Szállás.hu-ból már sikeres online vállalkozást építettek, de kiszámíthatóbb üzletet kerestek. Dorcsinecz József (a fotón balra) és Varga Zoltán (jobbra) nem mozdultak ki az online térből, de a szállásfoglalást babaholmikra cserélték, majd jól kibővítették a termékpalettát a Pepita.hu-n.
Ezerkétszáz milliárd forint. Ekkorára nőtt a magyar online kereskedelmi piac forgalma 2022-re. Az már szinte kocsmai okoskodásnak is kínos, hogy a koronavírus-járvány hatalmas lökést hozott, és hogy sokkal többeknek lett szinte napi rutin neten rendelni. Míg a járvány előtt évente átlagosan tíz–tizenkétszer rendeltek a magyarok online, ez a szám mára húszra nőtt, Budapesten és környékén pedig harmincöt–negyven körül van.
Vannak, akik különösen jó ütemben kapták el a trendet. A Pepita.hu 2019 második felében indult el, eleinte baba- és gyerekárukkal kereskedett, ma már hétszázezer terméket lehet az online piacteréről megrendelni robotporszívótól kutyaházig. A növekedésnek csak az szabhat határt, ha nem tud a fokozódó kereslettel lépést tartani.
Vidd a puskám Az egész egy egyetemi vizsga előtt megosztott puskával kezdődött. „Mindketten mentünk vizsgázni. Zolinak egy puskája volt, de azt kölcsönadta nekem, anélkül, hogy barátok lettünk volna. Úgy volt vele, még ráér, hogy neki sikerüljön a vizsgája, nekem viszont már sürgős volt” – mondja barátságuk indulásáról Dorcsinecz József. Ő és Varga Zoltán mint a Szállás.hu alapítói szerepeltek már egy cégsztorinkban. Akkor, 2015 decemberében fogadalommal zárták a cikket. Azt mondták, a Szállás.hu-t együtt alapították, legyen bármennyi vitájuk, nem fognak elválni az útjaik, együtt is hagyják majd ott a céget, és a következő vállalkozásukba is közösen vágnak bele.
Nem is kávézó, inkább közösségi hely – időnként mindenki beszélget mindenkivel, és a Forbes több munkatársának is kedvelt találkozóhelye lett az Ó utcai
Coffee Cat. Törzsvendégből avanzsált főnökké Domokos Gábor is.
Tizenkét éve volt már a Malév utaskísérője Domokos Gábor, és éppen belefáradt a hektikus munkabeosztásba, amikor 2010-ben, egy tavaszi napon régi barátja, Bodolai Zsuzsa, a Coffee Cat tulajdonosa felvetette neki: miért nem viszi tovább ő a kávézót? Gábor és Zsuzsa az ezredforduló környékéről, egy berlini baráti társaságból ismerték egymást, Zsuzsa ott volt építész, Gábor pedig akkoriban, még mint közgázos egyetemista, sok időt töltött a német fővárosban.
A Coffee Catet (a név ellenére nincsenek macskák) Berlinből hazatérve, 2004 márciusában nyitotta meg Zsuzsa, eredetileg egy sarokkal beljebb, egy régi bérház aljában, amit aztán lebontottak, és a helyén épült fel a Hard Rock Hotel. A kávézó 2010. szeptember 1-jén a Nagymező utca túloldalára költözött. Gábor már a régi helyen, szinte kezdettől törzsvendég volt, és gyakran beugrott a pult mögé kávét főzni, ha a tulajdonosnak akadt egy kis elintéznivalója. Nem csoda, hogy Zsuzsa – aki éppen akkor fáradt bele a kávézózásba, amikor ő a repülésbe – egyszerre rá gondolt. Az ajánlat után Gábor kért egy kis gondolkodási időt, ám mindössze pár órával később már igent is mondott. „Mivel szakszervezetis is voltam a Malévnál, kellett azért néhány hónap, hogy kilépjek. Emlékszem, az utolsó utam Athénba vezetett 2010 novemberében.”
Az első nagyjából két évben egyedül vitte a körülbelül harminc négyzetméteres kis üzletet. Ma már hárman dolgoznak nála, napi váltásban. Az alkalmazottak a covid alatt is megtarthatták a munkájukat, a kisebb kényszerű bércsökkentést munkaadójuk azzal igyekezett kompenzálni, hogy alkalmanként ebédet főzött nekik.
Hetente párszor besegít Gábor nyugdíjas édesapja is, beszerez, pakol, beszélget az ott ücsörgőkkel – egyébként ő is hosszú éven át malévos volt, csakúgy, mint a nagymama, aki alapítója is volt az egykori nemzeti légitársaságnak. Bár Gábor a legtöbb napon ma is tíz–tizenkét órát dolgozik – a nyolcórai nyitás előtt beszerez és szendvicseket készít, a délután négyes zárás után árut rendel, és takarít –, már megteheti, hogy néha csak beszélget a vendégekkel, míg kollégái kiszolgálnak. A törzsközönség tagjai pedig annyira ismerik egymást, hogy gyakran látni, amint átülnek a másik asztalához, mindenki mindenkivel szóba elegyedik. Sokan járnak ide az Operaházból (amíg zajlott a felújítás, a Jókai utcai próbateremből), meg a környékbeli színházakból is. A vendégeknek csak a fele turista, de 2020-ban így is veszteségbe sodorta a céget, hogy kevesebb külföldi érkezett.
A kávé egy bécsi pörkölőből jön, a sütemények több kisebb beszállítótól. „Hogy ne legyen teljesen sztenderd a kínálat, mint az összes budapesti specialty kávézóban” – mondja Gábor. Napi húsz szendvics, harminc–negyven sütemény biztosan elmegy, kávéból két kiló, még szombaton is, amikor csak délelőtt vannak nyitva. „Ilyenkor egyrészt több külföldi jön, másrészt a környékbeliek, illetve azok, akik hétvégén is beszaladnak ügyet intézni a belvárosba, és beugranak hozzánk egy kávé-süti kombóra. És akad, aki Budáról autózik át mindennap, hogy a szokásos risztrettóját elfogyassza.”
Doma Coffee Kft. Alapítás: 2010 Árbevétel (millió forint): 2020 18,8 2021 26,1 Adózott eredmény (millió forint): 2020 −1,9 2021 4,3 Forrás: Dun & Bradstreet, cégközlés
A 103. Small & sweet. Ez az utolsó, jövő hónapban valami új jön.
A Xiaomi évről évre óriás léptekkel halad előre a mobilpiacon Magyarországon, tavaly év végén már a második legnagyobb szereplő volt 22 százalékos piaci részesedéssel, 57 százalékos éves növekedést követően. Wagner Tibort, a Xiaomi magyarországi country menedzserét arról kérdeztük, mi a Xiaomi titka, és a cég legújabb csúcskategóriás sorozata, a Xiaomi 12 hogyan illeszkedik az aktuális piaci trendekbe.
Beckhoff Automation Kft.
2022 Május Támogatói tartalom Beckhoff Automation Kft.
A Beckhoff Automation megoldásait világszerte számos területen alkalmazzák, míg Magyarországon az autóiparban kiemelkedő a jelenléte. Az 1980-ban alapított német vállalat ma már több mint 75 országában van jelen, és határozza meg fejlesztéseivel az ipari automatizálás irányait. Hogyan tud a folyamatosan növekvő cég több mint 40 éve rugalmasan működni, és mindig versenytársai előtt járni? Kell-e tartanunk a gépek fokozódó térnyerésétől, és hogyan menthetik meg a világot a mérnökök? Hans Beckhoff-fal, a vállalat alapító-tulajdonosával és ügyvezető igazgatójával, valamint Perecz Tamással, az idén 10 éves magyar leányvállalat ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.
„Oroszország magától fog összeomlani.Mi pedig nyerni fogunk. Csak meg kell várni, hogy az ellenség halottjai ellepjék a folyóinkat.” Igor Iankovszkyi ukrán milliárdos, az egyik legnagyobb budapesti magánkórház, a Duna Medical Center alapító tulajdonosa
L assan húsz éve vagyok újságíró, a mostani a harmadik Csányi-interjú, aminek készítésében részt vettem. Az OTP-elnök nem ad gyakran interjút, az elmúlt harminc évben – amióta a bank első embere – mégis beégett a magyarok tudatába. Valójában ketten voltak ők. Demján és Csányi. A két nagy öreg. Még a szocializmusban kezdték, kiismerték annak működésmódját, de megértették a kapitalizmus nyelvét is, és régiós, akár […]
T-Systems Magyarország
2022 Május Támogatói tartalom T-Systems Magyarország
A Forbes CLOUD 50 listájának megjelenése egy sokak által várt lehetőség arra, hogy ennek az ökoszisztémának a szereplői jobban megismerjék egymás képességeit – osztották meg véleményüket a T-Systems Magyarország szakértői. „További hozzáadott érték a software-as-a-service cégek megjelenése, és örülök neki, hogy akár napi szinten is elindul újabb és újabb cloud architektúrák építése” – fogadta lelkesen a Forbes legújabb listáját a T-Systems Magyarország Strategy & Governance divíziójának igazgatója. Bódi Gábor számára azok a legérdekesebb szereplők, akik vertikális területekről érkeznek és start-up jelleggel tűnnek fel a piacon. „Ez nagyon jó irány” – vélekedett, azzal érvelve, hogy a piacvezető Észak-Amerika hasonló listájára most már nagyon sok start-up felfér. Az ilyen vállalkozásoknak a pályáját jól nyomon lehet követni, lévén „a piacnak van egyfajta evolúciója, ami sok korábbi, integrátor szerepbe bújt vállalattól ered, élükön épp a T-Systems-szel” – fűzte hozzá.