Az egykori Közvágóhíd hatalmas területén épülő City Pearl ingatlanfejlesztés egyértelműen a múlt és a jövő találkozása. Bár a történelmi jelentőségű terület átépítését eleinte sokan nehezményezték, az új épületek hangulata és stílusa igazodik a volt iparterület ikonikus – és a beruházás során felújításra kerülő – épületeihez. Befektetők és leendő lakásvásárlók számára is jó hír, hogy a beruházás az év elején megkapta a rozsdaövezeti besorolást és már elkezdődött a második ütem építése és értékesítése is.
Az egykori Közvágóhíd hatalmas területén épülő City Pearl ingatlanfejlesztés egyértelműen a múlt és a jövő találkozása. Bár a történelmi jelentőségű terület átépítését eleinte sokan nehezményezték, az új épületek hangulata és stílusa igazodik a volt iparterület ikonikus – és a beruházás során felújításra kerülő – épületeihez. Befektetők és leendő lakásvásárlók számára is jó hír, hogy a beruházás az év elején megkapta a rozsdaövezeti besorolást és már elkezdődött a második ütem építése és értékesítése is.
Az 1872-ben, eklektikus stílusban épült Közvágóhidat a múlt század közepéig még aktívan használták, a város egyik élettel teli, nyüzsgő része volt, azonban az elmúlt években az üresen álló épületek nagyrésze menthetetlenül tönkrement. A lakhatatlan, életveszélyessé vált létesítményeket lebontották, az egykori ipari terület emblematikus részei viszont megmaradnak. Ilyen például az ikonikus Víztorony vagy a főbejáratot díszítő ikerszobrok. Ráadásul a műemlékvédelemmel együttműködve, korhű módon újjáépítik az egykori, imperialista stílusban épült Fogadóépületet is.
A kezdeti koncepciót a méltán híres és díjnyertes Chapman Taylor építészstúdió készítette, majd magyar és török építészek, az SN és Bánáti + Hartvig folytatták a nagyvárosias, mégis varázslatos városközpont világának megtervezését.
Vágyom rá, hogy legyenek példaképeim. Nekem nem Elon Musk az üzleti ikon. Földhözragadtabb, botrányokkal kevésbé árnyékolt, mégis innovatív szereplőket keresek. Egy üzleti ikon a rajongási élményen túl inspirál is, üzleti értéket, stílust, jövőképet formál. A Patagonia sportmárka alapítója, Yvon Chouinard – vajon hányan ismerik a nevét Muskhoz képest? – a hárommilliárd dollár értékű vállalat egészét egy nonprofit szervezetre […]
Vágyom rá, hogy legyenek példaképeim. Nekem nem Elon Musk az üzleti ikon. Földhözragadtabb, botrányokkal kevésbé árnyékolt, mégis innovatív szereplőket keresek. Egy üzleti ikon a rajongási élményen túl inspirál is, üzleti értéket, stílust, jövőképet formál.
A színpadon: „Nemcsak a világűrbe tartva lehet innoválni, de a földön maradva is” — Pistyur Veronika
A Patagonia sportmárka alapítója, Yvon Chouinard – vajon hányan ismerik a nevét Muskhoz képest? – a hárommilliárd dollár értékű vállalat egészét egy nonprofit szervezetre és egy jótékonysági céllal létrehozott vagyonkezelőre hagyta. Ez például van olyan horderejű lépés, amitől felcsillan a szemem. Ilyen tényleg van? Hurrá! Pedig eddig is szemet, lelket gyönyörködtető volt, ahogy a cégét építette. A Patagonia-rajongók sem véletlenül a fenntartható fogyasztás hőseként tisztelik őt. Magam is követem az útját, amióta bizonyítékokat keresek rá, hogy igenis, lehet jó az üzletnek, ami a világnak is az. Hogy a mennyiség mellett a minőség is lehet szempont. Hogy az egyéni érdeken és a profit dominanciáján túl vannak közösségi érdekek is, amiket ha figyelembe veszünk, attól még nem kötünk rossz üzletet, sőt a jövő generációinak is bőséggel elegendő maradhat.
Négyfős véleménycsapat váltja egymást hónapról hónapra a pódiumon. Decemberben Tilesch György tér vissza!
A 83 éves Chouinard sokat hagy hátra. Biztos nem kell nélkülöznie hátralévő éveiben sem. Dönthetett volna úgy, hogy eladja a céget, és eladományozza minden pénzét. De nem érezte biztosnak, hogy egy új tulajdonos megtartana minden alkalmazottat, és megőrizne minden értéket. Ezért az évi százmillió dollár körüli profitot a Holdfast Collective nevű szervezeten keresztül a klímaváltozás elleni küzdelemre és más társadalmi célokra fordítja.
Az amerikai cégalapító már az 1950-es években is húzott néhány rendhagyót. Kezdve azzal, amikor megvásárolta első kovácsműhelyét. Évekig acélból gyártott és árult hegymászó-felszerelést, mígnem aktív hegymászóként, természetvédőként (szörfösként, kajakosként, solymászként) észrevette, az acéleszköz árt a hegyrepedéseknek. Pedig ekkor már bevételei hetven százaléka acélfelszerelésekből jött. Mégis leállt velük. Fejlesztett, így találta meg az alumíniumot, ami kevésbé károsítja a természetet.
Ahogy egyre nagyobb tételekben adott el, kultúrát is formált. Megalkotta a clean climbing fogalmát, hogy hogyan lehet a lehető legkevesebb környezetkárosítással hegyet mászni. Black Friday alkalmából úgy hirdette kabátjait a The New York Timesban, hogy „ne vedd meg ezt a kabátot!”, ezzel is felelős fogyasztásra buzdított. Mondhatnánk, csak gesztusok. De Chouinard több évtizedes üzleti útján számos alkalommal ment szembe a szokásokkal. Prosperáló bizniszt állított át, mert túlzottan ártott a természetnek, a profitot pedig a klímaküzdelemre fordítja. Vajon hányan követik majd – akár itthon is? Mikor lesz az, hogy az ehhez hasonló hírek annyira általánosak lesznek, hogy már hírértékük sem lesz?
Attól tartok, sokat kell rá várni, mire cégvezetők tömegei fogják ugyanígy rendezni hagyatékukat – még életükben, tiszta tudattal, szilárd elhatározásból, a következő generációk iránt elköteleződve. Ehhez az kellene, hogy az üzlet ne csak cél legyen, de széles körben elfogadottá váljon, hogy lehet pusztán eszköz is. Fogadjuk el, hogy mint üzleti szereplők nem adottság kivonni magunkat a társadalmi hatások alól, mintha azok tőlünk függetlenül, hermetikusan elzárt szegregátumban zajlanának. Ahogy a cégeinket építjük, ahogy partnereinkkel, alkalmazottainkkal bánunk, az mind visszahat az életünkre. Amíg a presztízs, a hatalom és a pozíció mindent visz, nehezen hinném, hogy belátjuk, mikor és mennyi az elég. Hogy lesz olyan, hogy az üzletnek csak az az értelme, hogy élhető, értelmes közeget teremt.
Hogy legyen mit hátrahagyni, a megszokott kereteken kívül, rutinszerűen kell(ene) üzleti döntéseket meghozni. Minél többen követnék Chouinard-t, annál több maradhat hátra. Ma, egy olyan komplex világban, ahol negyven év tapasztalata is kevés, hogy tudjuk a helyes válaszokat, miért ne kockáztatnánk végre? A megszokott úgyis gyakran érvényét veszti. A mohóság leáldozása nélkül kevés az esély. Nemcsak a világűrbe tartva lehet innoválni, de a földön maradva is. Halljuk meg Chouinard hangját a hegyekből. Minél többen mernének hozzá hasonló, valóban merész lépéseket tenni, annál több maradna a jövőre. És mi más lehetne érték, mint hogy valami egyáltalán maradjon?
A szerző a Bridge Budapest ügyvezetője.
A Forgó tagjai: Simó György, Pistyur Veronika, Tilesch György és Orbán Krisztián.
A Money Summit és a Flow közönsége a Pappas Autó jóvoltából első kézből élhette át milyen az, amikor az elsők között is elsők lehetnek, itt debütált ugyanis a legújabb GLC modell.
Bár a digitalizáció és az automatizáció miatt egyes iparágakban csökkenni fog a munkaerőhiány, más szektorokban, például az IT területén a trendek éppen az ellenkező irányba mutatnak. Az a vállalat pedig, amelyik nem fejleszt és alakul át, le fog maradni. Fachs Anitával, a Green Fox Academy vállalati szolgáltatásokért felelős cégvezetőjével beszélgettünk arról, miért kritikus fontosságú, hogy a szervezetek prioritásként kezeljék az IT munkaerő képzését.
Niko Romito csendesen éldegél egy kolostorban – kezdődhetne a történet, de ez a kolostor mára már a világ egyik legjobb étterme, Romito pedig egy három Michelin-csillagos séf.
