Zavartan torpanok meg a napfényes iroda ajtajában, amikor a nappaliszerű helyiség túlsó végében meglátom a kanapén elnyúló alak sziluettjét. Telefonál, gyorsan elköszön partnerétől, és széles mosollyal int, jöjjek beljebb. Mögöttem behajtja az ajtót Fernengel Ági, a Közélet Iskolájának igazgatója, majd miután mindketten észreveszik felszaladt szemöldököm, az alapító, Udvarhelyi Tessza a kanapén szabadkozni kezd: a napokban becsípődött a nyaka, az interjú után orvoshoz siet, így, ha nem baj, inkább fekve válaszolna kérdéseimre. Önkéntelenül tör fel belőlem a megkönnyebbült nevetés.

Ági végzettsége szerint szociológus, a 2015-ös CEU-tüntetések kulcsszervezője volt, kötelességének érezte az alma matere melletti aktív kiállást. A tehetetlenség érzése ösztönözte végül cselekvésre. „A CEU-bezárás hallatán leültünk a társaimmal, és viszonylag hamar megfogalmazódott bennünk, hogy ha mi nem lépünk, akkor más se fog.”

Udvarhelyi Tessza – ahogy fogalmaz ­– politizáló családban nőtt fel. Sokáig hajléktalanokkal foglalkozott, a lakhatás kérdése szívügyévé vált. A 2014-ben általa alapított Közélet Iskolája Alapítvány a hajléktalanokat és lakásszegénységben élőket támogató A Város Mindenkié csoportból nőtte ki magát. Tessza korábban kisebb-nagyobb megszakításokkal összesen hat évig élt az Egyesült Államokban, ott szerezte meg PhD fokozatát. Így adott volt, hogy amerikai példáktól inspirálva a magyar fővárosban is létrehozzon egy mozgalmi oktatással foglalkozó iskolát. „Sosem volt opció, hogy ne jöjjek vissza, Magyarországon akarok élni. De az inspirációgyűjtéshez időnként el kell mennem innen” – teszi hozzá. Ági a tanítványa volt a Közélet Iskolájában, innen jött az együttműködés ötlete is.

A fél tucat civil szervezetnek, köztük a Közélet Iskolájának is otthont adó eklektikus Auróra látogatói is hasonlóan sokszínűek. Tesszáék az épület első bérlői között voltak, az irodájuk azóta is a nyolcadik kerület legendás helyszínén van, a képzéseket is ebben az épületben tartják. Az első években diákjaik jellemzően A Város Mindenkié csoportból és a velük szimpatizálók közül kerültek ki. Az amerikai példák mellett indiai és brazil mintákra támaszkodtak, és két-három év után egyszer csak organikusan nőni kezdtek. Képzésüknek híre ment, és más szervezetek tagjai, illetve teljesen civilek is egyre gyakrabban fordultak meg az Auróra barátságos falai között.
Egyre több szervezet munkatársa kezdett el náluk tanítani, így a közönségük is egyre színesebb lett. „Első három évünk a lakhatási mozgalom aktivistáinak képzéséről szólt, aztán megjelentek azok a diákok, akik másféle tudásra is szomjaztak. Környezetvédelem, helyi érdekvédelem, fogyatékosság, gyülekezési jog: csak pár téma a képzések anyagából. Mára szinte az összes progresszív értékekért küzdő csoport aktivistáinak iskolája vagyunk” – mondják. A múltjukból adódóan képzéseiken előnyt élveznek a hátrányos helyzetű jelentkezők. „Gyökereinkhez mindig hűek leszünk.”

Senki ne várjon színes diasorokra
Intenzív pedagógiai élmény – így írják le az oktatói munkát. A képzőiktől nem várják el a tanári végzettséget, de azt igen, hogy szakterületükön jelentős gyakorlati tapasztalattal bírjanak. Képzéseik egy- vagy kétnaposak és ingyenesek, és arra is odafigyelnek, hogy helyszíneik fizikailag is akadálymentesítve legyenek. Azt mondják, náluk senki se várjon színes diasorokra, a képzéseken mozgatni kell az embereket.

Emellett stratégiai tervezést is vállalnak különböző szervezeteknek, kiadványokat készítenek, valamint közösségi kutatási folyamatokat vezetnek. Kutatásaikat sokszor olyan hátrányos helyzetűek végzik, akiket az adott probléma közvetlenül érint. Mások mellett mozgáskorlátozottakkal is dolgoztak már, akik tapasztalataik alapján próbálnak válaszokat találni az őket hátrányosan érintő társadalmi folyamatok okaira és a lehetséges megoldásokra.
Alapvetően felnőttekkel foglalkoznak, de évente körülbelül hatszáz diák is megfordul náluk, harmaduk pedig rendszeresen visszajár más kurzusokra is. A résztvevők fele tartja magát valamilyen szempontból hátrányos helyzetűnek (anyagi helyzete miatt, vagy mert valamelyik szexuális kisebbség tagja, esetleg fogyatékossággal él). Kurzusaikon tanulhatnak szervezetépítésről, kampánytervezésről, érdekképviseletről, de szóba kerül a polgári engedetlenségi akciók megszervezése is. Az úgynevezett indítóprogramoknál kifejezetten sikeres mozgalmakat helyeznek a középpontba.

„Pozitívak próbálunk lenni. Nem célunk azon keseregni, hogy milyen nehéz egy civil szervezetnek érvényesülni Magyarországon” – mondják. A hagyományos tantermi keretek helyett filmklubokat, társasjátékokat, tematikus városi sétákat és kerekasztal-beszélgetéseket is ajánlanak, ezek kifejezetten rövid ideig tartanak, és kevés elköteleződést igényelnek. Országszerte nevű programjukban vidéki helyszínekre, például Debrecenbe, Pécsre, Kalocsára vagy Miskolcra viszik el képzéseiket, és mostanra diákjaik körülbelül negyven százaléka már a fővároson kívülről jön.

Pártpolitikában nem vesznek részt, mindenkinek elérhető állampolgári eszközöket tanítanak meg használni. Megmutatják, hogyan kell beadni egy közérdekű adatigénylést, de gyorskereséssel meg nem tanulható érdekvédelemi kérdésekre is segítenek választ találni. „Azt szeretnénk elérni, hogy a résztvevők az egyéni tapasztalataikkal tudják megérteni a világot. Az elmélet fontos, de teljesen más szűrőn látod a világot, ha egyszer a bőrödön is érzed egy-egy társadalmi probléma súlyát.”