„Emlékszem, borús csütörtöki nap volt, amikor eldöntöttem, hogy dobbantok Amerikába. A válság közepén jártunk, borászatunk a csőd szélén, és azt éreztem, olyan sokáig eltarthat újra felállni, hogy egyszerűbb újrakezdeni az életemet” – idézi fel 2010 novemberét Dobosi Győző, a Dobosi Birtokközpont legfiatalabb tulajdonosa. Ekkor már jó ideje irigykedve hallgatta emigráns barátainak történeteit vegasi hétvégékről, sivatagi motorozásokról és óceáni szörfözésekről.

A kinti munka ugyan nem passzolt az érdeklődéséhez és a képzettségéhez – nyolc haverja kőművessegédnek állt Kaliforniában, és hívták, hogy csatlakozzon –, de a szabadság vonzotta az alig huszonhárom éves fiatalembert. Nem csoda: gyerekkora óta minden szombatot végigdolgozott a családi szőlészetben, miközben kortársai a Balatonban fürödtek.

San Diego mellett béreltek házat, és amikor Győző már vagy egy hónapja kint volt, egy hétvégi kalandozáson ellátogattak a mexikói határhoz közel fekvő Temecula-völgyi borvidékre. Egy 56-os magyar borásznál kóstolgatták a kaliforniai borokat, mikor beléhasított a felismerés: „Basszus, én ezt hagytam otthon?” Így végül mégis felhasználta a pár nappal későbbre szóló retúrjegyét, amit előzőleg csak a vízum miatt vett meg. Hazatérve folytatta a Balaton-felvidéki családi borászatban az életét, ott, ahol félbeszakadt.

„Az, hogy visszajöttem, már az én döntésem volt, előtte a családi gazdaságba születés nyilván nem múlott rajtam” – mondja. Édesapja nem marasztalta, amikor az amerikai álom elcsábította, és ahogy elnézem, amint a bajusza alatt mosolyog, miközben Győző rapid lázadási kísérletét elmeséli, biztos vagyok benne, hogy tudta, fia hamar vissza fog térni. „Mi egész életünkben szabadságot kaptunk a szüleinktől, én a gyerekemtől sem akartam ezt megvonni” – von vállat Dobosi Dániel.

Dobosi vs. Dobossy
Szentantalfán, a Dobosi Birtokközpont verandáján ülünk, épp befejezték a szállóvendégek a reggelit, de páran még ejtőznek a napsütésesben és a balatoni panorámában. „Érződik, hogy lassan vége a nyárnak, nincs már az a nagy rohanás, a szeptember megnyugvást hoz, minden emberléptékű lesz. Nem véletlen, hogy Vivaldi Négy évszakában is más a ritmus” – jegyzi meg Győző. Szerinte Petőfi is ezt szerethette az őszben.

Józan fröccsöt iszogatunk – házi szőlőlé szódával felspriccelve –, közben nézegetem az étterem egyik falát díszítő fekete-fehér családi képeket. Nyilván volt miből válogatni: az ötszázas lélekszámú Nivegy-völgyi településen vagy kétszázan vannak a Dobosiak és leszármazottaik. Egy részük még Dobossynak írja a nevét, aki nem, az az 50-es évek adminisztrációs hibájának áldozata lett.

Az efféle apróságok sosem zavarták a gyakorlatias, népes család tagjait, akik az ország egyik legnagyobb nazarénus gyülekezetét alkotják Szentantalfán. Lényegében nekik köszönhető, hogy Antalfa nem lett télre kiürülő skanzenfalu, mint a Káli-medence települései. A fiúk nősülés után általában helyben maradnak, és jellemzően más nazarénus közösségekből – például Szegedről, Nagydorogról, Budapestről vagy Paksról – hoznak feleséget. „Nagyapámék például heten voltak, közülük négyen négy paksi lánytestvért vettek el, így az ő gyerekeik mindkét ágról unokatestvérek lettek” – mondja Győző.

A Dobosiak felmenői a 18. század eleje óta szőlőt műveltek a vulkanikus talajjal megáldott vidéken – néhány rövidebb-hosszabb kényszerszünettel. Az 1800-as évek végén például a filoxéravész miatt pusztultak ki szinte teljesen a családi szőlők, csak a Balázs-hegy kis sarkaiban, a balatoncsicsói vidéken élte túl a természeti csapást egy-két fajta, például a juhfark. A következő sokk a 30-as évek válsága volt. A családfa ekkor már Dániel nagyapjánál, Gyulánál tartott. Ő főként abból próbált megélni, hogy szőlőoltványt árult. Csakhogy a válságban mindenki a túlélésre hajtott, úgyhogy nyakán maradt a „romlandó” áru. Vett hát egy darab földet, és elültette az oltványokat – így kezdett ismét növekedni a birtok.

„Nagyapám lehúzott pár évet az első világháborúban az olasz fronton – meséli Dániel –, sok újítást hozott magával az olaszországi szőlőültetvényekről, de még a családja is nehezen fogadta el ezeket. Például azt, hogy ritkábbra kell telepíteni a szőlőt.” Mire átadta volna az újító nagyapa a korszerű hordókkal, darálókkal és más gépekkel modernizált pincét és a viruló szőlőbirtokot a következő generációnak, épp jött a téeszek időszaka, elvették a földeket mindenkitől.

„Ő megélt két világháborút és egy gazdasági válságot, hozzá képest mi a sors kedvezményezettjei vagyunk, persze ki tudja, mit hoz a holnap. Én tizenegy gyerekes családban nőttem fel, mindenért meg kellett dolgoznunk. Sosem bírtam nézni a pazarlást, a könnyelműséget és a trehányságot, megtanították nekünk a szüleink, hogy értékeljük, amink van” – teszi hozzá az idősebbik Dobosi különleges dallamú, ízes beszédével. Talán ez a hozzáállás lehet a család boldogulásának egyik titka.

Palackos bor vs. kannás
Dániel volt az, aki aztán 1989-ben kilépett a téeszből, és felélesztette a borászatot. A helyi Dobosiak nagyrészt folyóborból éltek évtizedeken át, a környékbeli éttermeknek és kocsmáknak szállítottak. A 90-es évek második felében a borhamisítási botrány megtépázta a kannás borok hírnevét, hiszen országszerte kannában kezdték terjeszteni a pancsolt, hamisított borokat a becstelen vállalkozók, ezért sokan kiestek a rokonságból is a borpiacról. Dániel az első borászatok közt kezdett palackozni, a 96-os volt az első évjáratuk. „Meglátták a piaci rést, vettek egyedi címkézőgépet, és karácsonykor rengeteg egyedi, céges logós bort eladtak” – meséli Győző.
Azt mondja, édesapja volt az agya a cégnek, édesanyja pedig a lelke. Amikor a palackozást elkezdték, teljesen új ügyfélkört kellett felépíteniük. „Mi gyerekkorunkban ezt nézhettük végig.

Apa azon dolgozott, hogy szép borokat készítsen, anya azon, hogy eladja őket. Minden kiállításra bejuttatta a borokat, az esküvőstől az építőipariig, ott is, ahol csak kóstoltatni lehetett őket, hihetetlen jó volt kapcsolatépítésben. Lényegében szájhagyomány útján terjedt el a hírünk.”
Győző – az öt gyerek közül a második legfiatalabb – már kamaszkorában kezébe vette a cégügyek egy részét. Tizennégy lehetett, amikor szülei tudtán kívül letárgyalta a Matávval, hogy bevezetteti a netet a házba. „Kialakítottam a szobámban, a szekrényben egy kis irodát, odahamisítottam a megrendelőre apa aláírását, és jogosan reménykedtem, hogy akkor jönnek a szerelők, amikor egyedül leszek, hiszen a szüleim nem voltak sokat itthon. Végül is, apa mindig szabad kezet hagyott nekünk mindenben, gondoltam.”

Naná, hogy a matávosok éppen az édesapjába futottak bele a kapuban, amikor megjelentek a létrájukkal az internetet beszerelni. Dániel nem zavarta el őket, úgy volt vele, fizet – ráadásul akkor még két év hűségidőt –, aztán majd utólag megbeszéli a fiával, hogy mi is történt. „Elmagyaráztam neki, hogy ilyen komoly cégnek, mint akkor már a miénk is volt, igenis kell, hogy legyen internet-hozzáférése” – mondja Győző, aki aztán e-mail-címet, honlapot és webáruházat is intézett a családi vállalkozásnak már a 2000-es évek elején, amikor még nagyon kevesek törődtek ilyen úri huncutságokkal. A sok unokatestvérük közül az egyik nagydorogi szerencsére szoftverfejlesztő volt, ő segített ezek kialakításában.

Kapa vs. gyomírtó
A kétezres évek elején álltak át biogazdálkodásra, ami akkor még igencsak ritkaság volt. Szőke Lajos professzor, az ökológiai szőlőtermesztés szószólója volt az, aki roadshow-zott a borászok közt, és lefordította egyszerű nyelvre az organikus szőlőművelés fennkölt ideológiáját. „Azzal győzött meg bennünket, hogy nem nyugati ufóságról van szó, hanem egyszerű, fenntartható folyamatokról, és hogy több benne a lehetőség, mint a veszély.”

Persze az első évek a kísérletezésről szóltak, Dániel szerint évek tapasztalatai kellenek egy szilárd meg­győződéshez. 2006-ban állt át az egész terület, és ma már a teljes harminchektáros birtokon ökológiai gazdálkodás folyik. „Sokszor az előrejelzéseknek pont az ellenkezője jött be, amikor nagy lisztharmatveszélyt prognosztizáltak, akkor nem lett. De egyébként nem kell ezektől a veszélyektől annyira félni, csak szellősebben kell tartani a lombot, és figyelni az első jeleket, hogy meg tudjuk előzni a bajt. És a lisztharmat sem kizárólag negatív jelenség, a nagy boroknál még segíthet is az aszúsodásban.”

Bizarr módon eddig mindig éppen a választási években, 2010-ben, 2014-ben és 2018-ban sikerültek legrosszabbul az évjárataik. „Féltünk 2022-től is, de eddig csak az aszály volt, és onnantól, hogy beérett a szőlő, igazából a hagyományos gazdálkodásban sincs több eszköz a kártevők ellen, mert felszívódó vegyszerekkel a szürethez közeledve már nem lehet permetezni.”

Helyi borásztársuk, Kiss Csaba szerint azért Győzőéknek sokkal többet kell dolgozniuk amiatt, hogy nem vethetnek be kemikáliákat. „Míg én nagyjából ötször permetezek egy évben, nekik gyakorlatilag minden eső után muszáj, mert a fel nem szívódó kontaktszereiket lemossa a víz. A gyomírtótilalom miatt nagyrészt kézzel kapálnak, és a borkészítésben is korlátozottan használhatnak derítőszereket – pár százalékkal drágább is a boruk a környékbeli borászokénál. De látszik, hogy hisznek benne, és a bio mára komoly védjegyük is lett.”

Pedig ez a besorolás okozott már Győzőéknek gondot. A multinacionális élelmiszer-kereskedelmi láncok eleinte jellemzően nem az alkoholos polcra, hanem a biotermékekhez rakták a boraikat, ott pedig nem feltétlenül a borrajongók szoktak körülnézni. És miután Dobosiék bevételeinek nyolcvan százaléka sokáig egy csatornából, a hipermarketekből jött, ez a forgalom pedig hatalmasat zuhant a 2008 utáni válságban, lényegében a csőd szélére kerültek. Akkoriban mindent megpróbáltak a túlélésért, még parafadugót is forgalmaztak, és felfuttatták a saválló tartályokat gyártó DD-Inox Kft. nevű családi cégüket.

Nem sokkal Győző amerikai kalandja után kiszállt a vállalkozásból a könyvelést végző nővérük, Icu is, és a lovakhoz értő férjével Angliába költözött egy időre. „Így legalább rákényszerültem, hogy belelássak a pénzügyekbe” – mondja az öcs. Mérlegelték a cégeladást is, miután látszott, hogy a gazdaság, amilyen állapotában akkor volt, nem tudja az egész családot eltartani, benne akkor már a két huszonéves fiúval, Győzővel és második legidősebb bátyjával, Bálinttal.

„Figyelj, Győző, apa húgának a gyerekei mind olyan akaratosak, hogy felnőtt fejjel képesek voltak a munkahelyükön összeverekedni. Aztán megtanultak együttműködni. Muszáj, hogy ez nekünk is menjen” – jelentette ki egy nap Bálint. Merthogy a két fivér mindenben különbözik, a világnézetükben is, sokszor nehezen értették meg egymást. Ám ekkor meghúzták a vonalat: Bálint lett a főborász, az övé a felelősség a szőlőműveléstől a palackozásig, Győző az értékesítő és vendéglátós. Ha valamiben nem értenek egyet, az dönt, akinek a területéről szó van. Győző, tanulva az előző válságból, azt tűzte ki célul, hogy ne legyen olyan vevőjük, aki több mint tíz százalékot értékesít, és a forgalom legalább fele legfeljebb tíz cégből álljon.

Barátság vs. hitel
Fő utcai családi házukat még a 80-as években eleve „zimmer frei”-nek szánták, így minden szobához fürdőszobát építettek. Ezeket a 2000-es évek eleje óta kiadták – jól látták hát, hogy lenne igény a borkóstolók utáni ott éjszakázásra. „2015-ben például májustól szeptember végéig másfél ezer vendégéjszakát töltöttek nálunk, abban a hat kicsi szobában. Akkor jöttünk rá, hogy van itt kereslet szállásra, nem mindenki Füredre és Badacsonyba megy. Mondtam apának, kezdjünk profin fejleszteni, hogy új lábunk legyen.”

A családnak amúgy is régi álma volt, hogy az apró, évekkel korábban kinőtt pincéből nagyobb helyre költözzön a gazdaság. Győző meggyőzte a többieket a kalkulációjával: ha csak új pincét építenek, az is belekerül nyolcvan–százmillióba, de magában sosem térül meg, viszont ha vendéglátást is párosítanak hozzá, az ugyan drágább lesz, ám előbb visszajön a befektetett pénz.
Csakhogy 2020 tavaszán úgy tűnt, a kilencszobás, négycsillagos komplexum felépítését nem tudják befejezni, a covid miatt a vendéglátásban teljesen lenullázódott a forgalmuk. Vettek fel ugyan hitelt az eredetileg 187 millió forintosra tervezett (végül 260 milliós költségűre nőtt) beruházáshoz, és kilencvenmillió forint pályázati pénzt is nyertek, de nem akartak még jobban eladósodni. „Egy nap mondtam is apának, hogy arra megtanítottak ugyan minket, hogyan kell imádkozni, de most eljött az idő, hogy arra is megtanítsanak, hogyan kell pénzért imádkozni” – mondja Győző.

Az új ima bejött, néhány nappal ezután furcsa álma volt: összeállt a fejében, hogy különféle támogatói csomagokat hirdet meg, és a meghatározott összegeket később levásárolhatják majd a hitelezőik. Például borra vagy szállásra költhetik el náluk, ha felépül a birtokközpont, és persze kedvezményeket is kapnak. „Reggel elújságoltam a feleségemnek, Vikinek az álmomat. Először azt mondta, figyelj, Győző, ezt inkább soha senkinek ne meséld el!”

Az első rémület után picit finomították az elővásárlásos tervet, és úgynevezett barátságkártyákat hirdettek meg, 100 ezer, 250 ezer és 500 ezer forintos címletekben. A kitűzött ötmilliós cél helyett több mint tizenöt millió forint jött be egy hónap alatt.

„Teljesen hiteles volt tőlük, hogy borbarátoknak hívták azokat, akik beszálltak az elővásárlásba, a pince méretéhez képest nagyon nagy volt a törzsvevőkörük. Aki egyszer járt náluk, tapasztalhatta, hogy nem arctalan pincészet az övék, hanem teljesen családi a légkör” – mondja Szenes Gábor, környékbeli „bebíró” barát, aki segített Győzőéknek kidolgozni a speciális közösségi finanszírozás részleteit.

Gravitáció vs. bullshit
Közben felpörgették a webshopot is, hatmillió forintról negyven fölé ugrott a forgalom 2020-ban. „Napi egy raklap bor ment ki innen, az isten háta mögötti Szentantalfáról. A pandémiás hónapokban ez mindent pótolt” – mondja Győző hozzátéve, hogy mióta 2020 őszén megnyitották a birtokközpontot, sokan jönnek hozzájuk személyesen bort venni. Ma húsz százalék a teljes bevételben a netes eladások aránya, negyven–negyvenöt százalék a helyi értékesítés – utóbbiban a szombatonkénti budai biopiacozás forgalma is benne van, a fennmaradó részt két nagykereskedő hozza, a Borháló és a vendéglátósoknak szállító Chefmarket.

Bioborválasztékban Dobosiék a piacvezetők ma Magyarországon, csak nemrég állított át az övékhez hasonló méretű területet organikus termelésűre a tokaji Degenfeld, a környéken pedig a Szent György-hegyi Szászi Birtokon készülnek bioborok. „Győzőék a teljes borpalettát lefedik, a gyöngyözőtől a gyümölcsös, friss és a testes fehérborokon át a vörösig, és ritka az olyan borászat, mint az övék, hogy mindezt állandó minőségben kínálja” – mondja Kathona Krisztián, a Borháló alapítója. Szerinte Dobosiék abban végképp szinte egyedülállók, hogy előre meghatározzák a partnereikkel, kinek mekkora mennyiséget tudnak egész évben szállítani, és nem aprózzák el kapacitásaikat, nem vonnak be random kereskedőket, akik felborítanák az előzetes kalkulációjukat. „És mindent értékesítenek az adott évben, így a Borháló üzletek mindig a friss évjárataikkal tudnak dolgozni.”

Győző szerint vevőik kilencven százaléka nem kimondottan biót fogyaszt. „Csak mondjuk citromból vesz olyat, aminek nem szennyezett a héja. A bio nem minőséget garantál, csak készítési módot jelent.” Aztán elmagyarázza, hogy ilyen szempontból nincs mély filozófiájuk, nem bullshitelnek, nem vakarják jobb kézzel a bal fülüket, és nem suttognak a szőlőnek művelés közben. „Csak visszatértünk a természetes, régi módszerekhez. Nálunk már a nagyapám idején kihasználták a gravitációt, vagyis a pince fölé helyezték el a feldolgozóhelyiséget, hogy lefele folyhasson a must.”