Külvárosi kávézó végképp csak jó kávéval működik – ezzel az alapelvvel nyitotta meg hat éve Podpácz Dorottya és Czettli Brigi a Csillaghegyi Megállót. Ma már saját pörköltkávé-keverékük van, házi szendvicskrémjeiket pedig kerti partikra és előkelő fogadásokra is veszik.
„Forgalomszámlálást tartottunk, mielőtt belevágtunk, mert üzleti tervünket nagyban a HÉV-utasokra alapoztuk. Miután pedig megnyitottunk, kiálltunk a peronra egy nagy kosárral, és apró croissant-okat osztogattunk. De sokan nem merték elfogadni, talán azt hitték, valami kandikamerás trükk” – meséli ma már nevetve Podpácz Dorottya és Czettli Brigi, a Csillaghegyi Megálló nevű reggeliző két tulajdonosa. Akkor még nem tudták, hogy nem feltétlenül a HÉV-vel ingázók közül várhatók a törzsvendégek, sokkal inkább Csillaghegy vonzáskörzetéből, Szentendréről, Budakalászról, Ürömről és Pilisborosjenőről.
Ők ketten több mint harminc éve ismerik egymást, szegről-végről rokonok is, és vagy tizenöt éve negyedévente összejárnak csajos beszélgetésekre egy unokatestvérükkel. Brigi vendéglátós családból származik, Dóri viszont mindig inkább elméleti ember volt, korábban a Telekomnál dolgozott, kitanulta az uniós pályázatírást, és közben néhány szülőtárssal Waldorf-óvodát alapított Pilisborosjenőn. Éveken át gyötörte Brigit, hogy mi lenne, ha kipróbálnák Amélie csodálatos életét – vagyis nyitnának egy olyan franciás kávézó-pékséget, mint amilyenben a legendás művészfilmben Audrey Tautou felszolgált a Montmartre-on.
„Mindig megpróbált lebeszélni, de amikor megtaláltam ezt a helyet, kértem, legalább nézze meg, lát-e benne fantáziát” – meséli Dóri. Régebben gyógyszertár, posta, majd bankfiók működött a Csillaghegyi Egészségház földszintjén, aztán évekig üresen állt. Dóri egy popup ruhavásáron járt a kihasználatlan ingatlanban. Miután Brigi rábólintott, pénzzé tettek mindent, amit csak tudtak – az autótól a lakáskasszán át a biztosításukig –, és azt tervezték, csak kifestik az üzletet, aztán két hónap múlva megnyitják a kávézót. Csakhogy jöttek a meglepetések: a gipszkarton mögött például bankbiztonsági fal lapult, acélrúdjait egyesével kellett elflexelniük. „Kétmilliósra terveztük, pont a hatszorosába került a felújítás, és két hónap helyett négy kellett hozzá” – mondják.
A Pride of Africa maga a síneken gördülő luxus. Komótosan zakatol Fokvárosból Pretoriába, miközben luxuskabinokban úri étkezéseket és pazar panorámát kínálva kiránt a pörgésből.
Amikor alaposabban is elolvastam a tájékoztatót, rájöttem, hogy nem mértem fel elég gondosan, mekkora fába vágtam a fejszémet: nem elég, hogy vacsoraidőben ing-zakó a dresszkód a Rovos luxusvonatán, de nyakkendő is kötelező. Egy gyors shopping megoldotta a problémát, és elhárult minden akadály, hogy birtokba vegyem síneken gördülő luxuslakosztályomat Dél-Afrikában, Fokvárosban.
Itt a bennem szunnyadó dandy is felébredt.
Fokváros fantasztikus hely, persze azért van pár dolog, amire érdemes odafigyelni. Például elég szigorú határai vannak annak, meddig érdemes egy turistának az utcákon csatangolnia. Egy kis autentikus dél-afrikai koszt reményében pár saroknyira eltávolodtam a biztonságos zónától, és bántódás ugyan nem ért, de elég meggyőző volt, hogy a kisvendéglő vendégterétől alkarnyi vastagságú, plafonig tartó fém rudakkal van elválasztva a konyha, és csak egy kis résen csúsztatják ki az ételt.
Na, az ilyesmi kalandoknak természetesen nyomuk sincs a Rovos Rail luxusvonatútjain. Az exkluzív váróteremben kis vonós zenekar andalítja el a túrára készülődő alig félszáz turistát, az üdvözlő beszéd után elegáns utaskísérők vezetnek a szerelvényhez. Megnyugodva veszem tudomásul, hogy a következő négy napot igen kényelmes és színvonalas lakosztályban töltöm majd. Nemesfa burkolatok, hatalmas franciaágy tölti ki a teret, és kellemes privát fürdőszoba is van. Tényleg felbecsülhetetlen luxus egy vonaton. De el is várjuk valamitől, ami „most luxurious train”-nek minősíti magát. A közösségi terek is méltók a jelzőhöz, az étkezőkocsi olyan, mint egy elegáns angol klub, damasztabroszokkal, -szalvétákkal és kristálypoharakkal. Mondjuk, nem is érném be kevesebbel, ha már nekem meg nyakkendőt és zakót kell húznom a vacsorához! A szalon kicsit lazább, de még mindig elegáns: füles fotelek és kényelmes kanapék a hamisítatlan afrikai tájakra kiváló kilátást kínáló hatalmas ablakokhoz. A kedvencem mégis a legspártaibb, mindössze padokkal berendezett utolsó balkon a szerelvény végén, ahol szabad levegőn, helyi vörösborral vagy egy jó kávéval lehet szemlélni az elsuhanó tájat és a síneket.
A reggelinek is megadják a módját.
Afternoon tea a brit hagyományok szerint.
Rovos Rail Fokváros–Pretoria
Táv: 1600 km
Idő: 4 nap, 3 éj
Ár: 2000 dollártól
1. nap: Délutáni indulás Fokvárosból, utazás a környező szőlőültetvényeken át, teázás a panorámakocsiban, vacsora.
2. nap: Reggeli után megérkezés a viktoriánus Matjiesfontein városkába, rövid városnéző séta. A nap hátralevő részében étkezések a fedélzeten, közben a vonat a Karoo félsivatagos vidékén halad át.
3. nap: Reggeli után megállás Kimberley-ben, a gyémántbányászat hajdan egyik legfontosabb központjában. A bányamúzeum és a gigantikus Nagy Lyuk megtekintése. A nap további részében utazás a Highveld füves fennsíkján.
4. nap: Délelőtt megérkezés Pretoriába.
Egy magamfajta szenzoros élménykeresőnek talán kicsit sok a négy nap még a közbeiktatott érdekes kirándulások ellenére is, köztünk szólva konkrétan semmi sem történik, majdnem semmi. Szerintem ezért van a dresszkód is, hogy fel kelljen öltözni, azzal legalább megy az idő, de aki a rohanó életéből vágyik teljes kikapcsolódásra, annak óriási élvezet lesz egy vonatút a Pride of Africával Pretoriába.
Bár első látásra nem látszik, én egy „Honorary Zulu”, tiszteletbeli zulu vagyok. A 90-es évek elején hat évig Dél-Afrikában dolgoztam, fiatalabb és fittebb verziómat tisztelték meg ezzel a címmel zulu csapattársaim. Sokáig Dél-Afrika volt családunk második otthona, Krisztina lányom Fokvárosban született, azóta is szerelmesek vagyunk ebbe a csodálatos szivárványországba. Sokszor megtettem autóval a Fokváros–Johannesburg-távolságot, általában „otthonról”, Hout Bay-ből indultam. Az út elején meg kell állni Stellenboschban, ami 1679 óta a szőlőtermesztés ikonikus központja, 17. századbeli fokföldi holland stílusú, csodálatosan épen maradt házakkal. Utána a Karoo-n, egy köves, sziklás félsivatagon vezet az út. Sehol nem lehet olyan csodálatos csillagos égboltot látni, mint itt. Sajnos sohasem utaztunk a Pride of Africával, de most elhatároztam, hogy következő látogatásunkkor bepótoljuk ezt a hiányosságot.
Mi ez?Az anafilaxia vagy anaphilaxia a szervezet súlyos, sokszor életet veszélyeztető allergiás reakciója. A reakciót kiváltó allergén hatására hirtelen nagy mennyiségű hisztamin szabadul fel a hízósejtekből, emiatt hirtelen alakulnak ki a tünetek, leeshet a vérnyomás, légzési nehezítettség alakulhat ki. Szélsőséges esetben fulladáshoz, a keringési és légzési rendszer összeomlásához, illetve halálhoz vezethet. Mi okozza?Az anafilaxia azért alattomos, mert […]
Hozzánk nem küldik a gyerekeket, hanem legtöbbször „szabad akaratukból” jelentkeznek a szülők, ha megrekedtek a gyerek problémájával – mondják a Bárányfelhő Fejlesztő és Terápiás Központban.
Itthon fontos a billentyűzet magyar kiosztása, az 5G az egyik legnagyobb eredmény, az okosórák pedig mint elsőszámú egészségügyi előrejelző kütyük élnek a köztudatban. Interjú Thomas Liúval, a Huawei Technologies Hungary Device Business Group üzletági igazgatójával.
Közép-Európa felmosófej-nagyhatalma bújik meg a horvát határtól bő tíz kilométerre. A siklósi Bonus Kft. a 90-es évek derekán disznóvágásokhoz kezdett el fémdörzsit gyártani, azóta kétmilliárdos árbevételű bizniszt épített fel mosogatószivacsokból, felmosóvödrökből és törlőkendőkből. Az alapító Botos házaspár mellett már a fiuk is lelkesen menedzseli a céget.
