Szinte hihetetlen, ezért félve írjuk le: lapzártánkkor még nincs új covidvariáns a láthatáron, két év után most először látszik komoly esély a kiszabadulásra. Arra is, hogy a 2019-ig megszokotthoz hasonlóan lehet majd idén tavasszal és nyáron utazgatni. Az omikron jóval kisebb arányban tudott súlyos megbetegedést okozni, mint elődei, Európában komoly vita tárgya, hogy szabad-e mostantól nagyjából influenzaként kezelni a koronavírust, korlátozások nélkül együtt élve vele. Több ország szerint igen, ők el is törölték a korlátozások nagy részét, vagy akár az összeset.
A számok azt mutatják, hogy tömegek készülnek az elmúlt két évben elmaradt, vagy rövid távra korlátozott utazások bepótlására, ezért összegyűjtöttük az elmúlt időszak legfontosabb trendjeit, a covid okozta változásokat, illetve tippeket adunk a flott nyaralásszervezéshez a tengerparti pihenésre fókuszálva.

Milyen korlátozások várhatók tavasszal és nyáron?
Alapesetnek abból indulunk ki, hogy nem tűnik fel újabb covidvariáns, az omikron-hullám elül, az esetszámok alacsony szinten stabilizálódnak. Ha ez összejön, akkor az unión belül az oltottak előtt szabad lesz az utazás, az egyes országok részletszabályai azonban várhatóan eltérnek egymástól. Az uniós javaslat arról szól, hogy az alapoltottság kilenc hónap után járjon le, az emlékeztető oltásnak a következő hónapokban valószínűleg nem lesz lejárata.

Vannak és lesznek is országok, ahol rövidebb idő alatt veszíti el érvényességét az alapoltottság, és továbbra is országonként változó, hogy a keleti oltásokat elfogadják, vagy sem. Az EU-ban már kötelesek elfogadni a WHO által jóváhagyott oltásokat, tehát a Sinopharmot is. A Szputnyik viszont kiesik ebből a kategóriából. Ha a keletire emlékeztetőnek nyugati oltást kap valaki, azt elvileg teljes védettségnek fogadják el. Aki nem minősül beoltottnak, negatív teszttel beléphet lényegében minden uniós országba.

A belépési szabályoktól teljesen függetlenül szabályozzák az egyes országok, hogy a szolgáltatások igénybevételéhez mit követelnek meg. Van, ahol már ma is teljes a nyitás, és nincs semmi korlátozás, a szigorúbbaknál három oltás nélkül megszállni és étterembe belépni se lehet. Várhatóan tavasszal mindenhol lazul a szabályozás. Maszkügyben úgy tűnik, hogy sokan teljes szabadságot adnak, de lesznek országok, ahol zárt térben kötelező marad a maszkviselés, leginkább a tömegközlekedésben.

Ha jön egy új variáns, az mindent felborít. Azonnali szigorításokat hoznak az országok, és minden további lépés attól függ, hogy mi derül ki az omikron-utód fertőzőképességéről és arról, mennyire súlyos betegséget okoz. Ez most teljesen megjósolhatatlan.

Akkora tömeg lesz, mint a covid előtt?
A várakozások szerint közel akkora. Tavalyelőtt óriási visszaesés volt az európai turizmusban és tavaly is messze elmaradtak a beutazások a 2019-es szintekhez képest. Európán belüli utazásoknál persze kisebb volt már a visszaesés, de a kontinensen kívülről nagyon kevesen jöhettek. Komoly tavalyi tanulság, hogy nagyot nyert a versenyben Görögország azzal, hogy már februárban pontosan kommunikálta belépési szabályait, gyorsan beoltotta a népszerű szigetek lakosságát, és komoly kampányt épített a turisták vonzására. Ők majdnem elérték a 2019-es szintet, míg a legtöbb népszerű mediterrán úticélnál harminc–negyven százalékos elmaradás látszott.

Idén mindenki nagyon készül a szezonra, nem lesznek nagy különbségek a beutazási szabályok között, és sok millió eddig bizonytalan turista várja, hogy három év után újra kiszabaduljon, illetve ne csak a biztonságosnak gondolt közeli célpontokkal tervezzen. Az elmúlt két évben az elkülönülés nagyon fontos volt, ez egyrészt a szállások között felértékelte az apartmanokat a szállodákkal szemben, illetve az autós utazást a repülős ellenében. Utóbbinak az is jót tett, hogy könnyű a járványhelyzet, és lehet az állandóan változó korlátozások függvényében, az utolsó pillanatban szervezni.

Az is számít, hogy a fő küldő országok közül több is megnehezítette a polgárai utazását még tavaly nyáron, a britek például különösen keveset kóricáltak a méregdrága tesztelési kötelezettség miatt. Náluk most teljes nyitás van, ők nagy számban szabadulhatnak rá a nyaralóhelyekre.

Magyarországon a Balaton már 2020-ban megtelt nyáron, a csúcsszezonban nem voltak szabad szállások, ez tavaly úgy fokozódott, hogy több, korábban nem annyira népszerű célpont is telt házat produkált. Az árak emelkedése a szallas.hu legfrissebb adatai alapján idén folytatódik már az év elején is, és ez várhatóan így is marad. A mi szemünkben Horvátországot is felértékelte az elmúlt két évben, hogy autóval könnyen elérhető, ebben idén változást hoz, hogy a magyarok közül többen vállalnak majd be repülős utazásokat. De lesz helyettünk a horvát tengerparton például sokkal több angol.