Az amerikai családi vagyonok kétharmada boomerek vagy még idősebbek kezén van. Köztük a leggazdagabbak évtizedeken át törték a fejüket, mi lesz a vagyonukkal, amikor távoznak az élők sorából. Négy 78–87 éves Forbes 400-tag mesterkurzusa: hogyan gondoskodj róla, hogy a pénzedet Állam bácsi helyett karitatív szervezetek és a gyerekeid kapják meg.
Írta: Matt Durot, Fordította: Zsadon Béla
Augusztusban Phil Knight becslése szerint az állam szívében levő otthonának ablakából az erdőtüzek miatt legfeljebb száz méterre lehet ellátni. „Ez a világ legszebb állama, hát szívtépő, ahogy pusztítja a füst. Szántam rá egy kis pénzt, és utánanéztem: a nyugati parton nagyon is meg lehetne fékezni ezeket a tüzeket.”
Merész kijelentés. De Knight elismeri, hogy vár rá egy olyan feladat, ami sokkal nehezebbnek bizonyul, mint gondolta: túl kell adnia 39,5 milliárd dolláros vagyonának javán. „Értelmes filantróp befektetéseket találni nem volt olyan könnyű, mint reméltem, és arra számítok, hogy utódaimnak és tanácsadóimnak rengeteget kell majd gürcölniük, amikor én már nem tudok új ötletekkel előállni – tűnődik. – De nem kapkodom el.”
Hiába ír valaki nagyon jól, ha nem tudja eladni magát. Nem véletlenül hívják Álomgyárnak a magyarok kedvenc ponyvaregényeit, több mint másfél milliárd forintos üzlet lett az álneves szerzőkből és romantikus-erotikus kötetekből. Gönczi Péternek és Nagypál Viktornak határozott elképzelése van a könyvkiadásról. Kultúracsinálás, vagy kőkemény marketing?
„Az elején a Garzon Caféban ültem a Wesselényin, már kiültem a fotelt. Jó barátom a tulaj, engedte, hogy onnan dolgozzak egész nap. A szüleimtől kaptam egy kilenccolos MSI laptopot, bruttó nyolcvanezer, ez volt az első céges eszköz. Hiányzott róla a Shift és a T.” Hogy vajon ezért kezdődik kisbetűvel a logón, és ezért nincsen T betű a nevükben, zavaromban el is felejtem megkérdezni Nagypál Viktortól. „Majd jöttek az első lakásirodák, Radnóti, Hegedűs Gyula, Victor Hugo. Kezdetben negyvenöt négyzetméteren ültünk, a nappaliban volt két asztalunk, onnan nyílt egy másik szoba fürdővel. Ott lakott Viktor, onnan csoszogott ki reggel papucsban” – teszi hozzá Gönczi Péter. Először festékes dobozra emlékszik, aztán korrigál: az Álomgyár kiadó első évzáró buliján mustáros bödönben melegítették a levest meg a töltött káposztát. A radiátoron.
Még mielőtt visszapörgetnénk az időt, a két alapító előreszalad. Hamarabb tudom meg, hogy az első magánkiadáshoz a Jászai téri Mekiben írták alá a szerződést, minthogy honnan a név. „Mert álmot árulunk. Hogy író leszel.” 2012-től a magánkönyvkiadás alapozta meg a bizniszt. Íróként vállalod a teljes kockázatot, leteszel akkori áron másfél millió forintot (ma ez már inkább 2,5–3 millió), a kiadó cserébe könyvet varázsol a kéziratodból, és beviszi a nagyobb hálózatokba ezer–ezerötszáz példányban. Harminc–negyven százalékos eladás felett már pénz is visszajön. Vajon még ma is sültkrumpliszaga van az első szerződésnek?
„Ülök a sötét szobában, és azon gondolkozom, hogyan voltam képes ezt az elsöprő szerelmet érezni iránta, miközben ennyire rettegtem is tőle” – így indul Borsa Brown (álnév) első, szintén magánkiadású könyve, A maffia ágyában. Erotikus ponyvaregény? Romantikus, szórakoztató, lektűr, felnőttirodalom – Péter és Viktor inkább ezeket a szavakat használják. Az interjú második órájában már elgyengülnek, és kétszer is elhangzik, hogy ponyva. Bárhogy is legyen, van kötetük, szintén Borsától Az Arab, aminek több mint húsz utánnyomása volt, és százezres példányszámban fogyott el. „Nem kéne minden nőt megdugnod, aki egy kicsit is tetszik” – így kezdődik a sokrészes regényfolyam.
Borsa külön meséli el, hogy hét évig rágta a fülét a barátnője. Végül bizonytalanul, de belevágott, és „mivel nőből vagyok, mindent és azonnal alapon” minden kiadónak elküldte a maffiás kéziratát. „Egyedül a Libritől és az Álomgyártól kaptam üzletileg értelmezhető választ. A Libri időt kért, vagy talán csak lerázott, az Álomgyár azonban ütötte a vasat.” Péter süteménnyel jött a találkozóra, későbbi felesége sütötte. Borsa megértette, nem mint leendő írójukhoz viszonyulnak hozzá, hanem mint üzlettárshoz. „Ők tolják az én szekeremet, én tolom az övéket.” Amolyan néma megállapodás, de tíz éve működik. R. Kelényi Angelikánál jött el az idő, hogy üzleti bizalom is kialakuljon a felek között, 2014-es első könyve, Az agyam eldobom volt a kiadó első olyan megjelenése, aminek már átvállalták a finanszírozását. Angelika hosszú betegség után idén októberben elhunyt.
Az hamar kiderül az alapítóktól új irodájukban a Bajcsy-Zsilinszkyn, hogy az Álomgyár inkább üzlet, mint kultúracsinálás, a könyv eszköz, nem szerelem, és írni legalább annyira önpromó és marketing, mint amennyire alkotás. És amikor ezek elhangzanak, senki sem érzi magát kellemetlenül, ahogy attól sem, ha többéves sikerszéria után az anyagi nehézségekről is szót kell ejteni. Idén várhatóan 120 címet adnak ki, tavaly 139-et sikerült. Az infláció miatt a kiadó, boltjaik, webáruházuk és egyéb ügyeik (e-könyv, nagyker stb.) kevesebb címmel is hozzák a tavalyi árbevételt, viszont a nyomtatástól a béreken, bérleményen át a logisztikáig minden költségük körülbelül a duplája lett.
Világos lett Tősgyökeres pesti gyerekek. Péter nem állítja, hogy megállás nélkül bújta a könyveket, Viktor pedig csalódott, hogy nem az olvasás vagy a gépészmérnöki kar hozza meg a várt kitörést. „Hanem a vállalkozói szellem. Nem volt opció, hogy alkalmazott legyek.” Viktor még azután is fontosnak tartja ezt rögzíteni, hogy már kinyomtam a diktafont. Speciális fogtechnikai eszközöket értékesített orvosoknak – gyakorlatilag fogkefét –, Péter pedig a megboldogult Ulpiustól jött el. Egy évet se töltött ott, nehezen viselte, hogy a tulajdonos nem igazán szeretett konzultálni a vezetőséggel. A két barát ekkor ült össze a Gozsdu-udvarban, hogy ez mégsem állapot, ideje vállalkozni. Marketing vagy könyvkiadás? – hangzott el a tök részeg kérdés a 400 bárban. „Már nem volt világos? Még nem volt világos” – nevetnek. De akkorra eldőlt: jöjjön az a lektűr!
Sztorijaik a legdicsőbb koleszos éveket idézik. A társasági szerződés megírásáért máig sem fizették ki ügyvéd barátjukat, hatvanezer forintos tételről beszélünk („ma is jót nevetünk rajta, ha eszünkbe jut”). Először Péter albérletének előszobájában raktározták a könyveket, de Viktor egyik exe is besegített extra hellyel. „Egy dohos bérlakás sötét pincéjét képzeld el. Lámpa se volt, telefonnal világítottunk, mentünk le szatyrokkal, így pakoltuk tele Viktor akkor tizenhét éves Mercedesét.”
Lehet, hogy a vállalkozói lét volt az egyetlen logikus út, azt viszont minden buktatójával végig kellett járniuk, miközben azt nézték, hogy az egyetemi szaktársakat a gépészmérnökiről és az üzleti szakról kilépve máris félmilliós fizetésekkel meg céges autóval halmozzák el a multik. „Szégyenérzet nem volt – vallja Péter. – Csak csábított a másik út, az egzisztencia, hogy hagyjuk abba a küszködést.”
Az elején még pénzkérdés volt a magánkiadás. Úgy meggyőzni írókat arról, hogy bízzák rájuk a másfél milliójukat, hogy ők meg összevissza beszéltek, mi a különbség szerkesztés és tördelés között. „Pedig együtt sírtunk, együtt nevettünk az írókkal, a mi bevételünk is múlott rajta, hogy jól fogy-e a könyv.” A magánkiadás hosszú távon értelmezhetetlen lett volna üzletileg, ma csak évi nyolc–tíz könyvet adnak ki így, mégis ráéreztek valamire a modellel. Az Ulpius-ház 2015-ös csődje nagy űrt hagyott maga után, az erotikus-romantikus szerzők pedig akkor már tudták, hogy az Álomgyárnál érdemes kopogtatni a kéziratukkal.
„A sci-fi a polcon maradt, a romantikus nem. Magunkat kezdtük el kiszorítani a könyvszigetekről meg piramisokról, kiszélesítettük tehát krimire és thrillerre is. Szoktuk mondani, hogy nálunk vérnek és spermának kell folynia” – nevetnek. Gyorsan hozzáteszik, hogy a zenés vagy gyerekkönyv is jó biznisz, de nem titkolják, hogy az emberek a pénztárcájukkal szavaznak. Ha ízléstelenné válna egy szerző, a szerkesztő kiszűri, mondják, de azért elhangzik a Győzike show-s hasonlat: „Van ez az álprűdség, hogy én nem olvasok ilyet, senki ilyet nem ismerek.” Viktor hozzáteszi, volt, hogy egy másik kiadótól megkapta: „Nektek könnyű, ti olyan könyveket adtok ki, amit megvesznek.”
„Sokan utálják, mások szeretik, egyesek úgy tesznek, mintha nem hallottak volna még felőle, és akadnak, akik lenézik.” Borsa szerint az Álomgyár titka, hogy hallgatnak az igényekre. Kicsit erősebb szavakkal is elmagyarázza: „Nem tartották alantas dolognak a szórakoztató irodalomhoz nyúlni, és nem érezték úgy, hogy lealacsonyodnak, ha párbeszédbe bocsátkoznak az olvasókkal.”
Hi, I’m Victor from Hungary Hogy kiből lett sikerszerző? „Aki tehetséges volt, és odatette magát. Másrészt múlik az exhibicionizmusán is, hogy mennyire szerethető a személyisége. Kockázatos befektetés, szóltunk is, hogy ha tejre, kenyérre kell a pénz, ne erre költse.” Egy ponton túl megérte a szerzőnek felajánlani a lehetőséget, és felépíteni az írót, a könyv finanszírozásán túl marketingre is áldozni. Közösségi médiás hirdetésre négyszázezer forint is elmehet könyvenként. Az alapítók nem köntörfalaznak. „Hiába ír valaki nagyon jól, ha közben nem tudja magát a közösségi médiában eladni.” Összesítve 234 ezer követőt kell lenyűgözniük, no, meg a leglelkesebb rajongókat, egy huszonötezer fős zárt Facebook-csoportot, ők néha még két borítóverzió közül is választhatnak. Külföldi szerzők jogainál is sokat számít az online jelenlét, sőt bizonyos értelemben meghökkentő egyszerűséggel döntenek: legyen nő, nézzen ki jól, a csávója is, írjon sokat, legyen vele tele az Instagram, és akkor érdemes behozni Magyarországra.
A szerzőépítésbe beletartozik az is, hogy eleinte még Viktor szakadt Mercijével vitték országjáró turnéra az írókat. Volt, hogy öten nyomorogtak le Zalaegerszegig, és a fűtés se működött. Évekkel később már csaknem százan akartak élőben találkozni kedvenceikkel, amivel aztán ki is nőtték a könyvesboltokat. Büszkén mesélik az alapítók, hogy a konkurencia már próbált átcsábítani szerzőket, de oda-vissza működik a lojalitás. Ha kell, fuvarozzák az írót, és arra is volt példa, hogy nyaralni küldtek valakit. Nem egy szerzőjüknek munkát is ajánlottak az irodában, meséli Borsa Brown (fordítva sosem, azaz kollégából nem lett szerző). „Én nem fogadtam el” – árulja el, szerinte egészségesebb csak az egyik poszton létezni. „Már csak a többi író miatt is.”
A régi ulpiusos beszerzőktől lett meg a kereskedők mobilszáma. „Nyűg volt nekik velünk foglalkozni. Kivágtak az ajtón, mi visszamásztunk az ablakon – emlékszik Péter. – Csak amikor látják, hogy a könyved jól megy a Libriben és a Lírában, akkor már nem utasíthatnak vissza.” Igaz volt ez arra is, amikor elkezdtek lecsapni nemzetközi könyvjogokra is. Először még potyára utaztak ki a londoni könyvvásárra, nem tudták, hogy hónapokkal előtte el kell kezdeni fűzni a nagy könyvházakat időpont reményében, különben csak kézrázás lesz a dologból. Másodszor már hónapokkal előtte nekiláttak a hadműveletnek, a Penguin Random House-t konkrétan az info@-on és a Linkedinen kezdték bombázni, hogy „Hi, I’m Victor from Hungary”. Végül kaptak egy kontaktot, aki várta őket New Yorkban. „Odamentünk, leültetett minket valaki, elmondtuk, kik vagyunk. Tíz perce beszéltünk, amikor szólt, hogy ne haragudjunk, ötlete sincs, kik vagyunk, nem ő várt minket. Bóklásztunk a folyosón, majd az egyik ajtón kiszólt valaki, hogy kik vagyunk. Könyveket szeretnénk vásárolni, mondtuk. Behívott, és elkezdte mutogatni, milyen könyveket lehet vásárolni. Kiderült végül, hogy a kiadó egyik alelnöke.” Utána Londonban már tele lettek találkozókkal.
A túlélés ideje A covid jó időszakuk volt, nem csak azért, mert mindenki otthon olvasott. „A többi kiadóval ellentétben nem fékeztünk. Amikor újranyitottak a boltok, hirtelen nem tudtak új könyveket polcra tenni. Tőlünk viszont tudtak címeket venni. Covid után bementél a Tescóba, és szinte mint egy Álomgyár-könyvesbolt, úgy nézett ki.” A mostani gazdasági környezetben sokkal tehetetlenebbnek érzik magukat, azt mondják: ez nem a fejlődés, hanem a túlélés ideje.
Márciusra egy év alatt negyven–hatvan százalékkal magasabb árajánlatot kaptak a nyomdai költségekre, miközben a könyvenkénti átlagos bevételük csak tizenhét százalékkal nőtt. És így is természetes már, ha egy puhakötésű könyvért öt–hétezer forintot kérnek el a boltban. Üzleteik száma közben 19-ről 16-re esett, de a zuhanó nyereségesség mellett is ott az Álomgyár a szektor tíz legnagyobb szereplője között. Egy olyan piacon, amelyik a Központi Statisztikai Hivatal szerint kezd visszapattanni a covidesésből, a 2020-as 49,7 milliárd forintos magyar könyvforgalomhoz és 28 milliós példányszámhoz képest 2022 már 59,5 milliárd forinttal és közel 44 milliós példányszámmal zárult. Másrészt viszont jókora szeletet vág ki magának az abszolút első Libri–Bookline csoport többségi tulajdonosa, a Fidesz káderképzője, a Matthias Corvinus Collegium.
Az Arab, Az agyam eldobom, A maffia ágyában – pár sikercím az Álomgyárból.
Bármi is történjen, az Álomgyárnál két webáruházzal is futnak, az Olcsókönyvek.hu nagyobb alapkedvezménnyel, de magasabb ingyenes szállítási küszöbbel dolgozik. Idén a bevételek kétharmadát termeli ki a könyvkiadás, ebben benne vannak az Álomgyár-boltokban értékesített Álomgyár-könyvek is (bevételben egy szinten van a Librin keresztüli forgalommal), a maradék egyharmad az általuk eladott külsős könyvek. Nem a Harry Potter-, A lány a vonaton- vagy a Kepes–Frei-féle tíz–százezres példányú sikercímekre vadásznak, tipikusan hat–nyolcezer eladott példánnyal is sikernek könyvelik el állandó szerzőiket, ha stabil bázisuk van és akár tíz–húsz alkalommal meg tudják ismételni a bravúrt.
Publish and More Kft. Alapítás: 2012 Létszám: 70 fő Tulajdonosok: Nagypál Viktor (ügyvezető, 50%), Gönczi Péter (25%), Barna Eszter (25%)
A Forbes legértékesebb magyar tulajdonban lévő cégek listájának 65. (TOLNATEJ Zrt.) és 70. (Tarr Kft.) helyén álló vállalatok együttműködésében épült fel a kelet-közép-európai régió legnagyobb félkeménysajt-üzeme, Szekszárdon. A közismert Tolle termékeket gyártó TOLNATEJ Zrt. az idén éppen 40 éves gyárát bővíti és reorganizálja. A 20 milliárd forintos beruházás részeként kialakított új csarnok kommunikációs hálózatát régi […]
De gustibus non est disputandum, vagyis ízlésről nem lehet vitatkozni. De stílusról lehet? Amikor mindenki azt visel, amit akar, hogyan találhatja meg az igényes férfi azt az öltözködési formát, azokat a ruhadarabokat, amik leginkább erősítik őt szerepeiben, feladataiban, az önkifejezésben? Zsigmond Dórával, a modern és a népi hagyományos öltözködés ötvözésével operáló férfidivat-tervezővel, Stan Ahujával, az egyedi öltönyök készítésével foglalkozó szabóság és márka alapítójával, valamint Lakatos Sándorral, a kontrasztos formavilággal dolgozó divattervezővel beszélgettünk divatos kérdésekről.
Címlapfotózás után ereszkedünk le a budai hegyekből Stan Ahujával. Örülök a fuvarnak, kíváncsi voltam rá, milyen ember. Már csak azért is, mert a Hajós utcai szerkesztőségünkbe tartva gyakran a nevére keresztelt szabóság kirakatát bámulom. Méregzöld bársony szmokingzakó, krémszínű, rövid trenchcoat: a klasszikus luxus szerintem legütősebb versenyzője az Andrássyn. Az Indiából kvázi húsz éve ideköltöző Ahujába is bőven jutott a klasszikusból. Nem […]
