Annyiszor esett már pofára a Wall Street az elmúlt évben, hogy lassan alig hisz a szemének. A részvénypiaci befektetők minduntalan abban reménykednek, hogy a Federal Reserve leáll a kamatemelésekkel, sőt elkezdi pedzegetni, hogy netalántán a csökkentést se zárja ki. Itt még ugyan nem tartunk, de sokadik nekifutásra novemberre valóban megnőtt az esélye, hogy leáll a Fed a keménykedéssel. Ha eljön a várva várt Fed-pivot, a szakaszhatár a monetáris politikában, az rövid távon valóban komoly nyereséget hozhat a szenvedő részvénytulajdonosoknak.
Az ő szemszögükből nézve az elmúlt két év arról emlékezetes, hogy véget ért egy régi barátság. Sok év habzsidőzsi – nullához konvergáló kamatok, ész nélkül orrba-szájba nyomatott jegybanki pénzpumpa – után már nem igaz, hogy a Fed a piac barátja, az amerikai jegybank jókora késlekedés után beindította kamatemelési ciklusát, ezt pedig a részvénypiac már jó előre gyűlöli: a magas kamatok drágítják a hitelezést, vele a cégeknek a forrásbevonást, rontva a növekedési képességüket, vele a profitabilitást. Ráadásul a magas kötvényhozam, a kellemes kockázatmentes kamatláb befektetői pénzeket szív el a részvénypiacról.
A Fed oldaláról nézve mindez úgy néz ki, hogy kénytelen küzdeni a hitelessége visszaszerzéséért. A nagyhangú részvénybefektetők érdeke nyilván a laza monetáris politika, de ezt pont nem szabad figyelembe vennie az inflációt alacsony szintre vezetni próbáló amerikai jegybanknak. Utólag mindenki nagyon okos, de a covidfelpattanásban, az ellátási láncok megszakadása és a kínálati sokk idején elég sok közgazdász kifejtette, hogy ha ebből nem lesz infláció, akkor semmiből, a Fed (meg még jó pár másik központi bank is) mégis szentül hitte, hogy az árugrások csak átmenetiek.
Amikor belátták, hogy nem, hirtelen váltással és szokatlanul erős ütemben álltak neki a szigorításnak – meg a hitelesség visszaépítésének. Tavaly nagyrészt emiatt zárt nagyon rossz évet a tőzsdék nagy része, és épp emiatt forog 2023-ban szinte minden akörül a New York-i tőzsdéken, hogy mikor lesz már ennek vége?
Ősi bullshit újratöltve
A Fed szereti azt kommunikálni, hogy adatvezérelt üzemmódban van, ami egy ősi bullshit újratöltve, hiszen az extrém sokkok esetét leszámítva gyakorlatilag mindig a legfrissebb adatok alapján hozza meg a döntéseket a monetáris politikáról. Arra a keskeny mezsgyére próbálja rávezetni az amerikai gazdaságot, aminél enyhül a bérnyomás, kevésbé feszessé válik a munkaerőpiac, két százalék körülire csökken az infláció, de közben nem süpped recesszióba a gazdaság.
Ez lenne a soft landing forgatókönyv, aminek megvalósulásában a piac is nagyon bízik, a másfél éve szenvedő Wall Streetnek nem mindegy, hogy a jegybanki cél eléréséhez kell-e még kamatot emelni, vagy hamar a csökkentés kerül napirendre. Utóbbinak nőtt meg az esélye novemberben, mivel az inflációról és a munkaerőpiacról is ebbe az irányba mutató adatok futottak be.
A tőzsdeindexet elnézve persze felmerülhet a kérdés, hogy miért rinyál a Wall Street, hiszen a tavalyi vaskos bukó után idén már szép pluszokat ért el az S&P 500 index és a Nasdaq is (18 és 35 százalékot). Ez azonban csalóka, mert az emelkedést szinte kizárólag a hét gigacég menetelése okozta, rájuk (Amazon, Apple, Alphabet, Meta, Microsoft, Nvidia, Tesla) idén magnificent 7 csoportként szokás hivatkozni. Az S&P 500-ban a súlyuk közel harmincszázalékos, az index úgy emelkedett nem kicsit, hogy a benne szereplő részvények többségének csökkent az árfolyama. Ha egy olyan S&P 500-at néznénk, amiben minden papír súlya azonos, az idei év nagy részében mínuszokat látnánk, de épp a novemberben kiújult reménykedés felhozta ezt a mutatót is plusz nullába. A Dow Jones és a Russell 2000 index is minimális pluszba tudta csak felküzdeni magát. Nagy kérdés, hogy innen merre tovább, és hogy a magasra értékelt hetekre érdemes-e tenni, vagy az elhanyagolt többi papírra.
Természetesen senki se tudja, milyen adatok jönnek a következő hónapokban, de az a korábbi ciklusváltásokra adott tőzsdei reakciók alapján igencsak valószínű, hogy ha a Fed monetáris fordulata biztosabbá válik, az dob valamekkorát az árfolyamokon. Vannak olyan vélemények, hogy ezt már a novemberi emelkedéssel lényegében beárazta a piac (a kötvénypiacok is végre elemelkedtek a mélypontokról, és a dollár is gyengült), ennek azonban ellentmondanak az értékeltségi szintek.
A „rendes” S&P 500-nál a historikus előre tekintő P/E (árfolyam per egy részvényre jutó nyereség) hányados 17,5, ez a piacon október végén még 17,1-en állt, a novemberi rali vitte fel picit a historikus átlag fölé. Az egyenlő súlyokkal számolt S&P-nél viszont még a felpattanás után mért 14,9-es mutató is bőven a 16,4-es historikus átlag alatt van. Ezt kétféleképpen is lefordíthatjuk. A piac még most sem hisz teljesen a kamatfordulatban, vagy csak attól tart, hogy a várt gazdasági lassulás a tág piacon profitáldozattal is jár.
Épp az utóbbi miatt teljesen bizonytalan, hogy ha el is jön a kamatfordulat, tartós tud-e lenni a nagy megkönnyebbülésből induló várva várt tőzsdei emelkedés. Középtávon ugyanis már a szakértők nagy része attól tart, hogy kiújulhat az inflációs nyomás. Ha a nullás kamatok időszaka nem tér vissza, az amerikai gazdaság nagyobb sokk nélkül nem tud érdemleges recesszióba esni, akkor lesz pénzük az embereknek költeni. Elég, ha jön néhány rosszabb adat, könnyen változhat a széljárás. Ilyen helyzetekben érdemes izgalmas egyedi részvénysztorikat keresni, hiszen középtávon a piac a cégek pénzügyi teljesítményét követi, illetve előlegezi meg, sok papír mozoghat függetlenül a bizonytalan általános piaci trendtől.
Egy próbát megérhet
A magyar kisbefektetőnek két okból is dilemmát képezhet, ha az amerikai piacon fordulat jelei mutatkoznak. Egyrészt a hazai részvénypiac idén már futott egy jó kört, több egyedi részvényen túl maga a BUX is szép hozamot ért el, több mint húsz százalékot emelkedett. Úgy tűnik, hogy az orosz–ukrán háború kitörése után kialakult extrém pesszimizmusból visszapattant, a szokásos alulértékeltséghez tért vissza, most nem látszik komoly további felhajtóerő. Innen racionális lehet valamekkora átcsoportosítás a most épp ugrásra esélyesebbnek tűnő Wall Street felé.
Másrészt viszont a kockázatmentes alternatíva, a magyar állampapír, közelebbről az inflációkövető PMÁP továbbra is extrém magas kamatot fizet, sőt a java még csak a jövő év elejétől jön. De már csak azoknak, akik benne ülnek. A korábbi sorozatok másfél százalékos prémiumot fizetnek, ezekkel a befektetők jövőre nagyjából 19,3 százalékos kamattal számolhatnak. Ezt feltörni, ebből átcsoportosítani csak nagyon erős részvénypiaci meggyőződés mellett érdemes, a döntő többségnek a javuló részvénypiaci hozamkilátások ellenére inkább érdemes learatnia a ritkán elérhető nagyon magas kockázatmenetes kamatot.
Egészen más a helyzet azoknál, akik befektetésre váró pénzükről most döntenek. November végén lényegében kinyírták az inflációkövető kötvényt, fix kamatozásúra változtatták az első évre. Így épp arra az időszakra, amikorra az idei rekord inflációt követve rekord kamatot követett volna, a ma elérhető széria már csak kilenc százalékot fog. Ez már nem olyan vonzó, ha a részvénypiacon a rövid távú kockázat/hozam-kilátások jók, és lehet még a szokásos Mikulás-ralira is játszani. Egy próbát a kockázatvállalási hajlandóság függvényében kisebb-nagyobb részvényarány mellett nekik megérhet most a szakaszhatárt kereső Wall Street.
