Neked lesz rendes munkád is?

„Imádom. Imádom az egészet” – mondta profizmustól feszülő fapofával Troy Baker, a videójátékos szinkronhangok Marlon Brandója, a 2023-as Summer Game Fest egyik műsorvezetője a Soulslinger: Envoy of Death című akciójáték előzetese előtt. Majd bumm, berobbant a trailer, és egyszerre dobogtatta meg a dark western műfaj és a horror-fantasy zsánerek rajongóinak szívét. De valószínűleg senkinek sem ment fel annyira a pulzusa, mint a harmincnégy éves pécsi Tarsoly Edéé, akinek a fejéből kipattant a játék ötlete.


„A legenda szerint már négyévesen mindig én találtam ki, hogy mit játsszunk, szóval nem is lehetne érvényesebb a klisé, miszerint »mindig is ezt akartam csinálni«” – mondja Ede, az Elder Games nevű játékfejlesztő stúdió alapítója. Első alkotásai mindenféle formális tanulmányok nélkül készültek el, és kerültek az online boltok polcaira. Hamarosan arról pusmogtak független játékfejlesztői körök, hogy van ez a kissé őrült magyar srác, teljesen egyedül rak össze olyan összetett játékokat, hogy az nyolc–tíz fős kezdő csapatoknak is becsületére válna. Ilyen a Meridian-sorozat, az Everreach vagy a most készülő Soulslinger is.


„Édesapám programozó, tőle kérdezgettem, aztán kézbe vettem a Delphi 6-os könyvet, és elkezdtem olvasgatni, hogy mi is ez” – idézi fel Ede játékfejlesztői karrierjének hajnalát. Tízévesen ismerkedett meg a videójátékokkal, és még abban az évben elkészítette első programját, akkor még egy osztálytársa segítségével.