Tulajdonképpen hálásak lehetünk Gerendai Károly tésztabárjának, a Nudlinak, hogy nem jött be, és átadta a helyét a semmivel sem feszengősebb, de sokkal érdekesebb Costes Izakayának.
Ha már egy üzleti magazinban beszélünk éttermekről, érdemes felidézni Gerendai Károly a műfajban szokatlanul őszinte mondatait arról, mi történt a Nudlival, ami évekig próbált utat találni a pesti belvárosban korzózó turisták szívébe egy burgerbár meg egy padthai-os között.
Mi sem értettük (Forbes, 2021/6), és a célcsoportok sem: a külföldiek nem tésztát akarnak enni nálunk a Nudli néhai ársávjában, hanem gulyást meg pörköltet, a magyarok meg nem akarnak nem otthon enni magyar tésztát, ráadásul az önkiszolgáló koncepcióhoz széles körben teljesen más minőségi asszociációk társulnak, azaz egy menzáé – elemezte a félremenést Gerendai a Magyar Konyha Online-on.
Azt is hozzátette, hogy irányba lehetett volna állítani a kísérletet, de mire újból elmagyarázzák mindenkinek, hogy már a Nudli túloldalát látjuk, több pénz ég el, mintha nyitnak valami újat nulláról. Máris tanultunk valamit a vendéglátóiparról!
Professor Skran, a Lawrence University politológiaprofesszora állt a gangon a szerkesztőség előtt tavaly ősszel, és visszafordult, mint Columbo. „Elhívlak az egyetemre előadni” – mondta. Kedves gesztus, de mire hazamegy, úgyis elfelejti, gondoltam. Nem így lett.Április 11-én már ott álltam az egyetem nagyelőadójában, és figyeltem, ahogy jönnek a diákok, a kisváros érdeklődő tagjai és az egyetem tanárai. Köztük a bátyám is, ő is […]
Professor Skran, a Lawrence University politológiaprofesszora állt a gangon a szerkesztőség előtt tavaly ősszel, és visszafordult, mint Columbo. „Elhívlak az egyetemre előadni” – mondta. Kedves gesztus, de mire hazamegy, úgyis elfelejti, gondoltam. Nem így lett. Április 11-én már ott álltam az egyetem nagyelőadójában, és figyeltem, ahogy jönnek a diákok, a kisváros érdeklődő tagjai és az egyetem tanárai. Köztük a bátyám is, ő is ezen az egyetemen tanít, ez az ismeretség alapja. A téma lehetett volna az is, hogyan lehet egy egyre szűkülő printpiacon sikeresen kiadni egy magazint, de persze ennél sokkal kevésbé vidám téma érdekelte őket. A kis, de jegyzett private liberal arts college-ba is elért már Orbán Viktor híre, és az foglalkoztatta az egyetemi polgárokat, mi történik Magyarországon. Nehéz feladat. Egyrészről könnyen összefoglalható, hogyan stabilizálta a hatalmát Orbán és csapata, milyen praktikák, trükkök, egyszeri lehetőségek és nem mellékesen történelmi háttér vezettek oda, hogy már nem látszik, hogyan lehetne leváltani őket. Másfelől olyan jó lenne úgy elhagyni az előadótermet, hogy nem gondolja azt a hallgatóság, hogy börtönben élek. Azzal kezdtem, hogy megmutattam, milyen a kilátás a Margit hídról, ahol minden reggel a szerkesztőségbe villamosozom. Hadd irigykedjenek. Próbáltam olyan létező párhuzamokra is rámutatni, mint a floridai kormányzó „Don’t Say Gay” törvénye, amit a helyiek elmondása szerint is a magyar törvény inspirált a szexualitás iskolai megjelenítésével kapcsolatban. Vagy jeleztem, hogy milyen ügyesen átvette a Fidesz az amerikai gerrymandering lélegzetelállítóan cinikus gyakorlatát a választókerületek átrajzolására. Amikor egy nyugdíjas közgazdaságtan-professzor csak úgy mellékesen megjegyezte, hogy ezt az előadást nyilvánvalóan nem lehetett volna Budapesten megtartani, gyorsan korrigáltam. Az egyensúlyozás talán sikerült. Az előadásról szóló cikk végén az olvasható: nem minden fekete és fehér, ha közelebb megyünk, vannak szürke árnyalatok is. A siker ellenére a keserű szájíz azért bennem maradt. Kár, hogy tíz év Forbes Magyarország után nem egy fehérebb állapotról számolhatok be. Valami hasonlóról beszél a Legyél jobb! melléklet belső címlapsztorijában Pistyur Veronika is, aki a Bridge Budapesttel hasonló célokért küzd, mint mi. És már látom, hogy ő is hozzám hasonló lelkesedéssel fogja olvasni a címlapsztorinkat Diller Kevinről és a hozzá kapcsolódó 30 sikeres magyar 30 alatt listánkat. A lista üzleti része nehezebben szokott megtelni, mint most. Az elmúlt időszakban a 1990-es években született generáció, a millennials több tagja is már a gimnáziumban vállalkozni kezdett, és mára méretes üzletet épített fel. Ez már az az időszak, amikor a Bridge is működött, és minket is lehetett olvasni. Talán némi hatásunk nekünk is volt Veráékkal. Ez már csak azért is felmerült bennem, mert a frissen indult Forbes Business Club egyik tagja bemutatkozásában elmondta: nála a Forbes olyan, mintha egy vezetőségi kolléga lenne. Minden szám inspiráció a növekedéshez.
Fahidi Éva tizenkilenc éves volt, amikor családjával haláltáborba hurcolták, majd szüleit és kishúgát gázkamrába vitték. Bár ő megmenekült, ötvenkilenc év kellett, hogy elhatározza, visszamegy Auschwitzba, és szembenéz a múltjával. Éva mára a holokausztemlékezet egyik legfontosabb alakja lett, két könyvet is írt, életéről film és táncelőadás készült.
Már reggel fél hét óta azon van, hogy valami másra gondoljon. Bármi másra. Szeretné, ha inkább a montenegrói választások vagy az agrárminisztérium földadóeltörlési törvényjavaslata járna most a fejében, akkor nem lüktetne így a mellkasa. Irtózott a várakozástól, a tehetetlenségtől, hogy más kezébe tette a sorsát, és minden múló perccel egyre közelebb kerül az ítélethez. Igyekszik háttérzajnak nyilvánítani az érzelmeit, elválasztani őket […]
A falon Plácido Domingo kézjegye, a teraszról nemrég Will Smith posztolt, a zongorához pedig egyszer spontán leült Hans Zimmer, hogy eljátsszon egy magyar vonatkozású örökzöldet. Az Aria Hotel Budapest aljában nyitott Café Lisztben összeér a zene és a kulinária. Most épp a tavaszi étlapon és programkínálaton dolgoznak, erről mesélt nekünk Katarína Tabaová executive menedzser, Hiermann […]
