Professor Skran, a Lawrence University politológiaprofesszora állt a gangon a szerkesztőség előtt tavaly ősszel, és visszafordult, mint Columbo. „Elhívlak az egyetemre előadni” – mondta. Kedves gesztus, de mire hazamegy, úgyis elfelejti, gondoltam. Nem így lett.
Április 11-én már ott álltam az egyetem nagyelőadójában, és figyeltem, ahogy jönnek a diákok, a kisváros érdeklődő tagjai és az egyetem tanárai. Köztük a bátyám is, ő is ezen az egyetemen tanít, ez az ismeretség alapja. A téma lehetett volna az is, hogyan lehet egy egyre szűkülő printpiacon sikeresen kiadni egy magazint, de persze ennél sokkal kevésbé vidám téma érdekelte őket. A kis, de jegyzett private liberal arts college-ba is elért már Orbán Viktor híre, és az foglalkoztatta az egyetemi polgárokat, mi történik Magyarországon.
Nehéz feladat. Egyrészről könnyen összefoglalható, hogyan stabilizálta a hatalmát Orbán és csapata, milyen praktikák, trükkök, egyszeri lehetőségek és nem mellékesen történelmi háttér vezettek oda, hogy már nem látszik, hogyan lehetne leváltani őket. Másfelől olyan jó lenne úgy elhagyni az előadótermet, hogy nem gondolja azt a hallgatóság, hogy börtönben élek.
Azzal kezdtem, hogy megmutattam, milyen a kilátás a Margit hídról, ahol minden reggel a szerkesztőségbe villamosozom. Hadd irigykedjenek. Próbáltam olyan létező párhuzamokra is rámutatni, mint a floridai kormányzó „Don’t Say Gay” törvénye, amit a helyiek elmondása szerint is a magyar törvény inspirált a szexualitás iskolai megjelenítésével kapcsolatban. Vagy jeleztem, hogy milyen ügyesen átvette a Fidesz az amerikai gerrymandering lélegzetelállítóan cinikus gyakorlatát a választókerületek átrajzolására. Amikor egy nyugdíjas közgazdaságtan-professzor csak úgy mellékesen megjegyezte, hogy ezt az előadást nyilvánvalóan nem lehetett volna Budapesten megtartani, gyorsan korrigáltam.
Az egyensúlyozás talán sikerült. Az előadásról szóló cikk végén az olvasható: nem minden fekete és fehér, ha közelebb megyünk, vannak szürke árnyalatok is. A siker ellenére a keserű szájíz azért bennem maradt. Kár, hogy tíz év Forbes Magyarország után nem egy fehérebb állapotról számolhatok be.
Valami hasonlóról beszél a Legyél jobb! melléklet belső címlapsztorijában Pistyur Veronika is, aki a Bridge Budapesttel hasonló célokért küzd, mint mi. És már látom, hogy ő is hozzám hasonló lelkesedéssel fogja olvasni a címlapsztorinkat Diller Kevinről és a hozzá kapcsolódó 30 sikeres magyar 30 alatt listánkat. A lista üzleti része nehezebben szokott megtelni, mint most. Az elmúlt időszakban a 1990-es években született generáció, a millennials több tagja is már a gimnáziumban vállalkozni kezdett, és mára méretes üzletet épített fel. Ez már az az időszak, amikor a Bridge is működött, és minket is lehetett olvasni. Talán némi hatásunk nekünk is volt Veráékkal. Ez már csak azért is felmerült bennem, mert a frissen indult Forbes Business Club egyik tagja bemutatkozásában elmondta: nála a Forbes olyan, mintha egy vezetőségi kolléga lenne. Minden szám inspiráció a növekedéshez.
2023 Május
intro
Tinik
Professor Skran, a Lawrence University politológiaprofesszora állt a gangon a szerkesztőség előtt tavaly ősszel, és visszafordult, mint Columbo. „Elhívlak az egyetemre előadni” – mondta. Kedves gesztus, de mire hazamegy, úgyis elfelejti, gondoltam. Nem így lett.Április 11-én már ott álltam az egyetem nagyelőadójában, és figyeltem, ahogy jönnek a diákok, a kisváros érdeklődő tagjai és az egyetem tanárai. Köztük a bátyám is, ő is […]
