„Azt hiszem, Esterházy Péter mondta egyszer, hogy nem mindegy, kinek mi esik otthon a fejére, a vájdling vagy a Brockhaus lexikon. Nekem mind a kettő.” Kevés idézet írja le jobban Rácz András gyermekkorát, vagy úgy általában az Oroszország-szakértő intellektuális humorát. A tízéves kölyök anno pont úgy lapátolta magába Budakalászon a német nyelvtudást, mint ahogy a család győrszentiváni telkén nyaranta az évi egy kiló koszt. Végül a tudás ragadt rá jobban.
Apja és szoftvermérnök öccse a svájci Google-nél a természettudományos vénát, ő és édesanyja a humán vonalat erősítik a családban. Pedig Rácznak sokáig a fizikuspálya imponált, történész létére picit jobban is szeret számolni. Mégis történelem-politikaelmélet szakon végzett az ELTE-n, majd itt is doktorált. A biztonságpolitikus Gazdag Ferenctől a középkorász Engel Pálig és az Eötvös József Collegium tudósképző közegéig valódi szellemi Kánaánban mozoghatott. Az egyetem mellett volt, hogy úszómesterkedett, teherautókat kísért, vagy épp Mekiben dolgozott. „A pultig sose jutottam el, a krumplisütés volt a karrierem csúcsa.”
Meggyőződése, hogy szakmájában elengedhetetlen a külföldi terepmunka. Ilyen-olyan szinten egyébként nyolc nyelven ért: a magyar mellett „viszonylag jól” tud angolul, németül és oroszul, latinul a templomi feliratokat még azért el tudja olvasni, élt kint Finnországban és Litvániában, szóval még ott se tudnák őt eladni, a lengyelt pedig anno szerelemből tanulta.
Két tanulmányi útja is meghatározó volt a pályáján: amikor Tapolcai László a Kelet-Európa története tanszékről a 2000-es évek elején Krakkóba vitte őket („ott döntöttem el, hogy kelet-európás akarok lenni”), és amikor az egyetem után a régi Magyar Külügyi Intézetnél a Közel-Kelet-szakértő Nagyné Rózsa Erzsébettel Iránba mentek pár hétre. „Amikor azt látod, hogy kollégáid úgy működnek egy másik országban, mint hal a vízben. Tudják a nyelvet, tudnak viselkedni. Nemcsak elboldogulnak, hanem tényleg értik, mi történik körülöttük.” Tavaly térdproblémái voltak, idén viszont már megjárta Kijevet, Kárpátalján többször is volt. „Érzed az atmoszférát. Apró kis beszélgetésekkel ismerheted meg, hogyan viselkednek a helyiek. A bolti árakat is meg tudod nézni, és hogy mi van a pultban. Rettenetesen fontos dolgok ezek.”
2022. február 24. előtt ketten mondták ki a magyar nyilvánosságban, hogy valószínűleg háború lesz: Jójárt Krisztián és ő. Az orosz invázió megindulása után alig kellett két nap, és spontán beindultak az információs hálózatok, elemzői közege azóta is éjt nappallá téve ezen pörög, dolgozik, és bármikor elérhető különféle Signal- és más biztonságos csatornákon.
„Rácz úr, ne haragudjon a zavarásért, lesz-e háború? Kell-e félnünk? A Nyírségben vegyünk házat, vagy inkább az ország nyugati felén?” – napi két tucat ismeretlen írt neki az első hetekben, „Battonyától Nemesmedvesig”. Rácz emlékszik rá, amikor még a délszláv háború idején az esti híradóból mindenki képben volt. Most arra kellett rájönnie, hogy az emberek jelentős része egyszerűen nem tud tájékozódni, vagy legalábbis nem kap hozzá segítséget.
Hogyan informálódik és értelmez az elemző háborús időkben? „Egy: ne akarj gyorsabb lenni, mint a BBC – mert nem az elemzés sebességére, hanem a minőségére kell optimalizálni. Kettő: a háború köde – hogy épp mi történik a fronton, azt pontosan nem tudod, mert 24–36 órával a valóság után kullogsz (bár a közösségi média ezen az időhézagon sokat tud rövidíteni). És három: háború idején hallgatnak a múzsák – információs hadviselés zajlik, egyik szembenálló fél hírforrásait sem szabad teljesen megbízhatónak tekinteni, érdemes tehát külső szereplőket, valamint nyugati – vagy legalábbis nyugati sztenderdek szerint működő – újságírókat követni.”
Azt Rózsa Erzsébettől tanulta meg, mi jelent empatikusan elemezni. Távolról sem azt, hogy szimpatizálni kell a felekkel, és hagyni kell befolyásolni a gondolkodásunkat, hanem hogy tudni kell a másik fejével, annak tapasztalatai és traumái mentén is látni a helyzetet. Az elemző nem teljesen objektív? Azt mondja, az objektivitás túlmisztifikált jelenség, korlátait a történész is megtanulja. „Manapság úgyis divatos, szóval hozok egy focis hasonlatot: attól, hogy valaki szurkol egy csapatnak, még nem lehet jó focista?”
„Nincs elköteleződve egyik politikai tábor mellett sem. Megértésre és objektivitásra törekvő elemzőként közelít a témához, nem ideológusként vagy propagandistaként, mint sokan” – mondja róla egykori tanára, Romsics Ignác történész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.
A biztonságpolitikában tényleg súlyuk van az elemző megállapításainak. Fontos az önreflexió is, mindig időben be kell ismerni, ha valaki téved. „Ha valamit rosszul értékelnek, abba emberek halhatnak bele” – mondja Rácz. Már most tudja: ha egyszer vége lesz a háborúnak, vagy legalábbis jelentősen csökken az intenzitása, ha külső segítséggel is, de le kell majd jönnie az információcsapról. Valahol addikció is, de azért nem teljesen. „Ez az eszkaláció most egy abnormális állapot. Viszont csinálni fogom, amíg kell.” Nem érzi ördögtől valónak, ha egy háborús konfliktusban az elemző az egyik oldal győzelmét kívánja. „Magyarország és Európa biztonsága szempontjából most egy ukrán győzelem volna kívánatos. És hajlandó is vagyok tenni érte, akár elemzéssel, szakértéssel, akár rendszeres anyagi támogatással. Mert ezt érzem helyesnek.” Halt már meg barátja a fronton.
2014-ben formális közös megegyezéssel küldték el a Külügyi Intézetből, tavaly a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) döntött úgy, hogy nem hosszabbítja meg munkaviszonyát. „A covid alatt rengeteg Karikó-interjút olvastam. Ő mondja mindig, hogy a sikereiben meghatározó szerepet játszott, hogy időnként kirúgták helyekről, és muszáj volt újrakezdenie.” Ami Ráczot illeti, 2014 után a Finn Külügyi Intézetben dolgozhatott három évet, az NKE-s szakítás után a Német Külpolitikai Társaságnál már régebben betöltött vezetői szakértői posztjában tudott jobban kiteljesedni. Márciusban a Corvinus is felvette, a Globális Tanulmányok Intézetének mesteroktatója lett. „Ami az NKE-s közegből fontos maradt, barátok, emlékek, tudás, azt úgyse tudják tőlem elvenni.” A közeg és a kitartás fontosságáról több mint húszévnyi karate is sokat tanított neki.
„Még a mostani nyugdíjkorhatár mellett is huszonnégy aktív évem van hátra. Ha pici nehézség akad, semmi gond. Ha van Finnországnak afféle klasszikus nemzeti értéke, az a sisu. Azt jelenti, hogy nem adom föl. Bármi történik, megyek tovább előre, teszem egyik lábamat a másik után. Úgymond makacs állhatatosság.”
