„Azt hiszem, Esterházy Péter mondta egyszer, hogy nem mindegy, kinek mi esik otthon a fejére, a vájdling vagy a Brockhaus lexikon. Nekem mind a kettő.” Kevés idézet írja le jobban Rácz András gyermekkorát, vagy úgy általában az Oroszország-szakértő intellektuális humorát. A tízéves kölyök anno pont úgy lapátolta magába Budakalászon a német nyelvtudást, mint ahogy a család győrszentiváni telkén nyaranta az évi egy kiló koszt. Végül a tudás ragadt rá jobban.
Apja és szoftvermérnök öccse a svájci Google-nél a természettudományos vénát, ő és édesanyja a humán vonalat erősítik a családban. Pedig Rácznak sokáig a fizikuspálya imponált, történész létére picit jobban is szeret számolni. Mégis történelem-politikaelmélet szakon végzett az ELTE-n, majd itt is doktorált. A biztonságpolitikus Gazdag Ferenctől a középkorász Engel Pálig és az Eötvös József Collegium tudósképző közegéig valódi szellemi Kánaánban mozoghatott. Az egyetem mellett volt, hogy úszómesterkedett, teherautókat kísért, vagy épp Mekiben dolgozott. „A pultig sose jutottam el, a krumplisütés volt a karrierem csúcsa.”
Meggyőződése, hogy szakmájában elengedhetetlen a külföldi terepmunka. Ilyen-olyan szinten egyébként nyolc nyelven ért: a magyar mellett „viszonylag jól” tud angolul, németül és oroszul, latinul a templomi feliratokat még azért el tudja olvasni, élt kint Finnországban és Litvániában, szóval még ott se tudnák őt eladni, a lengyelt pedig anno szerelemből tanulta.
