Az alvás elvesztegetett időnek tűnhet, ha a produktivitásunk határozza meg, mennyit érünk. Egyre többen az alvástól veszik el a szórakozásra szánt időt, így állva bosszút azért, hogy napközben a kötelezettségeik miatt nem volt erre idejük.
A nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás életmódja legalább annyira retrónak számít, mint a hasonló szövegű dal – Robert Owen 1817-ben megfogalmazott jelszaváról nem is beszélve. A munka – és az ingázás – sok embernek már több időt vesz igénybe, a szórakozásra való igényünkből azonban nehéz lejjebb adni. Ha a munkából nem tudunk lecsípni elég időt, inkább az alvást rövidítjük meg – mintegy bosszút állva azért, hogy a kötelezettségeink teljesítése közben nem irányíthatjuk az időnket. Így született meg az alváskutatás egyik legtrendibb területét meghatározó revenge bedtime procrastination (RBP) kifejezés.
Az alváskutató szerint azonban ez régi jelenség. „A RBP az inszomniához vezető, nem jó alvásviselkedések köréhez sorolható. Ma még az alvást a lustasággal kötjük össze – ki korán kel, aranyat lel –, és kihasználatlan, elpazarolt időnek tartjuk a nem produktív időt. Az emberek éjszakai alvásidejüket áldozzák fel a munka vagy a kikapcsolódás oltárán” – mondja Simor Péter Dániel alváskutató, az ELTE Pszichológiai Intézetének oktatója.
Az RBP tehát nem mentális probléma, és nem alvászavar, hanem a kiégés egyik tünete, a túlhajszolt emberek segélykiáltása. Van, aki ilyenkor a barátaival tölti az időt, de a legtöbben videójátékoznak, sorozatokat néznek, vagy órákig görgetik a közösségi médiát.
Írta: Orbán Krisztián Az üzleti élet iránt érdeklődő magyar fiatalok előtt álló legnagyszerűbb karrierlehetőségről a döntő többség még csak nem is hallott. Ez részben érthető is, még a legjobb esetben is csak néhány százuk tudja majd bejárni ezt a pályát. Első hallásra sincs benne semmi szexi, se ingyen specialty kávé, se világmegváltó blabla, se a nevetséges ígéret, hogy tíz […]
Írta: Orbán Krisztián
Az üzleti élet iránt érdeklődő magyar fiatalok előtt álló legnagyszerűbb karrierlehetőségről a döntő többség még csak nem is hallott. Ez részben érthető is, még a legjobb esetben is csak néhány százuk tudja majd bejárni ezt a pályát. Első hallásra sincs benne semmi szexi, se ingyen specialty kávé, se világmegváltó blabla, se a nevetséges ígéret, hogy tíz év múlva milliárdos leszel. Pedig jó lenne, ha tudnának róla, csak azoknak sikerülhet, akik elég hosszan és kitartóan készülnek rá.
Itthon mintegy másfél ezer olyan hazai tulajdonú magáncég van, amelyik évente legalább félmillió euró készpénzt (free cash flow) termel. Ez minimum három–ötmillió euró vállalati értéknek felel meg. A legtöbb vállalkozásnak legalább tíz, de inkább húsz–harminc évbe telik, amíg ezt a szintet eléri. Tehát annak, aki a nulláról indul, munkával töltött éveinek nagy része arra megy rá, hogy eljusson ide. Ezen a vállalati szinten már valószínűleg van fenntartható üzleti modell, és van valamifajta, a vállalkozón túlmutató szervezeti kompetencia is. Egy ilyen cégben a rákövetkező húsz évben a megfelelő tulajdonosi és menedzsmenttudással teljesen reális lehet a készpénztermelő képesség öt–tízszerezése, ami minimum húszmillió eurós vállalati értéknek felel meg.
A húszas éveikben járó magyar fiatalok közül több százan reálisan ambicionálhatják, hogy a következő két évtizedben ilyen vállalatot vásároljanak, majd az azt követő húsz évben kiaknázzák a bennük rejlő potenciált. Ez egyszerre jelenthet szabadságot, értelmes munkát és anyagi függetlenséget. Szabadságot, mert a saját vállalatát építő ember minden fontos kérdésben maga dönt, a kapitalista hierarchiában nincs felette senki. Értelmes munkát, mert a feladata az építkezésről szól, arról, hogy a környezetében emberek tucatjainak, esetleg százainak boldogulását biztosítsa, és a szélesebb közösség sorsát alakítsa. És természetesen anyagi függetlenséget, mert húszmillió eurós vagyonnal a maga ura lehet bárki.
Ez a vállalatvásárlási ambíció azért lehet reális, mert közeledik az az időszak, amikor a 90-es években induló vállalkozók tömegesen teszik le a lantot. Bár elméletileg mindenki a családjában tartaná az egy élet munkájával felépített vállalatot, az ezzel foglalkozó felmérések szerint ez csak az esetek körülbelül húsz százalékában sikerül. A többiek vagy eladják, vagy bezárják a boltot.
Ezeket a cégeket – főleg a kisebbeket – azonban nagyon nehéz eladni. Rendszerint ugyanis minden az alapító-tulajdonos körül forog. Bár van egyfajta menedzsment, de az csak a mindent tudó és kontrolláló vállalkozóval együtt működőképes. Ilyen céget csak olyasvalaki vehet meg, aki vállalja, hogy átveszi az előző tulaj szerepét. Azaz heti öt-hat napban, napi tizenkét órában foglalkozik az ügyekkel. Mindezt ráadásul helyben, az eredeti lakóhelyétől távol kell tennie. Ergo a vevők nem fognak tolongani, ami azt jelenti, hogy tisztességes áron meg lehet majd vásárolni az adott vállalatot.
No, de hogyan lesz húsz éven belül annyi pénze bárkinek is, hogy egy ilyen történetet elkezdhessen, ha most még a lakásvásárlás is távoli remény csupán? A kulcsszó a hitel – a szó klasszikus értelmében. Csak akkor lesz elég tőke, ha addig sikerült „hitel”-ességet szerezni. Hitelességet olyan emberek előtt, akik az indulótőkét adhatják, valamint a bankárok előtt, akik pedig a bankhitelt. Ha ezt összekeverjük az LBO (leveraged buyout) már közel hetven éve ismert technikájával (amikor a cégvásárlásra felvett hitel fedezete pont az a cég, amelyiket a hitel segítségével megvásárolnak), meg is van a tranzakció.
Ilyen hitelességet építeni persze hosszú, gyötrelmes folyamat. Valamihez nagyon kell érteni, legyen az értékesítés, termelésmenedzsment vagy éppen mérnöki szaktudás. Emellett ismerni kell a cégvásárlások univerzális nyelvét, a vállalati pénzügyeket. Ezt a tudást konkrét tapasztalatokkal és üzleti sikerekkel kell tudni demonstrálni. Végül szükség van a szaktudáson túlmutató bizalomra, amihez személyes kapcsolódási képesség és mindenekelőtt tisztesség kell.
Aki belevágna, annak nemcsak tudatosnak, hanem kitartónak is kell lennie. Ezen a pályán lassabb a kifizetés, sokszor kell a magasabb fizetés ellenében a tanulási lehetőséget választani, miközben az ország rengeteg okot ad majd, hogy elbizonytalanodjon a választott célban. Végső soron azonban nem ismerek olyan üzleti karrierutat Magyarországon, ami akár csak megközelítően ilyen vonzó lenne egy függetlenségre, értelmes munkára és szabadságra vágyó fiatalnak.
A szerző az Oriens vállalatcsoport tulajdonosa. Előző két kéretlen karriertanácsát keresd itt: Forbes, 2022/9 és 2023/1.
A 2022–23-as Forgó tagjai Simó György, Pistyur Veronika, Tilesch György és Orbán Krisztián voltak. Egy év után lecserélődik a négyfős véleménycsapat, júniusban jön is a második etap első tagja.
Idén is elkészítettük a Cloud 50-et: ötven izgalmas, inspiráló és figyelemreméltó magyar történetet hozunk a felhőből. A teljes összeállítás a Forbes.hu-n, itt és most hét nagy dobás.
A falon Plácido Domingo kézjegye, a teraszról nemrég Will Smith posztolt, a zongorához pedig egyszer spontán leült Hans Zimmer, hogy eljátsszon egy magyar vonatkozású örökzöldet. Az Aria Hotel Budapest aljában nyitott Café Lisztben összeér a zene és a kulinária. Most épp a tavaszi étlapon és programkínálaton dolgoznak, erről mesélt nekünk Katarína Tabaová executive menedzser, Hiermann […]
Diller Kevin tizenöt évesen, a nagymama ágyneműtartójából indította a Mobilfoxot, ma már tizenegy országban dobálják törhetetlen telefontokjaikat. Grandiózus marketinggel, pimasz ötletekkel és jórészt huszonévesekből álló vezetőséggel nőttek ötmilliárdos céggé. Na, meg a Tiktokkal.
Alig van nap, hogy ne hallanánk elemzését, vagy ne olvasnánk Facebook-posztját a fronton történtekről. Mit tesz azért Rácz András, hogy jobban megértsük a háborút?
