Meg tudja őrizni, ami emberi? Megfejthetetlen különc, vagy már most nagyobb rocksztár, mint amekkora Mark Zuckerberg valaha lenni tudott? Sam Altman és az OpenAI, mesterséges intelligencia kontra társadalom.
Wisdom 2.0. Nem épp a tech ipar legfontosabb eseménye. Még a moderátorból is kibukott, amikor a világ legfontosabb kutatólaboratóriumának alapítója színpadra vonult San Franciscóban az idei konferencián: „Mi szél hozott felénk?” Sam Altmannal szemben a Szilícium-völgy legkedveltebb buddhista szerzetesét, a bestseller író Jack Kornfieldet ültették le. Hát persze, legyen valaki, aki kidomborítja a mesterséges intelligencia urának kiválóságát. Könnyebb lesz végighallgatni utána, miért kell szerinte félnünk az MI-től, és miért lenne felelőtlenség nem válaszolni a fontos kérdésekre.
Lassan egy éve, hogy az OpenAI kihozta a ChatGPT-t. Két hónap alatt százmillió júzer regisztrált a csetbotra, ez minden idők legnagyobb technológiai termékbevezetése. A harmincnyolc éves Altman okos fickónak („tech brónak”) tartja magát, de nem zseniálisnak. Blogbejegyzéseiben és interjúin téveszmés önbizalmát, profetikus technológiai és társadalmi vízióit meg a pesszimista optimizmusát szokta felhozni. Azt vallja, hogy nem a legkarizmatikusabb tech vezető, és hogy eléggé elszakadt az átlagemberek valóságától.
„Nézz rám: közép-nyugati zsidó vagyok, finoman szólva is béna gyerek voltam, ma pedig én irányítom az egyiket a maréknyi… – fontos, hogy itt megáll, és korrigál: – …úgy értem, pár tucat legfontosabb technológiai projekt közül a világon. Sose hittem volna, hogy ez velem is megtörténhet.” Ez, ahogyan a New York magazin újságírójának fogalmazott, tökéletesen körülírja a nyilvánosságnak mutatott, hol csapongó, hol karakán személyiségét.
Sokféle program van, ami – többek között az újságírók munkáját megkönnyítendő – a hangfájlból szó szerint leírja a felvett interjút. Gyorsítja a munkát, gondoltam, amikor először kipróbáltam egy ilyet. Nem szerettem meg. Pedig egész okos: a szóismétléseket kihagyja, nem teszi bele az ö-zéseket és hümmögéseket. Cserébe egy kétórás interjú akár negyven oldal is lehet a wordben, én meg ott vakarom […]
Sokféle program van, ami – többek között az újságírók munkáját megkönnyítendő – a hangfájlból szó szerint leírja a felvett interjút. Gyorsítja a munkát, gondoltam, amikor először kipróbáltam egy ilyet. Nem szerettem meg. Pedig egész okos: a szóismétléseket kihagyja, nem teszi bele az ö-zéseket és hümmögéseket. Cserébe egy kétórás interjú akár negyven oldal is lehet a wordben, én meg ott vakarom a fejem, hogyan csinálok ebből hármat, maximum négyet. Az esetleges hadarásokat, idegen szavakat rendszeresen félreérti. Legutóbb az „itthon kódoltam különböző chatbotokat, amik a ChatGPT-re épültek” mondat végét úgy értette, hogy „amik az egyik viccre épültek”.
Egy ideje csak a rövidebb interjúknál vagy a tudhatóan nyomdakészen nyilatkozó alanyoknál használom az MI-t, mert akkor tényleg gyorsabb a munka. A hosszabb beszélgetéseknél viszont ugyanannyi idő nulláról leírnom a szöveget, mint a negyvenből négy oldalt csinálni. Csak van egy fontos különbség: amikor én írom le, akkor átszűrve, keretezve, egymáshoz igazítva pötyögöm a mondatokat. Közben cserélgetem őket oda-vissza, és egyszer csak kikerekedik a cikk. Ezt a differenciálást nem tudja az MI, legalábbis egyelőre.
Merthogy megy előre, mint az úthenger – ezt már belső címlaposunk, Madarász Tamás agykutató-matematikus mondja. Tamás a New York-i Egyetemen doktorált agykutatásból, és az Egyesült Államokban igazi nagyágyúktól tanulva, az első sorból nézte végig az MI berobbanását akkor, amikor a ChatGPT még sehol sem volt. Úgy látja, a fejlődés kívánatos, és azon kell dolgoznunk, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki belőle.
Sam Altman a hol furán izgalmas, hol kifejezetten klisés startupperségből kilépve valószínűleg a ChatGPT-t is kifejlesztő OpenAI-jal hozta ki magából a maximumot. A róla szóló cikkünkből kiderül, milyen fura párhuzam van közte és az atombomba atyja, Robert Oppenheimer között, hol vett birtokot, mit mond az MI szabályozásáról, és hogyan készítene a szemünkből digitális személyit. Érdemes elgondolkozni azon is, mekkora hatalom összpontosul annak a kezében, aki foglalkozik mindennel, ami elpusztíthatja, de akár meg is mentheti a világot. A mellékletben utóbbira fókuszálunk. Arra, hogy miben segíthet a mesterséges intelligencia (a globális problémák megoldása mellett bizony a csirke tökéletesre sütésén és a tévé okosításának kimaxolásán is), és hogyan maradhat meg ebben az új érában mindaz, ami emberi.
A legemberibb történet az okosvárosos, okosautós magyar sztárstartupé, a Commsigniáé. Négy társalapítóból már csak három tud mesélni idei, tizenötmillió dolláros befektetési sztorijukról. Lélekben viszont mind a négyen hajtják a Commsignia motorját. Tanulságos és egyben megható is az a két év, amin alapítótársuk, Kovács József halála után keresztülmentek.
Sokszor kellett újraterveznie Balogh Péter Petyának is, aki év végén még dobbant egy nagyot: a tervek szerint tőzsdére megy cége, a STRT Holding. Elmesélte, hány év és mennyi fejlődés kellett, mire ismét elhitte magáról, hogy van még benne egy nagy sztori.
A Harvard Medical Schoolt is megjáró Kerepesi Csaba szakterülete az öregedés megállítása és az élet meghosszabbítása. Arról beszélt, hogy az MI segítségével hogyan élhetnénk akár ezer évig, fiatalosan. A sejtek megfiatalítása pedig nincs is olyan messze, mint gondolnánk. Ha „csak” ennyit tudna a mesterséges intelligencia, én abba is simán beleegyeznék.
Ajkai Dávid divatfotós szerint a fotózásban az a szép, hogy folyamatosan új kérdések feltevésére, megújulásra és új nézőpontok felfedezésére készteti az embert – neki emiatt kínál új kalandokat ez az önkifejezési forma már kamaszkora óta. Legújabban a Xiaomi 13T Pro telefon késztette arra, hogy kilépjen a komfortzónájából. Dávid ugyanakkor elárulta, hogy nagyon jó érzés volt […]
Fritz Péter több mint hatvan éve emigrált Ausztráliába Aradról, „a nép paradicsomából”, mára kétmilliárd dollár forgalmú vállalatcsoportot épített fel. Nonprofit agytrösztje, a Global Access Partners többek között a Fehér Házzal, az OECD-vel és a Nobel Alapítvánnyal áll kapcsolatban, Magyarországon pedig utazási irodát működtet Péter az egyik kuzinjával. Nyolcvanévesen könyvet írt kiterjedt, Montághokat, Hatvanykat és Weisseket felvonultató családja életéről, de a világért sem költözne haza azok után, ami a második világháborúban errefelé történt.
