Sokféle program van, ami – többek között az újságírók munkáját megkönnyítendő – a hangfájlból szó szerint leírja a felvett interjút. Gyorsítja a munkát, gondoltam, amikor először kipróbáltam egy ilyet. Nem szerettem meg. Pedig egész okos: a szóismétléseket kihagyja, nem teszi bele az ö-zéseket és hümmögéseket. Cserébe egy kétórás interjú akár negyven oldal is lehet a wordben, én meg ott vakarom a fejem, hogyan csinálok ebből hármat, maximum négyet. Az esetleges hadarásokat, idegen szavakat rendszeresen félreérti. Legutóbb az „itthon kódoltam különböző chatbotokat, amik a ChatGPT-re épültek” mondat végét úgy értette, hogy „amik az egyik viccre épültek”.  

Egy ideje csak a rövidebb interjúknál vagy a tudhatóan nyomdakészen nyilatkozó alanyoknál használom az MI-t, mert akkor tényleg gyorsabb a munka. A hosszabb beszélgetéseknél viszont ugyanannyi idő nulláról leírnom a szöveget, mint a negyvenből négy oldalt csinálni. Csak van egy fontos különbség: amikor én írom le, akkor átszűrve, keretezve, egymáshoz igazítva pötyögöm a mondatokat. Közben cserélgetem őket oda-vissza, és egyszer csak kikerekedik a cikk. Ezt a differenciálást nem tudja az MI, legalábbis egyelőre.

Merthogy megy előre, mint az úthenger – ezt már belső címlaposunk, Madarász Tamás agykutató-matematikus mondja. Tamás a New York-i Egyetemen doktorált agykutatásból, és az Egyesült Államokban igazi nagyágyúktól tanulva, az első sorból nézte végig az MI berobbanását akkor, amikor a ChatGPT még sehol sem volt. Úgy látja, a fejlődés kívánatos, és azon kell dolgoznunk, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki belőle.

Sam Altman a hol furán izgalmas, hol kifejezetten klisés startupperségből kilépve valószínűleg a ChatGPT-t is kifejlesztő OpenAI-jal hozta ki magából a maximumot. A róla szóló cikkünkből kiderül, milyen fura párhuzam van közte és az atombomba atyja, Robert Oppen­heimer között, hol vett birtokot, mit mond az MI szabályozásáról, és hogyan készítene a szemünkből digitális személyit. Érdemes elgondolkozni azon is, mekkora hatalom összpontosul annak a kezében, aki foglalkozik mindennel, ami elpusztíthatja, de akár meg is mentheti a világot. A mellékletben utóbbira fókuszálunk. Arra, hogy miben segíthet a mesterséges intelligencia (a globális problémák megoldása mellett bizony a csirke tökéletesre sütésén és a tévé okosításának kimaxolásán is), és hogyan maradhat meg ebben az új érában mindaz, ami emberi.

A legemberibb történet az okosvárosos, okos­autós magyar sztárstartupé, a Commsigniáé. Négy társalapítóból már csak három tud mesélni idei, tizenötmillió dolláros befektetési sztorijukról. Lélekben viszont mind a négyen hajtják a Commsignia motorját. Tanulságos és egyben megható is az a két év, amin alapítótársuk, Kovács József halála után keresztülmentek.

Sokszor kellett újraterveznie Balogh Péter Petyának is, aki év végén még dobbant egy nagyot: a tervek szerint tőzsdére megy cége, a STRT Holding. Elmesélte, hány év és mennyi fejlődés kellett, mire ismét elhitte magáról, hogy van még benne egy nagy sztori.

A Harvard Medical Schoolt is megjáró Kerepesi Csaba szakterülete az öregedés megállítása és az élet meghosszabbítása. Arról beszélt, hogy az MI segítségével hogyan élhetnénk akár ezer évig, fiatalosan. A sejtek megfiatalítása pedig nincs is olyan messze, mint gondolnánk. Ha „csak” ennyit tudna a mesterséges intelligencia, én abba is simán beleegyeznék.