Kérdezett: Ács Gábor és Fekete Emese
Fotók: Krasznai Zoltán, Sebestyén László
Három éve ültünk le veled utoljára egy hosszabb interjúra, a covid első éve volt, akkor úgy láttad, és nem voltál vele egyedül, hogy nagyon más világ jön. Egész pontosan azt mondtad, hogy valamilyen szinten tartósan megváltozott az életmódunk, és hogy nem a régi kerékvágásba fogunk visszamenni, csak legfeljebb pár év alatt visszakeressük az elvesztett GDP nagy részét. Ez történt?
Igen. Még talán több is történt, mint amit szerettünk volna látni, itt elsősorban a háborúra gondolok. De a covidig visszafűzve a fonalat, nagyon átalakult például, hogy mi az, hogy munkahely. Bár bizonyos korlátok között a Concorde-nál is engedélyezve van a home office, Amerikában még mindig nagyon sok cég van, ahol alig vannak benn emberek. Kína csak idén év elején kezdett nyitni, holott két éve volt a járvány klimaxa, azóta vissza lehetett szivárogni a munkahelyekre.
De ez nemcsak arról szól, hogy fizikailag hol van valaki, hanem hogy a munkaerőpiac is egészen átalakult. Korábban maximum attól kellett félnünk, hogy egy helyi versenytársunk akarja elvinni valamelyik kollégánkat, ma egyes szakmákban, például az informatikában, bárki a világon. És szándékosan hozom az informatikusokat példának, mert egyrészt felőlük van a legnagyobb igény a home office-ra, másrészt előttük tényleg ott a lehetőség, hogy miközben a budapesti lakásukban ülnek, a munkahelyük már Los Angelesben vagy Hongkongban van.
Mindenkinek kezdenek megkopni az emlékei a járványról, már távolinak tűnik, hogy maszkban jártunk az utcán, és este nyolc után nem lehetett kimenni, de nem az. Most is vannak új variánsok, és nemcsak ez a vírus aktív a világ különböző pontjain, hanem más vírusok is, csak hála istennek, nincs belőlük epidémia. Ha egy ázsiai utcaképre nézünk, ott még mindig nagyon sok embert látunk maszkban. Ők már az első komolyabb járványok óta, 2011, 2008, sőt 2003 óta tudják, hogy óvatosabbnak kell lenni, jobban kell vigyázni a tisztaságra, a fertőtlenítésre, leginkább az ő példájuk mutatja, hogy ez a tapasztalat valamennyire velünk marad, és hogy nem tértünk vissza ugyanabba a kerékvágásba.
