Olyan gazdasági modellt építünk, amihez semmilyen erőforrásunk nincs meg, inflációban és recesszióban ülünk, és ha körbenézünk a régióban, legalább 400-as euró lenne logikus. Amikor Jaksity György elemez, nem lesz sokkal jobb kedved, de biztos, hogy tisztábban látod a világ és benne Magyarország dolgait, mint addig. A Concorde Értékpapír legismertebb alapító tulajdonosa és az ország egyik legholisztikusabb befektetője szerint bár ördögi körben vagyunk, csinálni kell a dolgokat.
Magáról azt mondja, nem vállalkozna Magyarországon, ha annyira pesszimista lenne, mint amilyen a híre, de ha valami nem jó irányba megy, arról nem tudja azt mondani, hogy jó irányba megy. Négy éve nem ült repülőre, mert minden megváltozott. Egyvalami nem: ahogy Jaggernek a Stones, neki harminc éve a Concorde a hobbija.
Kérdezett: Ács Gábor és Fekete Emese Fotók: Krasznai Zoltán, Sebestyén László
Három éve ültünk le veled utoljára egy hosszabb interjúra, a covid első éve volt, akkor úgy láttad, és nem voltál vele egyedül, hogy nagyon más világ jön. Egész pontosan azt mondtad, hogy valamilyen szinten tartósan megváltozott az életmódunk, és hogy nem a régi kerékvágásba fogunk visszamenni, csak legfeljebb pár év alatt visszakeressük az elvesztett GDP nagy részét. Ez történt? Igen. Még talán több is történt, mint amit szerettünk volna látni, itt elsősorban a háborúra gondolok. De a covidig visszafűzve a fonalat, nagyon átalakult például, hogy mi az, hogy munkahely. Bár bizonyos korlátok között a Concorde-nál is engedélyezve van a home office, Amerikában még mindig nagyon sok cég van, ahol alig vannak benn emberek. Kína csak idén év elején kezdett nyitni, holott két éve volt a járvány klimaxa, azóta vissza lehetett szivárogni a munkahelyekre.
De ez nemcsak arról szól, hogy fizikailag hol van valaki, hanem hogy a munkaerőpiac is egészen átalakult. Korábban maximum attól kellett félnünk, hogy egy helyi versenytársunk akarja elvinni valamelyik kollégánkat, ma egyes szakmákban, például az informatikában, bárki a világon. És szándékosan hozom az informatikusokat példának, mert egyrészt felőlük van a legnagyobb igény a home office-ra, másrészt előttük tényleg ott a lehetőség, hogy miközben a budapesti lakásukban ülnek, a munkahelyük már Los Angelesben vagy Hongkongban van. Mindenkinek kezdenek megkopni az emlékei a járványról, már távolinak tűnik, hogy maszkban jártunk az utcán, és este nyolc után nem lehetett kimenni, de nem az. Most is vannak új variánsok, és nemcsak ez a vírus aktív a világ különböző pontjain, hanem más vírusok is, csak hála istennek, nincs belőlük epidémia. Ha egy ázsiai utcaképre nézünk, ott még mindig nagyon sok embert látunk maszkban. Ők már az első komolyabb járványok óta, 2011, 2008, sőt 2003 óta tudják, hogy óvatosabbnak kell lenni, jobban kell vigyázni a tisztaságra, a fertőtlenítésre, leginkább az ő példájuk mutatja, hogy ez a tapasztalat valamennyire velünk marad, és hogy nem tértünk vissza ugyanabba a kerékvágásba.
Semmilyen pénzügyminiszter vagy jegybankelnök sem tudott volna pontosabban fogalmazni az öngondoskodásról, mint erdész barátom a minap. Szerinte a faültetésre a legjobb időpont éppen húsz évvel ezelőtt volt, a második legjobb időpont pedig ma van. Ugyanez igaz az öngondoskodásra. Esszenciális meglátás ez. Az én tanácsom is az, hogy semmiképpen ne várjunk az államra, vegyük tudomásul, hogy esélyünk sincs arra a – szerény […]
Írta: Karagich István
Semmilyen pénzügyminiszter vagy jegybankelnök sem tudott volna pontosabban fogalmazni az öngondoskodásról, mint erdész barátom a minap. Szerinte a faültetésre a legjobb időpont éppen húsz évvel ezelőtt volt, a második legjobb időpont pedig ma van. Ugyanez igaz az öngondoskodásra.
Esszenciális meglátás ez. Az én tanácsom is az, hogy semmiképpen ne várjunk az államra, vegyük tudomásul, hogy esélyünk sincs arra a – szerény – nyugdíjbiztonságra, amivel a szüleink az aktív éveik alatt még kalkulálhattak. Ne építsük illúzióra idős éveinket, mert csalódni fogunk, mégpedig jókorát.
Nézzük inkább a tényeket. Drasztikusan csökkent az elmúlt időszakban a magyar társadalom egészének megtakarítási képessége, érdemi összegek félretételére szinte már csak a legfelső vagyonos réteg tetejéhez tartozó három–öt százaléknak van lehetősége. Mindez az elöregedő társadalommal, a felosztó-kirovó nyugdíjrendszer fenntarthatatlanságával megspékelve húsz éven belül elkerülhetetlenül tökéletes pusztító vihart kavar Magyarországon, már ami a nyugdíjmegtakarításokat illeti. (Felosztó-kirovó rendszer alatt azt értjük, hogy az állam a mindenkori munkavállalók aktuális adójellegű befizetéseiből fedezi a mindenkori nyugdíjasok ellátását – a szerk.)
Magyarország lakossága 2050-re több mint tíz százalékkal fog csökkenni. Ma ötből egy magyar hatvanöt év feletti eltartott, 2040-re ez az arány már háromból egy lesz, óriási terhet róva a nyugdíjrendszerre. Hiába emelkedik papíron a hazai megtakarítások nominális állománya, ha szerkezete nem a hosszú távú öngondoskodás javára mozdul el. Főleg a rövid távú hozammaximalizálást célzó állampapírok és befektetési alapok dominálnak az inflációnak kiszolgáltatott banki folyószámlával és készpénzzel szemben, azaz az öngondoskodási célú termékek jelentősége az egyének portfólióiban szüntelenül apad.
Dermesztő tényeket mutat a kisebb megtakarítókat vizsgáló, idei, prémiumbanki kutatásunk eredménye. Ma kevesebb mint háromszázezer háztartásra koncentrálódik Magyarországon az ötmillió forintnál nagyobb megtakarítással rendelkezők száma, ráadásul még ebbe a csoportba is egyre nehezebb bekerülni. A társadalom 95–97 százaléka hiába próbál, a túl hosszú ideje tartó és túl drasztikus inflációs környezet, valamint az elmaradó gazdasági növekedés hatására képtelen érdemi összegeket félretenni. A falusi háztartások fele a hónap végére feléli jövedelmét. Akiknek mégis sikerül valamit megspórolniuk, azoknak majdnem fele, míg a tényleges fővárosi megtakarítók negyede az inflációs mutatók tudatában is a párnacihában tartja a pénzét.
Több százezer háztartás szembesült idén azzal, hogy már nem tud megtakarításra elkülöníteni a jövedelméből, és úgy érzi, sohasem fogja áttörni a vagyoni felső-középosztály üvegplafonját. Az infláció üteme ugyan mérséklődik, de az árak az üzletekben tovább emelkednek, a reálbérek pedig óhatatlanul csökkennek. Az aktív korú magyarok mindössze negyvenkét százaléka rendelkezik bármilyen pénzügyi tartalékkal, de az is jellemzően legfeljebb néhány havi megtakarítás. Veszélyes együttállás ez, és belátható időn belül a mainál is nagyobb társadalmi feszültségekhez vezethet.
A fiatalok másképpen, racionálisan és felelősségteljesen látják a jövőt. Egy tavalyi kutatásunk – a Youth Affluent Finance 2022 – szerint az öngondoskodás a 18–25 éveseknek egyértelmű prioritás. Többségük nem gondolkodik állami nyugdíjban, sőt. Arra számítanak, hogy idősödő szüleikről is nekik kell majd gondoskodniuk, nyugdíjas éveik egzisztenciális biztonságának alapját pedig megtakarításaik adják.
A válaszadók hetven százaléka úgy számol, hogy mire ők visszavonulnak, a nyugdíjrendszer jelenlegi formájában már nem fog működni. A diákok harmada ennek megfelelően másba fekteti nyugdíjcélú megtakarításit, mint a szülei, és minden másodikuk már most rendelkezik hosszú távú öngondoskodási stratégiával. Van mit tanulnunk tőlük.
Immáron nyolcadik alkalommal ismerte el a K&H azon magyar családi cégeket, amelyek üzleti gyakorlata példaértékű lehet más vállalatok, vagy akár a kisebb vállalkozások számára is. A 2016-ban életre hívott K&H családi vállalatok kiválósági díj idei nyertesei között sokféle cég akad a környezettudatos tehenészettől kezdve a családi autókereskedésen keresztül az építőpiari nagyvállalatig. A K&H családi vállalatok […]
„Csak gyártsatok, majd lesz piac” – mondta mindig Juhász Sándor a feleségének, Icának. Ketten építették fel az Izsáki Házitészta Kft. elődjét, amit sokáig ez a mondat vitt előre. Aztán egy másik mondat – „ezt így szoktuk, hagyjátok rám” – hét éve a csőd szélére sodorta őket. A kényszerű és fájdalmas generációváltás közben sikerült megmenteni az alföldi tésztagyárat, ahol ma naponta tizenöt tonna tésztát gyártanak.
