Hát, ez egy scam volt. Ezzel hívott fel pár nappal ezelőtt a fiam, miután Angliába érve azzal szembesült, hogy a lakás, amit az egyetemi évre többedmagával bérelt volna, nem létezik. A ház fizikailag persze ott van, úgy néz ki, ahogy a képeken, csakhogy nincs benne kiadó szoba, és legfőképp van egy bent lakó tulajdonosa, aki mit sem sejtett arról, hogy egy – egyébként telefonon szimpatikus – csaló a sajátjaként hirdeti az ingatlanát, és veri át az ajtaján kopogtató gyanútlan egyetemistákat. Álnéven, hamis személyazonossággal, hamis szerződést kötve, de működő számlaszámmal, amire többek többhavi bérleti díját aljas módon, de sikeresen begyűjtötte.

Ez csak pénz – szoktam magamat és másokat is vigasztalni, amikor valakit anyagi veszteség ér. Sosem esik jól senkinek, sőt kifejezetten elkeserítő tud lenni, de hiszem, hogy addig jó, amíg csak pénzről van szó. A pénz elveszíthető, de pótolható, teremthető, gyarapítható is.

Mostanában talán a szokottnál is több szó esik róla. Egyre többet hagyunk ott a boltban, megint egyre kevesebbet ér, ha külföldre megyünk, cserébe örülünk, ha van mit befektetni, és legalább visszanyerünk valamit a még magas kamatokon. Amióta van magyarországi Forbes, feszegetjük a pénz megkeresésének, birtoklásának vagy elbukásának kérdését, tanulságos is visszaolvasni néhány korábbi portréalanyunk személyes vallomását Csányi Sándortól Szoboszlai Dominikig, milyen a viszonyuk a vagyonnal. Ezzel indul a következő 24 oldal, ahol aztán mindenki találhat magának témát, amibe jó mélyen belefúrhatja magát, és a végére a Cápák között új cápájától, Varga Esztertől is kapunk egy rapid vallomást: neki a pénz a szabadság ára.